Borsodi Szövetkezeti Élet, 1981 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
•lbtek.il te te—I Kiváló népi együttesünk a Hegyalja ünnepségén Miskolcon rendezték meg az elmúlt év derekán a szövetkezeti néptáncosok országos fesztiváljának egyik területi elődöntőjét. Akkori tudósításunkban örömmel szólhattunk a sátoraljaújhelyi Hegyalja Népi Együttes nagy közönségsikeréről és a magas szakmai elismerésről. Az utóbbit fémjelezte az is, hogy az együttes elnyerte az „Arany II.” fokozatú minősítést. Sokan drukkoltak az újhelyieknek ezért a sikerért, köztük is a legkitartóbbak közé tartozott a Sátoraljaújhely és Vidéke Áfész elnöke, Kocsi Károly. Úgy örülni őt és az együttes tagjait, ahogyan akkor Miskolcon láttam, újra megadatott: december utolsó hetében rendezték meg ugyanis Sátoraljaújhelyen a városi pártbizottság nagytermében azt a meleg hangulatú ünnepséget, melynek keretében átadták a Hegyalja Népi Együttesnek a Kiváló Együttes címről tanúskodó oklevelet. Az ünnepségen ott volt Vavrek István, a városi pártbizottság első titkára, Borsos Árpád, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője és Szunyogh János, a MÉSZÖV elnöke is. A kitüntető cím átadása előtt Böhm Dezső, a SZÖ VOSZ osztályvezetője méltatta az együttes több mint tízéves tevékenységét. Többek között ezeket mondotta: — A magyar folklór, a tánchagyomány őrzésének kiemelkedő együttesei közé tartozik a Hegyalja. Szakmai tevékenységük magas színvonalát bizonyítja az országos minősítésen elért eredményük, de ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy ez az együttes az utóbbi években nagyszerű közösséggé vált. És ez legalább annyira fontos, mint a produkciókkal kiérdemelt siker. Azt kívánom tehát, hogy ezt a kohéziós erőt hasznosítsák annak érdekében, hogy újabb eredményeket érjenek el a jövőben. Hasonló elismeréssel szólt a Hegyalja szakmai és nevelő munkájáról Borsos Árpád és Szunyogh János is, s mindketten ajándékot nyújtottak át az együttes vezetőjének, aki Kocsi Károlytól ez alkalommal vette át a Szövetkezet Kiváló Dolgozója címet is. A méltató szavakat, a jutalmakat és a kitüntetést Rónay Ferenc művészeti vezető köszönte meg az együttes nevében. Hogy mennyit ér ez a cím? Csak egy számadat: az elmúlt évben az országban összesen 9, a táncegyüttesek közül pedig mindössze három kapta meg a kiváló címet, köztük az új helyiek. Hogy mennyi munka van e mögött a siker mögött? Csak néhány számadat: az együttes tagjai (természetesen a régieket is ideszámítva) a megalakulás óta 1713 próbán vettek részt; 529 fellépésük volt; 22 külföldi út van mögöttük .... Az együttes az elmúlt évben több mint ötven előadást , tartott; harmadik díjat nyertek a szövetkezeti néptáncosok országos fesztiválján; ők képviselték hazánkat a wroclawi kulturális napokon... Ezek persze csak számok. Egy ilyen megemlékezés keretében azonban nincs mód rá, hogy a számok mögött rejtőző igen kemény munkát, közösséget kovácsoló megpróbáltatásokat, vagy éppenséggel vidám együttléteket, az élményeket és „elkenődéseket” mind előtárjuk. Amit még szószaporítás nélkül bátran mondhatunk róluk: ez az együttes tanulni kész, fegyelmezett, megújulni képes, közösségi szellemű tagokból áll. És ami a jövőre is biztató : nagyon következetes utánpótlás-nevelés folyik a Hegyalja Népi Együttesnél. Hogy pedig ez így van, így lehet, abban nagy része van a Sátoraljaújhely és Vidéke Áfésznek, amely a városijárási művelődési központtal együtt élteti ezt az együttest Új év lévén, mit mondhatnánk befejezésül? Kívánnánk csak, hogy ne kelljen soká várni egy újabb örömteli esemény hírül adásának feladatára! (t. ». j.) A Kiváló címet tanúsító oklevelet Böhme Dezső, a SZGV057 osztályvezetője nyújtotta át Rónay Ferencnek, az együttes művészeti vezetőjének Menettánc. Nagykállói emlék. Fotó: Szabolcsi Mihály Sárospataki beszélgetés Divatos téma lett a művelődésről, az önművelésről beszélni. Elméleteket gyártunk, adatokat, statisztikákat sorolunk fel, de nézzük meg, hogyan is néz ki ez egy kisvárosban, Sárospatakon. Erről beszélgettünk Bálint Lászlónéval, a Sárospataki Ruházati Szövetkezet dolgozójával. — Mit szeretne elérni az életében ? — Szeretnék szakmunkásvizsgát tenni. Szeptembertől talán lesz is erre lehetőség. Mi más is van még? Élni szépen a családdal. — Miért akar továbbtanulni? — Szeretnék több lenni és szeretnék többet is keresni, mint a többiek. — Mivel tölti a szabad idejét? — Sokat varrok, kötök, horgolok, ehhez értek, ez szórakoztat, leköt. Gyakran kirándulunk, még ha ide Botkőre is. Sétálunk egy kicsit, a lányom szaladgál, máris jobban érezzük magunkat. — Járnak moziba, a művelődési házba? — Elég gyakran. Amíg a gyerek kicsi volt, addig fel«ordtva jártunk, én a délutáni, a férjem az esti előadásra. Most már együtt is eljutunk a moziba. — Mi a véleménye a művelődési házról? — Szinte minden előadáson, műsoron ott vagyunk, bár ez nem túl sok. Remélem, ha felépül az új művelődési ház, több rendezvény lesz. Bár szerintem ez nem egy cifra épületen múlik. — Mit vár el egy művelődési háztól? — Legyen mindenféle vegyes műsor, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. Legyen sok klub és ami nagyon jó lenne, hozzanak le ide, Patakra is színészeket, hogy ne Miskolcra kelljen beutazni a színházba. Voltunk a brigáddal Miskolcon színházban, a Szecsuáni jóléteket néztük meg. Nagyon tetszett, gyakrabban is elmennék, de nem tudom vállalni az utazgatást, erre egyszerűen nincs ideje az embernek. Szerintem valahogy megoldhatnák ezt Patakon. — Higgye el, — szól közbe a férj —, ha könnyű szórakoztató műsorok vannak a művelődési házban, szívesen elmegy az ember. Hazajön fáradtan a munkából, nincs kedve a komolyabb dolgokhoz. De ha már az „odaszokottak” az ilyen műsorokkal, amik nem is nagyon érdekelnek, de bízom a művelődési házban. — Milyen tévéműsorokat néznek meg? — kérdem Bálintnétól. — Szinte mindent, mindenből tanulhat valamit az ember. — Szeret olvasni? — Tudom, hogy ez csúnya dolog, de valahogy az olvasás nem köt le. Egyszerűen nincs kedvem olvasni, elég ideges természetű vagyok. Pedig a férjem hordja haza a könyveket és most még nagyobb szükségem lenne rá, megy a lányom iskolába. — Véleménye szerint mi kellene még itt Patakon a művelődés szempontjából? — Fel kellene eleveníteni sok régi hagyományt, erősíteni a kapcsolatot a város és a tanítóképző között, mert nem nagyon érezzük, hogy van egy főiskola is a városban. Pedig sokat segíthetnének a város közművelődésében és nekik is jó gyakorlat lenne. Úgy érzem, hogy nem használunk ki mindent, amit lehetne. Tóthné Csorba Mária :. I., Az élő szó erejéve t avaly tavasszal történt, s most a re■*torikai előadásokat hallgatván jutott az eszembe: Hernádvölgy egyik falujában a részközgyűlés este 6 órára volt meghirdetve. Hét óra felére a szövetkezeti tagok szép számmal össze is jöttek. Kíváncsian várták, mit mond a helyi intéző bizottság elnöke a község,no meg a szövetkezet jelenéről, jövőjéről. A beszámolóhoz az előadó kötegnyi papírt vett elő, aztán hozzákezdett az olvasáshoz. Sok jó dolog volt abban, arról amit az előző évben elértek, s arról is, amelynek sorsáról ott a gyűlésen kellett döntenie a tagságnak. Aki jól odafigyelt, volt mit hallania, csak egyvalami gondot jelentett: a beszámolónak a figyelemmel kísérése, merthogy ezt a színes, izgalmas, a valóságos fejlődést tükröző beszámolót fakóra szürkítették a „volumenek", az „elvárások”, a „vannak még tennivalók”, a „kitárgyalások”, az „egységek”, a „színvonal” és még számos szakmai zsargon sokszoros ismétlések. A szövetkezeti mozgalomban senki sem vitatja a tagértekezletek, a részközgyűlések, a brigádértekezletek stb. fontosságát, mint a szövetkezeti tagsággal való kapcsolattartás, a demokratikus vezetés alapvető formáit. A szövetkezeti vezetők munkájának fontos része a nyilvános beszéd, a beszámoló, az előadás. Régen tapasztaljuk, hogy a szövetkezeti gyűléseken, termelési értekezleteken, éves beszámolókon többnyire nem beszélnek az előadók, hanem felolvasnak. A példák sokaságával bizonyítható, hogy lehet a szöveg akármilyen szép, kereken fogalmazott, szólhat akármilyen szép eredményekről is teletűzdelve szakmai zsargonokkal, amelyet a tagság egy része talán meg sem ért, a szigorú monoton felolvasás sokat veszít a mondanivaló hatásfokából. Sokan nem veszik figyelembe, hogy az írás elsősorban az olvasónak, a beszéd pedig a hallgatónak szól. Aki az írást felolvassa, annak a papíron a szeme. Kérdés, hogyan tud kapcsolatot tartani a hallgatókkal? Ha felnéz, esetleg elveszíti szövegének következő láncszemét, kimarad egy sor és akkor mi más történik, zavar az olvasásban, amely egyre monotonabbá válik, szinte betonfalként mered az előadó és a hallgató közé. Ez történt a szóban forgó részközgyűlésen is. Leküzdésének vagy elkerülésének módja, többek között a gyakorlás és a saját nyelvünkön elhangzó élő beszéd. Szerencsére mind többen vannak, akik a szövetkezeti gyűléseken bizonyítják: közvetlen kifejezésmóddal nem a hallgatónak, hanem a hallgatóval tudnak beszélni. Élő gondolatokat visznek át beszédjükbe és ezáltal érdekelné Hovelemielkeltővé válnak ízes szavaik. Előadásmodorukban fellelhető a könnyedség, amelybe nemegyszer még egy kis humor is vegyül. Az előadás, a beszámoló egyik lényeges követelménye a megfelelő hatásfok elérése, hiszen tömegek, szervezetek, csoportok aktivizálásáról, megmozgatásáról van szó. E hatásfokot viszont csak a természetes beszéd érzelmi átfűtöttségével, kifejező erejével lehet elérni, hiszen a hallgatóságot rá kell vezetni, hogyan gondolkodjon, hogyan érezzen és cselekedjen. Mindezt sablonos — az íráshoz körömszakadtáig ragaszkodó — felolvasással nem lehet elérni. Azt jelenti-e ez, hogy most már a beszámoló olvasása egyértelműen nem elfogadható módszer? Nem, semmiképpen nem ezt jelenti. Vannak fontos és nagy pontosságot követelő előadások, beszámolók, amelyek felolvasást igényelnek. A mi szövetkezeti gyűléseink azt igazolják, hogy az élő beszéd kapcsán érhetünk el jó kontaktust a hallgatókkal, s ezeken a helyeken élénkebb a vita, a felszólalás, a kiegészítés, vagyis ez esetben nő meg a tagság érdeklődése a szövetkezeti munka, a feladatok, a vállalások és a határozatok iránt. Példánkat az óév tannpasztalataiból meg rítettük, de felvetését az új évben is időszerűnek tartjuk, hiszen a szövetkezeti tagokkal való találkozás a tavasz folyamán is megismétlődik. Törekedjünk tehát arra, hogy szakzsargonokkal teletűzdelt, terjengős, „unalmas” beszámolókkal a tagságot ne fárasszuk. Azt se higgye senki, hogy ha sokat beszél, sokat is mond ... Tóth Béla József Attila nevéhez méltóan A Mezőkövesd és Vidéke Áfész azok közé a szövetkezetek közé tartozik, ahol a szocialista brigádok munkáját év közben is több alkalommal mérlegre teszik. Eközben a tíz évvel ezelőtt alakult József Attila műszaki szocialista brigádot — érdemeik szerint — mindig a legjobbak között emlegetik. A húszfős kollektíva — Varga Mátyás brigádvezetővel az élen — már 1979-ben az arany fokozatú kitüntető jelvény birtokosa lett, azonban soha sem hitték önmagukról, hogy ezzel az elismeréssel célhoz értek. Tudják, hogy nap mint nap rajtuk van a szövetkezet vezetőinek és másoknak a tekintete is. Úgy dolgoznak, mint névadójuk, a nagy költő vallotta : pontosan, szépen... Arról pedig már sokszor meggyőződhettek, hogy úgy érdemes. Teljesítményük az elmúlt évben is tovább fejlődött. A felszabadulási és kongresszusi munkaverseny szakaszában a brigád erejéből hat olyan újítás kidolgozására is futotta, amelyeket a szövetkezet vezetői elfogadhattak és a szövetkezetben hasznosítottak is. Nekik köszönhető, hogy a vagyonvédelmi szempontból oly fontos biztonsági berendezések mindig rendeltetésszerűen működnek, így — ha közvetetten is — nagy részük van abban, hogy hét részlegvezető hiánymentesen számolt el az elmúlt évben. A brigád tagjai önképzésükre, szakmai, politikai ismereteik bővítésére is nagy figyelmet fordítanak. Hárman közülük középiskolai tanulmányokat végeznek, négyen szakmai tanfolyamon szereznek új ismereteket, s tízen rendszeresen részt vesznek a párt- és szakszervezeti oktatáson. Magas fokú öntudatra vall, hogy a brigád tagjainak munkájában a selejt már régmúlt fogalommá vált. Eleget téve a KISZ felhívásának, munkájukhoz nevüket adják. Találni közöttük rendszeres véradókat, népgazdasági érdekből fémhulladékot gyűjtenek, s önként, önzetlenül segítenek egy, három gyermekét egyedül nevelő anyát. Az elmúlt évben balesetmentesen dolgoztak, társadalmi munkában gyermekintézményeket patronáltak, játszóterek felszereléseit újították fel és parkok pihenőpadjait tették használhatóvá. A József Attila szocialista brigádról tehát elmondhatjuk, hogy a mozgalom hármas jelszavát a gyakorlatban is megvalósítják. (t) Brigádélet a SZÖVKER-nél Az Észak-SZÖVKER Vállalat szocialista brigádjai nem tartoznak a nagy múltú brigádok közé. A legrégibb a Kossuth brigád is mindössze négyéves. Hatékony munkájukkal azonban mindinkább felhívják magukra a figyelmet. A Kossuth brigád például a gazdasági munkáján túlmenően leginkább kulturális tevékenységével tűnik ki. Házi könyvesboltot létesítettek, ahol az elmúlt évben több ezer forint értékben forgalmaztak a dolgozók által keresett és igényelt szépirodalmi, politikai könyveket. Emellett a brigádtagok szabad idejükben készített szép kézimunkáiból, a dolgozók üdüléseit, kirándulásait, külföldi emlékeit őrző képeslapokból kiállításokat rendeztek. A Petőfi brigád a Miskolci Pamutfonó dolgozói részére már harmadik alkalommal rendezett kedvezményes téli vásárt. A József Attila brigád tagjainak nagy érdemei vannak abban, hogy a megrendelt áruk sokszor igen nehéz szállítási viszonyok közepette is kellő időben eljutnak a megrendelő szövetkezeti egységekbe. A szocialista brigádokra nem kis feladat hárult, ha figyelembe vesszük, hogy az általuk szállított áruk értéke ma már eléri a 80 millió forintot. A gazdasági vezetők és a brigádok összehangolt, jó munkájának eredményeként a vállalat már október végére túlszárnyalta az 1980-ra vállalt éves forgalmát, s az év hátralevő időszakára kötött szerződéseket is teljesítve, jól megfelelt a követelményeknek. (Czagány)