Borsod - Miskolci Értesítő, 1885 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-07 / 1. szám

Miskolcz, 1885. január 7. 1-ső szám. Tizenkilenczedik évfolyam. BORSOD. mmmbmi­­ku­siyo* Társadalmi érdekeket képviselő vegyes tartalmú hetilap és Borsodmegye hivatalos közlönye. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: BEIGTATÁSI DÍJ: Helyben és vidékre: Rendkivülileg: Előlegesen fizetendő. Bélyegdij: Fél évre........................2 frt — kr. Negyed évre . . . . 1 frt 20 kr 50 szóig.......................— frt 50 kr. minden hirdetéstől 30 kr, melyek a Egész évre .... 4 . , Nyílt-tér sorsa . . . . 25 - 50-től 100-ig .... 1 , kiadó-hivatalhoz intézendők. (A toloncz ügy, Alig van nállunk időszak, melyben valamely fontosabb társadalmi baj, vagy egy-egy közigazgatási kérdés, melyet a sok irka-firka, de még inkább a bennük teherként rejlő vád az úgynevezett „su­­lyos‘‘ kérdéssé neveltek, föl ne merülne. Ilyen súlyos kérdések egyike nállunk a toloncz ügy, mely rendszerint a téli hideg idők megérkeztével szokott hozzánk be­köszönteni. Ez a kérdés oly szokottá s annyira időhöz kötötté lett már, hogy ha a tél elérkezik, önkénytelenül reá gondo­lunk s bizton hiszszük, hogy egy eklatán­­sabb eset mi­hamar föl fog merülni, me­lyet aztán a hason­ó esetek egész sora követ. Az ügy természetesen nem esz­meileg van a tél fogalmához kötve, ha­nem logikailag, csakhogy a gyakori meg­szokás azt az előbbi jelleggel ruházta már fel. A dolog logikája a következő kö­rülményekben rejlik. Télben azon osz­tálya a társadalomnak, mely a toloncz­­ügy tényezőit szolgáltatja, nagyobb te­herré válik a társadalomra nézve, mint bármely más időszakban. A keresetfor­rás megapadása, melynek számtalan ágaiból nyárban tetszés szerint válasz­tással és hajlamaihoz való könnyebb al­kalmazással láthatja el magát a munkás, továbbá a test fenntartásának nagyobb nehézsége, ruházatban és élelemben na­gyobb szükséglet és számos más körül­mények azt eredményezik, hogy úgy a társadalomra, mint a hatóságokra nézve az úgynevezett proletár népség teher­ként nehezedik. Természetesen, mert azt tartják, hogy nekik is élniök kell, s a­mit szükségletekre könnyű munkával be nem szerezhetnek, azt a könnyű kéregetéssel, vagy a még könnyebb lopással vagy más meg nem engedett módon igyekez­­­nek beszerezni. Az is természetes abból kifolyólag, hogy a társadalomnak nagy teher az annyi kéregetőt ingyen jó­vol­tából ellátni, de még nagyobb teher, ha apró tolvajlások által megkárosittatik s az ebben részes néposztálytól folytono­san védekeznie kell. Legtermészetesebb pedig az, hogy a társadalom szabadulni óhajt, legalább annyira a mennyire, ezen tehertől s a hatóságok össze­fogdostat­­ván az idegen illetőségű proletárokat, őket az úgynevezett „haza“ felé indíttatja. Eként nagyobb mennyiségben és sűrűb­ben, mint bármikor áll élére télben a to­loncz ügy. Nem czélunk az elszegényedés, a proletárság mikénti keletkezésének okai­val s az ennek megszüntetésére szolgáló eszközökkel, melyek mint társadalmi és állami nagy kérdések bővebb tárgyalást kívánnak, e czikkecske keretén belől foglalkozni, hanem veszszük a toloncz ügyet, mint létezőt s ennek viszás­­ságát s a vele majdnem egy fogalmat képező embertelenséget akarjuk ható­ságaink figyelmébe ajánlani s őket a lehető orvoslásra felhívni, írjunk csak le egy toloncz szállítási esetet. Elindítanak például Miskolczról egy 3 —4 tagból álló toloncz karavánt, hogy azt valamely távoli felvidéki köz­ségbe szállítsák. Hogy valami nagyon fi­gyelnének arra, miszerint az illetők a hazájukba vezető legegyenesebb utón vizessenek, arról a legtöbb esetben szó sincs. Mert ha legegyenesebb utón indít­ják is el, de már a legközelebbi község bírája a saját geographiai tudománya szerint indítja tovább, leginkább csak arra ügyelvén, hogy sokáig nyakán ne maradjanak és hogy a másik község elő­­járóságát, mely tőle a transportot átve­gye, mennél közelebb érje. így aztán megtörténik, hogy már a harmadik, ne­gyedik községben a helyes iránynyal és ellenkezőleg szállíttatnak, így csavarog a szállítmány községről községre oly hosszú ideig, hogy nem nagyítunk, ha azt mond­juk, miszerint a szükséges utat az alatt gyalog húszszor is megtehette volna. Ha­nem nem ez a legnagyobb baj. A szegény toloncznak, ki rendszerint a föld legnyo­morultabb embere, nincs annyi ruhája, hogy vele meztelen testét be­fedje s a legnagyobb hidegekben, szélben, hóban, esőben egyre utaztatják, elhagyott istál­lókban hálatják, táplálékul csak ritkán juttat neki valamit a könyörületesség, mig végre hidegség és éhség a különben és elgyötört testet még a czél előtt a ha­lálba viszi. Ez az főként, a­mi az emberiség ba­­rátjait ezen ügynél annyira sérti, mely társadalmunknak, közigazgatásunknak és állami reputátiónknak, de még emberisé­günknek is egyaránt lemoshatlan szenny­foltja. Pedig nem sok kellene arra, hogy ez ügy azonnal jobb állapotba helyeztes­sék. Egy kis jó­akarat és utánna nézés meghozna mindent. A toloncz-levélben az utat pontosan kijelölni, a bírákat bün­tetés terhe alatt kötelezni az élelmezésre, télben meleg szállás adásra és arra, hogy a megszabott időben és módon indítsák a tolonczokat tovább, mindez a dolgon nagyot lendítene. És aztán azon közsé­get, mely azon nyomorultakat tűrni nem tudja és óhajtja, hogy tőlük megszaba­­díttassék, kötelezni kellene arra, hogy ha a toloncz a feltétlenül szükséges ruha hijjával van, azt részére kiszolgáltassa. De hát a szegény tolonczok a föld legnyomorultabb népe, ki gondolna ve­lük ! Ha elhull, elpusztul, hálát adnak érte, hogy tőlük megszabadultak. Azonban van ezen ügynek egy má­sik oldala is, melyet ha tekint az ember, a benne feltűnő jámborságon és egy­­ügyüségen lehetetlen nem mosolyogni. Ez nem egyébb, mint a mi patri­ar­­kális állapotunkat nagyon jellemző azon eszközök és intézkedések elégtelensége, melylyel hatóságaink a toloncz ügyet kezelik. Alig van ugyanis eset rá, hogy ha a toloncz életét mindazon ínségek daczára, melyekbe taszíttatik, az ég meg­tartja, hogy a kitűzött községbe eljusson. Rendesen már jó korán megszökik. A kíséretet ugyanis rendszerint valamelyik falusi naplopó alkotja, a­kit ha nem az ő lágy szíve, de pálinkával megvesztege­tett torka­­i hamar visznek arra, hogy a rábízott tolonczot elbocsássa, vagy en­gedje megszökni. Aztán ha ez be nem következik is, a toloncz éjjeli szállásául rendelt hely rendszerint olyan kalyiba, honnan csak az nem szökik meg, a­ki nem akar. Végül nem mosol­y­ra méltók-e azon eszközök elégtelensége is, melyekkel a tolonczot illetősége helyén visszatartani óhajtják !! Igen, mert a toloncz, ha haza juttatják, már másnap ismét nincs otthon, hanem tetszése szerinti helyen, legtöbb­ször pedig előbbi helyén, hol jól találta magát, így aztán, ha már épen sehogy­­sem akarják megtűrni, hatóság és to­loncz azon circulus vitiosusba esik, hogy folytonosan tolonczol és tolonczoltatik. Annyi sok kevésbé fontos ügye van az államnak és a társadalomnak, melyen mértékén felől foglalkoznak, míg ezt hagyják eredeti és rosszaságában! Mindenesetre a törvényhozáson fel

Next