Borsodi Bányász, 1988. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1988-07-07 / 26. szám

VTLÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK? körSGDI э оП [UNK]о [UNK] [UNK] A BORSODI BÁNYÁSZOK HETILAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM ÓRA: 2.60 FT Változtatni, de hogyan? Nincs recept Vitaképes, edzettebb párt Megélénkült a mozgalmi élet a Borsodi Szénbányáknál, ami voltaképpen azt je­lenti­, hogy szinte egymást követik az esz­mecserék, a közös gondolkodást és cse­lekvést segítő széles körű értekezletek. Az elmúlt héten a szakszervezet aktivistái ta­lálkoztak Sa­jószentpéteren, most hétfőn pedig Dud­a József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizott­ság első titkára tartott előadást a vállalat­nál az alapszervezeti párttitkárok részére. Ismételten a pártértekezlet került terí­tékre, illetve az abból adódó feladatok, valamint a kérdések, a mindennapi gon­dok megválaszolása. Dud­a József röviden vázolta, hogy mi hívta életre a pártértekezletet. Kétségte­len, a XIII. kongresszus gazdaságpolitikai céljai nem teljesültek, ám fejlődött az in­tézményrendszer, a demokratizmus, így a társadalmon, s a párton belül is szembe­tűnőbbek lettek a hibák. Ezek megmutat­koztak a szociálpolitikában, a tudomány­ban, a kultúrában és az életszínvonalban. A vezetés az 1984-es esztendő eredményei­ből sajnálatosan messzemenő következteté­seket vont le, ettől kezdve pedig a továb­bi intézkedések hibásnak bizonyultak, s ott bonyolulttá vált a helyzet, ami egy pártértekezlet összehívását követelte meg. Teljes egység mutatkozott abban, hogy a vezetésnek meg kell újulnia, de ilyen mér­tékű személyi változásra nem számítottak. Ami nagyon lényeges és a jövő szempont­jából meghatározó jelentőségű lehet, hogy nem a félelem, nem a fenyegetettség, vagy zsarolás késztette a pártot a vezetőcseré­re, hanem saját jól felfogott érdeke. Vita­képes, edzettebb párt mutatkozott meg, voltaképpen a végrehajtóból egy politika­­alakító, -formáló párttá minősülve át. Ter­mészetesen még sok a tennivaló ezen a téren, mindenesetre történt előrelépés a munkamódszer, munkastílus vonatkozásá­ban. Változtatni, de hogyan? Ez a nagy kér­dés. Dud­a József hangsúlyozta­,nincs re­cept! Magyarán, most sem és az elkövet­kezendő időszakban különösen nem lehet várni, hogy felülről mondják meg, lent mit kell­­ tenni. Hivatkozott Grósz Károlyra, aki szerint a kormány nem tudja az emberi kapcsolatokat szervezni. Ezzel összefüggés­ben nagy felelősség hárul az alapszerve­zetekre, önállóan kell megkeresni a fel­adatokat, a nagy célok helyi megfelelőjét. Alkotó, felelősen vitázó közösségekben kell a bizalmat erősíteni, teret engedni a nő­(Folytatás a 2. oldal­on) „Meg kell keresni az előrevivő feladatokat A résztvevők egy csoportja 1988. JÚLIUS 7. TERVTELJESÍTÉS 1988. JÚNIUS HÓNAPBAN Putnoki Bü. 95,4% Vállalat­ 110,8% LEGJOBB­AKNÁK Mákvölgyi Bű. 145,5% Bükkalja Bű. 132,7% Szuhalvölgyi Bű. 102,3% % Farkaslyuki Bü. 101,1° о Miskolci Bü. 100.0% Vadnai külfejtés 252,9% Rudolf 145,5% Szeles 102,5% Feketevölgy 102,3% nd­on kísérlet Kiemelt bérezéssel ösztön­zi magasabb színvonalú mun­kára a legkiválóbb mérnö­köket a székesfehérvári Vi­deoton gyár. Tizennyolc szak­­embernek adnak havi 15—20 ezer forintos nettó fizetést. Egyelőre ezt az extra pénzt az év végéig kapják, majd értékelik a munkájukat, és ettől függően maradnak vagy nem ж elit kategóriában. Bán­yászfifika vagy önbecsapós táppénzelés is Az egyik aknavezető szerint rohamosan emelkedik az ak­nájukon a táppénzes napok száma. Amíg 1987-ben az éves átlaguk 10 százalék volt, az idén májusban például már 14,89 százalékra szökött fel. S szerinte az a félő, hogy még nincsenek a „csúcson". Az az embernek az érzése, s ezt éppen az a dolgozói reagálás támasztja alá, hogy a kormány az újonnan életbe lépett bér és szociális intézkedéseivel, amelyek tulajdonképpen részintézkedések csupán, az embe­reket egyre távolabb tartják a munkától. Tehát elsősorban a munka és érdekeltség „frontján” kell rendet csinálni, s min­den ezután jöhet csak. Ehhez kapcsolható az az üzemigazgatói vélemény is, amely eképpen szól: — Tendenciaszerű jelenség a táppénzes napok számának­ növekedése az üzemben. Ez az „állomány” növekszik, s ez alól még a vezetők sem kivételek. Kiváltképp a hétvéges táppénzelés a sláger, ugyanis az emberek borzasztó könnyen, megtanulják, hogyan jussanak kevesebb munkával több pénzhez. S én is azt mondom, nem mindegy az, hogy a bá­nyász mikor jut az 1 forinthoz, most-e, vagy decemberben. Ezen a jelenségen,­­ fogalmazhatok úgy is, ezen a paragra­fus szülte reflexión el kellene gondolkodni mindenkinek, leginkább a törvényalkotóknak.­­ Hogy van-e a jelenség mögött valamiféle bányász-tuda­tosság, szinte fölösleges is megkérdőjelezni. Biztosan van. Hiszen a különféle találkozások alkalmával óhatatlanul szó­ba került már a bányászok erőtartalékolási készsége. Vagyis az, hogy ha a vájár előtt meglebegtettek egy bizonyos vas­tagságú borítékot, biztosan tudott még tenni a lapátra an­­­nyit, hogy ezt megkapja. Ez egyfajta sakkban tartás a dolgo­zók részéről, s ezzel, ha nem is mondja ki nyíltan a veze­tés, számolnak is. De ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a bányászat az az iparág, ahol egzaktan is mérhető a telje­sítmény. Ahol valóban mérhető az emberi teljesítmény. És azonnal. Most nem érdemes firtatni, hol, melyik aknánál van lét­számgond a kiesők miatt, hiszen majd’ mindegyiknél jelent­kezik­ kisebb-nagyobb mértékben. S nem ritka az sem, hogy esetenként telepítési gondot is okoz egy-egy délutános, éj­szakás műszakban. Persze maga a táppénzes állomány nö­vekedése, mint egyfajta tendenciózus válasz a dolgozók ré­széről, önmagában nem ítélhető el egyértelműen. A vállalat egyik illetékese, erről való beszélgetésében el­mondta,­­ valóban van relatív létszámhiány. Van tudatos táppénzelés is. A dolgozók azonban, mint a pillanatnyi több­­­letpénz örömteli birtokosai, nem számolnak azzal a jogsza­­bállyal, ami úgy intézkedik, hogy a táppénzei egyszersmind apránként lefaragják saját hűségpénzüket. Tehát, ha a dol­gozó úgy gondolja, most milyen jó, hogy több pénzhez jut a táppénze alatt, ez valóban jó arra a hónapra, de éves össz­­keresetében már másként jelentkezik. Hiszen soványabb hű­­­ség­borítékot kap majd, mivel „eltáppénzezte” a hiányzó részt. Az üzemigazgatónak azonban igaza lehet abban, hogy nem­ mindegy, mikor kapja meg a dolgozó azt a bizonyos 1 fo­­­rintot. Mert ahogy a gazdaságunkról szóló hivatalos jelen­­­tésekből következtetni lehet, az 1 forint holnap már csata­felárral vehető fel. S végeredményében a dolgozó embert ez, s nem ennek a jelenségnek közgazdasági magyarázata érdekli. Ami pedig e jelenség magyarázata lehet, az az egyre erő­södő létbizonytalanság az élet különböző területein. Ezt pe­dig az egyszerű dolgozó csak így tudja kompenzálni vala­milyen mértékben. Vagy legalábbis így próbálja. Hogy he­lyesen teszi-e vagy­ sem, az persze­ vitatható. 70 éve halt meg a „Sajóvölgy pacsirtája” Lévay-emlékünnepély Sa­jószentpé Péterként nem felejtik a múltat, mint ahogyan a múlt is vissza-visszatér a falu szülöttének, Lévay József verseinek soraiból. A Magyar Tudományos Akadémia tagja Borsod vár­megye „aranytollú” közjegy­zője — aki maga a költő — élete végéig kapcsolatban maradt szülőfalujával. Nem­csak verseiben emlékezett meg róla örökítette meg an­nak 1 képeit, de 1918-ban, végrendeletében 2500 koro­nás alapítványt is tett a szentpéteri református egy­ház és iskola javára. A sajószentpéteriek büsz­kék községük szülöttjére, s halálának 70. évfordulóján ünnepélyes keretek között emlékezte­k meg a nagy köl­tőiről az elmúlt hét végén. Az emlékezés P­antikom­­­Iván szobrászművész Lévay­­mellszobrának felavatásával kezdődött, majd Porkoláb Albert, a megyei tanács el­nökhelyettese emlékezett meg a költő munkásságáról. A felavatott szobron kívül — melyet a templom mel­lett állítottak fel — a helyi­ek támogatásával kiadták a költő válogatott verseit, vis­­­­szaemlékezéseit, naplójegyze­teit, életműve bibliográfiáját; ezzel is tisztelegve a falu nagy szülötte előtt. Színjátszó fesztivál­ Kazincbarcikán Az elmúlt héten, szerdán nyitotta meg kapuit a ka­­zincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központban a már hagyományosnak számí­tó ifj. Horváth István nem­zetközi amatőr színjátszó fesztivál A most kilencedik alkalommal megrendezett ta­lálkozón tavaly és idén már külföldi művészegyüttesek is felléptek. Az ötnapos rendezvénynek csaknem négy­száz hazai és külföldi résztvevője volt. A tizenegy magyar csoport mellett angol, csehszlovák, NDK- és NSZK-beli, vala­mint szovjet amatőr színját­szók is képviseltették magu­kat. Az előadásokat szakmai tanácskozások előzték meg, s ezután öt napon át adták elő produkciójukat a csopor­tok. Az eredményhirdetésre va­sárnap délután került sor. A IX ifj. Horváth István nemzetközi amatőr színjátszó fesztivál nagydíját a buda­pesti Tanulmányi Színház kapta, míg a kollektív díjat a Debreceni Színjátszó Stú­dió vihette haza. A zsűri különdíját egy nyugatnémet színjátszó csoportnak ítélték oda. — к

Next