Medicei Pál - Rosthy Miklós: A' zsidóknak szokási, és szer-tartási (Pécs, 1783)
XXVI.§. A' kéz-fogásról, és Házasságokról
268 t&i ( ! ) nyujtya a’ Meny Asszony mellett bal-felöl ülő Koma Asszonynak , a’ ki is, valamint oda fellyebb, által adja azt a’ Vő-Legénynek , és Meny Asszonynak hogy igyák meg. A’ Rabinus pedig öszve töri azt is azt mint az előbbeni poharat. Ezek igy meg Lévén, a’ Férfiak más Szobába mennek , a’ hol el olvassák a’ házasság levelet, a’ Rabinus pedig a’ Vö-Legény kezébe adván a’ maga Palástyának végét, meg-eskütteti őtet, azonban újra bort hoznak, és , mikor különbb - különbb féle sok áldásokat azon borra reá bbbitékt a’ Rabinus, a’ jelen lévőknek adja , azt azok meg iván , haza mennek , ’s egyedül magokat hagyyyák a’ Jegyeseket , és a’ körűlöttök forgódó Asszonyokat ! Ezek osztán a’ konyhai eszközöknek Zörgetésével , és egy kevés ideig tartó énekléssel a’ Vö-Legénynek, ’s Meny Asszonynak mulatságot tesznek, azt pedig azért tselekeszik. Mert maga is az Isten , midőn Évát Adámhoz vezette, elébb a’ haját szépen öszve fonta , az után nagy vígan, a paraditsonba bevezette , az Angyalok pedig Síppal , dobbal, trombitákkal éketben zengő musikán tettek s az első tánczot önnön maga ijárta meg az Isten , és igy Adamnak, ’s Évának Vefélykedett). A’ mennyegző napjának estvéjén a’ Jegyesmek vatsorához ülnek s itten a’ Vőlegénynek egy hosszas imádságot kell énekelni, mennél szebben, és kedvestebben énekel pedig a’ Vőlegény, annál jobban tectzik személlye, és annál jobban szereti Őtet a’ mellette ülo Meny-Asszony többször történik pedig ez az ékeslen való éneklés kevélységből , és a’ Meny - Asszonynak kedveskedő hizelkedésből, hogy nem az Isten Sz. Ne-Ve- a Buxtors. Sin, Jud. C. XXVIII.