Medicei Pál - Rosthy Miklós: A' zsidóknak szokási, és szer-tartási (Pécs, 1783)
XXXI.§. Meg mutattatik hogy a 'Messiás el-jött-légyen
*79 ( ο ) a) Az o találmányoknak gonoszságáért, az én házamból kivetem okét , és nem csekkeszem többé, íogy Jídrijim okét; gyümöltsöt semmi képpen nem teremnek; hogy ha pemtenék is, ■meg-ölöm az ömebeknek legszerelmetesbbit. És a’ mint oda feljebb Jeremiás Próféta monda: És hozzám leszlek titeket egygyet a’ várasból, és kettőt a’ Nemzetségből. Az az: igen kevestet. A’ mint meg is történt a’ Kristusnak eljövetelekor, megvilágosítatott Pál Tzilíziából Társus Várassából, és ketten a’ Nemzetségből, úgymint: Peter, és András, Jakab, es János egy teltvér Atyafiak igaz következőnél mondhatjuk tehát, hogy a’ JESUS Kristus legyen az igaz Mesiás , és nem is lehet okosan még ezen kivűl valakit másik Mesiás gyanánt várni. Hogy pedig elszillesztettek a’ Zsidók a’ Kristusnak eljövetelekor, azt úgy kell ítélni, hogy büntetésül cselekedte az Lri Isten, mert szabadítónak , és igaz Médiásnak nem akarták megismerni azt, a ’ kit Ő hozzájuk küldet. Ennek az igazságnak bizonysága lehet ama Talmudból kivett cikkely. b) Akkor Cheja Rabiamnak Fiai az Asztalnál ülvén, sok ideig semmit sem fizollanának, monda az Attyok a szolgának, adgy, egy kevés bort e kisdedeknek, hadd nyiljék meg szájok a c Zolidéra. És úgy is lett, mert mihelyen egy heves bort ittak, mindjárásl szollani kezdet a fiai közül egygyik, mondván: a Mesxds nem jó el, miglen az Isidés Atyjainak két háza el nem fogy , a’ mellyek Feje a Babilóniai rabságnak, és kezdete az Israél földének , a’ mint írva vagyon Isaiásnál. c) És nektek szentelepikre lészen ; meg lopásnak köve pedig, és botránkozásnak kusztkája gyanánt az Isiad két házának; tor, és romlás gyanánt a’ Jerusalem lakóinak. Akkor monda a’ Rubinus , Fiatskáim, egy roond, kövtyí tettelek sizemeimbe, rom bé ment a’ bor, és ki jött a’ titok. En a) Ofee. «. 15. b) Ofee 9. 15. c) Senhedrin. Echad. diné Maraonot, d) Isa. 8· M·