Kubínyi Ferencz: Petényi S. János hátrahagyott munkái 1. (Pest, 1864)
3. A magyarországi ásatag állatok maradványainak jegyzéke Petényi által
94 MAGYARORÁSATAG ÁLLATOK azok, fájdalom, apró darabokra omlottak széllyel. Annak töredékeiből a felfedező a nála megjelenteknek számos darabokat ajándékozott. Az agyarak és fogak majdnem egészen fehérek voltak. Ezen leírás kivonata azon levélnek, melyet a sámsonházi őselefánt felfedezője Haan János lelkész néhai Petényi Salamon felszólítására 1851. évi május 2-kán hozzá intézett. E szerint a felfedezés hitelességén kételkedni nem lehet, annyival inkább, hogy a zápfogak közül a felfedező egy szép zápfoggal kedveskedett a sámsonházi ágostai egyház akkori felügyelőjének Kubínyi Gáspárnak, ki is azt több évek múlva ezen czikk írójának engedte át, mely Losonczon egykori őslénytani gyűjteményének egyik legszebb példánya volt, de az 1849-iki szerencsétlen tűzvész alkalmával ez is a lángok prédájává lön.— Támogatja a felfedezés hitelességét, hogy Sámsonházán folyvást találtatnak őselefánt csontmaradványok; erről ezen kivonat szerkesztője, Szabó József tanár úrral 1860. év nyarán a Mátrába tett földtani kirándulás alkalmával Pásztónál Sámsonházára kimenvén, nem csak az ottani ágostai egyház lelkészénél Vladár Sámuel úrnál, de a helyszínen is, midőn a lelkész által felfedezett ritka nagyságú kövesült fatörzshöz vezettetett , teljesen meggyőződött. Vladár úr érdekkel viseltetvén a természeti és régészeti tárgyak iránt annyival inkább, hogy 1860-ik évben szintén Sámsonházán véletlenül egy odavaló lakos által talált egy 634 hüvelyk szélességű bronz tekercsre figyelmeztetett, melyet meg is vettem az illető tulajdonostól felszólítottuk, hogy terjesztené ki ezentúl is figyelmét az ott előforduló, kivált őslénytani tárgyakra és azokat szíveskednék a tudomány, kivált a magyar nemzeti Muzeum számára összegyűjteni. A sámsonházi őselefánt 1810. évben történt fölfedezése a hírlapok útján is akkoron országszerte hirdetve jön, és mindenesetre Magyarország őslénytani történelmére nézve nevezetes adat maradand, mert noha a Tiszából a legrégibb időkben kerültek ki őselefánt - maradványok, melyek mint óriás csontok a várak, kastélyok és kolostorok kapuin díszlettek , sőt egyesek könyvtáraiban vagy házaiban mint különös ritkaságok fentartattak, hanem arra, hogy a földben találtattak és onnan mentettek volna meg, nem igen volt példa.