Borsszem Jankó, 1911. január-június (44. évfolyam, 1-26. (2247-2272.) szám)
1911-03-12 / 11. (2257.) szám
K u pa erkölcs Ötszázhetvenhét koronáért vásárolta Czimpáné őnagysága az ő nadrágszoknyáját Budapesten, mint első privátnő, feltűnést keltendő. Csütörtök délután érkezett meg a nagyszerű ruhadarab és Czimpáné azonnal ki akart vonulni a korzóra. Hozzáfogott tehát az öltözéshez. Mit részletezzük ? Nem fogjuk részletezni. Részletezni fogjuk. Előbb fölvett egy nadrágot, aztán fölvett egy szoknyát és végül fölvette a nadrágszoknyát. Mert a nő, mint ezt Dante megmondta már, ha felül modern is, alul konzervatív marad, így felkészülve Czimpáné, egy pillantást vetett a tükörbe és nagy sikert aratott. Meg volt elégedve önmagával és kibillent az utczára, a tavasz ibolyája gyanánt, mely nadrágszoknyában illatozik . . . És mikor kint volt az utczán, akkor elkezdte viselni a nadrágszoknyát. Úgy ment, mint egy dombormű, úgy ment, mint egy szobor, melynek feszül minden tagja. Czimpáné határozottan nagyszerűen nézett ki s elhatározta, hogy az urának is megmutatja magát ebben a divatban. Czimpa úr ugyanis már régen kiment a divatból, de mit lehet tudni ? Hátha belejön. Első útja Czimpánét egy sarkon vezette el, ahol a hordát csendesen és észrevétlenül leköpte. A gesztenyés egy piczike parazsat dobott utána, amely parázs alighogy tenyérnyi foltot égetett a háttéren. — Ujjé! — szólt egy suszterinas és szó nélkül utánavágott Czimpánénak egy pár foltozni való czipőt. Czimpáné nem tudta, hogy ez a feltűnési viszketeg és meg akarta vakarni. De akkor már nem lehetett, mert száz szempárnál több szegeződött oda, ahol vakarni kelletett volna. A szemek szúrták a helyet és Czimpáné így szólott magában: - Ah ! mikéntha tűkön ülnék! A veszedelem azonban már megvolt. Mindenkinek akadt egy-egy megjegyzése az új ruhadarabra. Egy kéményseprő például az öt ujjúval jegyezte meg. Muszájok szaladni — gondolta Czimpáné és amennyire a lábából kifért, illetve amennyire a szoknya a lábából kifért, futni kezdett. — Hajrá ! — kiáltotta az utcza és nem röstellt szaladni a szép Czimpáné után. — Árkon át, bokron át! — énekelte egy vivőt. — Man szejgt náh, me stergt írök! — énekelte egy lébeman. BORSSZEM JANKÓ 1911 márczius 12 — Feltűnés! Feltűnés! — susogta magában boldogan Czimpáné és elkezdett viszketni neki.