Borsod - Miskolci Értesítő, 1880 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1880-04-08 / 15. szám

megürülvén, — azé­v. 1880. évi ápril 15-én dr­e. 9 órakor tartandó képviseleti közgyűlésben vá­lasztás utján be fog töltetni. Erről a közönség s az ezen állomást el­nyerni óhajtók tájékozásul értesittetnek. Kelt Miskolczon, a város képviselőtestületé­nek 1880. évi ápril hó 1-én tartott közgyűléséből. Diószeghy György, v. főjegyző. Havi kimutatás. A miskolczi nyilvános közkórházba 1880 márc­zius havában felvett betegekről. Február hóról visszamaradt 148, márczius havában felvétetett 191, a márczius havában ápolt betegek összes száma volt 339. Elbocsáj­tatott gyógyulva 163, meghalt 27, visszama­radt 149. Miskolcz, 1880. ápril. 5. A közkórházi igazgatóság. M­­­e­g­h­i­v­ó. A borsodi orvos-gyógszerész egylet 1. április 19-én rendes havi ülést tart, melyre a t. ez. helybeli és vidéki tagtársak tisz­telettel meghivatnak. Napirend : 1. márczius havi kórjárat. 2. Dr. Popper: ön-vagy orgyilkosság. 3. Az egyleti alapszabályok revisiója 4. A tiszavidéki orvosegyletek szövetség tervezete. 5. Uj tagok megválasztása. Miskolcz 1880. április 6. Dr. Popper József egyleti elnök. (Helybeli és vegyes hírek. * Miskolcz város képviselő testülete a múlt héten csütörtökön tartott ülésében a mérnöki állomás betöltésére — miután az eddigi pályá­zat eredményre nem vezetet — azon határoza­tot hozta, hogy ezen állásra újabb pályázat hir­­dettettessék, s ebben a pályázat határideje május végére tüzettessék ki, hogy kellő eredmény ese­tén, az állást június hó folyamában a közgyűlé­választás útján betölthesse.­­ Ugyan­ezen köz­gyűlésen jelentette be a polgármester úr Miha­­lovics Sándor főkapitány történt gyászos elhuny­tát, melyet a közgyűlés fájdalommal vévén tudo­másul, 12 évig tartott szolgálatáért, emlékét jegyzőkönyvileg határozta megörökíteni, s te­kintve özvegyének szánandó anyagi helyzetét, részére 300 frtot utalványozott, mely összeg a temetésre előlegezett 50 frtot ide nem számitva egy negyed évi fizetésének felel meg. * A Szinva és Pecze folyamok medreinek szabályozása czéljából készült tervezetek felül­vizsgálására kiküldött miniszeri főmérnöknek Bodoky Lajosnak tegnap szerdán kelletett váro­sunkban megérkezni Lapunk már délelőtt nyom­tatás alá szokott kerülni s igy még most sem ír­hatjuk biztosan , hogy végre megérkezette-e hát csakugyan. — Ha igen, s a nagyon tisztelt mér­nök úr rövid idő alatt bevégezheti vizsgálatát, akkor az egész szabályozási ügy még elintézhető lesz a májusi rendes megyei közgyűlésen s a munkálatok meg lesznek indíthatók azonnal, — azért mondjuk azonnal, mert nem akarnánk azt ismét addig elhalasztani, mig az erre szükséges törlesztési kölcsön ki fog eszközöltetni Ha más­kép nem, akkor a helybeli pénzintézetektől kell fel­venni 20—30 ezer frtot azonnal, s a munkát rögtön megkezdeni. — A nyomor most véghe­­tetlen sok munkást hoz piaczunkra, s látjuk, hogy a munkáspiaczon naponta százak maradnak visza, a mi nem is csoda, mert szőlőink nagy ré­sze fedetlen maradt és igy a nyitás munkája is tetemesen kevesbült. * A kamarai ismerkedési estély nem si­került úgy, a hogy azt várni lehetett volna. — A meghívottak közül sokan nem jelentek meg, de leginkább feltűnt az, hogy a vidéki tagok közül csupán két egyén maradt vissza a társas vacsorára, holott épen ő érettek volt az rendezve, épen ők voltak azok, kiket az érdek kötelékein kívül, a barátság lánczaival is szorosbra akar­tunk volna fűzni magunkhoz. Mi megengedjük, hogy a mai nehéz körülmények között, drága mindenkinek az ideje, de talán még­sem an­­­nyira, hogy időt ne vehessünk magunknak arra, hogy egymást megismerjük, hogy néha-néha a társas érintkezésnek is szenteljünk perczeket. De hát ezen már túl vagyunk, lehet, hogy talán más alkalomkor annál melegebben fognak a két megye kamarai tagjai egymással kezet szorít­­hatni. — Mi az estély lefolyását illeti, az magyar szokás szerint kedélyes volt s toasztban bővöl­­ködő Ezek közül az elsőt Radvány István ka­marai elnök mondotta, éltetve a királyi párt és trónörököst, melyet a jelen voltak felállva hall­gattak meg ; ez után mondattak pohárköszön­tések, az ipar és kereskedelmi miniszterért, a megye és város közönségéért, az idegen ka­marai tagokért, a kamara elnöke és­­ alelnö­­keiért, Horváth Lajos és Lichtenstein József or­szággyűlési képviselőkért, Soltész Nagy Kálmán polgármesterért, az iparosok és kereskedőkért, a posta és közlekedési eszközök főnökeiért, a törvényszék elnökéért, a „Miskolcz“ és „Borsod“ czimű lapok szerkesztőiért és még tudná az isten hány más toaszt. Közbe Radics zenéje játszott s a társaság 12 óra körül oszlott el. * Városunk polgármestere a városi köz­gyűlésben kifejezett óhajoknak megfelelőleg, a főkapitányi hivatal betöltése tárgyában, hétfőn délután nagyobb számú értekezletet hivott egybe . Az értekezlet igen vontatottan indult meg , először mindenki csak arról beszélgetett, hogy minő tulajdonságokkal kell bírni a főkapitány­nak, ki mit kíván attól, kire szavazni fog. — Ez discurálásnak megjárta, de a czélnak egyáltalá­ban nem felelt meg, nem — mert a qualificatio megállapítása felett, ha arra szükség volt és né­zetünk szerint nagyon is szükség volt — a köz­gyűlésnek kelletett volna határozni. Majd szól­tak azok, kik még senki részére nem tettek ígé­retet, s kérték a reservált képviselőket, hogy je­löltjeik nevét említsék fel, miután az értekezlet­nek csak­is azon esetben lehet gyakorlati ered­ménye, ha a pályázni készülők legérdemesebje körül való csoportulást ki lehet vinni. Felszóllít­­tatott a polgármester úr is , hogy mint a köz­­igazgatás legfőbb és felelős intézője szintén nyilatkoznék, hogy a felszínre került jelöl­tek közül kit óhajtana legjobban maga mel­lé, kit látna e nagy fontosságú állásra leg­alkalmasabbnak.­­ Ezzel meg lett törve a jég, az értekezlet egyszerre a rendes kerékvá­gásba zökkent, miután a polgármester úr felem­lítette, mindazok neveit, kik eddig nála jelent­keztek, vagy tudomása szerint másokat kerestek meg pártfogásért. A felemlített 8­9 név közül itt csak azon neveket hozzuk fel, melyek fel­színen maradtak, s ezek Betlenfalvy, Gozsdu és Zsarnay, ezek mindegyike talált támogatóra, s a polgármester is oda nyilatkozott, hogy nézete szerint Gozsdu bir leginkább azon kellékekkel, melyeket ő kapitánytól megkíván, s melyeket mindenki egyformán hangoztatott. — Itt aztán nemcsak megakadt, de valósággal meg is fe­­neklett az értekezlet szekere, s mindenki kegyé­ben tartva a maga jelöltjének kiváló tulajdonsá­gait, az egy személy körül való lehető csoporto­sulás kivihetősége meg sem lett kísértve, mire az értekezlet, mintha legjobban végezte volna munkáját szépen széjjel oszlott. * A tavaszi meleg napok beállával az Avas hegy oldala csak úgy hemzseg a járó­kelőktől, a pajzán, semmit nem kímélő gyermek seregtől, kik aztán nyaláb számra viszik haza a csemeték legszebb hajtásait porzó vesszőnek, vagy Isten tudja mi más czélra; láttunk felnőtt embereket is pusztítani, kegyetlenül csonkázni a több éven át óvott, s növekedésnek indult bokrokat. — A nagyon tisztelt tanár urakhoz fordulunk első sorban is kérve, hogy méltóztatnának a gyer­mekeket felhívni a csemeték megkímélésére, s másod­sorban a rendőrséghez , hogy mint más években, mostan is küldjön az Avasra néha néha egy rendőrt. * Városunknak pár nap óta folytonosan van katona vendége, s ez a 80-ik gyalogezred, mely Lembergből jó s Boszniába megyen állo­másra; az ezred legénysége többnyire csinos szálas legényekből áll s igen jól vannak öltözve. * A ládházi tanítót Ács Györgyöt, gyújto­gatás és rablás bűnténye miatt, elfogták. A nyo­morultnak egész élete lánczolatából áll a gonosz tetteknek, melyen csak most, egy gyújtás követ­keztében támadt tűz alkalmával, a midőn töb­bekkel rabolni merészkedett vesztett rajta. — Valóban rettenetes még csak elképzelni is, hogy Folytatása a mellékleten­­től kellett volna hát félteni? hiszen nem volt egy rész embere sem, és fogadom, hogy ha száz évig élt volna is itt, még akkor se bántotta volna egy kis ujjal se senki! —Nem úgy értettem én azt, azaz hogy ... no de az öreg úrral lesz beszédem, köszönöm a felvilágosítást, Isten áldja meg ! Azzal elváltunk. Délután csakugyan eljött az udvarba, és pedig egyedül. Hogy a kutyától nagyon félt, én kisértem fel egész az úr szobájáig, és az előszo­bában állva vártam, míg ki fog jönni. Először nagyon halk hangon beszéltek, s nem hallottam belőle semmit, nem is figyeltem oda. De úgy vettem ki, hogy az öreg úr hirtelen felingerült, Jolán kisasszony sirt, és pedig keservesen. „Uram ! könyörüljön rajtam!“ ezt a szavát tisz­tán kivettem. „Nem, nem, ha örökké sir is, ha kőbálványá válnék is előttem, — hiáb­a fuldo­kolva az öreg úr, — ha családjának minden tagja egy évig állna is előttem térden, ha köny­­nyeik tengerébe kellene is fúlnom, utolsó lehel­­letemig azt mondanám, hogy nem! Vagy tudott könyörülni a kegyed apja az én szegény testvé­remen? Nem tartotta-e egészen szívéhez a fegy­ver csövét?.. . hallotta-e az őrülten sikoltó nő l átkait ? . . . oh ! vagy mit beszélek ? . . . men­­j­­en, menjen, távozzék, mert a keserűség engem is őrülté tesz? — Ezzel kivezette a csaknem el­ájult leányt, a­kit a tornáczon alig tudtam leve­zetni, és az én szobámban még oly sokáig sírt keservesen. E jelenet után négy esztendő telt el — folytatta az öreg tisztartó. — Úgy látszot, hogy a kisasszony nem sír többé. Halvány arcza piros lett, mint a rózsa, s mikor lovaglása közben néha találkoztam vele, mosolygott, mintha soha se sírt volna életében. Azután elkezdtek Fenyvesékhez sokan járni. Vendég vendéget ért a kisasszony kedvéért. Beszéltek is azután a cselédek mindent. Most ez veszi el, majd az, már megvolt az el­jegyzés, majd holnap lesz. De hát ez mind nem volt igaz. Azonban végre mégis csak eljött az igazi. Szép, nyalka legény volt, azt meg kell adni, úgy ült a lovon, csak úgy bámult mindenki utánna, s tán senki se mehetett el mellette, mikor Jolán kisasszonynyal ment, hogy azt ne jegyezte volna meg reájok, hogy: „de szép pár lenne belőlök !“ Az is lesz úgy látszott, mert az eljegyzés csak­ugyan megtörtént A cselédek ugyan suttogtak itt is, ott is, hogy a kisasszony sehogy se akart beleegyezni, még sírt is, de azért amint egy­szer nemsoká­ra egy vasárnap a templomban voltam, a tisztelendő úr bizony csak akkor hir­dette ki őket harmadszor. Ki is volt tűzve a nagy esküvő, s a roppant előkészületeket meg is tet­ték, de arra a napra a kisasszony nagy beteg lett. Tűztek azután más időt. Akkor is roszul volt, s nem akart megesküdni. Egyszer aztán nem régen, épen két hete, mikor szegény nagy uram halálos ágyán feküdt, véletlenül akkorra találták tenni az esküvés idejét. Azt mondják, hogy akkor meg azt mondta a kisasszony, hogy nem esküszik, mert a faluba halott van, és ez rész­jel lenne reájuk. De a vőlegény komolyan kinyilatkoztatta, hogy ha holnap meg nem lesz az esküvő, ő azonnal vissza­vonul. Fenyves meg a felesége azt se­hogy sem akarták. A vőlegény igen gazdag és előkelő volt, és csak eddig is azért várt, mert Jolánt végtelen szerette. A leány te­hát nem mert tovább ellenkezni a szüleivel, s beleegyezett, — hogy holnap reggel meges­küdjék. De a sors másként akarta. Estve még amint mondják — sorba csókolta apját, anyját, s kérte, őket, hogy bocsássanak meg neki, a­mit azok arra magyaráztak, hogy ez igy szokás a férjhez menetel előtt. — Azután lefeküdtek, lá­nyukat is szobájába eresztették. Reggel azután megjelent a vőlegény, a násznéppel, s várták a kisasszonyt, a ki — úgy tetszett, — hogy soká öltözik, de az . . . nem jelent meg soha többé, mert elment éjszaka világgá, talán beleölte ma­gát valami vízbe, mert azóta senki se tudja, hol van! (Vége következik.)

Next