Borsszem Jankó, 1917 (50. évfolyam, 1-52. (2561-2612.) szám)
1917-07-29 / 30. (2590.) szám
6. oldal BORSSZEM JANKÓ Vili. fejezet. . Azok ott nyaralni mennek. A mama most már ötödször magyarázza el, hányszor kell a Balatonig átszállni. Öten vannak, a mama, fiatalasszony lánya, két gyerek és a nevelőnő. Kár, hogy ezek más vonaton mennek, a fiatalasszony nagyon csinos. Olyan parányi a lába, mint egy húsadag valamelyik balatoni fürdőhely vendéglőjében. A lábánál csak egy kisebb: a cipője. A természetrajz-könyvekben gyakran láttam őzeket, azoknak volt ilyen karcsú bokájuk. A legszebb lába az állatok közt tudvalevőleg az őznek van és igazán kár, hogy nem jár selyemharisnyában, mert az nagyon érvényre juttatja a formákat. Még harminchét percig kell várnom. Jaj, a kövér mama, mért nem rejti a szoknyája alá lábát? Rettenetes látvány, visszamenekülök a fiatalasszony cipőjéhez. Még a fejfájásom is múlik, ajánlom az orvosok figyelmébe: karcsú női láb jó a fejfájás ellen. Ilyen lábról mondja a közmondás: nézd meg a lábát, kérd meg a kezét. Vagy ilyen közmondás nincs? Mindegy, már csak harminchat perc. A gyerekek esznek, cseresznyét, aztán rántott csirkét, aztán egy körtét. A körte után cukrot, majd megint rántott csirkét. Aztán csokoládét. Csokoládé után uborkát. A nagyobbik odajön hozzám, ruhámba töröli piszkos kis kezét és megkérdi, hogy jönnek-e lovacskát játszani. A fiatal mamát nagyon fixírozza egy úr. Magas ember, ki legújabb divat szerinti széles vállakat és ódivatú pofaszakállt visel. Nagyon komoly és méltóságteljes. Úgy ül, mint egy vén akadémikus és egy fiatal országgyűlési képviselő egyesített kőszobra. Az asszonyka zavartan süti le szemét. De egyszer csak mosoly rándul végig a fiatalasszony ajkán, tűnik előbbi elfogódottsága és az a mosoly egyre szélesebb nevetéssé fejlődik. Követem a szeme nézését, rettenetes, az elegáns kőszobor harisnyakötője egészen lecsúszott és most ott szomorkodik a lakkcipőn. Rikító vörös, nagyon elgyúrt, gömbölyű harisnyakötő, te felém fordítottad a fiatalasszony szívét. Most már rám emeli álmos tekintetét. Lelkem minden erejét beleviszem a szemembe, úgy nézem a nőt. A kövér mama félreért engem és kacéran kissé följebbcsúsztatja szoknyáját. Jó isten, mert sújtasz ennyire, ezt a nőt megáldottad jó kedvvel, bőséggel, én pedig e látvánnyal megbűnhődtem már a múltat és jövendőt. A fiatalasszony is egyre barátságosabb. Intek neki, visszamosolyog. Mi lesz? A mama észrevette titkos jeljátékunkat. Félek a botránytól. De nem, őnagysága helyeslőleg bólint, majd bömbölő hangon suttogja a lánya fülébe: — Szívem, hol találunk egy udvarias fiatalembert, aki fölsegítené nekünk a kézipodgyászunkat? Patt. Érzem, a szívemben elpattant egy húr. Rettenetes fájdalom. Hát ebben a fiatalasszonyban is csalódnom kellett, nem egyéniségem bája keltett benne irántam rokonszenvet, hanem önző érdekek vezérelték. Gőgösen elfordulok tőle és ismét elhatározom, hogy végleg szakítok a női nemmel. Még húsz perc. Húsz perc, az már rövid idő, az majd csak elmúlik valahogyan. De jaj, mi az? Valami kimondhatatlan könnyebbülést érzek: a fejem nem fáj, a Krausz Dávidot már nem érzem, úgy hiszem, legurult a fejem a bőröndről... Rémes gondolat: félek, el fogok aludni... Megcsípem a karomat. Ne aludj... . . . Valaki belém rúgott. Fölriadok. A váróterem üres. Az órára nézek, negyven percig aludtam. Kirohanok a perronra, a vonatom épp most robogott el, vörös lámpája gúnyosan nevet szemem közé, míg egy hirtelen kanyarulatnál eltűnik. — Tessék a váróteremben megvárni a következő vonatot — mondja egy vasutas úr. — Mikor jön? — Huszonnégy óra múlva — mondja ő egészen nyugodtan. Ennek a vasutasnak az arcát sohasem fogom elfelejteni. Ott állt ő a sínek között és egy lámpa sárga foltokat rajzolt az arcára. Mintha idő előtt kerültem volna el végső pihenőhelyemre, a pokolba és egy Máv. egyenruhába bujtatott ördög jelentené pokoli gúnnyal: — Huszonnégy órát várni. És megint elkezdtem számolni. Egy órában van hatvan perc, az huszonnégyszer hatvan, egy perc az addig tart, míg hatvanig számolok, nos, mire 24 X 60 X 60-ig számolok, már itt is a vonat . . . 30. szám