Borsodi Bányász, 1977. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1977-01-06 / 1. szám

19T7. Január в. BORSODI BÁNYÁSZ N­em ток határidőcsúszás Jó évet sárnak,­ MINDIG SZÍVESEN láto­gatunk el a KOSZGY mecha­nikai üzemegységébe, mert az érdekes, változatos mun­kafolyamatok, az itt dolgo­zó emberek és nem utolsó­sorban az eredmények írásra késztetik az embert. Nem is kell sokat érdeklődnünk, Ko­vács Bertalan főművezető szinte érzi, mire vagyunk kíváncsiak, és mindenben segítségünkre van. — Abban, hogy a vállalat idő előtt teljesítette tervét — kezdte —, mi is nagyban hozzásegítettük. A ránk bí­zott feladatokat maradékta­lanul elvégeztük és ami na­gyon fontos — határidőre! Sőt, nemegyszer, azon jóval belül teljesítettük. — Tehát semmilyen téren nem akadt probléma? — Na, azért nem egészen — feleli a főművezető. — Voltak nehézségeink, de minden téren lényegesen jobb és folyamatosabb volt az ellátás, mint 1975-ben. Az utolsó hónapban, decem­berben kissé akadozott a munkánk az anyaghiány mi­att, de a hátrányt mindig pótolni tudtuk. Jó a kollek­tíva, az emberek magatar­tása, a munkához való viszo­nya a váratlan feladatokban is kitűnő. Általában egy-egy önjáró front „elszerencsét­­lenedése” okoz hirtelen, gyors munkát. Első felada­tunk a menő frontok kiszol­gálása, a másik: az átállá­sokhoz, átszerelésekhez elő­készíteni a megfelelő bá­nyabiztosítási berendezése­ket. Itt nagyon fontos a ha­táridő tartása. — Terveznek-e az üzem­egységben korszerűsítést? — Természetesen. Ez év­ben várunk 2 védőgázos he­gesztő-, és az egyenletesebb hőkezelés miatt egy ECO villamos berendezést, vala­mint a támjavító műhe­lyünkbe 200 tonnás hidrau­likus prést. Ezután Kovács Bertalan segítségével megnéztünk két igen fontos munkafolyama­tot: az FSW Husky egység próbáját és a Dobson tám­­hengerek felújítását. — Ez a végpróba — mondja Vásárhelyi Elek la­katos, aki fiatal munkatár­­s­­val, Landenberger Bélával végzi a Husky egységek ter­heléspróbáját. — Ma már hatot „meg­néztünk”. — mondta — ha semmi nem jön közbe, a mű­szak végéig­ még négyet megvizsgálunk. — Mi jöhet közbe? — Például tömlőcsere, támhiba, energiakimaradás, vagy tápegységprobléma — válaszolja Vásárhelyi Elek. — Szerencsére­ ezek nagyon ritkán fordulnak elő. — Miből áll a terhelés­próba ? — 187,8 atmoszférára le­terheljük az egységeket — mindössze 5 százalék tűrés engedhető meg — és szem­revételezéssel megállapítjuk, hogy a szelepek jól működ­nek, nem engednek-e, illet­ve nem csepelnek-e. Az adatokat műszerről olvassuk le. A csarnok másik részében Lukács László áll az eszter­gapad mellett. Feladata a Dobson tark­hengerek felújí­tása. — Igen precíz munka — kezdi —, a hengereket 600 milliméter hosszban egyten­gelyűen és alakhűen fúrni, hiszen a tömítésnek és a nyomásnak másképp nem tud ellenállni. A legkisebb méretdifferencia is nagy problémát okozhat. Műsza­konként általában 5—6 da­rab készül el, de ezzel még nincs vége, mert finom csi­szolást végzünk rajta. — Mióta csinálják a Dob­son támhengerek felújítását? — Júliustól. Eddig körül­belül 400-at készítettünk el és ezzel jelentős devizameg­takarítást értünk el, mert nem kell Angliából besze­reznünk az alkatrészt. Nemcsak a főművezető szavai, de a látottak is meg­­nyugtatóak és biztatóak a jövőre nézve. A mechanikai üzemegység jó évet zárt 1976-ban. — TEMESI — Lukács László esztergályos dolgozik a Dobson-tengerek felújításán Я ­ szocialista brigádok figyelmébe! Magasabb a mérce a művelődésben A MŰVELŐDÉSI tevékeny­ség továbbfejlesztése közpon­ti feladat, amelyet elsősorban az MSZMP KB 1974. márciu­si határozata, valamint a Közművelődési Törvény fo­galmaz meg mindannyiunk számára. A szocialista brigá­dok esetében a cél az, hogy a­­ vállalásokban jelentkező formalizmust visszaszorítsuk. A brigádok helyzetéhez, mű­veltségi szintjéhez és lehető­ségeihez igazodó vállalásokat kell kialakítani! Ezért első­rendű feladat a brigádok műveltségi szintjének, érdek­lődési körének megismerése. A vállalások kialakításához nélkülözhetetlen a brigádok tájékoztatása az üzem céljai­ról, feladatairól, a brigádok­kal szemben támasztott kö­vetelményekről, valamint a művelődési lehetőségekről. A tájékoztatás legsikeresebb módszerének a brigádoknak kiadott ajánlások (tájékozta­tók) bizonyulnak, amelyek egységbe fogják a politikai, szakmai és általános oktatás­ban, továbbképzésben való részvétel lehetőségeit, a mű­velődési otthonok, könyvtá­rak programjait, csoportos működési formáit, esetleg az üzemen kívüli művelődési le­hetőségeket is. A HELYZETISMERET megszerzése, a brigádok tá­jékoztatása után a vállalások kialakítása a következő fel­adat. A vállalásokat a brigá­dok maguk készítik, de eh­hez segítséget nyújtanak a műszaki vezetők is. A válla­lások készítésénél arra kell felhívni a brigádok figyel­mét, hogy az érdeklődésük­höz közel álló művelődést igénylő vállalásokat tegye­nek. Az egyéni vállalások szorgalmazása a kiemelt fel­adat, mert­ korábban a kol­lektív vállalások indokolat­lanul nagyobb arányt képvi­seltek. Természetesen nem a kollektív vállalások vissza­szorításáról van szó, hiszen nagy a szerepük a közösségi gondolkodás erősítésében. Az egyéni vállalások a kollektív művelődést nem pótolják, ha­nem annak alapját jelentik. Az egyéni és kollektív vál­lalásoknál egyaránt alapvető feladat a művelődés, de az önművelődés is része a bri­gádművelődésnek. Azokat a vállalásoknál és az értéke­lésnél egyaránt figyelembe kell venni. AZ ÍGY KÉSZÜLT válla­lások szinte minden brigád­ban minőségileg is, mennyi­ségileg is fejlődést eredmé­nyeznek. A fejlődést az bi­zonyítja majd, hogy a brigá­dok fogékonyak lesznek a művelődésre, s megfelelő tá­mogatással képesek lesznek magasabb színvonalon végez­ni munkájukat. Ez a tény önmagában választ ad arra a kérdésre, hogy kell-e és le­het-e segíteni a brigádokat művelődési munkájukban? A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy segítségre szükség van, maguk a brigádok is igény­ük. Persze ez a segítség nem lehet operatív, adminisztratív jellegű, hanem tanácsadást, bátorítást kell hogy tartal­mazzon. Fejlőd­és tapasztalha­tó majd abban is, hogy a bri­gádok nem valamiféle köve­telményrendszernek tesznek eleget, hanem saját céljaikat és feladataikat fogalmazzák meg, vagyis előtérbe kerül a mozgalom önkéntes jellege. AHOL AZ ÜZEMI vezetők, a brigádmozgalom irányítói a művelődést fontosnak tart­ják és egy kicsit több és ha­tékonyabb segítséget adnak a brigádoknak, ott az eredmény nem marad el. Természetesen szükség van új módszerekre és a közművelődés feltételei­nek javítására is. BERTALAN JÓZSEF Az új év első munkanapján (Folytatás az 1. oldalról) Megtudtuk azt is, hogy a nagy hó miatt nem tudták üzemeltetni a meddőhányót Itt az erőket a hóeltakarí­tásra összpontosították. A hangulat azonban nem rossz, hiszen néhány napos erőfe­szítés után, remélik, ismét egyenesbe kerülnek.­­­RISTON BÉLA, a Put­­noki Bányaüzem igazgatója keserűen annyit mondott, hogy a szegény embert még az ág is húzza. Mégpedig azért, mert nem elég, hogy sok volt a járatkiesés, még el is romlott a GS—68-as beren­dezés, ami mintegy 30 órás termelési szünetet eredmé­nyezett. Emiatt aztán csak 600 tonnával tudták túltelje­síteni éves előirányzatukat. Tudvalevő, hogy az I. ne­gyedévben összegyűjtöttek 21 ezer tonna adósságot, s ennek pótlása is az utolsó napok egyik fontos feladata volt. Kemény erőfeszítésre volt tehát szükség Putnokon és Királdon is az év utolsó nap­jaiban. EGERCSEHIBEN nem volt fennakadás a termelő mun­kahelyeken. Annál kedvezőt­lenebb állapotok uralkodtak viszont a monosbéli szénosz­tályozóban. Simon Sándor fő­mérnök arról adott tájékoz­tatást telefonon, hogy 28-án délután befagyott a mosó­­berendezés csővezetéke, ezért át kellett állniuk a száraz szénosztályozásra. Mákvölgyön is gyengén si­került az utolsó két-három nap, annak ellenére, hogy de­cemberben 110,1 százalékos üzemi eredményt mondhat­nak­­ a magukénak. BÜKKALJÁRÓL azt a tá­jékoztatást kaptuk, hogy a két ünnep közötti időszakban üzemi szinten 103 százalékos volt a tervteljesítés. Néhány járat egy-egy órás késése akadályozta a folyamatos munkát. December 29-én el­felejtették hazaszállítani a Tervtáróról Sajószentpéterre hazaindulókat. Még 28-án hozzáláttak Sze­les-akna átvételéhez, amely abból állt, hogy a főmérnök, s az illetékes műszaki kollek­tíva kétnapos bányajárás alatt megismerkedett a dolgozók­kal, s a berendezések műsza­ki állapotával, s a csoport­­vezetők is átvették reszort­­jaikat. 25 éves: A KOSZGY munkásszálló 3. emeleti tanácstermében rendezték meg december 28-án, kedden délelőtt a Borsodi Szénbányák köz­ponti bányamentő állomás fennállásának 25 éves ju­bileumát. Az első ilyen nagyszabású ünnepségen megjelentek az alapító és az aktív bányamentőkön kívül Podhorányi László, az állomás vezetője, Szili Fe­renc, a BSZ műszaki igaz­gatóhelyettese, Вики Imre, a vállalat szakszervezeti bi­zottságának titkára, Sonkoly István, a Magyar Szénbányá­szati Tröszt biztonsági osz­tályának vezetője és Flausch Sándor, a BDSZ munkatársa. Az ünnepi megemlékezést Podhorányi László, a köz­ponti bányamentő állomás vezetője tartotta. — 1951. május 16-án — mon­dotta — Sajószentpét­ren 9 bizottsági tag tárgyalta meg a borsodi szénmedence bá­nyamentési lehetőségeit. Itt úgy döntöttek, hogy végle­ges helyét a berentei kom­binát területén jelölik ki, de addig is, amíg megépül, a Bükkal­jai Bányaüzem gondoskodjon ideiglenes mentőállomás létesítéséről. Ezt még abban az évben, pontosan 25 éve, december 28-án, a következő szavak­kal adták át: „Kívánjuk, hogy erre az intézményre a hozzá tartozó bányaüzemek­nek minél kevesebb szüksé­gük legyen. Mindazok, akik érintettek, olyan magasztos hivatásnak tekintsék a bá­nyamentő szolgálatot, és olyan lelkiismeretesen sá­fárkodjanak benne, hogy utódai legyenek az ország hasonló és elismert intéz­ményének.’’ A MEGALAKULÁST kö­vető évben a sajószentpéte­­ri, berentei és ormosbányai dolgozókból 3 tanfolyamon 67 bányamentőt képeztek ki. Ma már az ezret is megha­ladja azoknak a száma, akik hosszú idő alatt részt vettek bányamentői képzés­ben. Jelenleg a mentési munkákhoz 250 fős állo­mányú mentőcsapatból 30 előre meghatározott szemé­lyi összetételű, 5 dolgozó­ból­­ álló mentőraj állítható ki, illetve a több mint fél­száz készülékállományt te­kintve, 12 mentőraj egyidejű munkáját tudják biztosítani. A mentőállomás törzsdol­gozóinak száma nem nagy, az ügyeletes szolgálat bá­nyamentőivel együtt is alig haladja meg a 10 főt. A bányamentők munkájának zömét a tüzek felszámolá­sai tették ki, 1952—1976 között 254 esetben. Közülük is az ormosi öngyulladásos tüzek valóságos iskolát nyújtottak a hagyományos módszerekkel, és nehéz mun­kafeltételekkel végzett mun­ka elsajátításához. Sajnos — jegyezte meg Podhorányi László — a 25 esztendő alatt igen sok szomorú be­jegyzés is került az ese­ménynaplóba. Ezek közül is örökre megmarad emlé­kezetünkben az 1952. de­cember 16-i szuhakállói vízbetörés, amely emberál­dozatokat is követelt. Szin­tén a legtragikusabbak kö­zül való az az 1965-ös szilveszteréjszakai mentési munka, amelyet Aggteleken a cseppkőbarlangban 2 ta­nár és 9 bajba jutott pan­nonhalmai diák miatt vé­geztünk — három gimna­zista életét vesztette. A központi mentőállomás 1955-ben riadógépkocsit kapott, és az elkövetkező években több helyütt üzemi bánya­mentő szertárt létesített. 1961 májusában megtörtént a KOSZGY üzemi szálló­­épületébe történő átköltö­zés. (Az ekkor felvett lel­tárjegyzék adatai szerint az állóeszközök értéke meg­haladja az 1,5 millió forint értéket.) Egy kollégiumi ha­tározat értelmében a köz­ponti mentőállomásoknak fokozott segítséget kell ad­niuk a hozzájuk csatolt érc- és ásványbányászati üzemek részére is. Büszkék vagyunk arra — fejezte be az állomásvezető —, hogy munkánkkal számos üzem és vállalat elismerését vív­tuk ki. A jövőben is bár­mikor számíthatnak bánya­mentőink odaadó, becsüle­tes munkájára. EZT KÖVETŐEN Szili Ferenc a vállalat műszaki igazgatóhelyettese méltat­ta a Kazincbarcikai Köz­ponti Bányamentő állomás 25 éves tevékenységét, és kihangsúlyozta, hogy bár a bányák átalakulásával a veszélyek is megváltoztak, de a korszerűbb biztonsági munkára továbbra is szük­ség van. A beszéd után 3- an — Podhorányi László, Félhelyes Gyula és Varga Károly — Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesültek, 25 bányamentő között pedig 50 ezer forint került kiosztás­ra. Közülük érdemes meg­említeni az alapító tagok ne­veit: Csömör Albert, Faze­kas László, Varkoly Sándor ormosbányai, Heiszman Já­nos és Gondos Ferenc be­rentei bányamentőket. TEMESI LÁSZLÓ Podhorányi László a központi bányamentő állomás vezetője tartott ünnepi beszédet Szili Ferenc a BSZ műszaki-igazgatóhelyettese kitüntetéseket adott át. Kozák Péter felvételei

Next