Borsodi Bányász, 1981. január-június (24. évfolyam, 1-25. szám)

1981-01-08 / 1. szám

я. ЪИ Щ [UNK] Új évet kezdtünk Vállalatunknál január 4- én kezdődött az új év első munkanapja. Január 5-én, lapzártakor afelől érdeklőd­tünk, milyen eredményeket értek el üzemeink? Nem mindenütt sikerült jól a start, mutatja ezt az is, hogy a vállalat negyedikei szén­­termelése 16 892 tonna volt, amely 88,8 százaléknak felel meg. A legjobb eredményt a Miskolci Bányaüzem kollek­tívája érte el, amely ezen a napon teljesítette 404 vago­­nos tervét, annak ellenére, hogy a szélvihar miatt kis fennakadás volt a szénszál­lításban. Feketevölgyön 3270 tonna szén hagyta el a mun­kahelyeket vasárnap, amely 114,1 százalékos eredmény­nek felel meg. Az indulás­kor a legnagyobb gondot a nagyfront homlokmagasítása jelentette, melyet mintegy 12 méter hosszban kellett elvé­gezni. Az Ormosi Bánya­üzem kettes körletében min­den erőt a két frontfejtés szerelésére fordították, s így­­i ütemterv szerint haladnak a munkálatokkal. Az egyes körlet munkahelyei viszont várakozáson felüli eredményt értek el. Huszonnégy óra alatt ezer tonna szenet küld­te­­k felszínre a tömegterme­­l­ő munkahelyekről. A Pat­­aki Bányaüzemben 150 ton­tával szárnyalták túl az üzemi tervet. Királdon za­vartalan volt a termelés, míg a putnok-aknai pajzsos fonton az egységek közötti k­isebb szakadások hátráltat­ták a termelést. A Farkas­­lyuki Bányaüzemben is a tervezett ütemben kezdtek a munkához, s az első huszon­négy órában az egercsehiek remekeltek. A Mákvölgyi Bányaüzem termelőegysé­gei közül január 4-én Ede­­­­lény-akna dolgozói­­ 25 szá­­­­zalékos eredményt értek el, ■ őket követték a rudolftele­­j­piek 103 százalékkal. Az­­ üzem összességében 150 ton­­­­nával termelt többet az elő­írt mennyiségtől. A Bükkal­­jai Bányaüzemben a 121 százalékos eredmény ellené­re sem elégedettek, különö­sen Tervzáró-aknán okozott gondot a kötélpályán törté­nő elszállítás. TERVTELJ­ESÍTÉS 1980. DECEMBER HÓNAPBAN LEGJOBB AKNÁK WTIAG PROLETÁRJAI BAIMYASZ BJUgy­ l Sí · К Hifn­é pjд XXIV. évfolyam, 1. szám­ára: 1 forint 1981. január 8. Tovább az úton! a Borsodi Szénbányák Vállalat vezérigazgatója írta: Monos János: Mimim­ évzárás számve­tTIUIUl l­­tés a végzett munkáról. Az 1980-as esz­tendőnek a jelentősége azon­ban túlnő a szokásos évzá­ráson. A borsodi szénbá­nyászok most három idő­szaknak az értékelését vég­zik el úgy, hogy a negye­dik időszak felkészülését is tervezik. Tíz évet értékelünk először, mely meghatározója lehet vállalati közösségünk megítélésének, a Munka Vö­rös Vándorzászlajának oda­ítélése szempontjából. Érté­keljük az V. ötéves tervet, melynek elismerése lehet a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlaja. Érté­keljük pártunk XII. kong­resszusára a borsodi bányá­szok által kezdeményezett ágazati szintű munkaver­senyt, az 1980. éves tervünk­kel együtt. Az értékelések feljogosíta­nak bennünket végzett mun­kánk alapján a pályázatok előterjesztésére. Sokoldalú vizsgálódás alapján, melyet társadalmi szervezeteink kezdeményeztek a kötelező beszámoltatás keretein be­lül, s megállapítottuk, hogy a legfontosabb feladatainkon túlmenően teljesítettük a népgazdasági, a társadalmi igény kielégítését. Szénter­melési terveink túlteljesítésé­vel az energiaellátás vonat­kozásában, a lakossági igény kielégítésében is elegendő mennyiségű szenet termel­tünk a tíz év során. Az V. ötéves eredeti tervünket, va­lamint az 1980-as évi ter­vünket 1,5 millió, az éves emelt terveket pedig mintegy 600 ezer tonnával túlteljesí­tettük. A kv alatt ötször t­­ilii é­s elnyertük a Kiváló Vállalat címet. Mi­niszteri dicséretet is kap­tunk. Ezek magukban fog­lalják a vezető testületek politikai, gazdasági elisme­rését. Küszködtünk nehézsé­gekkel, bányatűzzel, vízzel, bányabeli -geológiai gondok­kal. Bányákat csuktunk be, sok embert átcsoportosítot­tunk más munkahelyekre. Az átcsoportosítások mellett a munkahelyeket is kon­centráltuk. Könnyítettük a munkát a jövesztésnél, a ra­kodásnál. Most már 80—85 százalékos a gépi jövesztés és rakodás, valamint 96 szá­zalék fölötti a szállítás. Meg­ismertük és bevezettük mun­kahelyeinkre az 1000 voltos rendszert, ami a bányáink­ban csak most alkalmazott jövesztő-rakodó biztosítóro­botokat, a hidraulikus és mechanikus rendszereinket táplálja. Van már olyan bá­nyánk, ahol 94—96 százalé­kos gépesítettségi szintet ér­tünk el és már évek óta egymillió tonna fölött ter­melünk. Előkészítünk másik három bányát az egymilliós évi termelésre, 1980—1985 között. Hoztunk sok új tech­nikát, új technológiát a szo­cialista tábor országainak bá­nyászatából, gépgyáraiból és a tőkés országokból. Gyár­tunk magunk is kooperáció­ban biztosítószerkezeteket és más berendezéseket. Nagyon sokat kellett tanulni rövid idő alatt, hogy európai szin­tű aknáink legyenek, hogy az emberi munkaerőt, ná­lunk az extenzív szakaszt az okos bányásztársadalom vi­gye az intenzív szakaszba Átbillentünk, tanultunk, ta­nulunk, könnyebb a munka, de lényegesen növekedett az ész, a szellemi igénybevétel. Elmondhatjuk, hogy a tech­nikai forradalom a mi mun­kánkban is robbanásszerű változásokat hozott. A vál­tozások adtak és adnak im­pulzusokat a haladás meg­gyorsítására, hogy a hiányzó folyamatrendszereket pótol­juk és a bányabeli, külszí­ni anyagmozgatásokkal foly­tassuk a gépesítést. Ma úgy kell mkS £­nünk, hogy elemző munka alá vegyük nagyon kritiku­san, mit lehetett volna­ job­ban csinálni, mit nem­­ kel­lett volna, vagy mit lett­ vol­na jó elvégezni? .Értékelő munkánk során a múlt ta­­pasztalatait, a jelenben a tervezéseinknél kell haszno­sítani, mivel nemcsak egy új öt­éves tervet, készítünk, hanem új helyzet állt elő 1981-től a szénipar irányítá­sában. Új gazdasági szabá­lyozóknak kell a megisme­rését, alkalmazását elsajátí­tani. Új helyzet állt elő az­által is, hogy megszűnt a Magyar Szénbányászati Tröszt, a Nehézipari TV Minisz­­térium. A Nehézipari Mi­nisztérium és másik két tár­cából Ipari Minisztériumot hoztak létre. A Magyar Szénbányászati Tröszt helyett koordinációs központ jött létre. A vállalatok közvetlen a költségvetéssel tartanak kapcsolatot, ez ugyancsak új helyzetet teremt, amely a felkészülés szempontjából nem kis feladatot jelent. Nö­vekszik a vállalati önálló­ság! A gazdálkodás eredmé­nye a vállalati munkától hatványozott mértékben mó­dosulhat, aminek konzekven­ciái a fejlesztési alapokkal, bérfejlesztéssel, szociális lé­tesítmények megvalósításá­val, az emberről való gon­doskodás sok formájának ki­elégítését is szolgálhatja. Az út, melyet rá járunk, nem zökkenőmentes, de járható. Szakmánk sajátossága, hogy nap mint nap, óráról órára a változások a jellemzők munkahelyeinkre. Mi ezt tudjuk és azt is, hogy a kö­vetkező, hatodik ötéves terv­ben fokoz­ottabban kell ki­elégíteni a változó hazai igényeket, nemcsak mennyi­ségben, hanem minőségben is. Ezért mosómű építését kezdjük meg 1981-ben, ami lényegesen csökkenteni fog­ja szeneink med­rét,iralm­át és jobb eladási árat bizto­sít. Ami ennél fontosabb számos dolgozó nőnek kön­­nyíti meg a munkáját, mert kiiktatja a kézi válogatást a központi osztályozónkon. A fogyasztóknak is, a népgaz­daságnak is hasznára épít­jük a dúsítót. A következő években folytatjuk a kon­centrálását aknaüzemeinknek és munkahelyeinknek. Töb­bet kell termelni a növekvő igények kielégítésére és ahogy tudunk, import kiváltása cél­jából is tennünk kell, hogy a stabilizálását gazdaságunk­nak elősegítsük. A XII. pártkongresszus, a XXIV. SZOT-kongresszus, az országgyűlés decemberi út­mutatása és törvénye szerint fogjuk a kapott feladatokat folyamatosan végrehajtani, örömmel köszöntjük az öt­napos munkahétre való át­állás lehetőségét, amit, ha megvalósítunk, lesz idő mű­velődésre, kultúrára, sportra és még sok mindenre, ami­re eddig a sok pótműszak miatt nem volt lehetőség. A feladatok most sem csökken­tek, de megoldhatók. Eleget kell tenni a határozatok kö­zül a mindenkit érintő fo­lyamatosabb munkarendnek, munkahely és gépek foko­zott kihasználásának a haté­konyságáért. Ez azt jelenti, hogy az ember igénybevéte­le csökken, a gép és mun­kahely kihasználása növek­szik. Megyünk előre az eu­rópai bányászat színvonalá­nak eléréséért, melyet meg­alapoztunk. Keressük szeneink más irányú hasznosításának le­hetőségét, például a koksz­port és a huminátok előál­lítására a kohászat, a lakos­ság, a mezőgazdasági fel­­használásra, a növény- és állattenyésztés szolgálatába ajánlva. Fejlesztjük bányá­inkat. Új bányákat készí­tünk elő, melyek kutatási munkái már folyamatban vannak. A sok apró és több nagy gondot úgy soroljuk megoldásra, hogy az ember­ről való gondoskodással pár­huzamos megoldása történ­jen meg. Nagy út volt, tettünk, sikerekben, ered­ményekben, a gondok elle­nére, demokráciánk bővíté­sével. A borsodi bányászok adták a mélyművelésű ter­melés 28—29 százalékát Ha kellett, segítettek más me­dencék bányászainak és ezt elismerték vezetőink is. A végzett munkáért, amely ál­dozatos volt, minden bá­nyásznak és családjának kö­szönetet mondok és kívánok mindenkinek az új eszten­dőben békét, sok örömet és boldogságot Laczó József fotómontázsa

Next