Szövetkezeti Reform, 1989 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1989-06-01 / 1. szám

Szövetk­ezeteink helyzetéről és pniiül Tanácskozott a Mészöv küldöttközgyűlése Május 12-én Miskolcon, az MSZMP székházában dr. Rostás László elnökletével tanácskozott a Mészöv kül­döttközgyűlése. Megtárgyalta az elnökség jelentését a fogyasztási szövetkezetek 1988. évi tevékenységéről és a további feladatokról; elfogadta a felügyelő bizottság jelentését, a nő- és ifjúsági bizottság, valamint a vá­lasztmányok és az ellenőrzési osztály 1988. évi munká­járól szóló beszámolókat; jóváhagyta a Mészöv múlt évi gazdálkodását, és idei költségvetés-tervezetét. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Szűcs Erika, az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának titkára, dr. Szabó Lajos, a Szövosz főosztályvezetője. Jelen voltak a megyei tanács, az ipari és mezőgazda­­sági szövetkezetek­­ és más társadalmi szervezetek meghívott képviselői is. A fogyasztási­­ szövetkeze­­tetek 1988. évi munkájáról, fejlődésük főbb tendenciái­ról és további feladatairól szóló jelentéshez — az el­nökség nevében — Csupin Pál, a Mészöv titkárhelyet­tese fűzött a szövetkezetek helyzetét, gondjait és lehe­tőségeit elemző szóbeli ki­egészítést. Ez a fontosabb­­ vonatkozásaiban kapcsoló­­­­dott a küldötteknek írásban­­ megküldött jelentéshez és­­ annak statisztikai mellékle­­­­teihez. Többek között a kö­vetkezőket mondta: I — Közhely, hogy gazda­sági, erkölcsi, politikai vál­ságtól terhes világunk egész­­ életünket, tevékenységünket­­ átszövi a változással együtt­­­ járó bizonytalanság. A sza­bályozók sokszor célt tévesz­tenek. A gazdálkodást, te­vékenységünket sokszor ke­resztezi a stabilizációra tö­rekvés. Jelenleg — úgy tűnik — csak az Adó- és Pénz­ügyi Ellenőrzési Hivatalnak és a pénzintézeteknek van perspektívájuk. Az áreme­lések, a kamatnövekedések mint az­atok hullnak vissza gazdálkodásunkra, magán­életünkre ... Vállalkoznunk kellene, meg alulról építkez­ni, de egy-egy koncepció sokszor csak rövid időt bír ki. Vélt érdekek keletkez­nek, amelyek elmúlnak mielőtt tennénk megvalósu­lásukért, esetleg a már megkezdett és részben meg­valósított tevékenység vá­lik haszontalanná. Egyre többször zsákutcába torkol­lunk, s a nyugtalanító, fá­rasztó körülmények egy­más iránti türelmetlenséget eredményeznek. Így van ez a vezetők és a vezetettek viszonylatában, s egyre markánsabban tapasztalha­tó a megyei szövetség és az érdekkörbe tartozó szövet­kezetek viszonylatában is. Építkezés helyett „lövöldöz­ni” kezdünk egymásra, sok­szor csak úgy vaktában. Alulról ez ideig csak muto­gatni tudunk, nem építkez­ni ... Fokozottabban szük­séges lenne az összefogás, de mintha föld feletti szel­lemek űznének, mindenki bizalmatlan — mármint az együttműködést illetően —, bizalmát veszítette. A TOT főtitkárától hall­hattuk többen a minap: „a legfelkészültebb együttes is gitt-egylet alkalmatlan légkörben”. Nem szorul ma­gyarázatra. Az ilyen megál­lapítást a tevékenységhez megfelelő légkör, a szüksé­ges élettér biztosítása su­gallja számára­­, ha úgy tetszik, számunkra is. Kül­döttgyűlésünknek fel kell vállalnia, hogy az elmúlt évi tevékenység értékelésé­vel végezze a helyzetelem­zést, és alakítsa ki a tenni­valókra vonatkozó állásfog­lalását. — Ma sokféle igazság lé­tezik — pluralizmusképpen. Fogyasztási szövetkezeteink­nek jelenleg még megvan az életterük ... Más kérdés az, hogy a lehetőségek szűkre­szabottak és romlanak. Nem titok, a körülmények sugall­ják, hogy az eddigi szerve­zeti keretek tarthatatlanok, s hihető — egyben félelme­tes is —, hogy olyan vál­tozások előtt állunk, amely­hez foghatót nem tapasztal­tunk. Talán legfontosabb, s egyben a legnehezebb fela­dat, az érdek helyes felis­merése — érdekeltségterem­­tés! Meg kell tanulni igazá­ból tulajdonolni, vállalkozni, szolgálni! Olyan koncepció­kat kialakítani, amely illet­ve amelyek a lehetőségek gyűjteményének felelnek meg. Ha igaz az, hogy a kamasz felelősebben cselek­szik, ha magára van utalva — hagyva, minthogy az igé­nyek (valamely igény) kie­légítését akaró közösség — a mi esetünkben a szövet­kezők képesek a megújulás­ra, megszerzett jogaiknak más módon történő haszno­sítására, igazából való tu­lajdonlásra. Nagy szavak nélkül idézem Nyers Rezsőt: „A reformerek mindig tönk­rement gazdaságot örököl­nek" —, de higgyük el ugyanakkor optimizmusát is, azt, hogy „három éven belül be kell indulni a gaz­daságnak” ... — Megyénk fogyasztási szövetkezetei saját testüle­­teikben (igazgatóság, felü­gyelőbizottság, közgyűlés, részközgyűlések, küldött­­gyűlés) elvégezték az elmúlt évi működés elemzését, és jóváhagyták az idei évre vonatkozó terveiket A köz­gyűlések hangulatában egy­re fokozottabban kiérződ­nek azok a változások amelyek a működés feltéte­leit új módon teszik lehető­vé. A szövetkezetek tagsá­ga, vezető testületei válto­zatlanul magukénak érzik szövetkezetüket és egyre fo­kozatosabban várják el tőle, hogy a szövetkezetével szemben támasztott igényei­ket kielégítsék. Kellő érdek­lődést tanúsítottak a gaz­dálkodás eredményei iránt — természetesen más prob­lémák foglalkoztatják a la­kásszövetkezeti tagokat és ismét más az áfészek, illet­ve takarékszövetkezetek tagjait. Az áfészek iránt nagyon sokféle igény — he­lyenként elismerés — hang­zott el, míg a lakásszövet­kezeteknél nem a problé­mák sokfélesége, hanem súlya a nagyobb, amennyi­ben a tag közérzete lakás­­körülményeitől, a lakás használhatóságától, az anya­gi tehertől lényegesen befo­­lyásoltabb. — Karnyújtásnyira van a fogyasztási szövetkezetek kongresszusa, a szövetkezeti törvény módosítása, az Al­kotmány újrafogalmazása. Reméljük mindezek — a mi közreműködésünkkel — élet­­körülményeink, lehetősége­ink kedvező változását ered­ményezik. Programunk: a tagság és a lakosság szük­ségleteinek kielégítése. — Ahhoz voltunk szokva eleddig, hogy elvégezzük a viszonylag állandó körülmé­nyek közt felmutatott gaz­dálkodási tevékenység elem­zését, és javaslatot tettünk a további feladatokra. Az eddig elmondottakat rend­­hagyóan azért adtuk közre, hogy ráirányítsuk a figyel­met a markánsan megválto­zott és nagyon gyors válto­zásban lévő lehetőségeinkre — mondta az előadó —, a továbbiakban pedig az írás­ban közreadottak kiegészí­téseképpen a három ágazat tevékenységében tapasztal­takról és feladatainkról szólt részletesebben. Ezt követően mindössze öt felszólalás hangzott el. Ráki Lajos kazincbarcikai küldött a lakásszövetkezetek akut problémáival foglalko­zott; Szunyogh János, Mé­ször-titkár és Réthy Pál, áfész elnök a kongresszusi előkészületek vitaanyagának főbb gondolataira hívta fel a küldöttek figyelmét. Szűcs Erika, a megyei pártbizott­ság nevében elismeréssel szólt a szövetkezeti mozga­lom eredményeiről, köszöne­tet mondott a fogyasztási szövetkezetek dolgozóinak helytállásáért, és a pártbi­zottság politikai támogatá­sáról biztosította a szövetke­zetek reformtörekvéseit; dr. Szabó Lajos az érdek­képviseleti munka tovább­fejlesztésének időszerű ten­denciáit vázolta. Kis házban kellemesen! ,_____________• j 3 || 300 j «2. |60 jj 420 jja _ » / $ (KO/IHA | S | HÁLÓSZOBA | | 1 r, s rL]vvci sí ^ ^H­y r’ ij | LAKÓSZOBA |Sí "TM"Ní “= I TERASZ. Ö .Awrasacr^- n mmJn,-----_a______a_Hi___ T Oi EzT ALAPRA3Z ELŐJEGYEZTETHETŐK a harmadik és negyedik negyedévre az Észak­magyarországi Tüzép ki­jelölt telepein. Az ÉVA nyaralóház egy­szintes, aszimmetrikus te­tőszerkezetű faház. Be­épített alapterület: 27,5 m2. Előjegyeztethető a 301. sz. telepünkön EGERBEN. Tel.: 36 10-224 311. sz. telepünkön , GYÖNGYÖSÖN Tel.: 37 12-058 401. sz. telepünkön MISKOLCON Tel.: 46 89-468 József Attila: Emberek Családunkban a jó a jövevény. Az érdek, mint a gazda, úgy igazgat,­­ ezt érti rég, de ostobán, ki gazdag, s ma már sejteni­ kezdi sok szegény. Kibomlik végül minden szövevény. Csak öntudatlan falazunk a gaznak, kik dölyffel hisszük magunkat igaznak. A dallam nem változtat szövegén. De énekelünk mind­ teli torokkal s edzük magunkat borokkal, porokkal, ha kedvünk fanyar, szánk pedig üres­. Erényes lény, ki csalódni ügyes. Úgy teli vagyunk apró, maró okkal, mint szúnyoggal a susogó füzes. Versenyben a pénzpiacon Az év elején a bankrend­szer átalakulása kapcsán a takarékszövetkezetek státu­szában is reformértékű vál­tozások történtek. A lakos­sági és vállalati pénzügyek teljes körű integrációja va­lósult meg. Ennek kapcsán a kereskedelmi bankok la­kossági pénzműveletek vég­zésére kaptak felhatalma­zást, ugyanakkor a takarék­­szövetkezetek — a feltételek hiánya miatt — csak korlá­tozott lehetőséggel élhetnek. Az integráció egyik felté­teleként módosításra került a betéttörvény és valamen­­­nyi betétről szóló jogsza­bályt hatályon kívül helyez­tek. Ezzel egyidőben a pénzintézetek, így a taka­rékszövetkezetek is a jegy­bank által meghatározott limitek között önállóan ha­tározzák meg a betétkama­tok mértékét. Új alapokra került a la­kásfinanszírozás, módosítot­ták a takarékszövetkezetek­ről szóló törvényerejű ren­­deletet és­ a hitelezési gya­korlatot is­ lényeges változá­sok tették újszerűvé. Min­dennapi munkánkban pedig egyre jobban érzékeljük, hogy a lakossági megtakarí­tások megszerzéséért élesedő verseny főijük, ezért a beté­tesek felé fokozni kell üz­letpolitikai aktivitásunkat. Szövetkezetünk a forrás­befogadás gyakorlatának ki­alakításakor azt tartotta szem előtt, hogy egyfelől rugalmas kereteket biztosít­sunk a betétgyűjtési mun­kához, másfelől garanciákat adjunk betéteseink számára. Mindezeken túlmenően a szabályozásnak felelős, kor­rekt magatartásra kell kész­tetni úgy a betéteseket, mint szövetkezetünket. Kívánatos tehát, hogy az alkalmazott gyakorlat elősegítse a be­fektetési kultúra növekedé­sét, ugyanakkor figyelemmel kell lenni a versenyképesség megtartására is. Igazgatóságunk azt az üz­leti „filozófiát” vallja, hogy ami jó a betéteseknek, az jó a szövetkezetünknek is. A „mai pénz többet ér, mint a holnapi”, ezért tö­rekszik a forrásai gyors gyarapítására és ehhez iga­zította kamatpolitikáját. A napokban meghirdetett betétgyűjtési akciónk a „sok kicsi sokra megy” elvet vallja, és a versenyképesség megtartásában kiemelt je­lentőséget tulajdonít a meg­takarítások ösztönzésének. Bizalmukért bizalmat adunk és kérjük, hogy a jövőben is „ejtsék útba jövet-menet” egységeinket. Betéteikre megemelt kamatot fizetünk. Kuzmi István Nem kell évekig autóra várnia­ o Új és megkímélt állapotban levő használt, nyugati és keleti típusú autók konvertibilis valutáért. Megvásárolhatja álmai autóját az UNICKER Leányvállalat repülőtéri Autó­szalonjában. Opel Ascona ’K 15 500,- DEM CASCO a helyszínen Opel Kadett *86 12 100,- DEM átvételkor , „ . . KÖTHETŐ) Ford Orion *87 11 900,- DEM Korrekt árak: Ford Sierra *86 12 100,- DEM Ford Escort *87 11 400,- DEM Érdeklődni: . j .„„ UNIÓKER Miskolc, Lada 2107 (új) *89 8 550,- DEM Repülőtér 10. Lada Samara (új) *89 9 400,- DEM Tel.: 17-218 Vámoltatás, vizsgáztatás bejelentés alapján, legrövidebb időn belül, maximális segít­séggel. Az itt vásárolt autókhoz forintért az alkatrészellátás biztosított.

Next