Borsodi Fiatal, 1979 (1-10. szám)

1979 / 1. szám

KISZ-védnökséggel Épül­t Fiatalok az LKM új acélművéért Nyáron: szakmai építőtábor Egyre vastagabb az a dosz­­szié, amelyben Kiss Sándor VOB-szervező az LKM fiatal­jainak az új acélmű védnök­ségvállalásával kapcsolatos do­kumentumait gyűjti. Mert egy­re több a mutatós tettekről szóló bizonyíték. Amikor arról faggatom, hogyan tudná ösz­­szegezni a védnökségvállalás jelentőségét, elsőként a válla­lat pártbizottságának döntését említi. — Ismeretes, hogy a párt­­bizottság kollektív pártmegbí­zatásként adta KISZ-szerve­­zetünknek a védnökségválla­lást. Abból a meggondolásból, hogy a nagyberuházásoknál még mindig hozott többletet, hasznot a fiatalok védnöksége. S miért éppen ott ne hozna, ahol a védnökségvállalás már olyan nagy múltra tekint visz­­sza, ahonnan tulajdonképpen valamikor elindult útjára. — Beszéljünk hát arról, mi történt 1977. augusztus 1., a védnökség beindulása óta? — Azt bizony sokáig sorol­hatnám. A jelentősebb dolgok­ról azonban mindenképpen kell beszélni. Mi ilyen fontos dolognak tartottuk például azt, hogy felhívással forduljunk az acélmű megvalósításában részt vevő vállalatok, intézmények (tervezők, kivitelezők) KISZ- szervezeteihez, hogy csatlakoz­zanak a védnökségvállaláshoz. Először tavaly áprilisban, majd novemberben találkoztunk e KISZ-szervezetek vezetőivel, s elértük, hogy valamennyien csatlakoztak a védnökséghez. Ami minket, kohászatiakat il­let, 1977. augusztus 1. és 1978. április 1. között 8551, 1978. áp­rilis 1. és december 31. között pedig 9843 órát dolgoztunk tár­sadalmi munkában a védnök­­ségi feladatok teljesítésén. Eb­ben a munkában volt terület­felszabadítás, épületbontás, ká­belárokásás, raktárrendezés, és így sorolhatnám tovább. Hadd tegyem mindjárt hozzá: a majdnem 20 ezer óra társa­dalmi munkában nincs benne a kommunista műszakokon vagy a szocialista brigádokkal végzett társadalmi munka. Csak érdekességképpen hadd említsem meg: gyárunk dolgo­zói a tavalyi két kommunista műszakon megközelítőleg 380 ezer óra társadalmi munkát végeztek, s ebből mintegy 40 ezret a fiatalok ... — Ez tehát a dicséretet ér­demlő múlt, a tegnap. Milyen feladatokat ad a védnökségi munka az idén, 1979-ben? — Hadd vágjak mindjárt az esztendő közepébe, hiszen az egyik legjelentősebb munkánk akkor lesz. Ez az első szakmai építőtábor, amelyet június 18. és augusztus 26. között öt tur­nusban rendezünk meg az or­szág minden részéből érkező 600 szakmunkástanulónak. Ezek a fiatalok valamennyien az acélmű építésén dolgoznak majd, egyben gyakorolva szak­májuk gyakorlati tudnivalóit is. A szervezés, a szabad­idő eltöltésének, vagy a sportver­senyeknek a megszervezése szép feladat minden KISZ-es részére. Azt szeretnénk, ha ezek a fiatalok nagy élmény­nyel mennének vissza taninté­zetükbe, ha megőriznék a szí­vükben Miskolcot, az LKM új acélművét.­­ Ugyancsak védnökségi feladat az LKM és a kivitele­zők között a dolgozók, a fia­talok szocialista munkaverse­nyének megszervezése, lebonyo­lítása, a honvédségi műszaki alakulattal a jó kapcsolat ki­építése, vagy a területi munka, például a gázgenerátor épü­letének átalakításánál; a vas­szerkezetek gyártásának segí­tésénél; a technológiai beren­dezések karbantartásánál, meg­óvásánál; a további területfel­szabadításnál. — S szólnom kell arról is, hogy a nyáron három szakmá­ban — hegesztő, villanyszere­lő, vasbetonszerelő — szakmai versenyt is rendezünk, ame­lyen az LKM és a kivitelezők legjobb fiatal szakmunkásai indulnak, vetélkednek. A szak­mai képességek felmérésén túl összemérjük erőnket különbö­ző sportágakban is. Már zajla­nak a Védnökségi Kupa sport­­versenyei, amelyeken a beru­házó, a kivitelezők és a hon­védség 27 csapata vesz részt. A vándorkupáért ezentúl min­den évben kiírjuk a versenye­ket. — Hallottunk egy új, a véd­nökségi munkában élen járók részére alapított kitüntetésről is... —■ A sorszámozott plakett­kitüntetés neve: „Kiváló Véd­nökségi Munkáért”. Első ízben 1979. március 21-én ítéljük oda. Emléklap és pénzjutalom is jár hozzá. Elnyerhetik egyé­nileg kiváló fiatalok és brigá­dok is. Külön tüntetjük ki vele az LKM-ben kimagasló véd­nökségi munkát végző fiatalo­kat és külön a kivitelezőket. Az újabb kitüntetésekre min­dig március 21-én kerül majd sor. Úgy gondolom, ez is hoz­zájárul majd ahhoz, hogy az új acélmű határidőre felépül­jön, hogy az I. ütem keretén belül 1980. IV. negyedévében acélt csapolhassunk az új acél­műből. Nyikos Imre Az épülő új acélmű BORSODI FIATAL ’79 1—2. 3

Next