Borászati Lapok – 53. évfolyam – 1921.

1921-05-05 / 18. sz.

LN­L évfolyam. BORA Előfizetési dijak Magyarországon: Negyedévre 75'— K. Egy hóra 25'— „ Előfizetési dijak külföldön: egynegyedévre: 8. H. S.-ban 15 dinár Cseh-Szlovákiában 30 fokol Romániában ... 25 lei Egyes lappéldány ára 6'— K. Laptulajdonos és szerkesztő-társ: Dr. BAROSS ENDRE. 18. szám. Budapest, 1921. május 5. A „FRUCTUS" a gyümölcsértékesitő és szeszfőzőszövetkezetek központja mint szövetkezet­nek hivatalos lapja. Megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztésért és kiadásért felelős: Dr. DRUCKER JENŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal IX., Üllői­ út 25. (Köztelek) Külföldi képviselet: Wien, VII., Westbahnstrasse 60. Hirdetések és mellékletek felől a kiadóhivatal ad felvilágosítást Telefonszám: József 99—28. Hétről-hétre. (A szőlőbirtokosság adózási gondjai. — Válságos a pá­linkaforgalom helyzete. — Méltányos és czélszerű volna-e a nagyobb átlagtermést adóprémiummal jutalmazni? — Néhány szó a bortörvény revíziójához.­ Budapest, május 2. — Nem tudjuk, mihez hasonlítsuk a jelenlegi gazdasági helyzetet, egy fülledt nyári nap utó­jához-e, melyen sötét felhők húzódnak végig az égén és villámlás, dübörgés jelzi a zivatar köze­ledtét, vagy egy hideg, esős tavaszi nap regge­léhez, amikor az előző napi esőktől páradús a levegő s újabb esőre, további hűvös időre van kilátás. Talán inkább az utóbbihoz. Mi azt hisz­szük, hogy a zivatar már elmúlt, a föld az előző csapadékoktól van átitatva, de még hűvösebb az idő, semhogy a tenyészet gazdagabban meg­indulhatna. Annak az évek óta tartó, mindig felfelé törekvő,­árirányzatnak vége szakadt az egész vonalon, mely bizonyos osztályokat, amelyek se nem termeltek, se nem kereskedtek, sem nem lánczol­tak a tönk szélére juttatta és most már az árak lemorzsolódásának, a régi normális irányba való törekvésnek korszaka következett el. Ez azonban másként el sem képzelhető, minthogy azokat a háborús hasznokat a boldog birtokosok nagyobb­részben ismét visszaadják. De különben is az az egész pénzügyi állapot, melyben a termelők szerencsésebb része ringatódzott, jóleső önámí­tásnál nem volt egyéb. Mindenki, akinek száz holdnyi gazdasága volt tíz hold szőlője vagy egy fű­szerkereskedése, vagy egy­ moziszínháza volt, milliomosnak képzelte magát és nem vette észre, hogy voltaképpen csak filléres alapon volt az. És ugyanazok most, hogy a pénz értéke javul, megfosztottaknak, megrontottaknak érzik magukat, hogy mindennek az ára — egyelőre — felére szállott alá. A baj nem is abban rejlik, hanem abban, hogy a különféle adókirovások még az egycenti­mes zürichi jegyzés idejéből erednek és mire eleget kell majd neki tenni, akkor a koronát oda­kinn talán három- vagy négyen fogják jegyezni. Arra nézve, aki a borát a tartós téli hausse ide­jén eladta, a baj nem nagy, de arra, aki el­hibázott spekuláczióból vagy fokozódó étvágya miatt, idejében el nem adta, az ma már csak 50%-kal kevesebbet remélhet érte, az állam követeléseinek azonban 100% erejéig tartozik majd eleget tenni. Ez kétségtelenül súlyos ál­lapot. Még keservesebb a helyzet a szesztermelés terén. Itt a mezőgazdasági vagy központi szesz­főzdetulajdonosok nagy része a kedvező kon­junktúrákat nem használhatta ki, mert a fa­kormány-biztosság és szénkormány-biztosság közgazdasági rövidlátósága miatt csak elkésve kaphattak tüzelőanyagot, midőn az a legesleg­drágább volt s így márcziusban, éppen a szezon közepén tartottak, mikor a pénzügyminisztérium az eddig is magas adótételt egy tollvonással 150%-kal­ felemelte. És pedig nemcsak a jövőre nézve, amit minden termelő számításba vehet, hanem a készletekre visszamenőleg is. Ez a húsvéti tojás újabb kincstári pótrészesedés for­májában egybeesett az egész árukészletek va­gyonváltság czéljából való felvételével, a pénz­krízissel, a jövedelem- és hadinyereségadó ki­vetésével, a tőzsde válságával, a bel- és külföldi politika óraszerkezetének túlzott kilengésével stb. A sürgős kínálattal szemben a kereslet jóformán teljesen megszűnt és ma az árak nemcsak nem emelkedtek az adókivetés ará­nyában a tiszta szesznél és pálinkánál egyaránt, amennyit az adópótlék kitett, hanem annyira sülyedtek, hogy a mai ár már nem fedezi többé az adó és termelési költségek összegét. A fiskus túlmohó étvágyától tehát a mindenkori pénzügyminiszterek fejős tehene, a szeszgyár­tás maga betegedett meg és nincs ma oly köz­gazdasági próféta, aki meg tudná mondani, vájjon ez a betegség m­úló jellegű-e vagy pedig krónikus. A kincstár nem fogja rövidesen meg­­kapni, amire vágyott, de a szeszfőzdék jó része el fog senyvedni. Hogy a fenti hasonlatra visszatérjünk, az a régóta várt tavaszi eső tehát a pénzügyi téren áradásokat okozott és nagyon tartunk tőle, hogy a víz nem fog idejében elapadni. * * * Lapunk utolsóelőtti számában*) vezető helyen és igen ügyes formában tette egy czikkb­ó szóvá azt a kérdést, váljon méltányos és okszerű-e a jelenlegi adórendszer, mely szinte bünteti azt a szőlősgazdát, aki nagyobb tudással, odaadóbb szorgalommal nagyobb átlagterméseket tud egy kat. holdon előteremteni. Szerinte az ily ügyes, rátermett, intenzíven dolgozó birtokost inkább prémiumszerű adókedvezményben kellene része­síteni, nem pedig őt is, másokat is attól a sokat hangoztatott „többtermeléstől" vissza­riasztani. Czikkiró szerint ez közgazdaságilag is hátrányos, mert amit az állam egyik oldalon egyes gazdák nagyobb jövedelem- és hadinyere­ségadója czimén nyert, azt a másik oldalon elmaradt borital, termelési adó, kiviteli illeték. *) „Borászatunk és adópolitika", írta : R. K. esetleg pálinkafőzési adó, a munkások nagyobb kereseti viszonyai miatt elveszti, mert sokan az adóteher nagyobbodásától félve, termelnek keve­sebbet. A dolog első pillanatra plauzibilisnek tetsz­hetik, de az objektív kritika szemüvegén át nézve, ez meg nem állhat. Először is hibás megfigyelés az, hogy a termelés fokozásával a költségek hatványozottan emelkednek. Ez nem áll, sőt épen ellenkezőleg. Nem mondom, hogy nagyobb investicióval az átlagtermést ad infini­tum lehetne fokozni, de egy bizonyos határig az intenzívebb munka, az okszerű költségektől való vissza nem riadás a termés eredményében kétszeresen, háromszorosan megtérül. Aki sző­lőjét elhanyagolja, rosszul kezeli, esetleg csak 4—5 hl. termést fog betakarítani, de azért hol­danként volt (a régi számarányt véve) vagy 300 korona költsége, tehát 40 K.-ás borárat felvéve, az üzemére ráfizetett. Az pedig, aki sem az erős trágyázástól, sem a négy-ötszöri permete­zéstől, sem a szorgalmas kapálástól nem irtó­zott, annak ugyanazon a területen 20—25 hl­­bora teremhetett, a költségek pedig legfeljebb megkétszereződtek. Az első számú gazdán az állam a kisebb adót is alig lesz képes behajtani és minden többlet újabb koporsószeg volna teljes anyagi pusztulásához, míg a második számú adóalany a nagyobb adót is könnyen megbírja és még mindig jól járt többtermelésével. De épen a szőlőnél a többtermelés gyakorta együtt jár a rosszabb minőséggel. Aki finom bort akar produkálni, az olyan fajtákat kényte­len ültetni, amelyek keveset, de kiválót terem­nek. A Rajnai rizling, a Kéknyelű, a Hárslevelű, a Szerémi zöld, sohasem terem annyit, mint a Szlankamenka, a Bakszömu vagy az Othelló. A termés nagyságának adópr­remiuma, egyenesen megölő betűje volna boraink hírnevének. Végül pedig távolról sem áll az, hogy a gyenge átlagtermés a gondatlan, hanyag kezelésnek az ismérve és a nagy átlagtermés mindég a nagy gondosság és tudás eredménye. Meredek fek­vésű, sekély termőrétegű lösztalajon, melyen nagy mésztartalmánál fogva csak gyérítés alá ültethető a szőlő, a gazda igen nagy vesződ­séggel és igen nagy költséggel érhet csak el esetleg 10 hl.-es átlagtermést, mig televénydus­zik vagy gyengén lejtős talajon egy kis szeren­csével és félannyi kiadással teremhet 30—40 és több hektó bor. Micsoda közgazdasági poli­tika volna az egyik termelőt, aki sisyphus mun­kát végez, fokozott adóval megbüntetni, a mási­kat, aki amúgy is sokkal szerencsésebb, azonfelül Mai számunk 12 d­­la.

Next