Szövetkezeti Élet, 1975 (14. évfolyam, 2-12. szám)

1975-02-01 / 2. szám

2 Egy példamutató asszony Élete főbb jellemzői s fény­képe közvetett úton jutottak el hozzánk. Nem tudni, a nyilvánosságra hozatalához beleegyezését adta volna-e, ha szemtől szembe válaszol­hatott volna? Szabó Jószefné nem szereti a nevével, munkájával kap­csolatos nagy szavakat. Ha lehet elkerüli a nyilvánossá­got. Az viszont a mi hibánk, hogy élete főbb állomásainak mind ez ideig nem jutott hely a szövetkezők lapjában. Negyedszázad a pult mö­gött. Egyetlen momentum, s máris feljogosultnak érezzük magunkat egy nagyszerű, tisztaszívű, talpig becsületes, kommunista asszony bemuta­tására. 1950-től nagy utat tett meg a „Matyóföld Áruház” illetve osztálya vezetéséig. Már 1964-ben szocialista bri­gádtag, most pedig a brigád vezetése is az ő nevéhez fű­ 7010.... A szövetkezet MSZMP csúcsvezetőségének és a vá­rosi tanácsnak a tagja. Sok­rétű munkája, közéleti tevé­kenysége mellett szakít időt arra is, hogy az áfész tánc­­csoportját patronálja. Becsületes, lelkiismeretes munkáját az áfész vezetői el­ismerik, a fiatalok példaké­püknek tekintik. A vásárlók bizalmukkal övezik. Március 8., a Nemzetközi Nonap közeledte alkalmából sok szeretettel nyújtunk át Szabó Józsefnének képzelet­ben egy szál szegfűt, a ne­gyedszázad fordulóján továb­bi jó egészséget, még na­gyobb munkasikereket kíván­va. Szövetkezeti áruházat építenek Ózdon Ózd köztudottan Észak- Magyarország egyik jó hírű, ipari centruma. Az acélt ter­melő munkások élet- és mun­kakörülményei az eltelt há­rom évtized alatt a többi üzemek dolgozóihoz hasonló­an a párt politikáján alapuló terveknek megfelelően ala­kultak. Ellátásuk a napi fo­gyasztási és tartós árucikkek­ből — a korszerűsödő, növek­vő lélekszámú város alapve­tő változásait tekintve — már csak nagy erőfeszítések árán, esetenként kisebb hi­baforrásokkal oldható meg. Része van ebben annak is, hogy a nagy munkáskerüle­tekben az állami boltok mel­lett ma még nem talált he­lyet magának az általános fogyasztási szövetkezet. Tag­jai viszont nem kis számban találhatóak itt. Ezt ismerte fel a körzeti szövetkezeti igazgatóság, ami­kor a problémát 1972-ben tes­tületi ülésének napirendjére tűzte. Az objektív helyzet­re, illetve a tagság igényei­re figyelemmel, megmásítha­tatlan — a város párt- és ta­nácsi, a nagyüzem vezetésé­nek egyetértésével találkozó — határozatot hoztak: még a IV. ötéves terv végéig ABC-, áruházat és bisztrót építenek. A jó szándék önmagában nem volt elegendő, mint aho­gyan azt is tudták, hogy a határozat is csak annyit ér, amennyit abból megvalósíta­nak. Munkás Fogyasztási Szö­vetkezetről lévén szó, a pénz­ügyi alapok megteremtése érdekében az Ózdi Kohászati Üzemek vezérigazgatójához, a MÉSZÖV és a SZÖVOSZ-hoz egyaránt benyújtották a se­gítségre utaló kérelmüket. Az eredmény nem maradt el. Ma már mintegy 6 millió forint­tal, a tagság figyelemre mél­tó anyagi és erkölcsi segít­ségére is alapozható forrá­sokkal rendelkeznek. A létesítmény tervdoku­mentációit a SZÖVTERV már a döntések első évében elké­szítette, aminek alapján a kivitelezői munkálatok még ez évben elkezdődhetnek. Az építés lebonyolításával meg­bízott Borsod megyei Beru­házási Vállalat — nem úgy mint még 1974-ben — ma már minden feltétellel ren­delkezik ahhoz, hogy a szö­vetkezet terveit siker koro­názza. Gi­ínfÉisei biztosítás Magyarországon — a gép­járműfelelősségi biztosításon kívül — valamennyi biztosí­tás ökéntes jellegű. Ez a ki­vétel fontos közérdeket szol­gál : egységes védelmet a köz­lekedésben részvevő gyalo­gosnak, a gépjármű utasai­nak és a karambolban vét­len gépjármű-tulajdonosnak egyaránt. A gépjármű-fele­lősségi biztosítás társadalmi jelentősége elismert, mert az ország minden lakosát védi a gépjárművek által okozott károk anyagi következmé­nyeitől. Gyakran fordul elő, hogy a kárt okozó gépjármű­vezető fizetőképességét meg­haladják az anyagi kötelezett­ségek: a vétlen üzemben tar­tó kocsijában keletkezett ká­rokon kívül megsérülhetnek emberek, akiknek gyógyítási költségeket, keresetkiesést, rokkantság esetén életjáradé­kot kell fizetni. Ezeket a kö­telezettségeket vállalja át tel­jes mértékben a biztosító a b­ ’.esetért felelős gépkocsi­­vezető helyett a gépjármű­felelősségi biztosítás alapján. A személygépkocsik évi biztosítási díja változatlanul 460 Ft, amely két egyenlő részletben január és július hónapban fizethető; a motor­­kerékpárok évi biztosítási dí­ja 100 forint, amely január­ban egy összegben esedékes. A biztosítási díj kiegyenlíté­sét a postautalvány posta ke­letbélyegzőjével ellátott fel­adóvevény igazolja. Azok a gépjármű-tulajdo­nosok, akik januárban nem kapták meg az értesítést és a postautalványt, az állandó lakhelyük szerint illetékes ÁB-fióknál vehetik át, az 1974. évi díj kiegyenlítését igazoló feladóvevény bemuta­tása mellett. SZÖVETKEZET! ÉLET Mi újság az áfész-ekben ? Az igazgatósági ülések napirendjéből Megyénk fogyasztási szövetkezeteiben sok ér­dekes, fontos kérdés szerepelt az év első igaz­gatósági üléseinek napi­rendjén. Ezekből köz­lünk most egy csokorra való információt. A MEZŐKERESZTES és Vidéke Áfész legutóbbi igaz­gatósági ülésén megtárgyalta az 1975. évi terveket. Ezek szerint erre az évre 165,7 millió forintos árbevételt és 5,4 millió forintos nyereséget terveznek. A bolti kiskeres­kedelem áruforgalmi terve az előző évi 115,3 millió fo­rinttal szemben az idén 124,8 millió forint. A vendéglátás­ban ennél kisebb, csak 5,5 százalékos emelkedésre szá­mítanak. Igen jelentős, 32,3 száza­lékos felfutást terveznek a felvásárlás vonalán. Ezt el­sősorban a háztáji termelte­tésre, a megerősödött szak­csoportokra alapozzák. Zöld­ségből és gyümölcsből mint­egy 20 vagon árut kívánnak felvásárolni. A sertéstenyész­tő szakcsoporttól 2,3 millió forint értékű, a nyúltenyész­­tő szakcsoportoktól 1,3 mil­lió forint értékű árut vár­nak. Az áfész saját hizl­alási te­vékenységét is fokozni kí­vánja. A fejlesztési tervek szerint beruházásokra 1 187 000 fo­rintot tudnak fordítani. A BÓDVASZILAS és Vi­déke Áfész igazgatósági ülé­sén nagy gonddal és körül­tekintéssel a szövetkezetben folyó káder és személyzeti munkát értékelték, majd a következő napirendi pontok­ban az elmúlt évi munka értékelésére, az igazgatóság munkatervének összeállítá­sára, egy vagyonvédelmi té­mavizsgálat ismertetésére, végül 81 új, szövetkezeti tag felvételére került sor. A MÉSZÖV Revizori Iroda által a szövetkezetnél végzett vagyonvédelmi vizsgálat megállapításaival az igazga­tóság egyetértett és a va­gyonvédelmi helyzet javítá­sára tett javaslatokat első­£ £ cl­ettel. Az ÓZD és Vidéke Áfész igazgatósági ülésének napi­rendjén a szakcsoportok el­múlt évi működésének, va­lamint az egységvezetők munkájának értékelése sze­repelt. Ami a szakcsoportok 1974. évi munkáját illeti, az igaz­gatóság a három nyúlte­­nyésztési, a két méhész a sertéstenyésztő és hizlaló, valamint a mezőgazdasági kerthasznosító szakcsoport munkáját jónak értékelte. A számok bizonyítják, hogy a szakcsoportokban je­lentős fejlődés tapasztalható. A nagyon kedvezőtlen idő­járás miatt csupán a méhész szakcsoport nem tudta tel­jesíteni szerződési kötelezett­ségét. A kerthasznosító szak­csoport tagjainak zöme már önellátó zöldségből és gyü­mölcsből. Az áfész az idén segítséget nyújt parcelláik bekerítéséhez is. A három nyúltenyésztő szakcsoport az eredetileg le­szerződött 83 950 kiló nyúl­­hússal szemben 122 560 kiló nyúlhúst értékesített az el­múlt esztendőben. A sertés­­tenyésztő szakcsoport a várt 610 mázsa helyett 973 mázsa sertéshússal járult hozzá az áfész körzetének jobb ellá­tásához. A PUTNOK és Vidéke Áfész igazgatósági ülésén többek között foglalkoztak az 1974. évi II. félévi kiske­reskedelmi munka értékelé­sével. Megállapították, hogy mind a tervhez, mind a bá­zishoz viszonyítva a forga­lom kedvezően alakult. A bázishoz viszonyítva a má­sodik félévben 14,6 százalék­kal nőtt a kiskereskedelmi egységek forgalma. Az egész év forgalma 62,9 millió fo­rint, ami 10,5 százalékkal több az előző évinél. Megállapították, hogy a második fél évben javult a saját sütésű kenyér­ellátás. Péksüteményből, kifliből, zsemléből nem mindig tud­ták kielégíteni az igényeket, ezért új kiflisodró gépet sze­reztek be és helyeztek üzem­be. Több bútor 1974-ben belföldön a ter­vezettnél 17—18 százalékkal több bútort értékesített a ke­reskedelem, az idén 12—14 százalékos forgalomemelke­déssel számolnak a szakem­berek. Az időközben korszerűsített üzemek azzal, hogy már be­léptek a termelésbe, minden eddiginél több és választé­kosabb bútort ígérnek. A magyar stílbútor változatla­nul keresett cikk a külföldi piacon is. Szerződjünk házinyúlra, húsgalambra A házinyúl-tenyésztés túl­nyomó részben, a húsgalamb előállítás pedig megyénkben is kizárólag a kisgazdaságok­ban, illetve szövetkezeti tár­sulásokban történik. A tenyésztés és az áruter­melés biztonsága érdekében — azon kívül, hogy a MÉ­SZÖV elnöksége minden tő­le telhető erkölcsi és anyagi segítséget megad — az áru­termelők és a felvásárló szer­vek között az eddiginél is fokozottabb együttműködésre van szükség. Ugyanis a szer­vezett kapcsolat hiánya mi­att nem egyszer fordult elő, hogy például a házinyúl fel­vásárlásában nehézségek mu­tatkoztak. Előfordul szerződés nélküli, váratlanul nagv mennyiségben fekínált nyúl, ami felvásárlási, szállítási értékesítési zavarokat okozott. Ennek elkerülése érdekében fontos a felvásárlásra kínált áru mennyiségének gondos meghatározása, időbeni üte­mezése. A termelőknek pe­dig nagyon lényeges az át­vételi ár garantálása, a biz­tonságérzet, mert a nem szerződött nyulakat a jövő­ben is csa­k eseti ármegálla­pítás alapján veszik át. Különös jelentősége van te­hát a szerződéskötésnek. Mind­emellett tudni kell, hogy az átvételi árakra vo­natkozó irányelvek éves át­lag árakra vonatkoznak, m­i­vel ezek helyenként a szer­ződéskötések ellenére is dif­ferenciálódnak. Például: Házinyúl június 1-től szept. 30-ig 33 Ft/kg október 1-től május 31-ig 33 Ftű­g A­ húsgalamb egész évben 80 Ft flag. Örvendetes, hogy megszűnt a fehér és a színes nyúl kö­zötti árkülönbség, s növeke­dett az idény szerinti külön­bözet A könyvterjesztés politikai feladat tol szervezőmunkán alapuló könyvterjesztéssel. A körzeti székhely jó hírű ABC- és ruházati áruházában például már közel tíz éve kí­nálnak olvasnivalót az oda betérő szövetkezeti tagoknak. Az igazsághoz tartozik, hogy a könyvárusításból eredő for­galmi eredményeik sem le­becsülendők. Az utóbbi két évben az ABC szocialista bri­gádjának tagjai mintegy 5? ezer forintot, a ruházati bolt kollektívája pedig 66 ezer fo­rintot forgalmazott könyvek értékesítésével. Mindezt an­nak ellenére is, hogy a nagy­községekben több ezer köte­tes könyvtár működik. Az említett két boltban a szépirodalmi művek mellett találhatók az új magyar írók alkotásai, ugyanakkor bő vá­lasztékban a mezőgazdasági szakkönyvek is, amelyek rep^sze’‘i,->+ gazdára találnak. Az ABC-áruház kollektí­vája a mezőgazdasági könyv­­hónán során is megkülönböz­tetett figyelemmel foglalkozik például az előfizetők gyűjté­sével, akik közül nem keve­sen rendelték meg már ed­dig is a Világirodalom Re­mekei, illetve a Jókai-soro­­zatot. Minden jel arra mutat, hogy a szövetkezeti könyvter­­jesztésnek a jövőben is jók a feltételei, jelentősége pedig túlnő a csak gazdaságpoliti­kai célokon. Kizárólag rajtunk múlik, hogy a nári közm­űvelődési politikájának valóra váltása egyenletes fejlődési fokot ér­jen el falun is. Sereex György­né (Tudósítónktól) A Mezőkeresztes és Vidéke Áfész két boltjának szocia­lista brigádjai — a mezőkö­vesdi szövetkezeti könyves­bolt bizományosaiként — már évek óta foglalkoznak tuda­ 1975. február b6 Felsőzso­cai eredmények A Felsőzsolca és Vidéke Ta­karékszövetkezet jó eredmé­nyekkel zárta az elmúlt esz­tendőt. A 18 községre kiter­jedő takarékszövetkezet betét­növelési tervét 125, tagfelvé­teli, illetve az ezzel összefüg­gő részjegyalap növelési ter­vét 116 százalékra teljesítet­te. Csatlakozva a Bogácsi Ta­karékszövetkezet versenyfel­hívásához a pártkongresszus és a felszabadulás 30. évfor­dulója tiszteletére vállalták, hogy 2 millió 600 ezer forin­tos betétnövelési tervet 500 ezer forinttal, a részjegyalap növelési tervet pedig 20 szá­zalékkal felemelve fogják tel­jesíteni. Mindkét vállalásukat teljesítették, sőt túlszárnyal­ták. A taglétszámuk már meg­közelíti a hatezret, csupán az elmúlt évben 657 fő volt a növekedés. A tervezett 2,6 millió, illetve az ezen felül vállalt, összesen 3,1 millió forintos betétnövekedés he­lyett 3 millió 247 ezer forin­tos növekedést sikerült elér­niük. Az év végi betétállo­mány meghaladta a 16,3 mil­lió forintot. A kölcsönállomány az elő­ző évi 5,1 millió forinttal szemben 6,1 millió forint volt 1974-ben. Az elért nyereség 318 ezer forint volt, szemben az előző évi 1­ ri ezer forint­tal. A népgazdaság ez évi tervelőirányzatai A szövetkezetekben szervezett pártpolitikai, KISZ- és szakszervezeti szemináriumok hallgatói figyelmébe ajánljuk. Az MSZMP KB 1974. december 5-i ülésén az 1975. évi népgazdasági terv előirányzatait a következőkben jelölte meg. — A nemzeti jövedelem termelésének növekedése 5—5,5 százalék. — A nemzeti jövedelem belföldi felhasználásának növekedése 3—3,5 százalék. — Az ipar bruttó termelésének növekedése 6 szá­zalék. — Az országos építés-szerelés teljesítményének nö­vekedése 5—6 százalék. — A mezőgazdasági termékek termelésének növeke­dése 3—4 százalék. — Az egy lakosra jutó reáljövedelem növekedése 3,5 százalék. — A munkások és alkalmazottak egy keresőre jutó reálbérének növekedése 2,5 százalék. — A kiskereskedelmi áruforgalom növekedése (fo­lyóáron) 8 százalék. — A szocialista szektor beruházása 128—130 milliárd forint. — Lakásépítés 90 000. — Ebből: állami lakás 36 000—37 000.

Next