Szalay László: Magyarország története 3. (Pest, 1863)
Tizenharmadik könyv. 1444-1457
TIZENHARMADIK KÖNYV: 155 Mohamed fitymálással szólott atyjáról, ki Nándorfehérvárat hét hónapi vívás után sem volt képes bevenni ; ő tizenöt nap alatt kiostromolta. Százhatvanezer embere körülfogta a várost, s ágyúi, számra háromszázan, köztök huszonkettő, melyeknek hosszúsága huszonhét lábnyi volt, s melyek csak imént Krusócznál öntettek, vár és város ellen irányoztattak. A tüzérek fő szállása Mária Magdolna nagy temploma volt, Nándorfehérvártól keletre; hét erőmű innen küldött roppant köveket éjjel nappal a városba, melyek egész házakat összezúztak , s e közben az ágyútelepek golyóikat minden oldalról város- és várfalakra szórták. Szegedig hallatszott el az ostrom dörgése ; sapor, midőn kunyhója előtt felfigyelt, s fülét földhöz szegezve az ostrom lüktetését számlálta, szent bizalmában Hunyadi és Kapisztrói iránt a harang csengését is vélte hallani, mely az őrségbelieket szünet nélkül éberségre intette. Viddintől kétszáz török hajó úszott fel Zalánkeménig, hogy a Dunán se érkezhessék segéd a nándorfehérváriaknak. Hunyadi rendelkezésére szint annyi hajó állott, de kisebbek és gyengébbek, a naszádok között csak egy gálya találtatott. Amazokat a keresztesek színével megrakta, emezt saját kísérőivel, a többieknek vezérletére, oltalmára. Július 14-én a magyar hajósereg Zalánkemén felé úszott. Hunyadi a lovasokkal, Kapisztról a keresztesek tömegével, kik előtt egy Péter nevű nemes vitte a zászlót, közből vévén a naszádokat, a folyam partjain haladtak. A török hajók, lánczokkal mintegy hiddá együvé fűzve, elbizakodással fogadták a magyarokat. Öt óráig hasonló hévvel folyt mindkét részről a harcz, s még kétes volt, kié leszen a nap balhéra. De ekkor Országh és Bastida, kik a szándéklatról eleve tudósítottak, a nándorfehérvári hajós népet negyven naszádon a török hajókra küldték. Érkezésük új erőre gyulasztotta a keresztyént