Gedeon Endre: Beöthy László élete és művei (Budapest, 1906)
Korviszonyok
el előle: az irodalom. A nemzet ugy látszik megértette Petőfi sorait: Szent és nagy ez valóban. Amely föld pusztaiéban, Haldoklótélben van, amelynek már Nem használ sem eső, sem napsugár . Az a költő könyhállításaitul S mosolygásától újra fölvidul. De hol vannak íróink, hol találjuk őket a forradalom lezajlása után . A nemzet lánglelkű dalnoka a segesvári csatatér egyik jelöletlen sírjában szörlik ; a többi nagyok bujdosnak az országban, vagy falusi magányban rejtik el magukat, mint: Vörösmarty, Erdélyi, Arany, Tompa, Jókai; mások ismét, mint: Jósika, Eötvös, Szalay, Herényi, Pulszky, Csernátoni, Horváth külföldön kerestek és találtak menedéket. Az irodalmi központban alig maradt valaki : Nagy Ignácz, Garay János, Kemény, Csengery.Az első időben úgy látszott minden veszve van. Mint az egész országra, hasonlókép Pestre is, mint az irói központra ránehezedett a dermedés. Alig volt író ember a fővárosban, még nem tudták, hogy az önkényuralom milyen eljárást fog velük szembe tanúsítani. Jóformán csak néhány fiatal kezdő képviselte az oly lenyes írói kart. Az Akadémia, a Kisfaludy-társaság nem adnak magukról életjelet. Egyes egyedül a Nemzeti Színház maradt meg, de az is mily állapotba került! Saját színpadjára volt kénytelen ereszteni ellenfelét, a német színészetet, a cenzúra pedig szigorúan őrködött fölötte, talán még nagyobb szigorúsággal mint a sajtó fölött. Szomorú napok voltak, de az a néhány magyar író nem csügged. Macchio Budapest térparancsnoka, kinek hatáskörébe a cenzúra is tartozott, sőt még maga Haynau is elég emberségesen bántak az írókkal. Alig megy ennek híre, mozgolódni kezd a kisded íróikor. Nem kellett sokáig várni és a hivatalos Magyar Hírlap mellett még 1849. őszén megindul a Hölgyfutár Nagy Ignácz szerkesztésében. Ezeket követte 1850. február havában a Magyar Emléklapok 1848—49., melynek szerkesztője Szilágyi Sán- Petőfi: Adorján Boldizsárhoz. Beöthy : Képes magyar irodalomtörténet.