Doros Gábor és Melly József: A nemi betegségek kérdése Budapesten. 2. rész (Budapesti Statisztikai Közlemények 61/2, 1930)
XII. A prostitúció fejlődése és a leküzdésére hivatott rendszabályok kialakulása, különös tekintettel a budapesti viszonyokra. írta : dr. Doros Gábor
711 kellett, hogy essék! Tény, hogy a Prottmann-korszak kezdetén már voltak itt-ott ilyenek és a rendőrség nekik kedvező ténykedése alatt rohamosan szaporodtak. Ismeretes, hogy ekkor már úgy Ausztriában, mint a legtöbb kultúrállamban nemcsak reglementálták a prostituáltakat, hanem a bordélyrendszert is régen bevezették, így feltűnő jelenség nincsen abban, hogy az osztrák-cseh rendőrség Budapesten nem üldözte ezeket, sőt engedélyt adott a «tűrt házak» felállítására és üzembehelyezésére. Történelmi tény tehát, hogy nálunk elnyomatásunk idején, idegen rendőrség fennhatósága alatt honosodott meg és terjedt el a magyar szellemtől mindig idegen bordélyrendszer, melynek alantas és szégyenteljes voltát ma már az egész kultúr j világ vallja és elismeri! A nemi zabolátlanság és erkölcsi lazaság minden időkben veszedelmesen terjedt tovább, mihelyt korlátlan lehetőségeket nyújtottak számára, így történt a múlt század hatvanas éveiben is! A bordélyházakban való mulatozást rövidesen felkapták s a nagy kereslet megsokszorozta ez intézetek számát, amivel egyenes arányban növekedett a szexuál-kapitalisták tipikus képviselőinek, a bordélyosoknak kapzsisága és áldozataikkal szemben tanúsított lelketlensége. Akinek elnézték az ilyen »tűrt ház» tartását, az úgyszólván korlátlan tulajdonosa lett a karmaiba került szerencsétlen eszülött nőknek. Formálisan megvásárolta ezeket a prostituáltakat (gyakran csak egyszer elbukott, sőt kivételesen teljesen ártatlan nőket) és bordélyában szigorú felügyelet alatt, a szó szoros értelmében bezárva tartotta. Kialakult e bestiális zsarolók között az az általános szokás, mely szerint ellátásért, ruházatért, toalettr cikkekért stb. olyan összegeket számítottak fel, hogy ezek a páriák, kik vesztükre önként mentek oda vagy pedig különféle csalás és becsapás segítségével kerültek a markukba, ameddig fiatalok és szépek voltak, ebből az életből ki nem szabadulhattak. A bordélyos a jövedelméből csak morzsákat juttatott alkalmazottainak, kik nagyrészben úgyis könnyelmű természetű és könnyen befolyásolható teremtések voltak s így gazdájuknál adósságot adósságra halmoztak. Már pedig a kéjnőknek felmondani vagy eltávozni addig, míg tartozásukat utolsó fillérig ki nem fizették, semmi módon nem lehetett, legjobb esetben adósságuk átruházása mellett a bordélyosok közötti »csere« útján másik tűrt házba kerülhettek. Az idegen rendőrség, melynek derogált, hogy a tűrt házak rettenetes belső viszonyaival törődjék, gondosan őrködött afölött, hogy a bordélytulajdonosok »igazukat« mindig megtalálják s egyetlen bordélyházi lány se szökhessék meg tulajdonosától adóssággal. így kívánta ezt annak a kornak hivatalos felfogása, mely a prostituáltban védelemre nem méltó árucikket látott és a bordélytartókat a »tulajdonjog védelme« alapján támogatta.