Borsodi Bányász, 1964. július-december (7. évfolyam, 27-53. szám)
1964-07-01 / 27. szám
V 4 ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ 4 ♦ 4 ♦ 4 44 A « 4 44 4 444 4 4 4 444 44 4 4 444 4 4 4 4 44 4 4 4 4 ▼ 4 44 A tények erejével Üzemeink pártszervezetei a politikai felvilágosító munkában nagy tapasztalatokkal rendelkeznek. Az alapszervezetek a helyi körülmények ismerete alapján önállóan, felülről jövő utasítások és előre kidolgozott szempontok nélkül is folyamatosan végzik az agitációs munkát. Így is kell tenniük, mert az élet naponta szállítja az új, megválaszolásra, magyarázásra váró kérdéseket, és az emberek — joggal — a pártszervezetektől, a párttagoktól várják ezekre a választ. De hogy ez a válasz pontos legyen, ahhoz ismernie kell egy-egy kérdés népgazdasági, belpolitikai, sok esetben nemzetközi összefüggéseit is. Ezek után jogos a kérdés, hogy tehet eleget ezeknek a követelményeknek az alapszervezetekben dolgozó minden kommunista? Tudott dolog, hogy a pártban most nincsenek külön az agitációs munka céljára kiválogatott csoportok, nincsen népnevelő hálózat. Minden párttag agitáljon — ez most a politikai nevelő tevékenységünk alapelve, és ez a követelmény minden párttagra vonatkozik. De lehet-e mindenki naprakész a mondanivalójával? Érthet-e az agitátor egyszerre mindenhez, a termelés speciális problémáitól a nagy világpolitikai kérdésekig? Nyilvánvalóan nem vállalhatja egyetlen ember sem, hogy minden jelentkező kérdést egymaga megválaszoljon. Együtt az egész párt, a benne egyesült sokféle felkészültségű és érdeklődési körű tehetséges emberek összefogásával képes erre a feladatra. Annak érdekében, hogy ezt a feladatot minél eredményesebben teljesíthessük, a párt vezető szervei az alapszervezetek segítségére sietnek. Nem a régebbi gyakorlathoz hasonló, „előregyártott” válaszokkal, hanem tudományos megalapozottságú, mégis könnyen áttekinthető, és mai életünk új jelenségeire gyorsan reagáló, a politikai munkát hasznosan segítő praktikus kiadványokkal. Az idén már második éve jelenik meg a „Tények és érvek” című sorozat. Az eddig megjelent 18 füzet tematikája rendkívül változatos. Ne sajnáljuk a helyet, és legalább a címeket soroljuk fel a megjelenés sorrendjében: A lakáskérdésről, A tanácsokról, A munkabérről, A jövedelemről, A fegyverkezésről, A termelőszövetkezetek gazdálkodásáról, Az ipar átszervezésről, A sztrájkharcokról, A béren felüli juttatások, A fogyasztásról, A nemzetközi jövedelem felhasználásáról, A termelőszövetkezetek állami támogatásáról, A szocialista országokról, A főiskolai és egyetemi felvételekről, Iparunk szerkezetéről, Országunk lakosságáról, Az ötéves terv negyedik évéről, A gabonahelyzetről. Elég egy pillantás erre a felsorolásra, hogy érzékeljük a szerkesztési elképzeléseket. Ez pedig nem más mint a munka, és ennek javuló végzése során előrehaladásunk következtében jelentkező legkülönbözőbb kérdések népszerű, de szigorúan a tényekre támaszkodó megválaszolása. És ezeknek a tényeknek az ismerete teheti gazdagabbá és meggyőzőbbé pártszervezeteink nevelő, felvilágosító munkáját. Ennek ellenére nem minden alapszervezet él e kedvező lehetőségekkel. Előfordul az is, hogy a pártszervezet felbontatlanul visszaküldi a címére érkező „Tények és érvek” kiadványokat, s ugyanakkor a felsőbb pártszervekhez fordul segítségért a területén jelentkező különböző politikai kérdések megválaszolása érdekében. Természetesen minden felsőbb pártfórum kötelességének tartja az alapszervezetek politikai nevelő munkájának segítését, de az alapszervezeteknek meg kell érteniök, hogy a párt kiadványai — jelen esetben a „Tények és érvek” sorozat — is ezt a segítségnyújtást hivatott szolgálni. A „Tények és érvek” havonta egyszer jelenik meg. Minden alapszervezetben havonta legalább egy taggyűlést tartanak. Miért ne egyesülhetne e két dolog, miért ne lehetne minden taggyűlésen ott a ,,Tények és érvek” is. Várjuk, hogy minden párttag agitáljon, de hogy ezt a célkitűzést tartalmában is tökéletesíthessük, minden párttagot segítenünk kell agitációs munkájában, hogy valóban a tények erejével érvelhessen. Juttassuk el tehát hozzájuk rendszeresen az agitáció hatékony eszközeit, a párt kiadványait. Simon Ferenc 44 4 BORSODIBANXASZ Ácsmunka a föld alatt Örkényi Imre és Mihály László támlát készítenek a biztosításhoz. Ez a kép is mutatja: a bányászok sokoldalú emberekké formálódnak. Visszahúzta a szíve a bányába Porprpson sétáltattam a verecesen napokban Nészelődtem, figyeltem az embereket, amint lépéseiket szaporázva sietnek munkahelyükre, míg mások a műszak leteltével ,kényelmesen beszélgetve ballagtak hazafelé. Az egyik beszélgető csoport nyomába szerződtem. 4 Rövid gyaloglás után hosszú lépcsősoron mentünk fel egy nagyon impozáns, szép 4 épületbe. Amint megtudtam ez 1 a percest új szálló. Kívülről valóban nagyon szép, elhatároztam, hogy megtekintem a belsejét is. Csak úgy találomra benyitottam a második emeleti 32-es szobába, ahol Tóth István vájár éppen pihent, mivel éjszakás volt. Nagyon kedves kétszemélyes ^kis szobában találtam magam. ^Tóth István 25 éves, nős fiatal ^ember, vájár, Szőke haja lágyan omlik homlokába és beszédében is van valami megkapó finomság. Beszélgetni kezdtünk. ^ Hogyan lett bányász? Szereti* szakmáját? Hogy érzi magát az új szállóban? Mik a tervei? — ezekről a kérdésekről folyt közöttünk a beszélgetés. 4 — A 104-es Vájártanuló Intézet elvégzése után Lyukóba- Anyába kerültem dolgozni. Itt 4 másfél évet töltöttem el, aztán 4engedve baráti csábításnak Sa-Csendesen Jószentpéterre költöztem át. Innen vonultam be katonának, nézi amint jegyzetelek, majd hirtelen feláll és a szekrényből egy hangszert emel ki. — Majd elfelejtem, ez az oka annak, hogy elhagytam a bányát — kezdi újra mondókáját — a zene. Szaxofonos vagyok és nagyon szeretem a muzsikát. Ismét csak a baráti csábítás volt az oka, hogy munkahelyet változtattam ,Tiszapalkonyára mentem dolgozni lakatosok mellé. Elhagytam szakmámat meggondolatlanul. A bányánál háromezer forintot kerestem, mégis felcseréltem a tiszapalkonyat ezerhatszázzal, mert a haverok biztattak. „Ott is megkeresed a magadét, csak gyere majd zenélünk minden hétvégén”. És Tóth István ment. De talán törvényszerű is volt a félrelépés. Elment a feleségéért. Polgárról nősült. De akit T.Zzmán ragadott cs ods~ nyászélet szép és nehéz munkája, azt visszahúzza a szíve a fekete arany sötét birodalmába. Mindenki a saját szakmájában érzi igazán csak otthon magát, így volt ez Tóth Istvánnal is. Próbált, ő már a könnyű felhők selyem szárnyán is repülni, vagyis ejtőernyős is volt, 7 ugrást hajtott végre, de hiába, úgy látszik az ember mindig visszatér oda, ahonnan elindult. Jó labdarúgó is Tóth István, de a sportot és a zenét is háttérbe szorította, amikor visszakerült 1963 szeptemberében Perecesre. Csak a munkájának akart élni. Nem iszik, nem dorbézol, és mint egy egyszerű bányász, akinek családja van, s dédelgeti annyira óhajtott tervét, egy házat venni Perecesen és ideköltöztetni a feleségét is. Szabad idejében útleírásokat olvas, ez a legfőbb szórakozása. Mnetinl érzi magát, hogy most jól újra a szakmájában dolgozhat és soha többé nem akarja elhagyni a bányát. Amikor kijöttem a szállóból, visszanéztem a késő délutáni fáradt fényekkel csillogó ablakokra és arra gondoltam: nemcsak bányászok, munkások laknak itt, de megannyi egyszerű ember, akinek élettörténetük, sorsuk van, amit a bánya ir. — pataki — Felvillan egy emberi arc... A ciráldi Petőfi-telep sárga bérházának /§ egyik lakásában egy férfi alszik. Éjjszaka érkezett haza a 6-os ereszké**■ ből. Fáradt, és olyan jól esik délelőtt még egy kicsit rászundítani. Felesége dolgozik, a három gyereket el kell látni reggelivel, aztán úgy 8 óra tájt még egy kicsit visszaheveredik... Bolgár Sándor vájárt mi zavarjuk fel. Dörzsöli kék szemét, de azért mosolyog. Szívesen lát bennünket, beinvitál a szebbik szobába... — ö, dehogy... ez csak egy kis ráadás. Nem is voltam fáradt, inkább lusta... —.. .Hát igen. Messziről jöttem. Mikor is? Tizenhét évvel ezelőtt. Tudja, mi nagyon szegények voltunk, apám is, én is valaha végig summáskodtuk a fél országot. Az egri főkáptalan birtokain voltunk afféle nyári cselédek, csűrben, fészerben, egymásra dobálva. Úgy éreztem, mi vagyunk a kivetett, kisemmizett páriák, akiknek még annyink sincs, ahol nyugalomra hajthatnánk fejünket. Húsz éves voltam, mikor eljött 1945, A felszabadulás. Apám is kapott juttatott földet. De iga, felszerelés nélkül mégis nehéz volt a kezdet. Rendőr lettem Űrtitkoson, később meg a falunkba megalakított tsz párttitkára. Azonban néhány elemimmel nem tudtam lépést tartani a többiekkel. — Ekkor gondoltam arra: miért ne lehetnék én bányász? Jelentkeztem, fel is vettek a farkaslyuki bányához. Onnan kerültem át 1952-ben Királdra, mert itt már kilátás volt erre a lakásra, és nekem meg nagyon hiányzott a család. Hiszen a két lányomat olyan ritkán láttam. A fiam már itt született... Azután 53-ban letettem a vájárvizsgát. Később brigádvezető lettem. Nem, nem vagyok én erős ember, látom, azt nézi... szikár, meg vékony, de azért csak kiverekedem én a falból a szenet! Mert nem csupán erő kell, hanem ész is, meg gyakorlat is... Igyekeztem mindkettőt megszerezni. — Mert megszerettem ezt a szakmát. Tudja, amikor lemegyünk a függőaknán vagy 60 méterre a föld alá, és ott állunk szemben az anyaggal, amely ott sötétlik a falnál, lábunk alatt cuppog a sár, a lámpánk pislákol, akkor, ott én úgy érzem, most meg kell mutatnom, ennek az anyagnak, hogy én, az Ember én vagyok az erősebb! Hogy én le tudom győzni, ez az akarat ad nekünk erőt... ez acélozza meg az izmainkat... Az, hogy ezért a munkáért kitüntetéseket kapunk... nekem is van vagy négy, ez csak a megbecsülése munkánknak, de az igazi örömet az adja meg, ha szeretjük a bányát, ha láthatjuk, hogyan ömlik a szén a mi munkánk nyomán... — Azután fent vár a család, a gyerekek... ö értük érdemes dolgozni. Fent vár ez a kis lakás, nem úgy, mint valaha a szénapadlás, vagy a csűr! Vár a nyugalom, a csend, a pihenés, néha egy pohár borocska, ezek a csendes, szelíd örömök ... ~S rágyújt egy Kossuthra, s mialatt csendben szívja, halvány parazsánál is felvillan egy emberi arc, s felvillan mögötte sok-sok bányász arca, azoké, akik lenn küzdenek az anyaggal nap, mint nap a föld mélyében, hogy fent, szebb legyen az élet, hogy boldogság legyen a földön, hogy a kis lakásban, a gyermekek körében örülve a szépülő holnapoknak élhessen az Ember. .. Bobkó Gyula Jogügyi tanácsadás Fiatalkorúak foglalkoztatása bástyában Egyes bányaüzemeknél a fiatalkorúak beosztásánál és foglalkoztatásánál kérdésként merül fel, hogy milyen munkakörbe szabad őket beosztani. Válaszként ismertetjük az 53/1953. (XI. 28)) M. T. számú rendelet 3. számú mellékletének I. fejezetét, amely szerint: „A bányaiparban tizennyolc éven aluli dolgozókat foglalkoztatni nem szabad: föld alatti, munkán, fejtésen, feltáráson, előváráson, fenntartáson(ez nem vonatkozik a tanbányákban foglalkoztatott, valamint a vájártanulókból lett tizennyolc éven aluli vásárokra: e fiatalkorúakat ezeken a munkahelyeken második vagy harmadik munkásként lehet alkalmazni”. Ugyanez vonatkozik a nyári szünidő alatt kisegítőként foglalkoztatott iskolai tanulókra is. Munkakönyvi bejegyzés kijavítása K. Józsefet munkahelyéről fegyelmi után elbocsátották. Nem fordult ügyében egyeztető bizottsághoz, mivel maga is indokoltnak tartotta a fegyelmi elbocsátást. Újbóli elhelyezkedése — munkakönyvi bejegyzés miatt — már nehézségekbe ütközött. Kérelemmel fordult ezért az igazgatóhoz, hogy méltányosságból javítsák ki utólag a munkakönyvét hozzájárulással kilépett” bejegyzésre. Írásban hajlandó minden anyagi igényről lemondani abban az esetben, ha munkakönyvét kijavították. Volt munkahelyén azonban ezt nem hajlandók megtenni. Érdeklődik, hogy mit tegyen? Az érvényben lévő rendelkezések értelmében a munkakönyvbe történt bejegyzés helyesbítésére, kijavítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha elírás, vagy egyéb körülmény folytán az adatok nem a tényleges fegyelmi helyzetnek felelnek meg, vagy az erre illetékes szerv (egyeztető bizottság, bíróság, felügyeleti szerv) jogerős határozata alapján válik szükségessé, „méltányosságból” való kijavításra pedig nincs törvényes lehetőség. A vállalat igazgatója azonban a fegyelmi eljárást utólag is felülvizsgálhatja és ha úgy találja, hogy a határozat törvénysértő, azt hatályon kívül helyezheti, vagy a dolgozó javára megváltoztathatja. Ilyen esetben a dolgozó elmaradt munkabérét, vagy egyéb ebből adódó anyagi kárát meg kell téríteni. Ha az igazgató utólag kijavítaná a kérésére az „azonnali hatállyal elbocsátva” bejegyzést, akkor ezzel jogtalannak és törvénysértőnek minősítené a munkaviszony megszüntetését, illetve elbocsátását. A munkabér a munkaviszony tartalmi eleme, a dolgozó arról érvényesen nem mondhat le. Nem kívánatos és nem helyeselhető az olyan irányú törekvés, amely a fegyelmi jog gyakorlását a dolgozókkal való anyagi egyezkedésektől teszi függővé. Hiába mondana le írásban anyagi igényéről, a lemondás nem akadálya annak, hogy később a bíróság előtt ne kérje kiesett munkabérének megtérítését Ez arra az esetre is vonatkozik, amikor önként és minden kényszer nélkül mondana le kárigényéről. Az igazgató tehát jogosan tagadta meg munkakönyvének utólagos kijavítását. d. r. Impozáns épület A sajószentpéteri, korszerűen berendezett szülőotthon, a bányászközpont egyik legszebb épülete. 19M. Július i A jegyzetfüzetből Az eredmény is legyen tartós Egy-egy termelési siker, kimagasló tervteljesítés, természetesen csak akkor értékes igazán, csak úgy ér valamit, ha tartóssá válik. Vagyis: az elért eredmény hosszú időn át, esetleg éveken keresztül stabilizálódik, egyszóval, nem csupán pillanatnyi siker, valamilyen oknál fogva. Nem, hanem objektíve megalapozott gazdasági munka, mert a feltételek lehetővé tették. Arról van szó, hogy egyes üzemeinkben olykor-olykor nagy nekirugaszkodás tapasztalható, „Mindent bele” — jelszóval küzdenek a terv teljesítéséért, illetve túlteljesítéséért. S amikor az eredmény megszületett, következik a hanyatlás, visszaesik a termelés, mind mennyiségi, mind pedig minőségi és más gazdasági mutatója. Miért kell beszélni erről? Az üzemek mérnökei, üzemvezetői, a közgazdasági szemlélettel gondolkodó és dolgozó gazdasági és műszaki vezetők tudják a legjobban, hogy egyegy termelési siker csak akkor hat pozitív módon az iparágban, illetve az egész népgazdaság vérkeringésében ha ez a siker állandósul a termelő munkában. Igaz, a szénbányászat olyan iparág, amelyben munka közben több, előre nem várt akadály is jelentkezik. Előfordul, hogy geológiai, műszaki, vagy más objektív okok miatt nem teljesíti tervét az üzemi A törvényszerűség viszont csak ott nem hat megfelelően az ilyen objektív tényezőkre, ahol elhanyagolták a legfontosabb alapfeltételt: az egyenletes munka megteremtését. Így fordulhat elő, hogy egy-egy nagyobb erőfeszítést hiába is követnek újabb erőfeszítések, — bár ez szükséges is, — az eredmény még nem marad tartós. A népgazdaság nem sokat nyer az olyan üzemmel, amely az egyik hónapban 105, a másik hónapban pedig már csak 95 százalékot ér el. Magyarázni mindent, sok mindent meg lehet, az igazság viszont a törvényszerűség oldalán áll, ez pedig annyit jelent: abban az üzemben, abban az aknában, ahol egyszer már elérték a 100 százalékot, soha nem lehet indokolt a termelés nagymérvű visszaesése. Ilyen esetben inkább arról lehet szó, hogy valahol hiba csúszott a számításba, a műszaki vezetés nem szervezte meg megfelelően a munkát. S erről a témáról gyakrabban kell szólnunk, mert a borsodi szénmedencében is ez az egyik nagy gond és probléma. A termelést ma már a bányákban is tudományos módszerekkel kell megszervezni, így lehetővé válhat, hogy a szénvágókkal közösen, közös erőfeszítések eredményeként, valóban tartóssá válnak a nagyszerű eredmények. E fontos feltétel biztosítéka, hogy a termelési siker-sorozat kvósa a bányák műszaki vezetőinek a kezében van. Élni kell, jobban kell élni a lehetőségekkel, a bányászok megértő bizalmával, és nagyszerű akaraterejével, amellyel tudnak is küzdeni a tartós eredményekért — ha megkapják hozzá a feltételeket. — szegedi —