Buziássy Károly: Budapest szeszesital fogyasztása (Budapesti Statisztikai Közlemények 73/3)

Bevezetés

Bevezetés. A társadalmi élet különféle megnyilvánulásai között jelentős szerepet játszik a szórakozás kérdése is. A szórakozás ép oly fontos életszükséglet, mint akár a táplálkozás vagy bármely más fizikai vagy lelki hiányérzetet kielégítő kívánalom. Közismert tény, hogy akár fizikai, akár pedig szellemi munkakifejtés következtében fáradt el az emberi szervezet, egyaránt kívánja, ha csak bizonyos időre is, a mindennapi élet küzdelmeiből való kikapcsolódást. A testileg vagy szellemileg fáradt ember tehát egyaránt vágyódik a fel­frissülésre. Mindkét kategóriába sorozott egyéneknél fellép a hiányérzet a szórakozás után, de a kielégülés módozatait tekintve mégis számos különb­séggel. Társadalmi életünk legtöbb megnyilvánulása annyira át van itatva alkoholos vonatkozásokkal, hogy a szórakozási lehetőségeket úgyszólván el sem képzelhetjük a szeszesitalfogyasztás teljes kikapcsolásával. Nemcsak a családi élet, de a nyilvános társadalmi szereplés is annyira összefügg az alkoholélvezetekkel, alig van annak egyetlen változata, melyből az italozás hiányozna. A mai társadalom embere nemcsak rendes étkezése közben fogyasztja el a már megszokott szeszesital kvantumát, hanem iszik minden alkalommal, amikor a lépten-nyomon kínálkozó lehetőség erre ürügyet szolgáltat. Ha fázik, iszik, hogy felmelegedjék; ha melege van, hogy lehűtse magát; ha bánata van úgy »sírva vigad a magyar«; ha öröm éri az embert, akkor meg épen azért. Szeszesital kerül az asztalra a családi élet minden eseményénél: házasságkötésnél épúgy, mint a születésnél, sőt még — különösen a vidéken — gyászeset alkalmával is. Nincs rokoni vagy baráti összejövetel, ahol szerepet ne játszanék a szeszesitaloknak gyakran mértékletesnek egyáltalán nem mondható élvezete. Hivatalos összejövetelek, bankettek ugyancsak az italozás jegyében zajlanak le s köztudomású, hogy a vidéki atyafiak még üzleti ügyeiket sem tudják lebonyolítani áldomás nélkül. Utalnunk kell azonban arra a szomorú körülményre, hogy a mula­tozások, italozások nincsenek mindenkor arányban a társadalom egyes tagjainak kereseti viszonyaival, józanságával s a családfő vagy más kenyér­kereső mértéktelen költekezése, kicsapongása sokszor bizony hozzátarto­­ z*

Next