Szlemenics Pál: Közönséges törvényszéki polgári magyar törvény 1. A' személyekről (1823)
Előszó
inak kötelessége, hogy a’ mennyire vállai bírják, ekkor szent czélra dolgozzék? hogy anyanyelvűnk terjesztésének segédeszközeit, mellyek közé a köz életre szükséges tudományokat esmértető könyvek főképpen tartoznak, szaporítsa? De elég legyen ezeknek rövid említésük a’ Munka kiadásának indító okaira nézve. Menjünk már a’ Munkára magára által. E’ jelenlévő Munka, mellyet ezennel Hazámnak oltárára teszek, a’ mint azt az előfizetési tudósításban is jelentettem, a’ Közönséges Törvényszéki Polgári Magyar Törvénynek elöljáró esméreteit, és a’ Törvénynek magának fejtegetését, nehány törvényalkalmaztatásban gyakorló Példákkal, ’s azoknak megfejtéseikkel együtt, foglalja magában. — Szerettem volna ezen alkalmatossággal Törvényünk történeteinek leírásokkal is kedveskedni a’ Hazának; de annak azon fővonások szerént való kidolgozását , mellyek szerént megjelenését a’ Közönség előtt érdemesnek tartanám, a’ megkívántató segedelmeknek itteni teljes fogyatkozások lehetetlenné tette. E’ részben valami tökélletest némanémű jussal csak azon tudós Hazafiaktól várhat a’ Haza, kiknek lakások Pesten lévén az ottani megbecsülhetetlen Könyvtároknak kincseiket tetszésök szerént használhatják. A’ mi a’ Munkának alkotmányát, ’s rendbeszedését illeti: már csak a’ Kötetek foglalatjaiknak lajstromaikból is észreveszi az Érdemes Olvasó, hogy néhai Királyi Tanácsos és Törvény-