Borsszem Jankó, 1892 (25. évfolyam, 1-52. (1251-1302.) szám)
1892-01-03 / 1. (1251.) szám
4 Borsszem Jankó. Január 3. 1892. „UJ MAGYARI-ORSZAG. — "Vitézi hősis,öltem,én úr töredék. — Irta Tüdő Zsiga. (Érdemesnek tartottuk a hires szerző jeles töredékét közölni, ki a czigány irodalom pótolhatatlan veszteségére oly hamar fejezte be költői pályáját. Irodalomtörténészek állítása szerint nem halt meg, csak a lantot cserélte fel a vályogvetővel, és azóta hősköltemény helyett purdékkal gazdagítja a czigány dicsőséget.) Brácsa és klarinét, hegedi, csimbálom, Húzzsátok rá, most van a legjobb alkalom. .Hagyjátok a lassút, húzzsátok csak vígat, Mert a csigám népség most kedvire vigad. Rajkók, hadd rezsegjen a hires róka-táncs, Nincs itt most se pandúr, se zsandár, se findnes. Magunk orságában nem parancsol senki; Amit sívé óhajt, azt tesi mindenki. Alcsuth felé a nap hogy azs égre hágott, Környéskérül látta sép Csigányorságot: Tudta, mi a módi nagy Csigányorságba: Hát mindjárt belé bujt, karmazsin nadrágba. Nagy Csigányorságban még azs ég is veres, Sebb is azs igy elég sokáig volt deres. Nincs sebb a pirosnál, süt malacs is igy sép. Hát a veres nadrág tecssene-é máskép ? Nagy nap van ma rajkók, örüljetek rajta. Ma siletik meg az első csigány vajda ! Tekints csak elére, ne nézzsél mán hátra,, Minden dóidénak van putrija, van sátra. Dicsérjétek rajkók ezt a gyengy sép napot, Emeljetek neki, ha majd lesz kalapot .... A napnál is nagyobb urat dicsírjítek, A csigá pécsényé hogy bújjon hetitek! Ezs a legnagyobb ur a Józsep féhércség, Kinek a nev'dül dade síve sércsége adta minekünk ezst a síporságot, De még többet mondok: ezst ázs új nádragot. Jaj féléhercsegünk, esem a Zsuzsáját! Nyalom ázst ázs ides drága jó hágóját,, Csókolom a helyit, a hun áll, a hun ül. Mán ha ránézlek is a sívemre, örül... Itt vége szakad a mesterműnek. Csupán a váza van meg a további fejleménynek. Hej, az a váz! Malacznak lerágott csontja, melyről hiányzik az összetartó elem: az izes bús és a költői disz, a ropogós bőrke. Azonban adjuk, ami van. Vajdatétel. — Az uj vajda templomba hűséget esküszik. — Czigány pompa , ökölnyi ezüst gombok, vállig leérő korai fülbevalók stb. — Czigány lakoma a vajda sátrában. — Nincs terített asztal. — Az ételnemüeket kemenczébe, hova dugdosták. Jobban esik a vendégeknek, ha onnan kilopkodhatják. — A vajda hivatalos felköszöntője. — A főherczeg alapító levele. — A czigányok ingadozása. — Marcsi Mari híres jósnő kiveti kártyán Czigányország jövendő szerencséjét. — A vajda álomba merül. •— Álmot lát. — Míg a vajda álmodik, a vendégsereg eloszlik, mindenki emléktárgyat visz magával. — Mikor a vajda felébred, a mándlijáról mind az ezüst gomb eltűnt. Czigányország hétköznapon. Hej! Hol van a költő, ki ez élettelen agyagba lelket tudna lehelni! A szufláját! Tüdő Zsiga miért hagytad abba, vagy minek is fogtál hozzá? Sanyaró Vendel nyögései. — Hát ez az 1892 szökőév. Hm! Egy nappal többet koplalok. — »Az ön czipője is enni kér már, Sanyarú úr«, szélit meg egy ismerősöm. — »Régóta vagyok a gazdája, eltanulta még a gondolatomat is,« válaszoltam egykedvűséggel. Ma nagy szerencse ért. A főnököm egy finom szivarral kínált meg. Édes reményekkel vágtam zsebre. Hazamenet a sarki virslis beváltotta egy pár meleg debreczenire. De jó dolog is az, ha az embernek finom szivarja van! — A múltkor feltártam szivemet a házmesterné bájos lánya előtt. »Kisasszony, — szóltam a legnagyobb elragadtatással ha esténként az ön ragyogó szemei világítanák meg lakásomat, mennyi petróleumot takaríthatnék meg!« —■ Találkoznak némelyek, akik a napidíjasságot is a kenyérkereset egyik nemének nevezik. Különben ami azt illeti, kéréseken a konyhára eleget, csakhogynem találok. — Tegnap udvari ebéden voltam. A kapu alatt vettem egy fél virslit és ott ettem meg az udvaron azon melegében. — Én csak a főnököm szakácsnéjának szeretnék a házi barátja lenni. — Én azt a szerepet játszom a földön, mit a hal a vízben. Mindketten abból a közegből táplálkozunk, melyben mozgunk, a hal vízzel él, én levegővel élek.