Brassói Friss Ujság, 1935. november (4. évfolyam, 304-333. szám)
1935-11-01 / 304. szám
Olcsó japán árucikkeket engednek be az országba? A japán a román piac megnyitása ellenében főként eptroleumot venne át tőlünk Bucuresti. Románia tokiói körzete jelentette kormányának, ahogy sikeres tárgyalásokat folytatott a legnagyobb japán ipari, bánya és hajózási részvénytársaságokkal s ezek intervenciójára ajapán kormány hajlandónak nyilatkozott kereskedelmi egyezményt kötni Romániával. A megkötendő szerződést a legutóbb aláírt japán—török szerződés alapulvételével készítenék el, amely igen nagyszámú olcsó japán árucikk számára nyitná meg az utat Romániába, amiért viszont Japán igen sok román árut venne át. A terv megvalósítása már a legközelebbi időre várható, amikor a 17 különféle ipari, bánya és tengerhajózási részvénytársaságot magába tömörítő és 200 millió jen alaptőkéjű japán tröszt elnöke és Tokió legtekintélyesebb közgazdásza, Ghirasu, már a jövő héten Bucurestibe érkezik A tárgyalások során megbeszélik a román—japán gazdasági kapcsolatok alapjait, valamint a két állam közötti árucsereforgalom tájába tornyosult eddigi akadályok elhárításának körülményeit. A szerződés előkésztése körül működő személyiségek indokolása szerint Románia legfontosabb kiviteli cikke az ásványolaj és annak termékei, amelyek azonban csak úgy bírják el az amerikai petróleummal a versenyt, ha a kivitt mennyiség ellenében Románia a világszerte legolcsóbb japán árucikkeket átveszi. Katonai egyezmény készül Németország és Japán között A világhírű Zeiss optikai cég eladta ipari titkait egy japán vállalatnak Tokio. A világhírű Zeiss német optikai cég elnöke, Zeiss Károly szerződést kötött egy tokiói nagy ipari vállalattal, amelyre ráruházta az összes szabadalmait és ipari titkait úgy, hogy most már a japán cég is elkészítheti azokat az optikai műszereket, amelyekre különösen az aviatikának és a haditengerészetnek van szüksége. Japán katonai körökben rendkívüli fontosságot tulajdonítanak a szerződésnek, mert ez egy újabb lépést jelent a német japán katonai egyezmény megkötése felé. Három község lakóinak véres verekedése egy bmsun Cernauti Cehaor községben óriási arányú verekedés játszódott le egy búcsú alkalmával. Két szomszédos falu lakossága az alkohol hatása alatt egy vitás földterület miatt összeverekedett. A verekedésbe beleavatkoztak a cehaoriak is és a küzdelem több órán keresztül mindaddig tartott, amíg ki nem fáradtak és sokan még nem sebesültek. Mire a csendőrség a verekedés színhelyére érkezett, ott már csak két halottat és igen sok súlyos sebesültet találtak. MÉG CSAK RÖVID IDEIG ARADON ! Jöjjön el ön is Körösladányihoz, ahol a legprecízebben megtudhatja jövendő sorsát, üzleti vállalkozásait, peres ügyeinek eredményeit és hogy szerencsés s boldog lesz-e a házasságban- Fogad naponta d-u- 3—7 óráig. Uj cim Str. Oneu 21. Csürdöngölő vendéglő közelében — a kapun tábla. A cimet őrizze meg______ KERESEK egy jó, munkaszerető, szakképzett kezelő molnárt, aki a malom szakmában teljesen jártas, percentre, vagy fixre azonnali belépésre. Fratii Kása, Dorobanti. SZENVEDŐK! Használják ki az alkalmat, megrendelni az „Orthopedia“ brasovi cég vezetőjénél, a jól ismert specialistánál D. Gutermann-nál, ki november elejétől kezdve pár napig Petrosamban tartózkodik. 1. Speciális kötet gyomorsülyedés, vándorvese, lelógő has, állapotos has, köldök, vagy bármilyen nehéz sérv ellen. 2. Egyenes tartót, lúdtalpbetétet, gipsz titán duraluminiumból. 3. Gummiharisnyát. 4. Orthopedig fűzőket gerincferdülések ellen. Műlábakat, műkart és bármilye szakmába vágó készüléket. Pontos és előnyös kiszolgálás biztositva. Jelentkezések személyesen vagy írásban eszközlendők Komarnicki késműves és köszörűs üzletében, Casa Cercualaval szemben. Megjelenik november 2-án, szombaton ÁTVEHETŐ 3 LEI KEZEZÉSI ÉS SZÁLLÍTÁSI KÖLTSÉG LEFIZETÉSE ELLENÉBEN A LAPKSHORDÓKNÁL a sisenj ■■■■■ . Az ardeali és bánáti MILLIOMOSOK SOROZATA igazolja, hogy LEGSZERENCSÉSEBB árusítás a BAUCA ILIESCU S. A. CLU & Küldjön be postán 207.— Lest és forduló postával megkapja SZERENCSE sorsjegyét. Postacsekk szám : 40.050. NE SZALASSZA EL SZERENCSÉJÉT ! Képviselet: Aradi fiók: Strada Bratianu No. 3. LETÉPTE HORGONY LÁNCÁRÓL AZ ORKÁN A DEVONSHIRE CIRKÁLÓT Alexandria. Tegnap itt óriási szélvihar volt, amely letépte horgonyláncáról a Devonebie nevű nagy angol cirkálót. Több hadihajó sietett a cirkáló segítségére, hogy megakadályozzák a más hajóval való összeütközést. — Gyomor- és bélzavaroknál, hasüregbeli vérpangásnál, étvágytalanságnál, szorulásnál, felfúvódásnál, gyomorégésnél, felbölögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél egy-két pohár természetes „Ferenc József“ keserűviz alaposan kitisztítja az emésztőutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizet még a hosszú idő óta fekvő betegek is nagyon szívesen isszák és általánosan dicsérik. minii in un ii i I' Ihiim i whihiiw ii^iw■ A békehírek némáiban hossz volt a newyorki tőzsdén A hadifémek ára zuhan London. A békehírek legutóbbi jó hangulatában kedvező légkör jelentkezett a tőzsdéken. A londoni értéktőzsdén az angol állampapírok feltűnő megszilárdulást mutattak. A fémtőzsdén esett a hadifémek ára, ami világos jele anna, hogy üzleti körökben nem számítanak hosszabb háborúval. A newyorki értéktőzsdén valóságos rakétaserrű áremelkedés robbant ki, amelyet megerősített a Newyorkba visszatért Morgensbau kincstári államtitkár megnyugtató nyilatkozata európai benyomásairól. A vezető értékek ezres és lízezres csomagokban cseréltek gazdát. A forgalom 2.870.000 darab volt, ami 1934 július 26-ika óta újabb magassági rekordot jelent. Azonkívül 117 paior évfolyama elérte az év újabb csúcspontját. A párisi tőzsdén szintén általános volt az áremelkedés Az ország minden részéről érkeznek DRÁMA rejtvény megfejtések Páratlan érdeklődés nyilvánul meg lapjainkban közölt Diana keresztrejtvények iránt. Az ország minden részéből érkeznek megfejtések, amelyek tömegét a Diana által kiirt 61 megfejtési jutalom csak fokozni fogja. E közszeretetnek örvendő sósborszesz páratlan hatásánál fogva méltán érdemli meg a fogyasztóközönség ragaszkodását, amit a keresztrejtvények kapcsán is tapasztalhatunk. Ismételten felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a megfejtés a Diana használati utasítás és a 3 részvételi szelvény nélkül érvénytelen. A Diana használati tuasités minden üveghez mellékelve van és a Diana sósborszesz minden üzletben beszerezhető. A vidéki megfejtők, akik elmulasztották a szelvények kivágását, szelvényeket tartalmazó lappéldányok árát posta bélyegben is mellékelhetik a megfejtéshez, hogy ezáltal érvényesíthessük azokat.