Borsodi Bányász, 1968. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-04 / 1. szám

1988. január I BORSODI BÁNTASZ Elő­vár­áson A Szuhavölgyi Bányaüzemben dolgozó Terényi Mihály elővárosi csapata ötödik helye­zést ért el a jubileumi versenyben. A kiváló brigád évről évre jól teljesíti tervét. Fotó: Szendrey 34 millió 483 ezer forint nyereség* Gazdaságosan termett a Mákvügyi Bingaszer DECEMBER 30-ÁN nyomát sem tapasztaltam a szokásos ünnepi láznak Alberttelepen. A párt-végrehajtó bizottság ép­pen ülésezett, a műszaki ve­zetők pedig ugyancsak érte­kezésre gyülekeztek, frissen, kedélyesen. Nicsak, mi ütött ezekbe — sziszegtem. Jóked­­vűek? Hát nem volt elég az értekezésekből egész esztendő­ben? Felcsigázott az érdeklő­dés és magam is kíváncsian néztem elébe. Székely Tibor főmérnök nyugodt, kimért szavakkal kezdte a beszédet. Az éves munkát értékelte. Örömmel jelentette be, hogy 1967-ben gazdaságosan termelt az üzem. A tiszta nyereség 24 millió 483 ezer forint lett. Minek tudható ez be? Annak — mondotta —, hogy egész év­ben egyenletesen, jól­ dolgoz­tak az emberek. Sikerült el­érni, hogy a szén tonnáit a tervezettől 8,12 forinttal ol­csóbban termelték ki. A FŐMÉRNÖK EZUTÁN részletesen elemezte a terme­lési mutatókat, majd az új év legfontosabb feladataira hívta fel a figyelmet — Több éves tapasztalatunk •— mondotta —, hogy a bal­esetek számszerű növekedése mindig az első negyedévben adódik. Ez arra int bennün­ket, hogy már az év első nap­jaitól kezdve fokozott figyel­met fordítsunk a biztonságos munkára, a fegyelem szigorú betartására. A felelősség sze­mély szerint minden műszaki vezetőre vonatkozik. Felada­taink nem csökkennek az új gazdasági mechanizmus első évében sem. Sőt, nagyobbak! , ezek között első helyen áll a dolgozók védelme, megbe­csülése. Érthető is, hiszen si­kereket nélkülük nem tud­tunk volna és nem is tudunk a jövőben sem elérni. Le­gyünk tehát következetesek és körültekintőek, de mindenkor emberségesek. A MÁSIK LEGFONTOSABB feladat biztosítani az első ne­gyedévben az előírt maximá­lis teljesítményt. Azt jelenti ez, hogy naponta 305—310 va­gon szenet kell termelnünk. Ez az igény, s nekünk az igé­­­nyeket ki kell elégítenünk. Csak így remélhetjük azt, hogy vásárlóinkat a jövőben is meg tudjuk tartani. A következő igen sürgős fel­adat a műszaki középkáderek alapos felkészítése az új gaz­dasági mechanizmusra. Saj­nos ennél a szintnél a felké­szülés megakadt. Haladékta­lanul hozzá kell kezdenünk az ismeretek elsajátításához. Ezért mindenekelőtt az akna­vezető főmérnökök a felelő­sek. Szervezzenek részükre tanfolyamot és biztosítsák a tanuláshoz szükséges feltéte­leket. A FŐMÉRNÖK VÉGÜL fel­hívta a figyelmet a műszaki fejlesztéssel­ kapcsolatos te­endőkre is. Mint mondotta, már az év elejétől fel kell készülni a rudolftelepi akná­ban a hidraulikus, önjáró biz­­tosítású­ berendezés fogadásá­ra. Sok mindenről szó esett még ezen a tanácskozáson, ame­lyek mind-mind előre vetítet­ték az 1968. év zökkenőmen­tes beindítását. Az arcokról ezután is derű, optimizmus, jókedv sugár­zott, örültek az elért sikerek­nek, és bizakodva néztek jövőbe. Alapja van ennek, minden bizonnyal helytállnak ezután is. Kívánjuk nekik, hogy az új esztendőben érje­nek el szebb eredményt, mint 1967-ben. n ít> Egy hasznos értekezlet A cseredarabos javítás lehetősége a Központi Bányagépjavító Üzemben VALÓBAN HASZNOS érte­kezlet, eszmecsere volt — amelyet akaratom ellenére végig kellett hallgatnom a ké­ső délutáni órákban, amíg az üzem vezetőire vártam — a cseredarabos javítás lehetősé­geit latolgatta a „vezérkar”, s a BSZ küldötte, Dudás István főenergetikus. Bonyolult, alapos kimunká­lásra váró kérdésről van szó, vélekedett az értekezlet főelő­adója, Dudás István. A csere­darabos javítás korszerű meg­oldást jelent, hiszen az a lé­nyege: az üzemből beviszik a javításra váró gépet, motort s azonnal kapnak helyette egy ugyanolyan gépet vagy motort, így a termelésben nincs fenn­akadás. Látszólag egyszerű a dolog, ám sokkal bonyolultabb ennél. Először is két alapvető tényező kialakítása szüksé­ges: precíz, szakszerű, átte­kinthető, tehát rugalmas, kor­szerű könyvelés, amelyben a bürokráciának még csak nyo­ma sincs, másodszor: egy fe­lelős, szakképzett személy szükséges, aki összefogja, kéz­ben tartja, irányítja a cserét, egyszóval: kapcsolatot tart az üzemmel, ismeri a gép- és motortípusokat, a régieket és a legújabbakat egyaránt. EZ AZONBAN nem elegen­dő. Pontos leltárt kell készí­teni, felmérve milyen moto­rokkal dolgoznak jelenleg az üzemek, s mire van és lesz szükség a jövőben. Ha ez a felmérés megtörtént, lehet be­szélni — kb. egy éven belül — a megvalósításról, a kí­sérletről a gyakorlatban. Mert először kísérletre van szük­ség, amikor eldől: hogyan rea­gál a gyakorlat az elképze­lésre. De már azt is nehéz ki­mutatni, milyen típusból mennyi van jelenleg és men­­nyire lesz szükség, s mennyi tartalékra lesz szükség. Ez mutatja majd meg, hogy ér­demes-e foglalkozni a csere­darabos javítás bevezetésével. Az irányadó, az alapvető itt is a gazdaságosság. Tehát egy nagyon komoly közgaz­daságilag megalapozott terv elkészítéséről van szó, s mint azt a BSZ főenergetikusa mondotta, ebben is szeretne segítséget adni az üzemnek. Érdekesen fogalmazta meg véleményét ezen a kései ta­nácskozáson az üzem főmér­nöke: ez a terv lenne az áll­vány — mondotta —, ame­lyen feljutunk egy bizonyos magaslatra... MILYEN GÉPEK csereda­rabos javításáról van szó? Ez is tisztázódott. Kaparok, rab­­lóvillák és nagy motorok cse­réjéről. Ezért elsősorban is ti­pizálni kell a gépállományt, „kiszórni” a felesleges gépe­ket, amelyeknek élettartama már lejárt. Ez megint egy kü­lön terv elkészítését teszi szükségessé. S ezért — mint mondották — egy külön és hosszabb tanácskozásra lesz szükség a gépészeti szakem­berek bevonásával. Közbeve­­tőleg jegyezzük meg: ez a té­ma — a sok felesleges szó­cséplő értekezlet helyett — valóban megér majd egy hosszabb értekezletet. S minduntalan felmerült a kérdés, hogyan alakul majd a költség? Mert ez lényeges té­nyező, elsődleges a műszaki fejlesztés területén is. Aztán azt se könnyű megállapítani, hogy a BSZ üzemeinek a jö­vőben milyen gépeket, moto­rokat kell és érdemes besze­rezni. Ennek pedig összhang­ban kell lennie a BSZ mű­szaki-fejlesztési, távlati ter­veivel. NAGYON IS ALAPOS szak­tevékenységet igénylő feladat­ról vagy ha úgy tetszik, tuda­tos munkáról van tehát szó. Pontos számvitel, tökéletes statisztika, közgazdasági és technikai, villamossági és bá­nyászati ismeret — ezzel kell rendelkeznie annak, aki irá­nyítja majd a cseredarabos javítást. Ezenkívül azt is fel kell mérni, milyen gépeket gyártanak jelenleg hazánkban, s hogy melyek a megfelelőek a bányászatban. Mert a selej­tezésnek, a cserének, a gép­park felfrissítésének, a javí­tásnak jó összhangban kell lennie. Az egyhetes „fordulót” csak így lehet bevezetni. Talán sikerült érzékeltetni, milyen komoly tudományos munkáról van szó. Ki is mond­ták az értekezlet résztvevői: hatalmas témáról van szó, de az elképzelés helyes, a ne­hézség senkit sem riaszthat vissza. Meg kell tehát próbál­ni, az új gazdasági mechaniz­musban lehetőség nyílik a még nagyobb önállóságra és kísérletezésre. S MÉG VALAMIT erről a rögtönzött , sok értékes gon­dolatot adó értekezletről: azt mutatta, hogy a Borsodi Szén­bányák vezetői, a Központi Bányagépjavító Üzem vezetői­vel közösen bátran keresik az új utakat, mert, minden terü­leten korszerűen akarnak dol­gozni, támogatni a szénterme­lő üzemeket. Szegedi László Életbe lépett az új kollektív szerződés a BSZ üzemeiben ISMERETES, hogy 1967-ben milyen sikeres volt a termelé­si, gazdasági és műszaki mun­ka a borsodi szénmedencében. A tervet túlteljesítették, nőtt a termelékenység, új, korszerű gépek kezdték meg a munkát, s ami nagyon lényeges: az önköltséget 8 forinttal csök­kentették, az árbevételt pe­dig 4 forinttal növelték ton­nánként. Emellett az új gaz­dasági mechanizmus beveze­tésére is jól felkészült a BSZ egész kollektívája. Az eredmények természe­tesen nem önmaguktól szület­tek, a nagy munkából részt vállalt a BSZ területén több, mint 18 ezer szervezett bá­nyász. Egész éven át jól se­gítették a vállalat és szakszer­vezet tevékenységét. Ugyan­ilyen aktivitással vettek részt az új kollektív szerződés-ter­vezet vitájában is, amelyben 13 500 szervezett dolgozó mű­ködött közre, 469-en szólaltak fel és 320-an tettek javasla­tot. A TÁJÉKOZTATÁS szerint az üzemi tanácsülések is ered­ményesek voltak; a szakszer­vezeti tagság elősegítette, hogy olyan új kollektív szer­ződés lásson napvilágot, amely valóban kifejezi a dolgozók és a vállalat érdekeit, megszab­ja a dolgozók és a vállalat vi­szonyát. A BSZ szakszerveze­ti bizottsága aztán egy vegyes­bizottságot hozott létre, amelyben részt vettek a BSZ szakemberei is. Itt mérlegel­ték, megvizsgálták a dolgozók javaslatait,­ amelyek bekerül­tek a szerződés-tervezetbe. A BSZ szakszervezeti ta­nácsülése december 21-én tár­gyalta a tervezetet, a vállalat részéről Fűzi Tibor munka- és bérügyi osztályvezető, dr. Pál László főkönyvelő és a szak­­szervezeti bizottság részéről Rostás Dezső titkár vett részt, m­ A többi jelenlévővel együtt megállapították, hogy a hasz­nos javaslatok valóban beke­rültek az új kollektív szerző­désbe. Kun Lajos, a bányász­szakszervezet központi bizott­ságának küldötte is felszólalt ezen a tanácskozáson, s kife­jezte azt a véleményét, hogy a BSZ kollektív szerződés-ter­vezete jó, megfelel az új köve­telményeknek. Ezután Monos János, a BSZ igazgatója és Rostás Dezső, a BSZ szakszer­vezeti bizottság titkára ünne­pélyesen aláírták az új kol­lektív szerződést. AZ ÚJ KOLLEKTÍV szer­ződés a vállalat és a dolgozók törvénye, egy évre szabja meg a jogokat és kötelességeket. Egy év elteltével azután majd megmutatkozik, hogy milyen módosításokra lesz szükség. A borsodi bányaüzemek dolgozói most azt várják, hogy minden szerv, a vállalat és a szakszervezet is, az új kol­lektív szerződés szellemében dolgozzon, segítve a közös cé­lok elérését. ^fthaCPm­ felejtem el azt a­­ JUllQdGIU döbbenetét, ami akkor vett erőt rajtam, amikor néhány éve egy fiatal bányász lilás, roncsolt testét hozták fel az aknából. A fiú a gumiszalag görgőit üzemelés közben akar­ta megtisztítani és a lapáttal együtt őt is maga alá sodorta a szalag. Egy másik eset sem megy ki a fejemből. A Berentei Köz­ponti Bányagépjavítóban tör­tént, hogy meg akarta tréfálni munkatársát egyik fiatal mun­kás, és egy cigarettát valami durranó anyaggal preparált. A cigaretta felrobbant, a megvic­celt munkatárs szemsérüléssel került kórházba. Tiszta szeren­cse, hogy nem vesztette el sze­­me világát. A statisztikából nem lehet kihámozni, mekkora a száza­lékaránya a vagánykodás, a „hősi szamárság” okozta bal­eseteknek, a többi között. Hi­szen belekalkulálhatjuk a tár­gyak esése, a személyek esé­se, és a jármű, csille rovatba is, a munkagép okozta balese­tek közé is. Nem a statisztikai átlag, vagy a kimutatás szám­szerűsége a lényeg, hanem az, hogy ilyen balesetnek egyetlen egynek sem szabad lenni. Sem­milyen iparágban és semmi­lyen időszakban. Úgy is mond­hatnánk: ezek a legjobban el­kerülhető és legfeleslegesebb baleseteik. Mi szó talán £z?" Hiszen minden baleset felesle­ges! De a más típushoz tarto­zóknak meglehetnek a maguk sajátos indokaik. Elektromos árammal dolgozó üzemrészek­ben a szigetelés hibái, szállítás közben a kiugró csille, és más körülmények gyakran okoznak balesetet könnyelműsködés nél­kül is. Ez a játék — mondjuk ki — nem babra megy, hanem egy vagy több ember életére. Néha csak a „játékost” veszélyezteti, olykor másokat is. De tűrhet­jük-e ezt a veszélyt a nagyüze­mek viszonyai között, ahol a gépesítés, a technika egyre nö­vekvő szerepet kap —, de egy­ben lehetőséget is a veszélyek fokozására? & tűrhetjük-e ezt a játék«» hősködést a munka­helyeken, ahol szintén gyakori a „ki vagyok — hősködés” látszatra és értetlen emberek számára talán imponáló, de tragédiára vezető káros szo­kása? KindlUÜ mondani, hogy ne ilUlHljfk legyen ilyen bal­eset! — mondja erre az ak­nász, a művezető —, lennének csak az én munkahelyemen, amely tele van fiatalokkal. Amíg ifik lesznek, ez a fajta könnyelmű legénykedés hoz­zátartozik az élethez. Szeren­cse dolga, elkap-e a „gépszíj” valakit vagy nem! A játékosság, a hősködési hajlam, a feltűnési viszketeg­­ség valóban életkori sajátosság. De az nem igaz, hogy minden fiatal munkás szükségszerűen könnyelmű, hogy ,,hősi” maga­mutogatásért egészséget vagy életet kockáztat. Azt sem indo­kolja semmi, hol a munka­helyen azok a fiatalok legye­nek a hangadók, akik felelőt­lenül vakmerősködnek. Persze, ez már a közhangulat irányí­tóin, a gazdasági és politikai vezetőkön, nem utolsósorban az ifjúsági szervezeten is mú­lik. Receptet adni nem lehet És szomorú dolog, ahol csak a saját kárukon okuló fiatalok kezdik komolyabban venni a baleseti veszélyeket * vakmerőség, a •"läpUHOt „hecc”? Talán. Egy ideig. De mennyivel több tekintélyt ébreszthet a jó ügy­ben, a jó ügyért alkalmazott bátorság! Hiszen ott, ahol a já­ték nem játék, hanem van mi­ért kockáztatni, ott a józan, higgadt ember sem ellenfele a kockázatnak. Hány fiatalra vagyunk büsz­kék, mert örvénylő folyóba ug­rott­­, igen ám, de nem a „ki vagyok én” megmutatásáért, hanem kisgyerekek vagy ful­dokló felnőttek megmentésé­ért! És ha a munkahelyen se­gíteni kell a másikon: dicséret, tisztelet illeti a társat, aki a veszélyt elhárítani igyekszik. Csak egyfajta tűrhetünk meg: a feleslegeset, az emberi élet és a testi épség „játékos”, hetyke semmibevé­telét. Fegyelmi eszközöket a vagánykodók ellen? Persze azo­kat is. De a fegyelmi többnyi­re utólag történik. A nevelés — a megelőzés módszere. És ez az igazi. KOLITAI JÓZSEFN ® A hegesztő Aranyosi József, a Bükkaljai Bányaüzem hegesztője munka közben. Fotó: Laczó Mihály

Next