Borsszem Jankó, 1899 (32. évfolyam, 1-53. (1621-1673.) szám)
1899-11-26 / 48. (1668) szám
Nyelvöri példabeszédek. Fogadd be a Tóthot, kiver a házból. * Jobb egy biztos ellenség mint egy kétértelmű „ barát. “ -uj qnota. Megszületett! Dicsőség értte a magasban lakozó Uraknak! Hirdessétek hangos szóval: Hozsánna! Zengjetek zsolozsmát. Alleluja! A magyar quota csak 34,4%, te jezt koma sohase óvastad, mer’ a mameluk még arrais lusta. Sokájig maradtunk együtt, mikó lécéző a Bornyazon azzal taláta kérdezni, hogy ki ja legradikálisossabb ellenzékiember a magyar parlamentbe. Aszongya ja koma, hogy a Kossuth Feri. De sajnálom, hogy a komát kivettem a norvégusok kezibe! Hadd verték vóna fel, mer’ má mögin ekezdett viczelőnni. Adtam is neki egy juhász-kapcsot. — Nohát nem az ? mongya ja koma, hásszél a nemzetnek a pótmártírja! Döggel előjátak a kocsik. Maj’ megpukkantam nevettembe. Hát újan kocsik vótak, hogy elül edgy ülés, oszt’ háttal neki másik ülés, de csak édgy-édgy szál embernek a számára. Aszongya ja koma, hogy ezeket a kocsikat »atyafitagadó« kocsiknak híják Magyarország néma részibe; legalább úgy hallotta ja Gullner Gyulátul, aki ha jatyafiakba mén kocsin, hát ijenbe fogat, hogy édgyikmásik, ha szeretne k is vele menni, ő ne mehessen vele. Mán erre jó kocsira csakugyan nem lehet fekéredzkölni. Úgy ütünk rajta, mint akit akasztani visznek, ráis kezdett a koma a Bengáli Jóska nótájára, akit Halason magasztatak fő. Jól estek távol a hazától az hőnyi hangok. Úgy elérzékenyödtem, hogy a komának még a mamelukságát is eszigetem, pedig hát ahha sok szív kő. Hiszen lehet, hogy tájéknak szép ez a z ország, de majén csak jobb szeretők Dákon. A hegyes-vegyes vidék van mint a ripacsos, himlőkeös ember, mig a síkság van akár a szép lyány, mosolyog a zárczája, ittott emekedik ki csak egy pár domb meg lapál, meg egy kis lankás vegyecske rajta. Deitt még a jó Istennek is messzelátót kék főtönni, hogy a közepe tájáig láthassa ja hegyet. Osztán vizes esztendőbe még a fejetökbü, de még a bogárzáji tóból sé mén úgy a viz, mint itt, kívát Szálhámnál van dörömbölést csinál a vízesés, hogy én nem maradnék ott, ha nékem annak a fele Norvégyiját minden fókástul. Nem is úgy van! Nem is harmincznyolcz, még harminczhat sem, de még csak harminczöt perczent sincs. Csupán csak harmincznégy és négy tized perczent. És még nemzetem istene! Az örömhír a villám szárnyain repült szét az országban. A hangulat is mindenütt emelkedett. A jó hazafiak egymás nyakába borulnak. Ellenfelek kibékülnek egymással. Mikor az országnak ünnepe van, ne legyen senki haragos. Az üzletek ablakaiban transparens lámpások ragyogtatják nagy betűkkel 34,4 % Valamennyi templomban dísz-istentisztelet. Első eset, hogy a szent helyeken perczentekről lesz szó. Most már mindenki nyugodtan lép át az új századba. Aszongya la koma, hogy erre nem igen van szükség marokverő lyányokra, mer’ itt nem terem semmise. Amerre itt jártunk, a vászon cselédök éppen ojan halszagúsak, mint a férfijak. Egynek megffogtam a tállát, hogy mögcsókójam, de félóráig mostam utánna a szájamat odollal, mer’ szakasztott van vót, mintha megzápát szárdinitás pikszist nyatam vóna meg. Aszongya ja koma, hogy a kis hozzányúl egybe, osztán tisztán kavijáros lett tűle ja keze. Grondótuk, hogy Gudvangenbe máj’ jobb képűjeket tanálunk, de biz’ azok ott is csak vanok. Elkéne egy kis vér-főfrissítés. He*yerre járna téríteni ja Mónár János! Most kezdődött csak a hegyes-vegyes ország! Van itt anglius, aki bámuja a vidéket, rettentő sok, de biz’ én inkább nézök egy tizezer hódas szép búzatáblát, mint ezzel a fakadásos környéket. A koma a szemit se merte főnyitni, mer’ hogy abba ja »zatyafitagadó« bricskába mingyálészédűt vóna, ha főnyittya. Éccző faszongya ja kocsisom, hogy ott van a hét hegy, aki Bergent körüfogja. Hogy az amelyik azutunkra néz, az a Flo-Field. Erre szabadkozik a koma, hogy a jarra fő nem köhög, mer hogy mind a rá mönne a balba, az édes vére végett. — De koma! mondok, itt a bolhais fehér lehet, vagy van alázatos, hogy csak mászni tud. Nem is vanok, mint a magyar bóka. Nem dörzslébertrányos olajjal, de kóbászba, szalonnába vett vérrel táplákozik az! A koma mája sírva fakadt, mikora kóbász jutott az eszibe. Erreugyan nem tudgyák, hogy mi fán terem. Majd a télen küdök én a Limának, meg az örög Ibzénynek egy pár lépésnyi kóbászt, hadd tegyek ki fakauzságba. Indul a posta. Majd lizenek a tengerra mögin.