Borsodi Szemle, 1966 (10. évfolyam, 1-4. szám)

1966 / 4. szám - MÚLTUNK MEGISMERÉSÉHEZ - Gazsi József: Rövid áttekintés a magyar antifasiszta ellenállásról 1944-45-ben

János fegyveres felkelésben. A Nagy Jenő ezredes vezetése alatt álló Katonai Vezérkar pontos terveket dolgozott ki a Vörös Hadsereggel való kapcsolat felvé­telére, a buda­pesti hidak és közintézmények megmentésére, a német és magyar fasisztáik megsemmisítésére. Mint ismeretes, a Bajcsy-Zsilinszky—Kiss János ve­zette mozgalmat árulás révén felszámolták, vezetőit kivégezték. Ezzel meghiúsult az a kísérlet, hogy a magyar ellenállás erős szervezett formában, a politikai hata­lom megragadása révén, az utolsó percben megpróbálják visszarántani a pusztulás felé rohanó országot [10]. A KMP szüntelenül kereste azokat a harci formákat, amelyek a hallatlanul erős terror, a jól kiépített elhárítószolgálat ellenére is használhatóak voltak. 1944 késő őszén jöttek létre az újpesti, kispesti, kőbányai, rákospalotai, zuglói, pest­­erzsébeti és más partizáncsoportok. Ezekben a fővárosi proletárlakta peremkerü­letekben még éltek és elevenen hatottak a munkáspártok és szakszervezetek ha­gyományai. Miután a front Budapest közelébe ért, a fővárosban megszaporodtak a katonai alakulatok. Az említett csoportok felhasználták azt a körülményt, hogy néhány honvédegység baloldali vezetők kezébe került, s beépültek ezekbe. A ké­sőbbiek során elvtársaikat, barátaikat is magukkal vitték. Az említett partizán­­csoportok így jutottak egyenruhához, fegyverhez, hiteles okményekihoz. A XIV. kerületi kisegítő karhatalmi alakulatba így épült be a kommunista és szocialista fiatalokból álló Vörös Brigád, a hasonló XIII. kerületi egységbe az újpesti parti­záncsoport és egy jelentékeny antifasiszta részleg. A rákospalotaiak egy légoltalmi századot használtak fel tevékenységük legalizálására. A kőbányaiak maguk kreál­tak egy valójában soha nem is létező katonai alakulatot [11]. 1944. október 15-e után Budapest utcáin a legvadabb fasiszta terror tombolt. Gyilkolták a kommunistákat, a katonaszökevényeket, a zsidókat, az üldözötteket. Ezekben a nehéz napokban a budapesti partizánegységek hol nappal, hol az éj­szaka leple alatt, amikor alkalom nyílt rá, visszaütöttek, s pusztították a fasisz­tákat. Az újpesti nyilasházból 48 halálraítéltet mentettek ki, támadást intéz­tek több nyilas pártszékház ellen, a Stellár-csoport a Légrádi Nyomda védelme köz­ben 22 hősi halottat vesztett [12]. Sorolhatnánk tovább hősi tetteiket, bátor ak­cióikat. A vidéki városok közül a forradalmi hagyom­á­n­y­ok­kal rendelkező bányavidé­keken: Salgótarjánban, Tatabányán, Sárisápon működtek kisebb-nagyobb partizán­­csoportok. Miskolcon a Magyarországi Kommunista Antináci Komité, a MOKÁN­­Komité, másfélszáz fegyverest állított ki. Jelentős szerepük volt abban, hogy ha­záink második legnagyobb ipari városa nagyobb pusztulás nélkül jutott a felsza­badító csapatok kezére. Győrben a háború folyamán töb­­b, főleg szabotázzsal fog­lalkozó csoport működött. Pécsről és a környező bányákból­ jelentékeny számú hazafi csatlakozott a jugoszláv partizánokhoz. A külföldön emigrációban, vagy a szomszéd országokban élő magyarok közül is sokan vettek részt az antifasiszta szabadságharcban. Ezek az emberek egyben azt is bizonyították, hogy a magyar nép nem­ azonosítható Horthy és Szálasi klikk­jével. A Szlovák Nemzeti Felkelésben és az ezt követő partizánharcok­ban mintegy 3000 magyar tevékenykedett. Egész Szlovákiában ismerik Nógrádi és Fábry elv­társak, osztagparancsno­kok nevét. Nyolcvannyolc magyar volt pl. a Stefanik, 350 a Sztálin I., 148 a Scsorsz partizáncsoportban [13], Jugoszláviában a Petőfi Sándor partizánbrigádban és a Lackó zászlóaljban mintegy 1900 magyar harcolt [14]. A Szovjetunió területén a Kovpak, Naumov, Fjodorov tábornokok magasabb egy­ségeiben, és más csoportokban, mintegy 200 magyar volt [15]. A franciaországi magyar emigráció 119 hősi halált halt partizánbajtársuk nevét állította össze [16], Lengyelországban és Belgiumban 50—50, a fasizmus ellen küzdő honfitársunkról tudunk [17]. Ismeretes az a baráti magatartás is, amelyet a Lengyelországban volt magyar csapatok a hős varsói felkelők irányában tanúsítottak. Meglehetősen pontos és szigorúan felülbírált adatok szerint a második világ­háború folyamán mintegy 7600 magyar partizán tevékenykedett [18]. Várható, hogy ez a szám a későbbi kutatások nyomán még emelkedni fog. A külföldi ellenállás­ban résztvettek nagy száma a magyar fasizmus speciális viszonyaival magyaráz­ható.

Next