Brassói Friss Ujság, 1935. február (4. évfolyam, 32-59. szám)

1935-02-02 / 33. szám

Felmentő ítélet az 1929-es diáksavar­gások perében Rendőrök és diákok a vádlottak padján. Az ügyész kérte a vádlottak felmentését Timisoara. Mint ismeretes, 1929 december 10-én a timisorai mű­egyetem hallgatói nagyszabású tün­tetést rendeztek, amelynek során összeütközésbe kerültek a karha­talommal. Amikor a diákok, a Zsidó líceum előtt tüntettek, a rendőrség bekerí­tette őket és miután a diákok a rendőrség felszólításának a szét­oszlásra nem tettek eleget, a rend­őrség használatba vette fegyvereit. A lövöldözés következtében Caran­ciuc István diák könnyebb sérülé­seket szenvedett. Az események folytatásaképpen a timisoarai törvényszék előtt bűn­­­per indult Pistol Miklós, Sarbu Sándor, Tlán Péter és Chisozau József ellen-A tárgyaláson kijelentették, hogy fegyvereiket csak azért vet­ték használatba, mert erre paran­csot kaptak és különben is csak akkor lőttek, amikor a diákok ma­gatartását veszélyesnek látták. A két diák kijelentette, hogy a lövöldözés a rendőrség hibájából ■ történt. Ők békében otthonuk felé­­ igyekeztek, amikor a rendőrség­i őket bekerítették. Tiltakoztak a be­kerítés ellen és amikor a Zsidó lí­ceum elé értek, valaki idővel be­zúzta az iskola egyik bálákét. Erre elhangzott a vezényszó a tüze­lésre. Buzoianu ügyész kérte a vádlot­tak felmentését, mivel a rendőrök önvédelemből használták a fegy­vert, a két diá­kot viszont nem le­het felelősségre vonni egy egész tö meg tette miatt­ A 1­1­ .­ság rövid tanácsokkal után kihirdette az ítéletet, amely szerint az összes vádlottakat fel­menti. Egy asztalosmester borzalmas tűzhalála Tévedésből benzinnel akarta eloltani a tűzet. A megmentésére siető segéd is halálosan összeégett Targovisete. Borzalmas szeren­csétlenség történt Rasvadul köz­ségben- Rotaru Nicolae asztalos­mester benzinnel mosta ki ruhá­ját és hogy az gyorsabban szárad­jon, a kályha közelében egy szék­re tette. .A benzingőzök felrobban­tak és Rotaru nagy izgalmában a keze ü­gyében levő kisebb benzin­­tartányt öntötte a ruhára, abban a hitben, hogy az vizet tartalmaz. Pillanatok alatt lángban állott az egé­sz szoba és ekkor rohant be Ghisa János asztalossegéd, hogy gazdáját kimentse. A lángtenger­ből azonban esők oly súlyos égési sebek árán menekülhettek, hogy mindkettőjüket haldokolva szállí­tották kórházba. Az asztalosmes­ter háza porig égett. Sziritkolnak a párisi orvosi fő­iskola hallgatói Páris: Az orvosi főiskola hallga­tói tiltakozásuk jeléül sztrájkba léptek, amivel azt kívánják elérni, h­ogy a kormány szigorítsa meg a külföldi orvosok beözönlését és le­telepedését Az egyetemi hallgatók azt követelik, hogy a külföldi or­vos a francia állampolgárság fel­vétele után legalább még tíz esz­tendeig ne folytathasson praké­zist. A sztrájkmozgalom arányaira jel­lemző, hogy már a vegyész, sebész és fogász is csatlakoztak az orvos­nö­vendék­ekhez. Egész Bulgáriában melegen ünnepük Borisz király születésnapját Szófia. Boris bolgár király most ünnepelte meg 41. születése napját amelynek alkalmát országos ün­nepséggé emelték. A lapok kieme­lik az uralkodó jó tulajdonság­át és általában a legnagyobb szeretet hangján nyilatkoznak a királyról. A cikkíró nagyon jó hatást keltet­tek az ország lakosságának lelké­ben, miután már csaknem egy esz­tendeje a cenzúrahivatal rendele­tére a lapoknak mellőzniük kellett miden olyan hírt ,amely a király személyével, vagy az uralkodóház­zal kapcsolatos volt. 3b Bucuresti. A nemzeti­ parasztpárt állandó választmánya Mihalache elnökletével ülést tartott, amelyen Vaida és dr. Lupu is résztvettek. Miután az ülésen ismertették Mi­­ronescu lemondó levelét, az állan­dó választmány úgy döntött, hogy a volt kormányelnök lemondását nem fogadja el és megbízatást adott Vajdának, Lupunak és Ca­­linescunak, hogy személyesen ke­resse fel Mironescut, akit igyekez­zenek rábeszélni, hogy maradjon meg a párt keretein belül. Ezután az állandó választmány tárgyalás al­á vette az új pártprogrammot. Az ülésen néhány olyan iasi-i ve­zető párttag is részt vett, aki nem tagja a bizottságnak. A párt veze­tősége meg akar győződni, hogy a Programm tervezettel szemben va­lóban vanna­k-e komoly kifogásai a iasi-i pártvezetőknek. Az állandó választmány este ismét ülést tart. A Viitorul azt írja, hogy Vaida me­morandumot terjesztett Mihala­die elé, akit arra szólít fel, hogy nyil­vánosan szögezze le a párt maga­tartását Maniuval szemben. A ma­gá r­észére szabad kezet kér, hogy­­ a mantu­stákkal szemben reak­­­­ciókat alkalmazzon és az erdélyi­­ és bánsági pártvezetőket újjászer­n­­vezze. Tiszta helyzetet akar teremteni pártjában Szabad kezet kér a mannistákkal szamban Kun Béla nem kaphat beutazási engedélyt Angliába London. Az alsóházban Hall Caine képviselő kérdést intézett a belügyminiszterhez, nyújthat-e­­az fosítékot ar­ra nézve, hogy Kun Béla vagy barátai nem kapnak en­geedélyt az Angliába való beutazás­ra. A belügyminiszter válaszában kijelentette, hogy eddig semmiféle ilyen kérelemre engedélyt nem ad­tak ki és kijelentheti, hogy ezek­nek az embereknek nem ,Mi­liírendó megadni a beutazási engedélyt. HÁRMAN FELELŐSEK A MO­HAWK GŐZÖS KATASZTRÓFÁJ­ÁÉ­RT Newyork. A Mohawk gőzös ka­tasztrófája ügyében megindított vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlenségért hárman fele­lősek. Ezek közül kettő a tenger­be fulladt, míg a harmadik nyom­talanul eltűnt. — IDŐJÁRÁS. Élénk északnyu­gati szél, sok helyen, kínált észa­kon honos eső és hajzás, a hegye­ken csakis havazás. A nappali hő­mérséklet csökken, de az éjféli lehűlés mérséklődik. mONDIJ .TASI A KIRÁLYNÁL Bucuresti. A király hosszas ki­hallgatáson fogadta Tranen Jasit, a néppárt alelnökét, aki a napok­ban ünnepelte 50 esztendős szüle­tésnapját. HÚSZÉVI FEGYHÁZRA ÍTÉL­­TEK EGY LEGÉNYT KÉTSZE­RES GYILKOSSÁG MIATT Az oradeai ítélőtábla tegnap délelőtt kétrendbeli gyilkosságért, a­ húszévi fegyházra ítélte Papp Sán­dor Pánit községben lakó fiatal le­gényt, aki 1932 november 3-án, a község mellett elterülő erdőben egy bottal agyonverte mostohaap­ját, Laci Györgyöt. A gyilkos sze­mélye két évig titokban maradt. 1934. május hó 14-én azután Papp Sándor egy korcsmában összeszó­lalkozott testvérével, Papp József­fel, verekedni kezdett vele, majd agyonverte. Amikor letartóztatták, bevallotta, hogy mostohaapját is ő ölte meg. A zalaai törvényszék 15 évi fegyházra ítélte és az ítéle­tet most a tábla 20 évre emelte fel —o— — A szenvedő, beteg nőket reg­gel éhgyomorra egy kis pohár ter­mészetes „Ferenc József“ keserű víz 2—3 óra alatt könnyű, lágy bél kiürüléshez segíti és ezáltal igen sok­ esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. 1935 febr. 10-én a Talisoarai (olaszteleki) kórház­sorsjegyek húzása feltétlen megtör­ténik. Elszámolások és pénzek be­küldése fe­bruár 5-ig haladék nél­kül eszközlendő, mert a húzás nap­jáig be nem érkezett és eladottnak be nem jelentett sorsjegyek eladat­lanoknak tekintetnek és a kórház javára játszanak. Csak egy húzás lesz : 1231 darab sorsjegy nyer. Fő­nyeremény 100.000 lej. Egy sors­jegy ára 25 lej. Húzás idejéig még bárki vehet és rendelhet, a Sors­jegy ára 7 lej, portó előzetes be­küldésével Unitárius Nőszövetség­­nek Odorholu, hová minden leszá­molás és pénz beküldendő. Tizennégy ókirályságbeli városban szünetel a tanítás a náthajárvány miatt Bucuresti. (Rador.) .A spanyol­nátha járvány az egész ország te­rületén mind nagyobb mértéket ölt, lasi város lakosságának leg­nagyobb része beteg. A gyógyszer­tárakat annyira igénybe vették, hogy a gyógyszerek kifogytak. Az iskolákat bezárták. Ugyancsak szü­netel a tanítás Galatiban, Caracal­­ban, Turnu Severinben, Craiovani­ben, Vasaimban, Aradon, Haladban és Chisinauban. Silitraban több ha­lálesetről érkezett jelentés. Előadás közben tűz támadt a galati „Paradiz“ moziban Galati. Tegnap este fél 7 órakor előadás közben kigyuladt a „Pa­­radiz‘‘ mozi vetítő kamrája. A tü­zet rövidzálat okozta, amelytől l­ángra lobbant a filmtekercs és csakhamar elterjedtek a lángok a nézőtéren is. A közönség körében óriási pánik tört ki és egymást ta­posva rohantak a nézők a kijárat felé. A vetítőkamrában meggy­­­ladt Nicolae Ifrim ruhája is, aki hogy a tűzhalál elől meneküljön, levetette magát a földszintre, ahol eszméletlenül terült el. Az opera­tőrt eszméletnül szállították kór­házba

Next