Borsodi Bányász, 1964. július-december (7. évfolyam, 27-53. szám)

1964-07-01 / 27. szám

V 4 ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ 4 ♦ 4 ♦ 4 4­4 A « 4 4­4 4 4­4­4 4 4 4 444 4­4 4 4 444 4 4 4 4 4­4 4 4 4 4 ▼ 4 44 ­ A tények erejével Üzemeink pártszervezetei a politikai felvilágosító munkában nagy tapasztalatokkal rendelkeznek. Az alap­­szervezetek a helyi körülmények ismerete alapján önál­lóan, felülről jövő utasítások és előre kidolgozott szem­pontok nélkül is folyamatosan végzik az agitációs mun­kát. Így is kell tenniük, mert az élet naponta szállítja az új, megválaszolásra, magyarázásra váró kérdéseket, és az emberek — joggal — a pártszervezetektől, a párttagok­tól várják ezekre a választ. De hogy ez a válasz pontos legyen, ahhoz ismernie kell egy-egy kérdés népgazdasági, belpolitikai, sok esetben nemzetközi összefüggéseit is. Ezek után jogos a kérdés, hogy tehet eleget ezeknek a követelményeknek az alapszervezetekben dolgozó min­den kommunista? Tudott dolog, hogy a pártban most nincsenek külön az agitációs munka céljára kiválogatott csoportok, nincsen népnevelő hálózat. Minden párttag agitáljon — ez most a politikai nevelő tevékenységünk alapelve, és ez a követelmény minden párttagra vonat­kozik. De lehet-e mindenki naprakész a mondanivaló­jával? Érthet-e az agitátor egyszerre mindenhez, a ter­melés speciális problémáitól a nagy világpolitikai kér­désekig? Nyilvánvalóan nem vállalhatja egyetlen ember sem, hogy minden jelentkező kérdést egymaga megvá­laszoljon. Együtt az egész párt, a benne egyesült sokféle felkészültségű és érdeklődési körű tehetséges emberek összefogásával képes erre a feladatra. Annak érdekében, hogy ezt a feladatot minél eredményesebben teljesíthes­sük, a párt vezető szervei az alapszervezetek segítségére sietnek. Nem a régebbi gyakorlathoz hasonló, „előregyár­tott” válaszokkal, hanem tudományos megalapozottságú, mégis könnyen áttekinthető, és mai életünk új jelensége­ire gyorsan reagáló, a politikai munkát hasznosan segítő praktikus kiadványokkal. Az idén már második éve jelenik meg a „Tények és érvek” című sorozat. Az eddig megjelent 18 füzet temati­kája rendkívül változatos. Ne sajnáljuk a helyet, és leg­alább a címeket soroljuk fel a megjelenés sorrendjében: A lakáskérdésről, A tanácsokról, A munkabérről, A jö­vedelemről, A fegyverkezésről, A termelőszövetkezetek gazdálkodásáról, Az ipar átszervezésről, A sztrájkhar­­cokról, A béren felüli juttatások, A fogyasztásról, A nem­zetközi jövedelem felhasználásáról, A termelőszövetkeze­tek állami támogatásáról, A szocialista országokról, A főiskolai és egyetemi felvételekről, Iparunk szerkezeté­ről, Országunk lakosságáról, Az ötéves terv negyedik évéről, A gabonahelyzetről. Elég egy pillantás erre a fel­sorolásra, hogy érzékeljük a szerkesztési elképzeléseket­. Ez pedig nem más mint a munka, és ennek javuló vég­zése során előrehaladásunk következtében jelentkező leg­különbözőbb kérdések népszerű, de szigorúan a tényekre támaszkodó megválaszolása. És ezeknek a tényeknek az ismerete teheti gazdagabbá és meggyőzőbbé pártszerve­zeteink nevelő, felvilágosító munkáját. Ennek ellenére nem minden alapszervezet él e ked­vező­ lehetőségekkel. Előfordul az is, hogy a­­ pártszervezet felbontatlanul visszaküldi a címére érkező „Tények és érvek” kiadványokat, s ugyanakkor a felsőbb pártszer­vekhez fordul segítségért a területén jelentkező külön­böző politikai kérdések megválaszolása érdekében. Ter­mészetesen minden felsőbb pártfórum kötelességének tartja az alapszervezetek politikai nevelő munkájának segítését, de az alapszervezeteknek meg kell érteniök, hogy a párt kiadványai — jelen esetben a „Tények és érvek” sorozat — is ezt a segítségnyújtást hivatott szolgálni. A „Tények és érvek” havonta egyszer jelenik meg. Minden alapszervezetben havonta legalább egy taggyű­lést tartanak. Miért ne egyesülhetne e két dolog, miért ne lehetne minden taggyűlésen ott a ,,Tények és érvek” is. Várjuk, hogy minden párttag agitáljon, de hogy ezt a célkitűzést tartalmában is tökéletesíthessük, minden párttagot segítenünk kell agitációs munkájában, hogy valóban a tények erejével érvelhessen. Juttassuk el tehát hozzájuk rendszeresen az agitáció hatékony eszközeit, a párt kiadványait. Simon Ferenc 44 4 BORSODIBANXASZ Ácsmunka a föld alatt Örkényi Imre és Mihály László támlát készítenek a biztosítás­hoz. Ez a kép is mutatja: a bányászok sokoldalú emberekké formálódnak. Visszahúzta a szíve a bányába Porprpson sétáltattam a verecesen napok­ban Né­­szelődtem, figyeltem az embe­­­reket, amint lépéseiket szapo­­­­rázva sietnek munkahelyükre,­­ míg mások a műszak leteltével ,kényelmesen beszélgetve bal­­lagtak hazafelé. Az egyik be­­szélgető csoport nyomába sze­rződtem. 4 Rövid gyaloglás után hos­­­­szú lépcsősoron mentünk fel­­ egy nagyon impozáns, szép 4 épületbe. Amint megtudtam ez 1 a percest új szálló. Kívülről­­ valóban nagyon szép, elhatá­roztam, hogy megtekintem a­­ belsejét is. Csak úgy találomra benyitottam a második emeleti 32-es szobába, ahol Tóth Ist­ván vájár éppen pihent, mivel éjszakás volt. Nagyon kedves kétszemélyes ^kis szobában találtam magam. ^Tóth István 25 éves, nős fiatal ^ember, vájár, Szőke haja lá­­­gyan omlik homlokába és be­szédében is van valami meg­kapó finomság. Beszélgetni­­ kezdtünk. ^ Hogyan lett bányász? Szere­ti* szakmáját? Hogy­­ érzi ma­­gát az új szállóban? Mik a tervei? — ezekről a kérdésekről folyt közöttünk a beszélgetés. 4 — A 104-es Vájártanuló In­­tézet elvégzése után Lyukóba- Anyába kerültem dolgozni. Itt 4 másfél évet töltöttem el, aztán 4engedve baráti csábításnak Sa-Csendesen Jószentpéterre költöztem át. Innen vonultam be katonának, nézi amint jegyzetelek, majd hirtelen feláll és a szek­rényből egy hangszert emel ki. — Majd elfelejtem, ez az oka annak, hogy elhagytam a bá­nyát — kezdi újra mondókáját — a zene. Szaxofonos vagyok és nagyon szeretem a muzsikát. Ismét csak a baráti csábítás volt az oka, hogy munkahelyet változtattam­ ,Tiszapalkonyára mentem dolgozni lakatosok mellé. Elhagytam szakmámat meggondolatlanul. A bányánál háromezer forintot kerestem, mégis felcseréltem a tiszapal­­konyat ezerhatszázzal, mert a haverok biztattak. „Ott is meg­keresed a magadét, csak gyere majd zenélünk minden hétvé­gén”. És Tóth István ment. De talán törvényszerű is volt a fél­­relépés. Elment a feleségéért. Polgárról nősült. De akit T.Zzmán ragadott cs ods~ nyászélet szép és nehéz mun­kája, azt visszahúzza a szíve a fekete arany sötét birodalmába. Mindenki a saját szakmájában érzi igazán csak otthon magát, így volt ez Tóth Istvánnal is. Próbált, ő már a könnyű fel­hők selyem szárnyán is repülni, vagyis ejtőernyős is volt, 7 ug­rást hajtott végre, de hiába, úgy látszik az ember mindig visszatér oda, ahonnan elin­dult. Jó labdarúgó is Tóth Ist­ván, de a sportot és a zenét is háttérbe szorította, amikor visszakerült 1963 szeptemberé­ben Perecesre. Csak a munká­jának akart élni. Nem iszik, nem dorbézol, és mint egy egy­­szerű bányász, akinek családja van, s dédelgeti annyira óhaj­tott tervét, egy házat venni Pe­recesen és ideköltöztetni a fele­ségét is. Szabad idejében útle­írásokat olvas, ez a legfőbb szórakozása. Mnet­inl érzi magát, hogy most jól újra a szakmájá­­ban dolgozhat és soha többé nem akarja elhagyni a bányát. Amikor kijöttem a szállóból, visszanéztem a késő délutáni fáradt fényekkel csillogó abla­kokra és arra gondoltam: nem­csak bányászok, munkások laknak itt, de megannyi egysze­rű ember, akinek élettörténe­tük, sorsuk van, amit a bánya ir. — pataki — F­elvillan egy em­beri arc... A ciráldi Petőfi-telep sárga bérházának /§ egyik lakásában egy férfi alszik. Éj­­­­j­szaka érkezett haza a 6-os ereszké­­**■ ből. Fáradt, és olyan jól esik délelőtt még egy kicsit rászundítani. Felesége dolgozik, a három gyereket el kell látni reg­gelivel, aztán úgy 8 óra tájt még egy kicsit visszaheveredik... Bolgár Sándor vájárt mi zavarjuk fel. Dör­zsöli kék szemét, de azért mosolyog. Szívesen lát bennünket, beinvitál a szebbik szobába... — ö, dehogy... ez csak egy kis ráadás. Nem is voltam fáradt, inkább lusta... —.. .Hát igen. Messziről jöttem. Mikor is? Tizenhét évvel ezelőtt. Tudja, mi nagyon sze­gények voltunk, apám is, én is valaha végig summáskodtuk a fél országot. Az egri főkáp­talan birtokain voltunk afféle nyári cselédek, csűrben, fészerben, egymásra dobálva. Úgy éreztem, mi vagyunk a kivetett, kisemmizett páriák, akiknek még annyink sincs, ahol nyu­galomra hajthatnánk fejünket. Húsz éves vol­­tam, mikor eljött 1945, A felszabadulás. Apám is kapott juttatott földet. De iga, felszerelés nélkül mégis nehéz volt a kezdet. Rendőr let­tem Űrtitkoson, később meg a falunkba meg­­alakított tsz párttitkára. Azonban néhány ele­mimmel nem tudtam lépést tartani a többiek­kel. — Ekkor gondoltam arra: miért ne lehetnék én bányász? Jelentkeztem, fel is vettek a far­­kaslyuki bányához. Onnan kerültem át 1952-ben Királdra, mert itt már kilátás volt erre a la­kásra, és nekem meg nagyon hiányzott a csa­lád. Hiszen a két lányomat olyan ritkán lát­tam. A fiam­ már itt született... Azután 53-ban letettem a­­ vájárvizsgát. Ké­sőbb brigádvezető lettem. Nem, nem vagyok én erős ember, látom, azt nézi... szikár, meg vékony, de azért csak kiverekedem én a falból a szenet! Mert nem csupán erő kell, hanem ész is, meg gyakorlat is... Igyekeztem mind­kettőt megszerezni. — Mert megszerettem ezt a szakmát. Tudja, amikor lemegyünk a függőaknán vagy 60 mé­terre a föld alá, és ott állunk szemben az anyaggal, amely ott sötétlik a falnál, lábunk alatt cuppog a sár, a lámpánk pislákol, akkor, ott én úgy érzem, most meg kell mutatnom, ennek az anyagnak, hogy én, az Ember én va­gyok az erősebb! Hogy én le tudom győzni, ez az akarat ad nekünk erőt... ez acélozza meg az izmainkat... Az, hogy ezért a munká­ért kitüntetéseket kapunk... nekem is van vagy négy, ez csak a megbecsülése munkánk­nak, de az igazi örömet az adja meg, ha sze­retjük a bányát, ha láthatjuk, hogyan ömlik a szén a mi munkánk nyomán... — Azután fent vár a család, a gyerekek... ö értük érdemes dolgozni. Fent vár ez a kis lakás, nem úgy, mint valaha a széna­padlás, vagy a csűr! Vár a nyugalom, a csend, a pihenés, néha egy pohár borocska, ezek a csendes, szelíd örömök ... ~S r­­ágyújt egy Kossuthra, s mialatt csendben szívja, halvány parazsánál i­s felvillan egy emberi arc, s felvillan mögötte sok-sok bányász arca, azoké, akik lenn küzdenek az anyaggal nap, mint nap a föld mélyében, hogy fent, szebb legyen az élet, hogy boldogság legyen a földön, hogy a kis lakásban, a gyermekek körében örülve a szépülő holnapoknak élhessen az Em­ber. .. Bobkó Gyula Jogügyi tanácsadás Fiatalkorúak foglalkoztatása bástyában Egyes bányaüzemeknél a fiatalkorúak beosztásánál és foglalkoztatásánál kérdésként merül fel, hogy milyen mun­kakörbe szabad őket beoszta­ni. Válaszként ismertetjük az 53/1953. (XI. 28­)) M. T. számú rendelet 3. számú mellékleté­nek I. fejezetét, amely szerint: „A bányaiparban tizennyolc éven aluli dolgozókat foglal­koztatni nem szabad: föld alatti, munkán, fejtésen, feltá­ráson, előváráson, fenntartá­son­(ez nem vonatkozik a tan­bányákban foglalkoztatott, va­lamint a vájártanulókból lett tizennyolc éven aluli vásárok­ra: e fiatalkorúakat ezeken a munkahelyeken második vagy harmadik munkásként lehet alkalmazni­”. Ugyanez vonat­kozik a nyári szünidő alatt kisegítőként foglalkoztatott iskolai tanulókra is. Munkakönyvi bejegyzés kijavítása K. Józsefet munkahelyéről fe­gyelmi után elbocsátották. Nem fordult ügyében egyeztető bizott­sághoz, mivel maga is indokolt­nak tartotta a fegyelmi elbocsá­tást. Újbóli elhelyezkedése — munkakönyvi bejegyzés miatt — már nehézségekbe ütközött. Kére­lemmel fordult ezért az igazgató­hoz, hogy méltányosságból javít­sák ki utólag a munkakönyvét hozzájárulással kilépett” bejegy­zésre. Írásban hajlandó minden anyagi igényről lemondani abban az esetben, ha munkakönyvét ki­javították. Volt munkahelyén azonban ezt­ nem hajlandók meg­tenni. Érdeklődik, hogy mit te­gyen? Az érvényben lévő rendel­kezések értelmében a munka­­könyvbe történt bejegyzés he­lyesbítésére, kijavítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha elírás, vagy egyéb körül­mény folytán az adatok nem a tényleges fegyelmi helyzet­nek felelnek meg, vagy az er­re illetékes szerv (egyeztető bizottság, bíróság, felügyeleti szerv) jogerős határozata alap­ján válik szükségessé, „mél­tányosságból” való kijavításra pedig nincs törvényes lehető­ség. A vállalat igazgatója azon­ban a fegyelmi eljárást utó­lag is felülvizsgálhatja és ha úgy találja, hogy a határozat törvénysértő, azt hatályon kí­vül helyezheti, vagy a dolgo­zó javára megváltoztathatja. Ilyen esetben a dolgozó elma­radt munkabérét, vagy egyéb ebből adódó anyagi kárát meg kell téríteni. Ha az igazgató utólag kija­vítaná a kérésére az „azonnali hatállyal elbocsátva” bejegy­zést, akkor ezzel jogtalannak és törvénysértőnek minősíte­né a munkaviszony megszün­tetését, illetve elbocsátását. A munkabér a munkavi­szony tartalmi eleme, a dol­gozó arról érvényesen nem mondhat le. Nem kívánatos és nem helyeselhető az olyan irányú törekvés, amely a fe­gyelmi jog gyakorlását a dol­gozókkal való anyagi egyezke­désektől teszi függővé. Hiába mondana le írásban anyagi igényéről, a lemondás nem akadálya annak, hogy később a bíróság előtt ne kérje ki­esett munkabérének megtéríté­sét Ez arra az esetre is vo­natkozik, amikor önként és minden kényszer nélkül mon­dana le kárigényéről. Az igaz­gató tehát jogosan tagadta meg munkakönyvének utóla­gos kijavítását. d. r. Impozáns épület A sajószentpéteri, korszerűen berendezett szülőotthon, a bányász­központ egyik legszebb épülete. 19M. Július i A jegyzetfüzetből Az eredmény is legyen tartós Egy-egy termelési siker, ki­magasló tervteljesítés, termé­szetesen csak akkor értékes igazán, csak úgy ér valamit, ha tartóssá válik. Vagyis: az elért eredmény hosszú időn át, esetleg éveken keresztül stabilizálódik, egyszóval, nem csupán pillanatnyi siker, vala­milyen oknál fogva. Nem, ha­nem objektíve megalapozott gazdasági munka, mert a fel­tételek lehetővé tették. Arról van szó, hogy egyes üzemeink­ben olykor-olykor nagy neki­rugaszkodás tapasztalható, „Mindent bele” — jelszóval küzdenek a terv teljesítéséért, illetve túlteljesítéséért. S ami­kor az eredmény megszületett, következik a hanyatlás, vis­­­szaesik a termelés, mind mennyiségi, mind pedig minő­ségi és más gazdasági muta­tója. Miért kell beszélni erről? Az üzemek mérnökei, üzem­vezetői, a közgazdasági szem­lélettel gondolkodó és dolgozó gazdasági és műszaki vezetők tudják a legjobban, hogy egy­­egy termelési siker csak ak­kor hat pozitív módon az iparágban, illetve az egész népgazdaság vérkeringésében ha ez a siker állandósul a ter­melő munkában. Igaz, a szén­bányászat olyan iparág, amely­ben munka közben több, előre nem várt akadály is jelentke­zik. Előfordul, hogy geológiai, műszaki, vagy más objektív okok miatt nem teljesíti tervét az üzemi A törvényszerűség viszont csak ott nem hat meg­felelően az ilyen objektív té­nyezőkre, ahol elhanyagolták a legfontosabb alapfeltételt: az egyenletes munka megte­remtését. Így fordulhat elő, hogy egy-egy nagyobb erő­feszítést hiába is követnek újabb erőfeszítések, — bár ez szükséges is, — az ered­mény még nem marad tartós. A népgazdaság nem sokat nyer az olyan üzemmel, amely az egyik hónapban 105, a másik hónapban pedig már csak 95 százalékot ér el. Magyarázni mindent,­ sok mindent meg lehet, az igazság viszont a törvényszerűség ol­dalán áll, ez pedig annyit je­lent: abban az üzemben, ab­ban az aknában, ahol egyszer már elérték a 100 százalékot, soha nem lehet indokolt a ter­melés nagymérvű visszaesése. Ilyen esetben inkább arról le­het szó, hogy valahol hiba csúszott a számításba, a mű­szaki vezetés nem szervezte meg megfelelően a munkát. S­­ erről a témáról gyakrabban kell szólnunk, mert a borsodi szénmedencében is ez az egyik nagy gond és probléma. A ter­melést ma már a bányákban is tudományos módszerekkel kell megszervezni, így lehető­vé válhat, hogy a szén­vágók­kal közösen, közös erőfeszíté­sek eredményeként, valóban tartóssá válnak a nagyszerű eredmények. E fontos feltétel biztosítéka, hogy a termelési siker-sorozat kvó­sa a bányák műszaki ve­zetőinek a kezében van. Élni kell, jobban kell élni a lehető­ségekkel, a bányászok meg­értő bizalmával, és nagyszerű akaraterejével, amellyel tud­nak is küzdeni a tartós ered­ményekért — ha megkapják hozzá a feltételeket. — szegedi —

Next