Borászati Lapok – 53. évfolyam – 1921.
1921-05-05 / 18. sz.
LNL évfolyam. BORA Előfizetési dijak Magyarországon: Negyedévre 75'— K. Egy hóra 25'— „ Előfizetési dijak külföldön: egynegyedévre: 8. H. S.-ban 15 dinár Cseh-Szlovákiában 30 fokol Romániában ... 25 lei Egyes lappéldány ára 6'— K. Laptulajdonos és szerkesztő-társ: Dr. BAROSS ENDRE. 18. szám. Budapest, 1921. május 5. A „FRUCTUS" a gyümölcsértékesitő és szeszfőzőszövetkezetek központja mint szövetkezetnek hivatalos lapja. Megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztésért és kiadásért felelős: Dr. DRUCKER JENŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal IX., Üllői út 25. (Köztelek) Külföldi képviselet: Wien, VII., Westbahnstrasse 60. Hirdetések és mellékletek felől a kiadóhivatal ad felvilágosítást Telefonszám: József 99—28. Hétről-hétre. (A szőlőbirtokosság adózási gondjai. — Válságos a pálinkaforgalom helyzete. — Méltányos és czélszerű volna-e a nagyobb átlagtermést adóprémiummal jutalmazni? — Néhány szó a bortörvény revíziójához. Budapest, május 2. — Nem tudjuk, mihez hasonlítsuk a jelenlegi gazdasági helyzetet, egy fülledt nyári nap utójához-e, melyen sötét felhők húzódnak végig az égén és villámlás, dübörgés jelzi a zivatar közeledtét, vagy egy hideg, esős tavaszi nap reggeléhez, amikor az előző napi esőktől páradús a levegő s újabb esőre, további hűvös időre van kilátás. Talán inkább az utóbbihoz. Mi azt hiszszük, hogy a zivatar már elmúlt, a föld az előző csapadékoktól van átitatva, de még hűvösebb az idő, semhogy a tenyészet gazdagabban megindulhatna. Annak az évek óta tartó, mindig felfelé törekvő,árirányzatnak vége szakadt az egész vonalon, mely bizonyos osztályokat, amelyek se nem termeltek, se nem kereskedtek, sem nem lánczoltak a tönk szélére juttatta és most már az árak lemorzsolódásának, a régi normális irányba való törekvésnek korszaka következett el. Ez azonban másként el sem képzelhető, minthogy azokat a háborús hasznokat a boldog birtokosok nagyobbrészben ismét visszaadják. De különben is az az egész pénzügyi állapot, melyben a termelők szerencsésebb része ringatódzott, jóleső önámításnál nem volt egyéb. Mindenki, akinek száz holdnyi gazdasága volt tíz hold szőlője vagy egy fűszerkereskedése, vagy egy moziszínháza volt, milliomosnak képzelte magát és nem vette észre, hogy voltaképpen csak filléres alapon volt az. És ugyanazok most, hogy a pénz értéke javul, megfosztottaknak, megrontottaknak érzik magukat, hogy mindennek az ára — egyelőre — felére szállott alá. A baj nem is abban rejlik, hanem abban, hogy a különféle adókirovások még az egycentimes zürichi jegyzés idejéből erednek és mire eleget kell majd neki tenni, akkor a koronát odakinn talán három- vagy négyen fogják jegyezni. Arra nézve, aki a borát a tartós téli hausse idején eladta, a baj nem nagy, de arra, aki elhibázott spekuláczióból vagy fokozódó étvágya miatt, idejében el nem adta, az ma már csak 50%-kal kevesebbet remélhet érte, az állam követeléseinek azonban 100% erejéig tartozik majd eleget tenni. Ez kétségtelenül súlyos állapot. Még keservesebb a helyzet a szesztermelés terén. Itt a mezőgazdasági vagy központi szeszfőzdetulajdonosok nagy része a kedvező konjunktúrákat nem használhatta ki, mert a fakormány-biztosság és szénkormány-biztosság közgazdasági rövidlátósága miatt csak elkésve kaphattak tüzelőanyagot, midőn az a legeslegdrágább volt s így márcziusban, éppen a szezon közepén tartottak, mikor a pénzügyminisztérium az eddig is magas adótételt egy tollvonással 150%-kal felemelte. És pedig nemcsak a jövőre nézve, amit minden termelő számításba vehet, hanem a készletekre visszamenőleg is. Ez a húsvéti tojás újabb kincstári pótrészesedés formájában egybeesett az egész árukészletek vagyonváltság czéljából való felvételével, a pénzkrízissel, a jövedelem- és hadinyereségadó kivetésével, a tőzsde válságával, a bel- és külföldi politika óraszerkezetének túlzott kilengésével stb. A sürgős kínálattal szemben a kereslet jóformán teljesen megszűnt és ma az árak nemcsak nem emelkedtek az adókivetés arányában a tiszta szesznél és pálinkánál egyaránt, amennyit az adópótlék kitett, hanem annyira sülyedtek, hogy a mai ár már nem fedezi többé az adó és termelési költségek összegét. A fiskus túlmohó étvágyától tehát a mindenkori pénzügyminiszterek fejős tehene, a szeszgyártás maga betegedett meg és nincs ma oly közgazdasági próféta, aki meg tudná mondani, vájjon ez a betegség múló jellegű-e vagy pedig krónikus. A kincstár nem fogja rövidesen megkapni, amire vágyott, de a szeszfőzdék jó része el fog senyvedni. Hogy a fenti hasonlatra visszatérjünk, az a régóta várt tavaszi eső tehát a pénzügyi téren áradásokat okozott és nagyon tartunk tőle, hogy a víz nem fog idejében elapadni. * * * Lapunk utolsóelőtti számában*) vezető helyen és igen ügyes formában tette egy czikkbó szóvá azt a kérdést, váljon méltányos és okszerű-e a jelenlegi adórendszer, mely szinte bünteti azt a szőlősgazdát, aki nagyobb tudással, odaadóbb szorgalommal nagyobb átlagterméseket tud egy kat. holdon előteremteni. Szerinte az ily ügyes, rátermett, intenzíven dolgozó birtokost inkább prémiumszerű adókedvezményben kellene részesíteni, nem pedig őt is, másokat is attól a sokat hangoztatott „többtermeléstől" visszariasztani. Czikkiró szerint ez közgazdaságilag is hátrányos, mert amit az állam egyik oldalon egyes gazdák nagyobb jövedelem- és hadinyereségadója czimén nyert, azt a másik oldalon elmaradt borital, termelési adó, kiviteli illeték. *) „Borászatunk és adópolitika", írta : R. K. esetleg pálinkafőzési adó, a munkások nagyobb kereseti viszonyai miatt elveszti, mert sokan az adóteher nagyobbodásától félve, termelnek kevesebbet. A dolog első pillanatra plauzibilisnek tetszhetik, de az objektív kritika szemüvegén át nézve, ez meg nem állhat. Először is hibás megfigyelés az, hogy a termelés fokozásával a költségek hatványozottan emelkednek. Ez nem áll, sőt épen ellenkezőleg. Nem mondom, hogy nagyobb investicióval az átlagtermést ad infinitum lehetne fokozni, de egy bizonyos határig az intenzívebb munka, az okszerű költségektől való vissza nem riadás a termés eredményében kétszeresen, háromszorosan megtérül. Aki szőlőjét elhanyagolja, rosszul kezeli, esetleg csak 4—5 hl. termést fog betakarítani, de azért holdanként volt (a régi számarányt véve) vagy 300 korona költsége, tehát 40 K.-ás borárat felvéve, az üzemére ráfizetett. Az pedig, aki sem az erős trágyázástól, sem a négy-ötszöri permetezéstől, sem a szorgalmas kapálástól nem irtózott, annak ugyanazon a területen 20—25 hlbora teremhetett, a költségek pedig legfeljebb megkétszereződtek. Az első számú gazdán az állam a kisebb adót is alig lesz képes behajtani és minden többlet újabb koporsószeg volna teljes anyagi pusztulásához, míg a második számú adóalany a nagyobb adót is könnyen megbírja és még mindig jól járt többtermelésével. De épen a szőlőnél a többtermelés gyakorta együtt jár a rosszabb minőséggel. Aki finom bort akar produkálni, az olyan fajtákat kénytelen ültetni, amelyek keveset, de kiválót teremnek. A Rajnai rizling, a Kéknyelű, a Hárslevelű, a Szerémi zöld, sohasem terem annyit, mint a Szlankamenka, a Bakszömu vagy az Othelló. A termés nagyságának adóprremiuma, egyenesen megölő betűje volna boraink hírnevének. Végül pedig távolról sem áll az, hogy a gyenge átlagtermés a gondatlan, hanyag kezelésnek az ismérve és a nagy átlagtermés mindég a nagy gondosság és tudás eredménye. Meredek fekvésű, sekély termőrétegű lösztalajon, melyen nagy mésztartalmánál fogva csak gyérítés alá ültethető a szőlő, a gazda igen nagy vesződséggel és igen nagy költséggel érhet csak el esetleg 10 hl.-es átlagtermést, mig televényduszik vagy gyengén lejtős talajon egy kis szerencsével és félannyi kiadással teremhet 30—40 és több hektó bor. Micsoda közgazdasági politika volna az egyik termelőt, aki sisyphus munkát végez, fokozott adóval megbüntetni, a másikat, aki amúgy is sokkal szerencsésebb, azonfelül Mai számunk 12 dla.