Borsodi Szemle, 1986 (31. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 4. szám - JEGYZET - Kiss Gyula: A sárospataki jurista: Csokonai Vitéz Mihály
A sárospataki turista: Csokonai Vitéz Mihály Szerb Antal példamutató tömörséggel jegyi le Csokonairól: 1795-ben különböző csínyei miatt és mert nem tudott elszámolni a falun begyűjtött pénzzel, kicsapják.” A debreceni kollégiumból: „Sárospatakra megy, de itt nem érzi jól magát, abbahagyja tanulmányait”. A vagabundus poéta magát a köztudat Debrecenen kívül Somogyországot, Komáromot rajzolja háttérként. Kevésbé tartja számon azonban, hogy Vitéz Mihály — pontosan 190 éve — egy tanéven át jogi tanulmányokat folytatott a sárospataki ősi kollégiumban. (S e pályakezdést oly hányaveti könnyedséggel hagyta oda, mint a későbbi költőutód, Ady Endre.) A debreceni kollégiumi kicsapatást követően Csokonai a szülői házban, annak is leginkább házudvari kiskertjében húzódik meg, ahol egyaránt foglalkoztatja az öngyilkosság gondolata épp úgy, mint az ébredező, de meg nem valósuló szándék: tisztességes munka, kereset után néz, hisz önmagán kívül özvegy anyja s öccse eltartásáról is gondoskodnia kell. Kellene. Nem így történt. Augusztus közepén zempléni ismerősök kopogtattak be Csokonaiékhoz. Szó szót követett, fény derült Mihály nem éppen szerencsés helyzetére. A vendégek nem voltak szíves szándék híján s igen ajánlgatták a pataki iskolát. Oly kiváló jogtanárok okították ott akkor a jogi stúdiumokat, hogy az iskola híre-neve fölülmúlni látszott a debreceni kollégiumot is. Csokonai pár nap múlva levélben érdeklődött Patakon az egyik debreceni vendégüknél, Gáspár Pál főjegyzőnél: örömmel menne Patakra, ha ebben Patay úr vagy Kövy professzor úr segítene... Szegény, bohó költő máris ábrándok rabja. Leírja ugyanis a levélben hitét, hogy Patak és Debrecen között olyan az arány, mint a „csinos” Európa és Tahiti szigete között ... Mi történt ezután? Egy bizonyos: Csokonai 1795. szeptemberében már Patakon van. A halálig hű barát és itteni deáktárs, Puky István így jellemzi a versírásra a jogi leckéknél inkább törekvő Csokonait: „A Barátok választásában vigyázó, az azokkal való társalkodásban nyílt szívű, s a mibe hasznokra lehetett mind maga, mind mások munkálkodása által, örömmel telélyesítette. — A másokkal való társalkodásban nyájas, tréfás és sok olvasásai mellett szerzett Tudományai által elmés beszélgetései annyira magához édesgették az azon időben Törvényt tanuló Ifjakat, hogy a tanulástól üres órák egyedül az ő vele való társalkodásnak szenteltettek. Ezen ifjúi víg és szabad társalkodás és a Hegyaljai kellemetes Vidék olly tüzet és kedvet adtak Poétái képzelődéseinek, hogy a mint gyakran emlegette azontúl is, az azon időben készült Darabjai voltak előtte legkedvesebbek.” Jó néhány fordításon túl mintegy másfél tucatnyi verse, melyekről bizonyos, hogy Patakon fogantattak és születtek, nem a jobb, nem az „igazi” Csokonai-versek közé tartozik. A legsikerültebb közöttük a bordalék, a Miért ne innánk, A búkkal küszködő és a Babushoz címűek. Vitéz Mihály csalódott Patakban? Igen. Leveleiből: „Számkivetve az én hazámban, unalommal húzom komor napjaimat... Itten a la Robinson élek, — nincsen senki vélem és mellettem, csak a boldog magánosság... én eggy oly helyben lakom, a mellyhez képest Debrecen — egész London ...” Száznyolcvan fokos fordulat? Az bizony. A korábban leszólt „Tahiti—Debrecen”, íme, a Brit Birodalom fővárosává előkelősödik, a „Csinos Európa”, Patak meg: „... Itt az értelem, ész, józan okosság minden lépésébe nagyon nyög, az ízlés porba és szennybe hever.” Va- 95