Borsodi Fiatal, 1978 (1-12. szám)

1978 / 1-2. szám

Prága—Budapest—Berlin—Bukarest—Varsó Régi VIT-ek emlékei A második világháború alatt, 1942 novemberében 28 ország antifasiszta ifjúsági mozgalmának képviselői felhívással fordultak a világ demokratikus fiataljaihoz, hogy egyesüljenek a fasizmus elleni harcban, és úgy határoztak, hogy a háború befejezését követően létre kell hozni a haladó ifjúsági mozgalom világszervezetét. Az elképzelések megvalósítására a Londonban összehívott ifjúsági világkonferencián 1945. november 10-én került sor, amikor a résztvevők megalakították a Demokratikus Ifjúsági Világszövetséget, a DIVSZ-t. Az elfogadott alkotmány szerint a DÍVSZ olyan fiatalok szervezete, akiket egyesít az elhatározás, hogy a világon mindenütt a békéért, a függetlenségért és az egyenlőségért munkálkodnak. A DÍVSZ különböző országokban dolgozó, eltérő politikai és vallási meggyőződést képviselő, különféle módon tevékenykedő szervezeteket foglal magába, amelyek az egyenlőség alapján, és a függetlenségük kölcsönös tiszteletben tartásával kívánják összehangolni erőfeszítéseiket az ifjúság érdekeinek legjobb kielégítéséért, és hozzá kívánnak járulni a béke, a függetlenség, a demokrácia, a barátság és a nemzetközi szolidaritás közös eszméinek megvalósításához. A fasizmus elleni több éves harcban a béke megőrzésének közös óhaja erősítette a világ ifjúságának egységét. Ezt az egységet fejezte ki a DIVSZ kezdeményezésére 1947 nyarán, a Prágában megrendezett első Világifjúsági Találkozó. Az első nagy demonstráción, amelyen hetvenkét ország 17 ezer fiatalja vett részt, Lidicében, a Prága melletti kis bányászfaluban, amelynek lakosságát a fasiszták kiirtották, házait földig rombolták — a világ ifjúságának képviselői fogadalmat tettek, hogy megakadályozzák a fasizmus újjáéledését, megvédik a békét. A fesztivál idején Lidicében önkéntes nemzetközi ifjúsági építőbrigád dolgozott a pusztítás nyomainak eltüntetésén. Munkája egyúttal jelképes is volt. Kifejezte azt, amit a prágai találkozó jelszava így fogalmazott meg: „A nemzetközi barátsággal és az újjáépítéssel az ifjúság a békét építi.” Másodikként hazánk adhatott otthont ennek a méreteiben és politikai tekintélyében is elismerésre számot tartó összejövetelnek. A nemzetközi helyzet kedvezőtlen alakulását, és a fiatalok erre adott válaszát jól tükrözte a Budapesten 1949 augusztusában megrendezett II. VIT. A világpolitikában ekkor már a hidegháború szelei fújdogáltak. Az imperialista országok megbontották a fasizmus elleni harcban létrejött összefogást, és a második világháború legnagyobb terheit, áldozatait vállaló Szovjetunió ellen fordultak. A hidegháborús propaganda, a kialakulóban levő szocialista világrendszer országai elleni uszítás részeként a legtöbb tőkés ország vezetői igyekeztek meggátolni a haladó ifjúság képviselőinek részvételét a budapesti fesztiválon. Sok, távoli gyarmati ország fiait, lányait az ifjúság nemzetközi szolidaritása segítette, hogy eljuthasson a budapesti találkozóra. Öszszesen 90 ország ifjú nemzedékének 11 ezer küldöttjét láttuk vendégül. A találkozó jelszava méltó választ adott az imperializmus megosztó kísérleteire : „Fiatalok, egyesüljetek! Előre a tartós békéért, a demokráciáért, a népek nemzeti függetlenségéért és egy jobb jövőért!” Az elmúlt idők VIT-hangulatát, az együvétartozás csodálatos érzését csak az tudja igazán visszaadni, akinek megadatott a lehetőség, a kitüntetés, hogy részese legyen ezeknek a felejthetetlen VIT- élményeknek. Kezdjük a sort Pataki Lászlóval, aki 1949-ben részt vett a budapesti VIT-en. Akkor a Lenin Kohászati Művek SZIT-titkáraként dolgozott. Jelenleg a Borsod megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója. — A SZIT a Szakszervezeti Ifjúmunkás Tanácsot jelentette. Ez a szervezet volt a kommunista párt ifjúsági szervezete. Csodálatos emlék számomra ez a Világifjúsági Találkozó a háborús évek után. Elképzelhető, amikor a diósgyőri gyárakból ezerhatszáz fiatal utazott különvonattal a fővárosba. Ez már a béke. Igaz, akkor még nem volt felhőtlen az ég — kezdte a visszaemlékezést Pataki László. — Herczeg Ferencre, az LKM akkori vezérigazgatójára igazán szívesen emlékszünk, mi régi VIT-esek. Az ifjúság nagy patrónusa volt. Nagy dolgot jelentett, de a gyártól kaptuk a költségek felét. Elképzelheti, hogy mennyit jelentett az új forintból több tízezer? — Mi, még életünkben sem láttunk akkora összejövetelt, mint akkor. A legnagyobb? A Hősök terén az ifjúsági békegyűlés. Amikor az ország vezetői köszöntötték a több ezres tömeget. S amire a legszívesebben visszaemlékszem, ami nem kis büszkeséggel töltött el. A szomszédaink indiaiak voltak. Ők mondták, hogy nem is hitték volna, ha nem látják, hogy Magyarország a háború után így meg tudja rendezni a találkozót. De amit láttak, az mindennél beszédesebb volt. Úgy vélekedtek, hogy a magyar nép, a magyar fiatalok igen nagy munkát végeztek az újjáépítésben. Aztán még a mi kis VIT- ünkre gondolok szeretettel. A külföldi delegációk közül ugyanis nagyon sok vidékre is ellátogatott, így Miskolcra is. Ó, milyen lázasan készítettük azt a szabadtéri színpadot, az ifjúsági parkot, azt a szökőkutat, amelyek még mind megvannak az LKM előtt. Itt fogadtuk az ukrán, a francia és a brazil delegációt. Volt barátsági gyűlés és kultúrműsor, ugyanúgy, mint a „nagy” VIT-en. Joggal lehettünk büszkék erre a szűkebb pátriánkban megrendezett kis programra, hiszen a diósgyőri gyárakban olyan ifjúmunkások dolgoztak akkor is, akikre mindenkor lehetett számítani... — Régen volt — mosolyog Mónus Antal, a Diósgyőri Gépgyár szociális igazgatója. Talán nem haragszik meg érte, ha elárulom, hogy azóta már nagyapasorba lépett. — Szóval, 1951-ben vettem részt a harmadik VIT-en Berlinben. Akkor a DISZ Központi Bizottsága titkárságán dolgoztam. A hidegháborús időszak kellős közepében kellett megrendezni ezt a találkozót. Akkor és ott, ahol tulajdonképpen még frontváros volt. Az imperialista erők minden eszközzel igyekeztek megakadályozni az NDK fejlődését. A főváros még romokban hevert; láttuk, éreztük a háborús nyomokat, a maradványokat. Ezt például megjegyeztem: 213 épület romokban volt még akkor. — Az FDJ, az NDK-s fiatalok ifjúsági szervezete azonban kitett magáért. Ott találkoztam először azzal a nagy szervezési készséggel, amivel sehol másutt, amiben a németek még mindig páratlanok. Még ilyen körülmények között is igen készségesek és precízek voltak. Csak az antiimperialista erők összefogásának köszönhető, hogy minden zavartalanul folyt le. Zavartalanul? Az ellenség átküldte provokátorait. A Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja már az első napon szétkürtölte, hogy a magyar fiatalok közül sokan disszidáltak. Ez merő rágalom volt. Viszont szabályos emberrablást, azt rendeztek. Egy ifjúmunkást közülünk is átcsempésztek. Politikailag rendkívül ébernek kellett lenni. S ahol csak lehetett, leleplezni az imperialisták politikáját. — A megnyitó, az csodálatos volt. Százhúszezer ember, aki békét akar. Azt a lelkesedést azóta sem éltem át. Egy helikopter végig a Walter Ulbricht stadion fölött körözött, és röplapokat szórt. Rágalmazta a Szovjetuniót és az NDK-t. Tőlünk meg visszhangzott Berlin. Amerikaiak, menjetek haza! Ilyenkor még az előadók is abbahagyták mondókájukat. — S akit soha nem felejtek el: Paul Robeson. Felszólalt, majd befejezésként elénekelte a Négerek dalát. Ott mindenki törölgette a szeméből az örömkönnyeket. — No, meg a jelvénycserék. Az volt az igazi VIT-es, akinek mindenkinél több jelvénye volt. Azt hiszem, az a fiú nyerte meg a versenyt, akinek 1200-at sikerült összegyűjteni. Az inge háta is, a sapkája is tele volt tűzdelve jelvényekkel. — Sajnos, csak egynéhány gálaestet láthattam a nagy- kubai fiatalok a VIT jegyében aBKHMBHSMHHBasa BORSODI FIATAL '78 1—2.