Borsodi Bányász, 1984. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1984-07-05 / 27. szám
A 2 BORSODI BÁNYÁSZ bányász а [UNK] egészségét „adja el”... Önt miért (vagy miért nem) fizetik? Kerekasztal-beszélgetés személyes — közügyekről Ugye, valamennyien elgondolkodtak már azon, kinek mennyit ér a munkája? Az sem véletlen, hogy az ember általában a saját borítékját érzi a többiekéhez képest indokolatlanul vékonyabbnak. Munka nagyon sokféle van. S a piac előbb-utóbb érvényesülő törvényei szerint (nálunk utóbb), mindig azt fizetik meg, ■ melynek művelői nélkülözhetetlen munkát végeznek, de monopolhelyzetben vannak. Azokat már kevésbé, akik tevékenysége társadalmilag ugyancsak elengedhetetlen, de valami oknál fogva nincsenek abban a helyzetben, hogy létükből (illetve előrevetődő hiányukból) tőkét kovácsoljanak maguknak. Más dolog, hogy akik ezt megtehetnék, nem eléggé „erkölcstelenek” ahhoz, hogy sajátságos helyzetüket kihasználják. Gondolom, az nem vitatandó, hogy aki a sok ezer forintos irodabútorral berendezett munkahelyen dolgozik, nem a két kezével keresi meg a kenyerét, s ugyancsak másként az, aki az öltözőszekrény lelmezajtaját lakattal zárja, s megint, aki utcai öltözékére csak egy köpenyt borít, s úgy tudja le a munkaidőt. A maguk helyén mindannyiukra szükség van. Mindegyik feltételezi, élteti a másikat. Előrebocsátandó, mostani kerekasztal-beszélgetésünk ■ (ez az asztal valóban kerek volt) a szokottnál jóval nehezebben indult. Emberekről van szó, személyekről, s így a keresetek inkognitója sem egyhamar oldhatta fel a nyilatkozók önmagukkal szembeni, vagy másokra vonatkoztatva is sugallt megfontolását, ha úgy tetszik óvatosságát. A beszélgetés résztvevői a Miskolci Bányaüzem dolgozói voltak: Szabó János frontaknász, Ladányi Péter , fronti gépmester, Fucskó Miklós elővárosi brigádvezető, Bahor József esztergályos. A Borsodi Bányász szerkesztőségét Fegyvernek Zoltán képviselte. i Egyik sem haszontalan. Előtte irodában, műszaki előadóként dolgoztam, így a rálátásom egyenlő volt nullával. Most mindent a saját bőrömön érzek. Nagy baj, hogy a gépek diktálnak. Hogy értem ezt? A termelőberendezések hatékony kihasználása címén éjjel-nappal dolgoznak a gépek és az emberek, elveszik ez által az időt a karbantartástól, mivel ezt műszak közben végezni lehetetlen. Nem hinném, hogy ez hosszabb idő távlatában megtérül. A vájár a föld alatti iparost szidja, mert gyakori az üzemzavar, az iparos a bányászt, mert tönkreteszi, széthajtja a gépét. Nálunk, műszakiaknál az is gond, hogy a premizálási rendszer a személytől szinte teljesen független ugyanakkor, mikor a feladatok teljes mértékben személyre szabottak. A pénz összejött. • • A résztvevők közül Szabó .Ugyancsak most minden lakos volt a leginkább vállalkozó szellemű: • Kit miért? Alapvetően mindannyian azért kellene, hogy kapjuk a fizetésünket, amiért megdolgozunk. Amit leteszünk az asztalra. Kit a szakértelméért, kit a nehéz fizikai munkáért, kit azért, mert hasznos ember (valamiért) fizetnek. Más kérdés, hogy mindenki annyit dolgozik a pénzéért, amennyit dolgoztatnak vele. Csak meg kell nézni, a képzeletbeli „létrát”. Mindenkinek megvan a maga főnöke, aki utasít, aki számon kér. S ez így van rendjén. Nem akarom részletezni, mi minden tartozik egy aknász munkaköri leírásába. Odasorolnám nemcsak a termelést segítő, de a politikai munkát is. Üzemi pártbizottsági és vb-tag is vagyok így az emberek előtt többféle minőségben kell megállni a helyemet. Ezért — bár jócskán elveszi az ember idejét — nem jár fizetség. De nem is azért mondom. A munkában azonban jóval korábban kell megjelennem, mint másnak, a műszakjelentési és raportkötelezettségek miatt. Ezt talán úgy fogják fel, mint a szervező-irányító munka járulékát, s természetesen nem fizetnek érte. Fucskó Miklós: — A bér ma mindenütt sarkalatos kérdés. Ki milyen munkával mennyit visz haza, nem mindegy. Ebben az elbírálásban — ebben az iparágban — mást jelent a szénfal, s egyéb munka. Egy vonás azonban közös: kevés az alapbér. Hogy magamnál maradjak, úgy érzem, nem nagyon áhítoznak a kollégák erre a pozícióra. A brigádvezetőnek is ugyanúgy el kell végezni a munkát, mint a többieknek, azonkívül irányítani, felügyelni is kell a szakjában levő embereket. Figyelni arra, hogy baleset, komplikáció a munkában ne legyen, mert rögtön a brigádvezetőt veszik elő. Én is végzek társadalmi munkát, szakszervezeti főbizalmi vagyok. Az már természetes, hogy az embereket munkában és munkán kívül meghallgatom, igyekszem lépni az érdekükben . .. Szabó János: — Sajnos az a helyzet, hogy a jövedelem csupán összejön. A számok csak pótlékolással mutatnak valamit. Ha a bekeresésről beszélek, bizonnyal támadnak irigyeim. De milyen áron? Húsz éve van színházbérletem, de nem tudom kihasználni, mert vagy nincs időm elmenni, vagy olyan fáradt vagyok, hogy ott kell hagynom az előadást... A televíziót is alig nézem. Nem azért, mert nem érdekel, hanem fizikai képtelenség. Egy éjszakás hét alatt úgy ki lehet készülni, hogy az ember alig kóvályog. Naponta jó ha három-négy órát élek, azt is buszon, vagy villamoson. Ráadásul, aki ezt a munkát vállalja, úgy kell élnie, étkeznie, mint egy első osztályú sportolónak. Ami bejön a réven, elmegy a vámon ... Bahor József: — A műhelyben dolgozó, szakemberek úgy gondolom egy sajátos helyzetben levő másik végletet képviselnek. Teljesen más az iparos gárda érdekeltségi rendszere, mint a föld alattiaké. Pedig mindannyian egymásért varrnak. Ez egy örökzöld ellentét Lehet, hogy az iparos sértődötten teszi fel a kérdést: miért van a vájár ennyire megfizetve? Kiemelt hűségjutalom, korkedvezmény, jutalomszabadság, veszélyességi pótlék... Hiszen a külszín ad a bányász kezébe mindent. Félreértés ne essék, nem a vájárok juttatásait keresetét sokallják az iparosok, hanem a sajátjukét keveslik. S ez nagy különbség. Példaként nézzük meg a pészeti vonalat ahol én dolgozom. Munkakörülmények? A műhelynek nevezett kócerájban, elavult gépeken európai színvonalú munkát kérnek. Ott kinn, három műszakban hétezret csak a középkorosztály keres. Persze, hogy nem jönnek a fiatalok. Furcsán sajátos helyzet a miénk, mi mindenre jók vagyunk nemcsak a szakmai munkára, ha kell anyagot rendezünk, takarítunk, segédmunkát végzünk, a megbecsülés mégis csak várat magára. Sajátos helyzetben A gépek Ladányi Péter: — Hogy a lehető legtöbbet menjenek a gépek kitaláltak egy AFIKMZ-pótlék című „nesze semmit”. Ez az 5—10 százalék nem kompenzálja azt, diktálnak hogy a család otthon van a szabad szombatokon, vasárnap, de nekem be kell jönni, ha pénzt akarok keresni. Egyébként ezért vállaltam az egészet. A pénz miatt, no meg gyakorlatszerzés miatt. Hiányzik az összhang Ladányi Péter: — Az én feladatom a tervezés, szervezés, a végrehajtás irányítása, s az ellenőrzés lenne. A tervezés, valamint a termelésirányítás azonban szétválik, akárcsak a szervezés, mindenből csupán részfeladatok jutnak. Minden szinten megvannak a sajátos gondok, de azok sűrítve ott csapódnak le, ahol a gépeket üzemeltetni kell. Bántja, zavarja az embert, hogy hiányzik az összhang, hogy csak nagyon kis hatással tud lenni a folyamatokra. Nem rajtunk múlik, hogy nincs tervszerű megelőző karbantartási tevékenység csak a „reccs” utáni tűzoltás. Hogyan tudnánk így előre tervezni, vagy szervezni? A föld alatti iparosok ugyanazt mondhatják el, mint a külszíniek. Ha nincsenek közvetlen termelő munkahelyre vezényelve, olyan a bérük is. Csak a pótlékok jelentenek tapaszt a sebekre. Pedig tudomásul kellene venni, hogy aki a föld alatt dolgozik, az egészségét teszi kockára, az egészségromlást fizetik meg a pótlékokkal. A bányászatban valahogy mindig úgy volt, hogy első a kötődés, a pénz tényleg csak ügy, összejött. Pedig tulajdonképpen csak az alapfizetés a biztos. Mi a megoldás? Nem lehet csodálkozni azon, hogy a beszélgetés kicsengése nem hurrá-optimizmus, hiszen azok, akik magukon érzik hol és mennyire szorít a cipő, számba vették már a reális megoldási lehetőségeket is, s ettől sem lettek vidámabbak. Abban valamennyien egyetértettek, hogy a szakmában, a munkában legjobbakat az alapfizetéssel, a biztos pénzzel kell honorálni ... De honnan? Vetődik fel rögtön a kérdés, hiszen üres zsebű vállalatnál csak szép álom a kívánságoknak megfelelő béremelés, vagy a többi vállalattal való lépéstartás. Pedig a mulasztásokat előbb-utóbb pótolni kell. Nemcsak a borsodi bányászkodás presztízsét kellene helyreigazítani, hanem az egész iparágét, annak tükrében, hogy az iparon belül itt dolgozók mit adnak az országnak. Elhangzott az is, a bányászatban a kötődés az elsődleges, s nem a pénz. Talán ez mindaddig igaz lesz, míg ki nem halnak a dinasztiák (s már ez az idő sincs olyan messze) de mi következik utána? Ma már egyre inkább elhatalmasodott az a szemlélet, mely egyetlen értékmérőként a pénzt teszi meg. S az utánpótlás, a fiatalok nem minden esetben hagyománytisztelők... 1984. július 5. Halmai Zoltán 1921-1984 Fájdalmas veszteség érte a Borsodi Szénbányákat. Egy igazi jó kolléga, barát, kiváló szakember távozott örökre. Halmi Zoltán élete összeolvadt a bányászattal. 15 éves kora óta volt a vállalat dolgozója, halála napjáig a Borsodi Szénbányáknál dolgozott megszakítás nélkül. Édesapja is bányász volt és az ő indíttatására választotta ezt a kemény, de mindig megbecsülést érdemlő mesterséget. Farkaslyukon kezdett dolgozni, és munka mellett végezte el a közgazdasági szakközépiskolát, majd a bányaipari szakközépiskolát. Ezt követően lett mérlegképes könyvelő, majd okleveles könyvvizsgáló. Mielőtt az igazgatóságra került volna, Farkaslyukon és Putnokon ismerhették meg munkabírását, önzetlen segítőkészségét. Haláláig az igazgatóság belső ellenőrzési osztályának helyettes vezetője volt. Ebben az évben egy eseményekben gazdag, mozgalmas életút után ment volna nyugdíjba, de már nem élhette meg. Halmai Zoltán hatszor kapta meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést, kétszer pedig a Bányászat Kiváló Dolgozója címet. A bányászati emlékérem minden fokozatának tulajdonosa volt. Munkája elismeréseként megkapta a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet is. Közösségi tenni akarását bizonyítja, hogy amióta hazánkban megalakult a Népi Ellenőrzési Bizottság, azóta munkájával mindig az igaz ügyet szolgálta. Halmai Zoltántól családtagjai, munkatársai, barátai az elmúlt héten , csütörtökön búcsúztak el, fájó szívvel mondva sírjánál utolsó jó szerencsét! Baleseti helyzet, üzemegészségügy (Folytatás az 1. oldalról) lett volna meg példás gyorsasággal a sajószentpéteri sportkör és művelődési ház kazánháza. A vállalati szakszervezeti bizottság kiemelt hangsúllyal vitatta meg azt a jelentést, amely a vállalat dolgozóinak üzemegészségügyi helyzetéről, az üzemegészségügy személyi és tárgyi feltételeiről szólt, felhangzott többek között, hogy a vállalat létszámát tekintve az üzemegészségügyi ellátáshoz 14 főfoglalkozású orvosra lenne szükség. Ezzel szemben 7 főfoglalkozású, 2 részállású, 2 helyettesítő és 1 üzemi körzeti orvos látja el a feladatokat. Az üzemegészségügyi ellátásban további nehézséget okozott Ormos Szuhavölgyhöz, Edelénynek pedig Bükkaljához történő csatolása. Mindkét üzemnél az összevonás után kialakult létszám alapján két üzemorvosi állásra lenne szükség. Gondot okoz továbbá az alberttelepi és rudolftelepi akna összevonása is az üzemegészségügyi ellátás szempontjából. Valószínű, hogy változatlanul gond marad az orvosi üzemorvosi állás betöltetlensége. A testületi ülésen elhangzott az is, hogy a közeljövőben pontot kell tenni egyik legnagyobb üzemünk, a Miskolci Bányaüzem üzemorvosi állásának betöltésére is, mert a két részfoglalkoztatású orvossal nincs megoldva a kérdés. A személyi feltételek mellett szó esett a rendelők állapotáról is. Köztudott, hogy megoldásra vár a Bükkaljai és a Putnoki Bányaüzem központi rendelőjének kialakítása. A tárgyi feltételek megvitatásánál elhangzott, hogy szükség lenne Putnokon és Bükkalján EKG-készülék beszerzésére, a KOSZGY-ben a mentőállomás kezelésében levő műszerek jobb kihasználására és a Miskolci Bányaüzem műszerezettségének fejlesztésére. A vállalati szakszervezeti bizottság a téma kapcsán megvitatta a dolgozók, munkaviszony megkezdése előtti alkalmassági vizsgálatok menetét és az időszakos szűrővizsgálatok rendszerességét. Kiderült, hogy több esetben a dolgozók szándékosan nem mennek el a szűrővizsgálatokra, félve attól, hogy az esetleges egészségügyi problémák kiderülése esetén nem dolgozhatnak föld alatti munkahelyen. A vitában egy korábban már fölvetett probléma is szóba került. Nevezetesen arról van szó, hogy a más szénbányászati vállalatokhoz hasonlóan a Borsodi Szénbányáknál is szükség lenne egy központi üzemegészségügyi bázisra, ahol megfelelő körülmények között végezhetnék az orvosok mindennapi munkájukat, a betegek pedig kulturált körülmények között részesülnének ellátásban. A testület megbízta az illetékeseket, hogy a bázis létrehozásának feltételeit vizsgálják meg. BANYAS7 Szerkesztőség: 3S25 Miskolc, Kazinczy a. u. Postacím: 1201 Miskolc, pt 14«. Telefon: 17-884, L8-4SZ. felelős szerkesztő: KAROS IMRE. Kisdias Borsod megyei Lapkiadó vonalat 3427 Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út IS Postacím: 3401 Miskolc, pt 178. Telefon: 36-13. Felelős vezető: VERES MIHÁLY. Index: 32-904 Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vonalatnál, Miskolcon, felelős vezető: KILIÁN BÉLA.