Borászati Lapok – 44. évfolyam – 1912. 27-52. sz.

1912-06-30 / 27. sz.

XLIV. évfolyam. 27. szám. Budapest, 1912. junius 30. BORÁSZATI LAPOK Előfizetési feltételek: Egész évre... 16 kor. Félévre... _ ... __ 8 „ Negyedévre 4 „ Az osztrák és német birodalom államaiba egész évre 18 korona. Európa egyéb államaiba, valamint Afrika, Amerika és Ausztráliába 20 korona. A „Gazdasági Tanácsadó" kéthetenkint megjelenő ingyenes mellékletével. Laptulajdonos: BAROSS KÁROLY örököse. Szerkesztésért és kiadásért felelős : Dr. DRUCKER JENŐ. Megjelenik minden vasárnapon. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: Üllői­ út 25. (Köztelek). Hirdetéseket a lap kiadóhivatala vesz fel. Árjegyzék ugyanott kapható. Hirdetési mellékletek jutányos árban fogadtatnak el. A „zöldoltás jubileumáéhoz. Irta: dr. Zongor János. Nagysimonyi, junius 26. A zöldoltás nálunk (t. i. községünkben) még sokkal fiatalabb keletű, semhogy az oltványok jelenlegi állapotából ezen eljárás eredményes vagy eredménytelen voltára, kiváltképpen pedig az ily módon előállított tőkék élettartamára, pozitív következtetéseket lehetne vonni. Ennek daczára talán nem végzek haszontalan munkát, hogyha ezt a csekély tapasztalatot is a „Borá­szati Lapok" olvasóközönségének rendelkezésére bocsátom és némikép hozzájárulok ahhoz, hogy ebben a kérdésben egy határozott, gyakorlatilag is értékesíthető vélemény alakuljon ki. Elvégre a ház sem öles magasságú részekből, hanem apró kis téglák összerakása által épül fel. Nálunk a zöldoltás történetében két idősza­kot lehet megkülönböztetni. És­pedig a filloxérá­nak szőlőhegyünkben 1903-ban történt fellépése előtti és utáni időszakot. Ezen két időszakról külön-külön kell megemlékeznem, mivel az oltás keresztülvitelének mikéntje, annak szakszerű­sége, az elért eredmények és így a levonható tapasztalatok a két időszakra vonatkozólag egy­mástól annyira eltérők, hogy azokat egy kalap alá vonni nem lehet. I. Időszak: A filloxéra fellépése előtti időben nálunk alkalmazott zöldoltási eljárás kizáróla­gosan a baranyai ékoltás volt. Ezt csakis fajta­változtatás czéljaira alkalmazták olyképen, hogyha a termőszőlőben akadt egy-két nem meg­felelő fajtájú tőke, azt a kívánt fajtával zölden beoltották és a következő év tavaszán az így beoltott tőkét ledöntötték. Az oltást azonban többé-kevésbbé oly hiányos tudással, a zöldoltás elemi követelményeinek oly mellőzésével eszkö­zölték, hogy ebből kifolyólag valamire való ered­ményt elérni nem tudtak. Mivel nálunk nem volt senki, aki az oltás mikénti keresztülvitelét, szabályait ismerte volna, ebben az időszakban eszközölt zöldoltás jóformán csak a sötétben való tapogatózás, kísérletezés jellegével bírt. A kísérletek pedig a kivitel szabályainak mellőzése miatt kielégítő eredményre nem vezethettek. A főhibát ottan követték el, hogy az oltás magas­ságára, keresztülvitelének idejére figyelmet nem fordítottak, sőt igyekeztek azt lehető magasan, 120—150 cm. magasságban eszközölni azért, mert az eddig megszokott döntési eljárás alkal­mával ily hosszúságú éves vesszőt szoktak a föld alá juttatni, ebből kifolyólag a zöldoltás kivitelét is ezen szokáshoz alkalmazták. Ennek az eljárásnak természetes következ­ménye az volt, hogy az oltások szépen meg­eredtek, őszre méter magas vesszőt neveltek, örömére a gazdának, aki azt hitte, hogy köte­lességének mindenben eleget tett, hogy munká­ját teljes siker koronázta és az oltvány további kezelését is feleslegesnek tartotta. A keserű csalódás aztán a következő évben ütött be, midőn a ledöntött éretlen oltvány vagy ki sem hajtott, vagy pedig oly csenevész hajtást nevelt, hogy nyilvánvaló volt, mely szerint abból élet­erős tőke sohasem lesz, miért is kénytelen volt a gazda azt eltávolítani. Nagyon természe­tes, hogy midőn az oltáshely magassága, ebből kifolyólag az oltás ideje és az oltvány kezelése körül a fent ismertetett óriási hibákat követték el, az eredmény csak negatív lehetett. Igen kevés évet tudok, mikor a zöldoltás kifogásta­lanul sikerült. Ebből kifolyólag kialakult az álta­lános nézet, hogy nálunk ez a telepítési mód nem alkalmazható. Ily körülmények közt mi sem természetesebb, mint hogy nálunk ez a szaporítási mód nagyobb mértékben elterjedni nem tudott és a szórvá­nyosan jelentkező, nem megfelelő fajtájú tőké­ket is nem ezzel, hanem a nyakoltással kezelték. Tekintettel arra a körülményre, hogy ebben az első időszakban nálunk a zöldoltás csak igen kis mértékben alkalmaztatott, tekintettel továbbá arra, hogy ahol alkalmazták is, nem egész szőlő­táblák lettek ily módon telepítve, hanem csak a szőlő közt elszórtan egyes tőkék, amelyek most már meg nem különböztethetők, a zöldoltással telepített szőlőtőkék élettartamára vonatkozólag semmiféle pozitív adat rendelkezésemre nem áll. II. Időszak. A filloxéra a mi szőlőhegyünkben 1903. évben jelentkezett legelőször. Általában véve ez a csapás a magyar állam szőlőterme­lését nagyon érzékenyen sújtotta. Én elmond­hatom, hogy községünk szőlőmivelésére, sőt a mezei gazdálkodásra is, határozottan előnyös volt, mert a rendszertelen gazdálkodás helyébe az intenzív, bizonyos előre megállapított terv szerint való gazdálkodást léptette. S gazdáink annyiban is előnyben voltak, hogy mikorra nálunk a filloxéra fellépett, akkorra már az ellene való védekezés terén rég túlvoltak a kísérletezés stádiumán. Ebből kifolyólag biztos, a gyakorlat folytán teljesen alkalmasnak bizo­nyult, védekezési módok állottak gazdáink ren­delkezésére, s így a kezdet próbálgatásaival járó telepítési mizériákkal már nem kellett meg­küzdeniük. Eddig a szőlőmivelést nálunk meglehetősen extenzíve folytatták. Az össze-vissza ültetett szőlőtőkék közt nem ritkán babot, káposztát termelt az egy rókáról két bort lenyúzni akaró gazda. Így aztán eljutottunk oda, hogy a min­denféle ujabb és ujabb állati és növényi ellen­ségektől agyonsanyargatott s nem is kellőképen kezelt szőlő terméshozama oly kevésre csökkent, hogy az évi munkáltatási költségeket sem fedezte. Ez az állapot annál inkább tarthatatlan volt, mert eddig községünk lakosságának ha nem is fő, de mindenesetre a mezei gazdálkodással egyenrangú keresetforrását képezte a szőlőmi­velés. Ennek következtében a szőlő inprodukti­vitása, valamint az 1903-ik évben beköszöntött filloxeravész látszólag jelentékeny csapásként érintette gazdáinkat, annyival is inkább, mert szőlővel beültetett földjeiket az erős lejtés és a talaj minősége miatt, egyéb mezőgazdasági czélra felhasználni nem igen tudták. Tényleg azonban, amint fent már elmondottam, közsé­günk szőlőmivelésére a filloxéra fellépése nagy mértékben áldásos volt, mert neki köszönhetjük, hogy az előző 5—6 hektoliteres átlagtermés 25—28 hektoliterre emelkedett kat. holdanként. A kényszerítő körülmények által sarkalva, egyes felvilágosultabb gazdák belátták azt, hogy a régi rendszerrel szakítani és tudásukat, ismere­teiket gyarapítaniok kell, hogyha az újabban jelentkezett nehézségek daczára a szőlőtermelést továbbra is folytatni akarják. Így született meg nálunk a mezőgazdasági népkönyvtár és olvasóterem megalakításának gondolata. A beszerzett szakkönyvek nyomán meggyőződtek gazdáink arról, hogy a szőlőter­melés terén eddig igen sok helytelen eljárást követtek s így jöttek rá egyik-másik eredmény- 2­­ , 100%-os i­ 133 grammos üvegekben, ami 100 liter vizben oldva, a­­ szőflőmolyt biztosan elpusztítja, , % kilogrammonként 30 koronáért helyt Budapest gyár. MAGYAR MEZŐGAZDÁK SZÖVETKEZETE • • • A PBST, AliKOTlIAMY-VTCZA 3f. > > I f Mai számunk 18 oldali

Next