Borsszem Jankó, 1873 (6. évfolyam, 262-313. szám)
1873-05-11 / 280. szám
4 Borsszem Jankó. május n. шз. Látogatások a walesi herczegnél. — Színhely: .Grand Hotel Hungária.“ — John (egy úrral megérteti, hogy a herczeg még mosakodik.) Impossibility! His royal Highness is yet in the coop, még a kádban van. Idegen úr. No making. Macht nix. Ne fait rien. Semisem nem tesz. Engemet ismeri a herczeg. Csak jelentse be engemet őnála. The earl of Alizarin, the most renowned, the famous Charles Lewis of Posnerby óhajt nála tisztelegni. (Egy katulya vaspennát nyom a legény markába.) Go on, old fellow ! (Félre tolja s belép.) Walesi herczeg (törülközik.) Who is there? Ki jár itt ? Posnerkárdosos. Highness! Business ! Yes ! Iam — you are. Fenség, engedjen meg a leghívebb alattvalójának, hogy leboruljak lábai előtt. (Ezek vízben lévén még, a herczeg topánjai elé borul.) Princz! Egy album régóta nyomja szivemet. Vegye le róla és tegyen rá egy térdszalagocskát. Walesi herczeg. Ha beéri a harisnyakötőmmel — ott fekszik a széken. Posnerkárdosos. Auch gut. (A harisnyakötőt gomblyukába tűzi s a tükörbe sandalit.) Wie befindet sich gnädige frau Mutter ? Jól van ? Egészséges van ? Ha vissza tetszik utazni, mondja neki csókolom a kézit! Highness, ön boldoggá tette sir Francis Deákot. Walesi herczeg. How? Hogy hogy ? Posnerkárdosos. Ő már öreg, neki nem kell az orden. Ő úgy is ordentliche man. De ha kapok rendjelt, ő böszke rá. Köszönöm az ő nevébe. És most megyek a fotografhoz ! Good bye, fenség. Ha az albumra nem lesz szüksége, küldjön vissza. A német krónprincz tegnap három depest küldött, hogy ha nem küldök neki egy albumot, beteg lesz. Én pedig nem akarok összeveszni az egész német birodalommal. Hiszen ő úgy is sógor fenségedhez. Bleibt in der Familie. (El.) Walesi herczeg. What a hoopoo! Ilyent be ne bocsáss többé, John!* John. Milady! Impossibility ! Hölgy. A brit korona örököse lovagias ember. Mondja meg neki, hölgy kíván beszélni vele ! (A szolga vállat von s Zirza a szobába lengedez.) Fenség, üdvözlöm önt! Ki jövél a Temze zöld partiról, légy üdvöz a Duna szőke partinál! Herczeg, én ismerem Shakespeart, én olvasom Miltont, én dicsértem Scot Waltert, én imádom miss Braddont, én megénekeltem Anne Redcliffet. What will you more ? — mint Harry Hine zengi. Walesi herczeg. Köszönöm asszonyom a kitüntetést. Mivel szolgálhatok ? Zizzabella. Fenség, egy kérés. A szemérem kéri a hatalmat, a gyöngédség az erőt, a szűziesség a lovagiasságot. Törölje el ön (mély pirulással s gyors legyezőjátékkal) a térdszalagrendet. ч Walesi herczeg. Nyugodjék meg asszonyom — épen most adtam túl rajta. Zizzabella. (Elvilágosodott arczcza.) Thank you, Wales ! (Csókot hány neki, s ellebeg.) * Dobsa L. Igaz-e herczegem, hogy önök angolok csak kétszer esznek napjában ? Walesi hg. Igaz , de aztán bőven. Dobsa (csüggetegen.) Vagy úgy. Good night, sir. * (Nagy zaj az előszobában. John szavát szittya hangok recsegik tid.) Están. Goddem! Szarukk, mert angol flajstromot ragasztok a szádra ! Aj vili inglis szpoken vit ze princz! Falcome teremtated ! Backwards, bakapád ! Sanyi. Ne izélj Están. Auflaufot csinyász. Nem szeretném kompromittálni magunkat. No itt a princz ! Están. Fönséges herczeg! Arról gyüttünk : vá- resi herczeg-é az ur, avvagy vészi, avvagy pedig vészi ? Master Shagnival, kit itt mutatok be a princznek, tegnap óta mind azon veszekszünk. Békítsen ki két jó barátot. (A herczeg megteszi.) A másik kérésünk meg az, hogy hát az a porter sör igazán erős-e ? Szeretnénk vele bírókra menni. Az harmadik meg a, hogy valósággal nyers húst esznek-e az urak ? A negyedik, való-e hogy önöknél víz alatt van a híd és föld felett az alagút? Az ötödik az , factumé, hogy ott Londonban éjszaka is tartanak diétát ? Sanyi. Meg hogy, instálom a lássan, igazán mind angliusul beszélnek-e ? Hát hogy értik meg egymást ? (A herczeg mindenre megnyugtató fölvilágosítást adván, a két barát hazafelé pönög. A herczeg pedig titokban az „arany sasba“ száll, hol tabajdi közbirtokosnak iratkozván, az óhajtott nyugalomnak örvend.) Páter Weidinger prédikáczióiból, (melyeket az angol kisasszonyok templomában mond.) Keresztény hívek ! A keresztényi szeretet szellemétől áthatva, mely megbocsátanunk tanítja felebarátaink hibáit s bűneit, fordulok hozzátok. Sokan üldözik mai napság a szent vallást, de egy osztály sem annyira, mint az u. n. sajtó, melynek képviselőit isteni félelmünkben egyszerűen gazembereknek nevezhetjük. Ezen aljas, szemtelen lókötők, ezen nyomorult pimaszok — Így kell isteni félelemből bérmálnom e tévelygő juhokat, kik soha egy garast sem adakoztak a Péterfillérekhez — merik kétségbe vonni a csalhatatlanságot. Édes hiveim ! barátaim az Urban! ugyan mondjátok mit érdemel egy ilyen — nem akarok szidalmazni — hunezut mást, mint hogy eltelve feladatom nagyságával, szent alázattal s önmegadással azt mondjam rájok, hogy a jégen kopogó breviarim hajnalban született, reverendán hízott fészkes féje bújjék beléjök és egye meg valahány hir