Borsodi Bányász, 1981. január-június (24. évfolyam, 1-25. szám)
1981-01-08 / 1. szám
2 A figyelem középpontjában Beszélgetés Вики Imrével, a vállalat szakszervezeti bizottságának titkárával ! Több mint három héttel ezelőtt, december 14-én befejeződött a magyar szakszervezetek XXIV. kongresszusa. A tanácskozás áttekintette az öt év alatt végzett munkát és határozatot hozott a következő időszak tennivalóira. A szakszervezetek cselekvési programjának ezután már a gyakorlati életben kell vizsgáznia, a napi munka bizonyítja majd életrevalóságát, alkalmazhatóságát. Az elvi állásfoglalásokat tartalmazó határozat konkréttá tétele a helyi szakszervezetek feladata lesz. A munkát Baku Imre, a vállalat szakszervezeti bizottságának titkára koordinálja majd, aki küldöttként ott volt a XXIV. kongresszuson. — Részese volt a szakszervezeti mozgalom legjelentősebb eseményének, érezhette a tanácskozás hangulatát. Adott ez segítséget a további munkájához? — Feltétlenül, hiszen a kongresszus ideje alatt még a szünetekben, s a kevés szabad időben sem esett másról szó, mint a magyar szakszervezeti mozgalom jövőjéről. A felszólalások és a személyes beszélgetések révén igen sok érdekes véleményt hallottam, módszerrel ismerkedtem meg, amelyekből sokat tudunk majd hasznosítani munkánk során. Mindenekelőtt azt kell megállapítani, hogy a kongresszus példával szolgált arra, hogyan lehet, hogyan kell a mozgalmi munkát hozzáalakítani a megváltozott gazdasági körülményekhez? Ez az egyik igen nagy érdeme a tanácskozásnak. Ezzel összefüggésben került előtérbe a demokrácia és az érdekképviselet-érdekvédelem további erősítése, fejlesztése. Ezek a kérdések olyan szorosan összefüggnek, hogy a gyakorlati életben is csak együtt lehet megvalósítani az ezzel kapcsolatos feladatokat. — A kongresszus résztvevői négy szekcióülésen tárgyalták meg részletesen a mozgalmi munka egyes feladatköreit. A bányászok milyen témával foglalkoztak? ! — Szombat délután került sor a szekcióülésekre. Mi a négyes szekcióban vettünk részt, ahol a szocialista, az üzemi és a szakszervezeti demokrácia kérdéseit vitattuk meg. Igen hasznos volt ez a tanácskozás, ugyanis sokan lehetőséget kaptak arra, hogy elmondják véleményüket, kicseréljék a tapasztalatokat. Én is szót kaptam. Kihasználva a lehetőséget, három gondolat köré csoportosítottam mondanivalómat. Szóltam a bizalmiak szerepéről, akik véleményem szerint a szakszervezeti munka alappillérei. Éppen ezért nagy gondot kell fordítani felkészültségük, tájékozottságuk javítására, hogy rendelkezzen a munkájukhoz elengedhetetlenül szükséges érvanyaggal, és mindig úgy tudják irányítani munkájukat, ahogy azt a helyi feladatok igénylik. Felhívtam arra is a figyelmet, hogy mennyire fontos a szakszervezeti testületek tagjainak és a szervezett dolgozóknak a szoros kapcsolata. Így konkrétabbá lehet tenni a mozgalmi munkát és több lehetőség nyílik a beszélgetésre, az eszmecserére. Harmadik témaként a szakszervezeti és az üzemi demokráciával foglalkoztam. Elmondtam, hogy ezek csak akkor funkcionálhatnak jól, ha a mozgalom aktívái képesek arra, hogy az egyének és a kollektívák problémáit is érzékeljék. Minden gondot — legyen az bármilyen apró dolog — komolyan kell venni. — A bányászattal összefüggően milyen kérdések hangzottak el? — Ezek közül a legaktuálisabb a 40 órás munkahét bevezetése. Ezzel kapcsolatban vállalatunk már megtette az első lépéseket, s most az a legfontosabb feladatunk, hogy továbblépjünk, felgyorsítsuk ezt a folyamatot, s ne mi legyünk az utolsók akkor, amikor az elsők között kezdtük el ezt a nehéz, bonyolult munkát. Sok még ezen a téren a tennivaló, éppen ezért igen következetes intézkedésekre lesz szükség. Ránk is vonatkozik az a megállapítás, hogy a népgazdaság helyzete annak megfelelően javul, ahogyan javul az egyének munkája. Igényesebbnek kell lennünk elsősorban önmagunkkal, de a környezetünkkel szemben is. Lényeges szempont, hogy a meglevő lehetőségeinken belül kell eredményesebben dolgoznunk. A bányászat korábbi megítélése annak idején visszavetette a műszakitechnikai fejlődés mellett a szociális ellátást is. A műszaki-technikai oldalon már nagy javulás tapasztalható, a szociális ellátás azonban még nem felel meg a mai kor követelményeinek. — Való igaz, ezen a területen lassúbb volt a fejlődés, kevesebbet léptünk előre. Felszólalásomban úgy fogalmaztam, hogy ezekben a kérdésekben „idegesebbnek”, „türelmetlenebbnek” kell lennünk. Eddig is nagy erőfeszítéseket tettünk bányászaink munka- és életkörülményeinek javítása érdekében, de még nem eleget. Dolgozóink is érzik, hogy nem lehet mindent egyszerre megvalósítani, de azt is látják, hogy egyes területeken lassabban haladtunk előre, mint azt a rendelkezésünkre álló feltételek lehetővé tették. Itt elsősorban a fürdők, az öltözők állapotára gondolok. Ezeket a bajokat nagyon gyorsan orvosolni kell, mert ha a bányászaink megtesznek mindent az országért, akkor jogosan várják el a gondoskodást. Ez alól a nehezebb gazdasági helyzet sem menthet fel bennünket. — Könnyebb, vagy nehezebb lesz ezeket a feladatokat megoldani az új gazdasági évben, amikor a tröszt megszűnése után megnövekedett a vállalati önállóság is? — Az Ipari Minisztérium megalakulása és a tröszt megszűnése következtében változik majd a vállalat helyzete is. Megnő a gazdálkodóegységek önállósága, s ezzel együtt a szakszervezetek felelőssége és önállósága is. Azt a kérdést, hogy ilyen körülmények között mennyivel lesz nehezebb, illetve könnyebb végrehajtani a gazdasági és szociális feladatokat, egy dolog dönti el: hogyan dolgozik majd a kollektíva? Amennyiben eredményes lesz a munkánk, úgy a közösség és az egyén is jól jár. A megnövekedett önállóság kétoldalú dolog, egyrészt biztosítja a vállalatok részére a nekik legkedvezőbb döntések meghozatalát, másrészt viszont, ezért teljes mértékben rájuk hárítja a felelősséget. Magyarul: ezután már nem lesz lehetőségünk a markunkat tartani segítségért, ha rosszul csináltunk valamit. Nagyon meg kell gondolnunk tehát, hogy mit és hogyan csinálunk, mert egy rossz döntés — de egy jó döntés rossz megvalósítása is — igen nehéz helyzetbe hozhatja a vállalatot. Éppen ezért megnő a kollektív döntés szerepe, s egyre inkább a figyelem középpontjába kerül a szakszervezetek, a bizalmiak munkája. Egyébként sem lehet a szakszervezeti munkát különválasztani a termeléstől, kiszakítani a gyakorlati életből. A kettő szorosan összefügg, aminek egyenes következménye, hogy megnő a szakszervezeti aktívák felelőssége is. Végezetül még egy gondolat. A kongresszuson is tapasztalhattuk, de a nemzetközi sajtó visszhangja is bizonyította, hogy nagy volt az érdeklődés a magyar szakszervezeti kongresszus, s ezen keresztül a szakszervezetek munkája iránt. Láthattuk, hogy a világ érdeklődik tevékenységünk iránt, a figyelem középpontjába kerültünk. Ezért is kell a jövőben még eredményesebben dolgoznunk, többet tenni az emberekért, élet- és munkakörülményeik javításáért — mondta befejezésül Вики Imre. FÓNAGY ISTVÁN Hőenergia atomreaktorral A voronyezsi víztároló partján megkezdődött az el: hőenergiát termelő szovjet atomerőmű építése. A hasadó anyagal üzemelő hőerőműhöz nem kellenek olyan bonyolult berendezések, mint amelyeket a villamos energia termelésére szolgáló erőművekben fel kell szerelni. Működési elve a reaktor és a hőcserélők közötti folyamatos hőáramlás. Egyetlen erőművel Voronyezs egymilliós lakosságának mintegy harmada látható el meleggel. BORSODI BÁNYA87 Ünnepi műszakban Tizenötezer tonna szén A Borsodi Szénbányák termelőegységeinek dolgozói a karácsonyi ünnepek alatt is leszálltak a munkahelyekre. December 27-én — szabad szembaj és ünnennap volt — a vállalat valamennyi aknájában háromharmados termelést tartottak, s bányászaink ezen a napon 15 170 tonna szén felszínre küldésével járultak hozzá a néngazdaság szénigényének kielégítéséhez, a vállalati tervek maradéktalan teljesítéséhez. A Borsodi Szénbányák üzemeit 1980-ban összességében 3 millió 320 ezer tonna szén hagyta el, amely 135 ezer tonnával több a tervezett mennyiségtől. Az elmúlt év utolsó napját egy újabb siker állomásaként tarthatják számon a megye szénbányászai. Az említett napon felszínre került az ötödik ötéves terven felüli másfél milliomodik tonna szén, s ezzel jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az iparág 1980-ban 401 ezer tonnával teljesítette túl tervkövetelményét. BA14IYA57 Szerkesztőség: 3525 Miskolc, Kazinczy u. 19. Postacím : 3501 Miskolc, pf. 146 Telefon: 17-884. 18-461 Felelős szerkesztő: Török Alfréd Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Telefon: 36-131 Felelős kiadó: Veres Mihály Index: 25 904 Készült: a Borsodi Nyomdában, Miskolcon Felelős vezető: Kilián Béla 1981. január 8. Kovács Gábor 1922-1980 A karácsonyi ünnepek után hallottuk a megdöbbentő hírt, hogy Kovács Gábor, a Borsodi Szénbányák Vállalat személyzeti és oktatási osztályának vezetője 1980. december 27-én hajnali három órakor váratlanul meghalt. December 30-án, szülőfalujában, Izsófalván helyezték örök nyugalomra. Temetésén a közvetlen hozzátartozóin kívül végső búcsút vettek tőle és elkísérték utolsó útjára elvtársai, munkatársai, barátai, s mindazok, akik tisztelték, becsülték őt. Kovács Gábor bányászszülők gyermekeként született 1922. január 5-én Disznóshorvátiban, a mai Izsófalván. Szülei a nehéz anyagi körülmények ellenére is beíratták a miskolci Deák Ferenc fiú felsőfokú kereskedelmi iskolába, ahol 1942-ben eredményesen érettségizett. Ezt követően a disznóshorváti községházán dolgozott írnokként, majd behívták katonai szolgálatra,ahonnan három hónap után leszereltették és ismét visszakerült munkahelyére. Itt érte meg a felszabadulást. 1945-ben az elsők között lépett be a Magyar Kommunista Pártba. Még ugyanebben az évben elküldték kéthónapos pártiskolára, majd 1946. február elsejével megbízták az MKP Edelényi Járási Bizottsága titkári teendőinek ellátásával. A szénbányászathoz 1948-ban került. Rudolftelepen kezdte a munkát, ahol bérelszámoló volt. 1950-től a Bükkaljai Bányaüzemnél munkaverseny-felelősként tevékenykedett, majd 1957-ben a vállalati személyzeti osztályra helyezték. Eredményes munkája alapján 1976. január elsejével kinevezték a vállalat személyzeti és oktatási osztályvezetőjének. Ebben a beosztásban dolgozott halála napjáig. Fáradhatatlan, mindig tettrekész harcosa volt a pártnak. Olyan ember, aki mindennél előbbre valónak tekintette a közösség ügyét. Készséggel vállalta a különböző megbízatásokat. Évtizedeken át volt községi és városi tanácstag, szakszervezeti választott tisztségviselő. Őt választották meg az MSZBT vállalati tagcsoportjának elnökévé is. Sokat és bátran kezdeményezett, hallatta a szavát úgyszólván valamennyi fórumon. Az életben szerzett tapasztalatait, a marxizmus—leninizmus esti egyetemen elsajátított ismereteket bőségesen kamatoztatta. Ezért is lett megbecsült ember a Borsodi Szénbányáknál. Vezetői többször felterjesztették magas kitüntetésre. Igy többek között megkapta a „Szocialista Munkáért Érdemérmet", a „Bányász Szolgálati Érdemérem” bronz és ezüst fokozatát, a „Bányászat Kiváló Dolgozója” kitüntetést, s több alkalommal tüntették ki „Kiváló Dolgozó” jelvénnyel. Halála nagy veszteséget jelent a pártnak, s a bányásztársadalomnak. ’ Emlékét kegyelettel megőrizzük. Ne ismétlődjön meg!! Az óesztendő utolsó napjaiban több felelős vezetővel beszélgettünk, s azt kérdeztük meg tőlük: mi volt az az esemény 1980-ban, amit nem szeretnének, ha 1981-ben újra megismétlődne.' PAZSÁK JÁNOS, a Szuhavölgyi Bányaüzem főmérnöke: — Soha többé ne találkozzunk olyan objektív geológiai problémákkal, mint 1980-ban. A geológiai nehézségek következményeként a tömegtermelő munkahelyek 100 ezer tonnával kevesebb szenet termeltek. Ez nagyon megviselte dolgozóinkat idegileg és fizikailag egyaránt. Ugyancsak sok idegességgel járt a vágathajtási tevékenység, hiszen a tektonikai zavarok itt is visszavetették a munkát, s közel 700 folyóméteres lemaradással zártuk az évet. Ennek nemcsak hogy 1981-ben, de soha többé nem szabad megismétlődnie, mert ez a vesztünket jelentené. Persze, az igazsághoz tartozik, hogy az objektív gondok mellett szubjektív dolgok is hátráltatták terveink teljesítését. Nem szeretném, ha ezek 1981-ben is előfordulnának. .Itt elsősorban a munkaszervezésre gondolok. Azt várom, hogy a szakvezető vásártól kezdve, a vállalati vezetőkig bezárólag folyamatos és egyenletes legyen a munka, mert csak ettől remélhetünk eredményt. A vállalati és az üzemi önállóság ezt a tendenciát mutatja, s ennek 1981 lesz a próbaéve. VINCZE BERTALAN, a Miskolci Bányaüzem pártbizottságának titkára: — Könnyű válaszolnom, hiszen jó évet zártunk, s csak annyit kívánok, hogy minél több 1980-as esemény és eredmény ismétlődjön meg. Természetesen van még finomítanivalónk. Nálunk sem optimális a helyzet. Tény, hogy dolgozóink túlnyomó többsége erőn felül dolgozott, és kiváló munkasikereket értünk el, ám az elővárosi tevékenységgel és a szociálpolitikai feladatok megvalósításával kapcsolatban azonban azt kell mondanom, hogy ne úgy ismétlődjenek meg ebben az évben, mint tavaly. Ezeken a területeken előbbre kell lépnünk Mindenesetre azt válaszolom, hogy szeretnénk, ha minél több eredményünk megismétlődne 1981-ben, és a VI. ötéves tervben is. SZABÓ FERENC, Szelesakna aknásza: — Mivel elővárosi körletben dolgozom, szurkolok azért, hogy ebben az évben ne legyen annyi átállása az F-gépeknek, mint tavaly. A sok átszerelés miatt nem születhettek olyan teljesítmények, mint amilyenekre elővárosi csapataink képesek. Volt ugyan egy brigádunk, amelyik bravúros munkával több hónapon keresztül is 200 folyóméter fölötti vágathajtást ért el, de ez csak egy csapat. Az igazi siker az lesz, ha valamennyi brigád képes lesz erre a teljesítményre. FÜZÉR ZOLTÁN, a királdi művelődési ház igazgatója: — Nem szeretném, ha az emberek olyan közömbösek lennének a művelődés és egymás iránt, mint tavaly. Úgy éreztem, hogy 1980-ban tovább csökkent az érdeklődés a művelődési ház rendezvényei iránt, pedig mindent megtettünk közönségünk visszaszerzéséért. Az igazsághoz tartozik azonban az is hogy még soha nem volt olyan feszített munkatempó, mint az elmúlt évben, s emiatt bizony a bányászok inkább pihenéssel töltötték azt a kis szabad idejüket. Éppen ezért azt kívánom hogy ez az év több szabad időt adjon a királdi és a putnoki bányászoknak, mert így sűrűbben látogatják majd rendezvényeinket. GYARMATI VINCE, Putnok-akna fronti brigádvezetője: — Egyet óhajtok csak, de azt nagyon, hogy ne ismétlődjenek meg az elmúlt évre jellemző gépi üzemzavarok. Évek alatt nem vesződtünk annyit a gépekkel, mint tavaly. Ez azért is volt idegesítő mert végre jó volt a bányánk, s annyit termelhettünk volna amennyit a rendszer ki tud szállítani. Ez nem sikerült, elmaradtunk a tervteljesítéstől. Ezen változtatni már nem lehet. A műszaki feltételeken viszont igen! Elhasználódott berendezésekkel nem lehet tervet teljesíteni, tehát egy a kérésem: biztosítsanak számunkra minden feltételt, hadd mutassuk meg, mit tudunk, mire vagyunk képesek. LATORCZAI JÁNOS, a vállalat főmérnöke: — Nem szeretném, ha bányászaink 1981-ben is húsz napot áldoznának fel a szabadnapjukból azért, hogy termelési feladatukat teljesítsék. Ehhez szervezettebb munkára lesz szükség a tömegtermelő munkahelyeken. Legalább ennyire fontos a megbízható gépkarbantartás és a berendezések kímélése, mert ez lehet alapja az üzemeltetési biztonságnak. Ezek révén csökkenhet a veszteségidő objektív oldala, ami önmagában még kevés, ezért azt is szeretném, ha ezzel párhuzamosan megfelelő szervezéssel és munkafegyelemmel a szubjektív okok miatti kieső idő is csökkenne. Ez csak tőlünk függ. Ehhez kapcsolódik az a kívánságom, hogy fő feladatként kell megjelölni a szakmailag magasabb színvonalú a nehéz bányászati körülményekkel is könnyebben és eredményesebben megküzdő munkaerő kiképzését Elsődleges tennivalóink közé tartozik ez mert a bányászatban mindig számítani kell a nehézségekre, s ezt csak jól képzett gárda tudja nagyobb veszteség nélkül elhárítani. Remélem, hogy 1981-ben mind a fizikai, mind pedig a vezető állományba tartozó dolgozók fegyelmezettebben végzik majd munkájukat. Fónagy I.