Borsodi Szemle, 1958 (2. évfolyam, 1-2. szám)
1958 / 2. szám - Kuchta Gyula: A jávorkúti víznyelőbarlang felfedezése
a bejáratra települt törmelékhegyet, mert a falak már szálsziklák, tehát maga az eredeti kőzet, amelyben a barlang kialakult. Itt megtorpanunk, mert szakadék sötétlik alattunk. Óvatosan levilágítunk, körülvilágítjuk a falakat és úgy látjuk, a kiálló sziklafoltokra lépkedve, kötél nélkül is lejuthatunk. Lent kitűnik, hogy mi a régi vízjárás útján jöttünk, a víz az újabb időkben már hátrább vágott magának járatot. Néhányan az utánunk jövőkből kissé lemaradtak, nyomunkat elveszítették, s a szűkebb és jóval vizesebb, sárosabb útvonalon követtek bennünket. Mindnyájan együtt voltunk, s alaposan megfontolva a helyzetet, beépítettük a drótkötélhágcsót. Itt már bizony ehhez a segédeszközhöz kellett folyamodnunk. A nedves, csúszós kötél igencsak bizonytalan közlekedési eszköz volt. Lent alig tudtunk széjjelnézni, mert csak úgy csurgott nyakunkba a hideg zuhany. Azt azonban ennek ellenére is megfigyeltük, hogy a víznyelőbarlangok szép kürtő példáinak egyikében vagyunk, a hosszmetszet háromszögalakú, a felső csúcsán jöttünk be, illetve léptünk rá a hágcsóra. A továbbhaladást illetően kissé zavarban voltunk, mert a legtágasabb levezető nyílásnál csurgott (sőt mondhatnám folyt) legjobban a vízfolyás elgátolása után a járatban maradó víz. Igaz ugyan, hogy a másik levezető út közepe táján, alján is volt csurgás, azonban nem a hágcsóra lépéskor, amikor mindenképpen legveszélyesebb lett volna. Jól átázva a kellemetlen földalatti esőben, alig pihenve, továbbindultunk. Innen már mindenütt erősebben vagy gyengébben lejtő járatban csúsztunkmásztunk. Mégpedig olyan járatokban. A jávorkúti víznyelőbarlang felmérési vázlata