Borsodi Bányász, 1987. január-június (30. évfolyam, 2-25. szám)

1987-01-15 / 2. szám

4 BORSODI BÁNYÁSZ 1936. január 9. Egy fiatal pár örök hűséget esküszik egymás­nak Ormosbányán. A fekete hajú, szép termetű, halovány arcú menyasszony Karkosák Vona. A jóképű vőlegény, Mocs­­mk Ferdinánd. — Mindketten szegény csa­ládból származunk, nincstelen Nsttyászok voltak a szüleink — kezdi Ilonka néni. A Karkosák család négy gyermeke közül ő lett a legidősebb lány. Mocs-' nik­ Ferdinánd szülei - kénysze­rűségből - bejárták Európát, keresve, hol lenne könnyebb a megélhetés. Eközben több íz­ben is visszajöttek Magyaror­szágra, Alberttelepre, ahol ro­konaik voltak.­­ 1934-ben települtünk haza *égieg — emlékezik Ferdinánd bácsi Németországból jöt­tünk. Beszélni még ma is tud­nék németül, ha lenne kivel, írni nem, azt már elfelejtettem. A belgiumi, németországi bá­nyák után az alberti bánya adott megélhetést a tizenhárom gyermekes apának. Kilenc fia közül a legtöbb bányász lett, így Ferdinánd is. Szerény ke­nyeret adott neki, hiszen a negyvenévi munka után, 1967- es nyugdíjazásakor mindössze 1700 Ft-tal indult neki a nyug­díjas éveknek. Igaz, ez mára 3400 Ft-ra emelkedett, de a re­álértéke bizony nem duplázó­dott meg.­­ Egyszer ért egy baleset a föld alatt, a bal kezemen egy ujjat összenyomott a csille, le is vágták. Akkor a feleségem megijedt, nem akart többé a bányába engedni. - Aztán mégiscsak ment, bá­nyásznak született... — moso­lyog Ilonka néni, ötven éve a fiatal párnak nem volt semmije. Hét évig Ormosbányán laktak, a szülők­nél, aztán Alberttelepre költöz­tek. Havi 1700 Ft-ból kellett a „pénzügyminiszternek” beren­deznie egy otthont, ellátnia egy családot. Két fiút neveltek föl, Tibor 1938-ban született, Nán­dor 1947-ben. Mindketten a Borsodi Szénbányák dolgozói. Édesapjuk példáját követték ebben is, ahogyan tőle tanul­ták meg a sport szeretetét is. Ilonka néni árulja el, hogy a férje focizott Belgiumban, Ka­liforniában, Németországban is. Nem is akármilyen eredmén­­nyel! A labda volt az egyetlen szenvedélye. A Mákvölgy az ő idejében NB III-as csapat volt. - Amíg a fiaim játszottak, idegenbe is elmentem velük. De még ma se kimegyek min­den meccsre, s a tévében is megnézek minden mérkőzést. ... Hogy miért nem tudnak ezek a maiak úgy focizni,, mint mi?! A jó tréner hiányzik ne­kik, és a rendszeres, kemény tréning. Az eredményért meg kell dolgozni. 1986. január 9. Karkosák Ilo­na és Mocsnik Ferdinánd csa­ládi körben újra lakodalmat él. Aranylakodalmat, házasságkö­tésük 50. évfordulóját. Velük ünnepel két fiuk, két menyük, négy unokájuk. Közöttük az egyetlen — immár ifjú asszony — lány, Enikő —, akit a „nagyi” nevelt 14 éves koráig. ötven év hűség. Ritkaság eb­ben a mai, szétbomló kapcso­latokat termelő világban. Mi a titka? Átadható ez a titok? — ötven éve egymást válasz­tottuk. Soha nem veszekedtünk, a legfontosabb dolgokban egyetértettünk, ha apróságokon volt is vita közöttünk ... Szeretni kell a másikat olyannak, amilyen.­­ Ma is egymást választa­nánk, ha elölről kezdődne min­den ... — mondják, szinte egy­szerre. Csorba Piroska Ilona és Ferdinánd. „Ma is egymást választanánk” Alberttelep, Hunyadi Já­nos Művelődési Ház Január 14-én, szerdán 14 órakor az irodaházban és a külüzemben a szakszer­vezeti bizalmiak oktatásá­nak 3. előadása A bizalmi­ak feladatai az életszínvo­nal emelésében címmel. Január 14-én, 15 órától a könyvtárban Sánta Ferenc, Fejes Endre és Fekete Gyu­la művei alapján a „Tiszta szívvel” című vetélkedőre való felkészítés kezdődik. Január 16-án, pénteken 15 órakor lesz a szeminárium­teremben a „Tiszta szívvel” irodalmi vetélkedő üzemi döntője. Január 16-án, pénteken 18 órától a klubban Egészség és életmód címmel politikai vitakör kezdődik. Január 17-én, szombaton 10 órától a könyvtárban Szeretek mesélni... címmel szabadszombatos gyermek­foglalkozás lesz. Január 19-én, hétfőn a klubban 18 órától diavetítés kezdődik a Nemzeti Galéria kincseiről. Rudolftelep, József Attila Művelődési Ház Január 16-án, pénteken 15 órától „Tiszta szívvel” cím­mel a KISZ-alapszerveze­­tek szellemi vetélkedőjére kerül sor. Január 17-én, szombaton 18 órakor kezdődik az ifjú­sági klubban a „Pótszilvesz­ter” vidám, táncos rendez­vény. Január 20-án, kedden 16 órától tekinthetik meg a kis­­galériában a „Városunk ké­pekben” című kiállítást, a kazincbarcikai „Kamera” fo­tókör munkáit. Kurityán, „November 7.” Művelődési Ház Január 14-én, szerdán vi­­deovetítés lesz a BDSZ XXIII. kongresszusáról. Január 16-án, pénteken szánkóversenyt rendeznek. Január 19-én, hétfőn Fe­ketevölgyön az üzem 1986-os tervteljesítéséről és a 87- es feladatokról adnak tájé­koztatást,, Ugyanott a könyv­tárban „Elmés játékok — játékos elmék” címmel könyvbemutató lesz. Január 20-án megjelenik a „Szuhavögyi képújság” 4. száma. * Nagybandó kabaré­. Alberttelepen a Hurry­adt János Művelődési Ház nagy­termében január 21-én, szer­dán 18 órakor kezdődik az ismert és közkedvelt humo­rista, Nagy Bandó András műsora. Meglepetés is lesz, mégpedig egy „másik” hu­morista. Belépőjegy kapható a műv. házban 30, illetve 40 forintos áron. Kulturális ajánlat 1987. január 14. Edelényi tériént Minden település addig jó,­­ amíg lakosai jól érzik ma­gukat benne. Ez pedig nem­csak az ellátottságtól, mun­kalehetőségtől függ, bár ezek a legalapvetőbbek, ha­nem függ attól is, milyen az adott település vezetősé­ge, amely gondját viseli a lakosságnak. Edelény 1986. január 1-én lépett a városok sorába. Ez újabb fejezet az itt élők történetében, hiszen a VII. ötéves terv végrehajtásában talán ez az elsődleges szem­pont. Egyik év eleji jelentésük­ben ez olvasható: „a terv célkitűzése a politikai, tár­sadalmi szervek, tömegszer­vezetek és a lakosság véle­ménye alapján ... járjon együtt a városközpont to­vábbfejlesztésével... érjük el a dinamikus fejlődést a közművesítésben, javuljon a lakosság anyagi, szociális, kulturális, kommunális ellá­tása, é_csökkenjenek a több évtizeden keresztül felhal­mozott feszültségek.... s mindezek segítsék elő a vá­rosban élő állampolgárok számára a jó munkahelyi és lakóhelyi közérzet formá­lását”. Dr. Sándor­. Dezső, Ede­­lény tanácselnöke, amikor kezembe adta azt a jelentést, amiből az imént citáltam, egyetlen fontos dolgot, a kö­zeljövő fő feladatát hang­súlyozta ki, ami minden részletes ismertetés mögött meghúzódik, eleddig ki­mondatlanul is: a lakosság látványosat akar. Valami olyat, amitől valóban város­sá válik Edelény. De ez a tömegigény, a kö­zelmúlt gazdasági mutatói miatt, úgy tűnik váratni fog magára. Bár a tanácselnök szerint is szép eredmények­kel zárta a­­ múlt esztendőt a város, és a hozzá tartozó 12 tanács, illetve a 43 tele­pülés. Az Edelénytől egé­szen Hídvégardóig húzódó terület meglehetősen nagy, ahhoz, hogy ez a fiatal vá­ros a korábban megszünte­tett járási székhely funkció­ját zökkenőmentesen át tud­ja venni. Vigasz lehet az minden­képpen, hogy a lakosság tiszteletben tartja az elért eredményeket, hiszen majd­­minden településen létrehoz­tak vagy egy ravatalozót, vagy egy óvodát, parkot, járdát, ami mindenképpen értéknövekedés az adott he­lyen. S hogy milyen is legyen az a látványos munka, ami­re az elnök szerint vágya­koznak az edelényiek? Min­den­esetre a tervek szerint a 88-as esztendőtől várhatni csak kézzel fogható eredmé­nyeket, amit azonban még ebben az évben elkezdenek Edelényben. Tervbe vették például 40 darab út meg­építését, 17,5 kilométer hosszúságban. Vagy a ré­gen óhajtott konténeres sze­métszállítást is megoldják, decemberben már 40 konté­nerrel gyarapodtak. Kiemelt feladatuk a köztisztaság, s nem utolsósorban a Bódva vizének tisztasága, hiszen ebből a vízből isznak az edelényiek. Az elmúlt esz­tendő ez irányú fejlesztésé­nek eredménye, hogy teljes a vízellátás a városban. Ez fontos politikai feladat is volt tavaly, amit sikerült megvalósítaniuk. Az oktatás terén is előre akarnak lépni, már a tervek készen vannak a borsodi is­kola 4 tanterméről és tor­naterméről. S indul egy 21 lakásos ifjúságpolitikai la­kásépítési program is a ta­nács, a KISZ és a Lakásépí­tő Szövetkezet­ útján. Vala­mint 40 OTP-társasház is tervükben szerepel. Dr. Sándor Dezső öröm­mel nyugtázta, hogy a la­kosság fizetőképessége meg­felelő. S ha már a tervek­ről beszélt, nem hagyta ki a városközpont tervét sem, ami minden bizonnyal tet­szeni fog minden edelényi családnak. A közeljövőben ez a terv közszemlére is té­tetik, hogy alaposan meg­nézhessék, akik akarják. Nagy volumenű beruházá­suk lesz a gáz bevezetése a városba. Minden engedély, minden okirat megvan ah­hoz, hogy elkezdhessék a Sajószentpéteri üveggyár mellett haladó gerincveze­tékről a lecsatlakozást Ede­lény felé. A gázprogram megvalósításához az Ede­lény—finkei Víztársuláshoz hasonlóan gáztársulást hoz­nak létre, de kedvezőbb fel­tételekkel. Ugyanis nem lesz kötelező azoknak elfogadtat­ni és fizetni azt a körülbe­lül 20 ezer forintos beug­rót, amit kötelező volt a vízprogram végrehajtásakor. Csak az fizet, aki akar. A város vezetősége azonban bízik a lakosság „kényelem­szeretetében”, hiszen a gáz­ra fordított összeg, — aki­nek van, az tudja csak érté­kelni igazán —, a téli hóna­pokban igencsak meghálál­ja magát. Edelény 13 ezer fős la­kossága ezt az évet már úgy kezdhette, hogy meg­épült, s jelenleg bővül a Crossbar-telefonhálózatuk. Remélhetőleg nem csak ez­által kerülnek, kerülhetnek be az ország vérkeringésébe az itt lakók, hanem terveik megvalósításával, álmaik valóra váltásával is. — parázs — Azután, hogy átszámlálta a fizetségét, többször is meg­kérdezte tőle: eladja-e a széncéduláját? Janó egyre csak a tarkóját vakarta, úgy mérlegelte a saját gazdasági helyze­tét... Mert annyit jól tudott, hogy már több mint egy hete elfogyott a zsebpénze, viszont arról, hogy otthon miként áll szénkészlete, senkinek sem tudott volna valós helyzetjelen­tést adni. Már nem is tudja, mikor volt utoljára a szenes­kamrában ... Ott állt hát Janó a felolvasó kellős közepén, bár többször is oldalba bökték, de most eszébe sem jutott volna félre­húzódni a tolongó bányászok útjából. Mert hiszen, igazán nagy gondban volt: a pénzes borítékot még mindig a kezé­ben tartotta, időnként féltve a melléhez szorította, amikor meg nem így csinálta, közel a jobb szeméhez emelte és ku­kucskált bele, mint egy vetési varjú a csontba. — Igen, igen, ott van, benne van a széncédula. — Győződött meg róla, most már ki tudja hárnyadszor, és most már csak egye­dül rajta múlik, hogy meddig. Igazán csak ki kell onnan emelni és máris négyszáz forint nyomja érte a tenyerét. — Adja, vagy ne adja? — Ez itt a kérdés, amit többször is elismételt magában. Nem tudott mitévő lenni, mert ilyen­kor — ha nem is akarta —, újra eszébe jutott, hogy tél van, hogy ilyenkor jobban fogy a szén a szeneskamrából, no meg persze Mari, az asszonya ... Hajaj. Mert, ha megtudja, hogy az ő tudta nélkül bocsátotta áruba a széncédulát, foghatja a... legalábbis naponta a házikosarat, és nyomás a meddő­hányó! Guberálni, ebben a nagy hidegben . . . Megint azután azzal nyugtatta meg magát, hogy: „Ah, hiszen nem is olyan régen hozták ki a szenet, kell még ott annyinak lenni, hogy kitartson a következő fizetésig.” Egy perccel később újra a zsebpénzre gondolt, a ropogós négyszáz forintra, mely ös­­­szegnek azután már csakis ő lesz­ a gazdája, egyedül ő szabhatja meg, hogy mikor és hány fröccsöt ihat­ majd meg a „Jó komában”, ha valahányszor műszak után megszom­jazik. Most hirtelen kettőt is nyelt egymás után, majd azon nyomban határozott. — Tessék! — lobogtatta magasra a cédulát. — Én is el­adom. És már csaptak is rá, egyszerre többen is, mert — nem tudom megfigyelték-e már? — ilyenkor a felolvasókban sok­kal nagyobb a kereslet, mint a kíná­lat... Janó — aki ezek után már egészen a sarokba vonult — a négyszáz forintból hármat gondosan a kabátja bélésébe rejtett, míg egyet kö­zel a keze ügyében hagyott, mondván: „kell az útra is". Bizony, a Jó komába már alig fért be. Szíve szerint leg­inkább visszafordult volna, de a barátokkal teli, jó meleg helyiség ugyancsak csalogatóan invitálta. Elégedetten össze­­csúsztatta hát tenyerét úgy, mint egy sarki kutató, s mivel Széncédula a sorban állók vége egészen eléje, az ajtóig kacskaringó­zott, neki semmi más dolga nem maradt, mint beállni, be­sorakozni arccal a pult irányába. Mögötte egymásnak ad­ták a kilincset, és ahogy visszanézett, szerfelett boldog volt, amiért már nem is ő volt az utolsó előtti. Lassan-lassan csoszogtak előre, de bármennyire is ügyes­kedett a kocsmáros, a sor mindig az ajtóig volt feltöltődve. Sőt nem egy esetben az is megtörtént, hogy még az ajtót sem lehetett bezárni, amiért Janó egyrészt haragudott, hi­szen a bokáját ilyenkor ugyancsak csiklandozta a hideg, másrészt meg jó volt nézni, hogy a füst, meg a zsivaj mi­ként rohan ki innen, a rabságából. Bentebb egy hegedű, meg egy barna hegedűs jó kedvre hergelte a legjobban nótázni szeretőket, de tőlük a távo­­labbiai is már-már belekapcsolódtak a „zene, zene — min­denkinek” mozgalomba.........Bányászélet, szép élet, akármi­lyen veszélyes ..és követték a­ dallamok éppen úgy, mint­ha azt magnóról játszanak. Egyszóval jó és emelkedett volt a hangulat, attól már csak a hegedű vonója emelkedett ma­gasabbra. Majd megint eltűnt, hogy aztán újra a plafonig emelkedjen valamiféle papír­darabkával. Közben a sorban állók egyre előbbre tolattak, és amikor már a vonó csaknem a Janó szemét piszkálta, akkor látta, hogy abban egy nyolc mázsáról szóló széncédula ingázik a zene ritmusára. — A fenében is, hát így mulat egy ma­gyar . .. bányász? — könnyebbeden meg Janó lelkiállapota. — Akkor én még rendes is vagyok — viszonylagosította magát a széncédulákat elorozok táborában. Egy szuszra le­hajtotta hat a káposztásé ízű nagyfröccsöt, és ki innen mi­hamarabb a jó levegőre!!... Az otthoni környezetében már két hét is eltelt, amikor egy deres reggelen a Janó asszonya, már csak a szeneskam­ra elporlódott maradványait hozta be sparherdtjük elé. — Te, Janó — így az asszonya —, nekem úgy rémlik, hogy a legutóbbi borítékodból hiányzott a széncédula. Tu­dod, hogy szüleiben van a tüzelőnk? És hallottad, hogy Mis­kolcra mínusz 19-et beszélgetett a rádió? Az ember csak állt, úgy érezte, hogy még a szívverése is kihagyott egy pillanatra. — Tudod — próbálta magát minden feltűnés nélkül be­szédbe hozni —, az úgy volt, hogy . .. hogy vetőre mentünk és ilyenkor sajnos nem jár széncédula. — Vetőre mentetek? — értetlenkedik Mari. — Hát persze. — Nyöszörgött tovább Janó. — Tudod, az olyan eset a bányában, amikor kifogy a vágatból a szén. Ilyenkor csak meddőt rakunk a csillébe. Márpedig, aki nem szenet termel, annak nem jár a széncédula... De sose búsulj, már legközelebb egészen biztosan fogok kapni, hi­szen éppen egy hete, hogy megütöttük újra a szenet. — Mire mindezt végigmondta, már kint is volt az udvaron, és bizony sokért nem adta volna, amiért ilyen jó, elhihető öt­letet tudott rögtönözni... Örömében, vagy tán bánatában (?) fogta hat a jókora há­zikosarat, és gyors léptekkel elindult a meddőhányó irányá­ba. Njjbai alatt keservesen nyikorgott a fagyos hó, és ahogy a „Jó koma” felé közeledett — mint akinek beleütött az ujjába a hideg — elkezdett a kabátja bélésében matatni... Parana! János

Next