Borsszem Jankó, 1872 (5. évfolyam, 210-261. szám)
1872-05-05 / 227. szám
г Kemény Gábor b. — Monolog. — „Három dolgot nem értek teljességgel ezen a világon. Egyik az, hogy még nem vagyok minister . Másik az, hogy még nem vagyok nemzeti színházi intendáns. Harmadik az, hogy még nem vagyok újság-' szerkeszt'. Pedig mind a háromhoz egyáltalán nem értek semmit sem, holott nálunk az a legkiválóbb qualifikáczió valamely állomásra, ha az ember amúgy istenigazában ex asse nem ért hozzá. És hozzá ezenkívül még két kiváló qualifikáczióval bírok : erdélyi vagyok és mágnás. Egy negyedik qualifikáczióm is van : schöngeistnak tartanak, ami azt jelenti, hogy láttam a théatre frangais és a bécsi burgszínház belsejét. Egy ötödik qualifikáczióm az, hogy Zsigónak unokaöcscse vagyok. Az igaz, hogy Zsigó soha sem volt velem valami nagyra, no de viszont szabad óráimban én is kételkedtem az ő tálentumában. Ő nem is kívánkozott soha miniszteri székbe, intendáns sem törekedett lenni, s kész csoda, hogy oly jeles publicista létére újságszerkesztőségre vitte. Mindezekből kitűnik, hogy még az én hármas vágyam teljesülhet.“ 13. l. Tapolcziász, vagyis : Tapolcza ostroma Móricz és Sándor sógorok által. — Hőskölteményi töredék. — — — — — — — de Tapolcza határát A hogy utólérték, Hegedűs úgymond, a Sanyicska: „Mester,im itt nem jó bennünket senki fogadni.“ Ámde a kislelkü alig ejté e panaszos szót, Porfelleg gomolyog távol, s a mester emigy szól : „„Porfelhőt látok, bandékom annak a magva!““ S honfiredökbe szedé arczát, s bajszát pödörinté, Míg amaz orra alatt repetálá szűzi beszédét. „Tisztelt polg . . .“ kezdé immár üdvözleni őket, A mikor kiderült, hogy ökörcsordát teresének Arra a csordások. Megijedt a csorda legott s a Rétre lefordulván kerülé a modern szpícset. Elnémult Hegedűs Sanyika s hegedült piritá meg. Jókai szóla pedig: „„Soh’se bánd, hisz ezek csak is ökrök, Ámde nekünk szamarak kellnek hallgatni beszéded.““ S mentenek a lakásos helységbe, de ott se fogadta Senki a két sógort. „„Sohse bánd,““ Így szóla a Móricz: „„SENKI nagy úr, a mióta Odüsszeusz vak Polifémnál Senki nevet hazudott, távird meg Pestre a Honnak, Hogy fogadás végett nagy Odüsszeusz jött ki élénkbe.“ “ S mentenek a főtér közepére, kofák közepébe. „Tisztelt polg...“, kezdé Hegedűs ismét a Sanyicska És folytatta is : „.. . ártársak, lejövénk közitek . ..“, de Már a nemes kofaság kerekedve föloldani kezdte A kerekét s Hegedűs immár hegedüle tovább nem Mentenek ők azután fogadóba, a mely fogadó, s igy Elfogadd Mórt is s Hegedűst a zsenge Sanyicskát. Népgyülést rendezzenek ott, megperdüle a dob, Trombita szólt s hűhó megeredt nagy hóhavazással. Volt is látszata, kettesivel tódult a közönség. Kettesivel, mert két ember népgyüle csak össze : Mór az egyik, de a másik volt Hegedűs a Sanyicska. Elsőbbed szólott Móricz, s Hegedűst a Sanyicskát Bémutatá mint kandidatuskát magamagának. Aztán megszólalt Hegedüske a zsenge Sanyicska S megköszöné Móricz sógornak e sógori tettét. Most Hegedüske a zsenge Sanyicska rivallva visstá : „Éljen Jókai Mór!“ — mire ez „Vivát Hegedüs“-sel Válaszolt, s ki jelen vak, mind viszhangra hevült. (Értsd : kongott a terem, mert nem volt benn csak üresség.) Ekkor a lelkesedés óriási arányokat öltött. Mór vállon hordozta körül Hegedűst a Sanyicskát, És Hegedűs a Sanyicska a Mórt fölkapta nyakába; Igyen hordozták egymást diadallal a kettők. Kis Hegedüske miként Ábrám ült „Mórja“ hegyében, És Heg .... (Caetera desunt. . . fájdalom !) Borsszem Jankó Május 5. 1872.