Borsod - Miskolci Értesítő, 1872 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1872-08-08 / 32. szám
Miskolcz, augusztus 8. 1872. 32-ik szám. Hatodik évfolyam. BORSOD. Társadalmi érdekeket képviselő és vegyes tartalmú heti közlöny. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: BEIGTATÁSI DÍJ: Helyben házhoz hordva : Vidékre postán küldve. Előlegesen fizetendő . Bélyegdij: Fél évre . . . 2 frt — kr. Fél évre . . . 2 frt — kr. 50 szóig......................50 kr. Minden hirdetéstől . 30 kr. Egész évre . . 4 „ — „ Egész évre . . 4 „ — „ 50-től 100-ig . 1 frt. — „ Nyílt tér sorsa ... 20 kr. wmmm&m értesítő. Észrevételek t. Doleschall városi főorvos ur himlőről szóló czikkére. Múlt héten Pesten jártam lábam gyógyítása végett. A sors oly orvoshoz vezetett kinél kis gyermekeket is találtam, kik anyjuk ölében nyöszörögtek. Mintegy fél óra múlva az orvos úr belépvén azon szobába, kérdést intézett hozzájok, mit akarnak? A himlőbeóltás végett jöttünk, felelé egy közülök. Az óltás napja nem ma van , viszontá a nyájas orvos úr, és még ezeket mondá, megtekintvén egy gyermeket, ezt nem lehet beoltani, felesé mert ólváras. Az anya ijedve kérdezé, hát mikor lehet beoltani, majd ha letisztul, mert csak egészséges gyermekeket lehet beoltani. De hisz folytató az anya, akkor tán a tél is bekövetkezik, amikor már nem lehet beoltani. Hogy ne lehetne, még nyájasabban felele az orvos úr, hiszen egész esztendőn által lehet oltani, és kell is, mert különben sok ártatlan áldozatja lenne a himlőnek. Ezeket halván, nyugodtan távozni látszottak az anyák. Én harmad magammal maradván a szobában, — hát itt Pesten egész éven keresztül oltják a gyermekeket? Kérdem orvos urtól? hiszen nálunk csak tavaszkor , és nyár elején teszik azt az orvos urak. — Jaj barátom , felelé igen nyájasan a derék orvos ur; a himlő nem szokta megvárni a tavaszt, mert az télen is meglepi a kicsinyeket, nagyokat, mint nálunk Pesten, hol már második éve hogy sok elhalt benne. Tehát ha ezen betegségtől meg akarjuk menteni gyermekeinket , melynek sok gyermek életével, szemeivel vagy hallásával adózik, oltani kell, az év minden szakában, még a felnőtteket is újra kell oltani husz éves korukig. Ezek után bevezetett egy külön szobába lábaimat megvizsgálta s jó reménységgel bocsátott el. Én haza felé utamban, a sok beszélő s füstölő úti társ mellett sem vethettem ki eszemből a pesti igen derék orvos úr felvilágosítását, és egyszerre eszembe jutott, hogy városunk főorvosa a minap a „Borsodban”, itt a himlőről, de az oltásról semmit sem. Föltettem magamban, hogy mihelyest haza érek, elolvasom hogy csakugyan úgy van e. Megvallom, alig végeztem el a családom jólétén való örvendezésemet: azonnal előkértem a „Borsodot“ és csakugyan semmit sem találtam benne az eljtásról, csak a vörösségről, és arról hogy mihez tartsák magukat. De arra nem figyelmeztette a szülőket, hogy mihelyest látják hogy a gyermekek részül vannak, orvost hivassanak, mert azon vörösség igen veszélyes baj. Én mint városunknak egyszerű polgára óhajtván a jó példát követni, arra kérem polgártársaimat, hogy mi is kérjük fel t. Doleschal és Ixel városi orvos urakat, hogy ők is kezdjék el a himlőoltást, és folytassák azt egész éven által azon igen jeles pesti orvos példáját követvén, ki azt mondá, hogy minden gyermeket be kell oltani, még egyszer a felnőtteket is, — addig mig meg nem lepi városunkat is a veszedelmes himlő járvány. Egy városi polgár. KI a r i e n b a d. 1872. július 28. Óhajtottam papirra vetni nehány sort a marienbádi fürdő életről, itteni élményeim s tapasztalásaimról. Annyival inkább, mert szerkesztő barátom szives volt engemet meglepni azzal, hogy a ,,Borsod“-ot utánam kérdé, mi e távol vidéken oly jól esett nekem, mint ha egy véletlenül érkezett jó barát kopogtatott volna be ajtómon. Hanem hát Marienbadból nem lehet levelet írni. Itt az ember egészen a kúráé és a természeté. Elfoglalják a gyógyforrások és az illatos fenyvesek. Az egész nap künn a szabadban telik el, csak az éj a szobáé, de az egyszersmind a nyugalomé is. Marienbadból nem lehet levelet írni. Két hete lesz holnap, mióta itt vagyok. Kipihentem a hosszú út fáradalmát s beleolvadtam a társaságba, melynek alakja, mint a forgó panoráma képei, hétről hétre, sőt napról napra változik, a mint a vendégek távoznak és érkeznek. Fáradalmat emlitek. A vasúton is el lehet ám fáradnunk. Reggeltől estig ülni egy szűk kalitban, melyet a forró napsugár fűtöget, szélvész módjára ragadtatni hegyenvölgyön keresztül, úgy hogy a táj részletei összefolynak s villanva tűnnek el káprázó szemed előtt, ehez néhány szótlan vagy érthetlen úti társ, kiket most látsz életedben először és utolszor: mindez oly mulatság, mely délfelé már önsulylyal nehezül rád, estvére pedig lelkedet testedet megviseli. Hanem aztán igy utazva, ha reggel indulsz Miskolczról, estvére Bécsben vagy s ott az éjét pihenéssel töltvén, másnap esti 7 órakor Csehország északnyugati véghatárán, Marienbád gyönyörű völgyén találod magadat. Marienbád a gyógyulás, a nyugodt, csendes üdülés fürdője, nem a mulatságé. Eddigelé 120 csinos s részben pompás lakház (mintegy 2000 rendes lakóval) épült a fenyves rengeteg által körülvett völgy öbölben. A természet és műveltség kezet fogtak a vendégek kényelme végett. Város már ez, egy jól berendezett kis város, tiszta — mint a pohár, s kedves — mint egy idilli tájkép. — Hatalmas gyógyforrásainak hite juthatott nemcsak a birodalom, hanem Európa határain is. Ennélfogva látogatói évről évre szaporodnak. Most 7 ezer felé közelget azok száma s vannak közöttük Amerikából, Konstantinápolyból, Egyptomból stb. legtöbben azonban északi Németországból. Mi magyarok szintén igen-igen nagy számmal járultunk. A mi elég baj! sokszor elgondolom, ha ez a roppant nép, mely reggelenkint itt a Kreutzbrunn vizéhez oly áhitattal sereges, mind beteg, hol maradtak akkor az egészségesek ? Némelyik majd kicsattan, oly piros pozsgás, másik sáppadt, mint egy őszi levél s vékony, mint egy szúnyog. Itt amaz megfogy, emez megizmosodik. E nagy keresettség aztán rendkívül fölemelte az idén az árakat. Nem az élelmet értem. Az itt nem drágább, mint nálunk, de nem is ér ám többet. Magyar gyomor akarva sem tudna itt jóllakni. Egy húron pendül az egész város konyhaművészete: a kúrához van az szabva mindenütt, vajjal s mindig és mindent csak vajjal készitezetlenül. Hanem a szállásokat fizettetik kegyetlenül. Valamire való szobácska bére hetenkint 20—30 forint. Nagy urak szállásainak ára igazán ,,m e s é s.“ Báró Sina foglalt el harmadik szomszédomban egy egy emeletes csinos házat földszintestől együtt: neve Sans Souci; fizet érte hetenkint 1200 ftot. A volt portugál királynő donna Maria da Gloria férje, nejével egy színésznőből avanchrozott grófnővel az első vendéglő első emeletén helyezkedett el: fizet a szállásért és az élelmezésért hetenként Hab meiner uramnak 2500 ftot. Ez a királyi férj az, aki Magyarországon is sokáig tartózkodott, mint osztrák lovas tiszt. Nyelvünket most is érti és beszéli. Mondják, azt csodálta leginkább Magyarországon, mint lehetnek a disznók oly okosak, hogy mikor estve, a nyájról haza bocsátják, mind haza talál. És ez az a Halbmeier vendéglős, kinek itt roppant házai, vendéglői vannak, értéke megközelíti a 3 milliót, a bécsi Reichsráz tagja, marienbaci polgármester, érdemjelt visel, de azért vendégei között szolgálatkészen most is maga viszi a főfelügyelői szerepet. Ez aztán nem Halb hanem Ganzmeiar. Az általános ivás ideje reggeli 6 órától 8-ig van. Ekkor a nagy közönség, mint egy rajzó méhsereg hullámzik a sétányon a hires Kreutzbrunn körül s zeneszó mellett szörpöli a kesernyés, de nem épen kellemetlen kortyokat, egy pohártól 5 —6-ig. Délután ismét 6 órától 8-ig van a közséta , ha tetszenék, az ivás ideje is. A társaság tagjai nem sokat adnak egymásra: ki vagy, mi vagy ? nem igen kérdik; mindenki egyforma jogú tagja a társaságnak, mindenki csak gyógyvendég. A megkülönböztető külcsillogást, a társadalmi helyzet kiváltságait kiki otthon hagyta , egyszerűen, egy ok hozott ide mindenkit : a megrendült egészség, egy remény: a javulás. Pedig tekints szét a sétáló közön-