Borsszem Jankó, 1869 (2. évfolyam, 53-104. szám)

1869-11-21 / 99. szám

426 Borsszem Jankó November 21. 1869. HÍRESEK ARCZKEPGSAMOKA. Lipotniczky ő Méltósága. Fél éve, hogy ama berlini lelkipásztor es­­ketés alkalmával egy menyasszonyt, mert holmi időelőttiség mellett is koszorúsan jelent meg az oltár előtt, derekasan pofon­t simított. T. i. igy nevezte ő a dolgot a törvény­szék előtt. „Ich habe ihr die Backe gestreichelt.“ A baj csak az volt, hogy a tiszteletesnek na­gyon akusztikus tenyere volt, s ez a templom akusztikájával egyesülve, elhitette a tanukkal, hogy a simogatás csattan, s igy a törvény­szék a tiszteletest el is ítélte. Már most ebből állítsa föl magának a t. olvasó a hármas regulát és kombinálja ki, hogy ha az, mit egy közönséges pap simogat­ásnak vall, mégis csattanásnak bizonyul be, mekkora pofonvágás lehetett az, melyről egy méltóságos püspök is be­vallja, hogy erősebb nyomin­tása volt a szokott bérmáló legyintésnél ? Bizonyára elég erős arra, hogy mi is ré­szünkről meglehetős, habár a szokottnál nem erősb nyomással elbérmáltuk ő Méltóságát Li­­potniczkynak, s egyszersmind elő is léptettük a r­é­z­i - episcopusnak. Jó szerencse volt még arra a nevető kis­lányra, hogy ő Méltósága, mint kijelenteni ke­gyeskedett, nem találta őt méltónak a szentségi adtásra; mert ha m­é­ltat­­l­a­n­u 1 is ily mérvig részesült a malasztban, mi óvta volna meg 24 fogát, ha méltónak ta­­láltatik ? Az egész esetet azonban örvendetes tudo­másul veszszük arra nézve, hogy a „holt kéz“ elvégre néha mégis „eleven“, és hogy nem csak venni, hanem osztani is tud. B. J.­ ­»«gas*­ C­LERICALIA. Equites et equi. Hol lovagok vannak, szükség ott lenni lovaknak. Hogy lovagot, nyerget s terhet ezek vigyenek. Ló kell, ló, hogy azon, ki lovaggá lett, lovagoljon . Rajta tehát lovagok — mig kirúg a lovatok ! * * * A fekete vár. Napderűs észlénynyel mit küzdőtök a borús éjjel ? A vak hegysögiek tábora meg nem ijed ! Rettenetes várfal — daczol a poklok kapujával . Ámde az isten előtt — nem rogy­e szét az erőd ! * * * Sz.­Fehérvári Auto-da­fe. Készítik a máglyát — körül azt testvérszivek állják : Sok szentképü öreg — s áhitatos tömegek. Serczeg a máglyarakás — e pokolbeli istenimádás, S füstje az égre tolul — ördögi áldozatul. Elpirul a mennybolt — a földet terheli szennyfolt, a kárörömében alant — a pokol ül diadalt. A­ szeretet lelkét — fölkentjei tűzre vetették : Veszszen el, a ki szeret — máshitű embereket! Hegysögi szent érzet — hogy utáljuk az emberiséget ! Éljen a lelki nyerész — veszszen az értelem, ész ! Átkozatos nyelvek — mernek hirdetni türelmet ! Véled­, eretnek­ elem — köztemetőnk se legyen ! Sem közös iskola, sem közös egyház, sem közös isten Hegymögivel nincsen­­ átok­ a többieken ! Dús és kol­dus püspökök, Oszlopi a hitnek — kell, hogy confratereiknek Nyújtsák azt, mi­„segély“ —­és ne adózza szegény. THINBÁL. * * * -V VISSZAVONÁS. Ezer bocsánatot kérek a tekintetes közvélemény­től, hogy annak idején oly éktelen zajt ütöttem sze­mélyemmel, és érdemeimmel. Az is csak vak lárma volt. A buzgóság, melylyel működtem, szintén csak vak buzgóság volt. Töredelmesen visszavonom mind­azt, a­mit valaha kegyes, jóakaró pártfogóim ellen közzétettem. Ők mindig az intézet ügyeinek éltek, csak én voltam a hibás. Izgogató voltam, s nem igazgató. A t. ez. közönség szeméről , remélhetőleg le fog esni a hályog, s ígérem, hogy máskor nem fo­gok ily vaktában nekimenni a falnak. Remény­em to­vábbá, hogy az intézet hitelén történt repedéseket ezennel bevakoltam. Világtalan növendékeimnek szeme elé fogom tartani, hogy világos, miszerint a bizottság gyöngéden gondoskodik róluk. Mondván : Átlátjátok szavaim igazságát. A­ki nem hiszi, az szemtelen. Vakapátok! Dr. Szidorik Mihály.

Next