Brassói Lapok, 1972 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1972-04-08 / 14. szám
RIPORT ét évforduló indított el Zajzonba, mindkettő Zajzoni Rab István költő emlékezetét idézi. Az első évfordulóról, születésének száznegyvenedik évfordulójáról szülőfaluja „megfeledkezett", akárcsak sok más előbbi évfordulójáról, noha a februári közművelődési csúcsidény időt és teret is engedett volna a megemlékezésre. Májusban Zajzoni Rab István halálának száztizedik évfordulója ilyképpen adósságtörlesztésre is kínálkozó alkalom. Az adósságtörlesztés szándékával és érzetével szegődtem magam is a „tűnő idő nyomába", hogy felkutassam azt, mennyiben, hogyan és miként él a mai Zajzon köztudatában egyetlen költő szülöttének az emlékezete. Erre a búvárkodásra egyébként Halász Gyula is felbátorított, aki a Haladó Hagyományaink sorozatban 1959-ben közzétett Zajzoni Rab István kötet végén megjegyezte, hogy többek között „különböző magánközlések a csángóság és a költő rokonai köréből" szolgáltak forrásanyagul. Halász Gyulát, aki majdnem át is lépte a „századik év küszöbét", megkérdezhettem volna, melyek voltak e „különböző magánközlések". Sajnos, elmulasztottam, s így be kellett érnem ezzel a kevésbé célravezető, kevésbé eligazító biztatással. Egyébként Halász Gyula az említett Zajzonikönyv előszavában nemcsak tudományos igénnyel, hanem tudományos eredményességgel és rendkívüli tájékozottsággal, ma is helytálló értékítéletekkel vázolta fel a „nagy tehetségű, nemes gondolkodású, népért és szabadságért hevülő magyar költő" küzdelmes életútját, küzdelmes irodalmi pályafutását. Noha a Halász Gyula alkotta Zajzoni Rab Istvánportré aligha szorul kiegészítésre, nem találtam-találom érdektelennek a költő utóéletét vizsgálni, az úgynevezett „hálás utókort" megszólaltatni. Az általános iskola tanárijában Bartók Elemér igazgatóval és Rab Matild tanárnővel beszélgettünk Zajzoni Rab Istvánról, hozzájuk fordultam azért az eligazításért, amelyet — jóvátehetetlenül — elmulasztottam Halász Gyula bácsitól kérni. Megkaptam, de jegyzetfüzetembe már jóval kevesebb rokon neve kerülhetett, mint annak idején a Halász Gyuláéba : Sipos Katalin, Rab István, Csíki János. .. Bartók Elemérrel az iskola monográfiáját, egyéb iratokat lapozgattunk, hátha rábukkanunk valamilyen Zajzoni-emlékre. Nem bukkantunk. Nem bukkanhattunk, hiszen a zajzoni iskola csupán 1872-ben nyitotta meg kapuit, s az iskolateremtéshez Rab István, a költő édesapja is hozzájárult. S az iskola ? Őrzi-e, ápolja-e a költő emlékezetét ? — Az utóbbi tíz esztendőben kétszer emlékeztünk meg Zajzoni Rab Istvánról az iskolában. De nagyobb emlékünnepséget, amely az egész falut megmozgatta volna, nem rendeztünk — mondta Rab Mahid tanárnő és „ráérezve", hogy a két megemlékezés igencsak kevesellhető, hozzáfűzte : — Időnként osztályfőnöki órákon is beszélünk róla. Bartók Elemér igazgató : — Két évvel ezelőtt szándékoztunk egy nagyobb Zajzoni-emlékünnepséget rendezni. Megbeszéltük részleteiben a műsort is, a gyermekeknek kiosztottuk a verseket — már tanulgatták —, de nem alapoztunk „önerőre", szándékunkban állt jeles közírókat, színészeket is meghívni. Végül úgy tűnhetett, túl nagy fába vágtuk a fejszénket, az ünnepség el- maradt. — Remélhetőleg nem véglegesen ... — Szó sem lehet róla. Májusban szeretnék a Zajzoni-évforduló alkalmából helyrehozni a mulasztást — biztosított Bartók Elemér. — Egyébként kértük a magyar nemzetiségű dolgozók Brassó megyei tanácsának a támogatását is. Nagyszabású emlékünnepségre gondolunk az idén, olyanra, amely az egész falu figyelmét felhívja nagy fiára. — Noha a hét évvel ezelőtt tervezett emlékünnepség elmaradt, a készülődés is eredménnyel járt —fűzte hozzá Rab Matild. — A gyermekek verseket tanultak, a Leánymezőt, Zajzoni egyik legszebb, megzenésített versét azóta is éneklik. Ezzel az első beszédtéma kimerült : a Zajzoni iskolában ennyiben őrzik Zajzoni Rab István emlékezetét, azét a költőét, akinek példás élete, maga- tartása, személyisége, versei is elevenen, hatékonyan járulnak hozzá a nevelő tevékenység eredményességének növeléséhez, a tanítványok jellemalakításához. Emellett érvelnek Orbán Balázs szép elismerő sorai is : „Rab volt neve, de lelke az elnyomatás közt is szabad maradt, mint magasban röpködő sas, s rabja csak az emberi legdicsőbb szenvedélynek, a hon- és szabadságszeretetnek volt: ez tette őt a zsarnokság rabjává, ez ásta meg kora sírját". Egy költő utókora nyilván akkor a leghálásabb, ha olvassák. De Bartók Elemér igazgató „bevallotta", hogy az iskola könyvtárában egyetlen Zajzoni Rab István kötet sincsen. Sőt az egész faluban is mindössze két-három kötet jár kézről kézre. Azokat, akik a Halász Gyula szerkesztette Zajzoni Rab István-kötet megjelenésének idején, 1959- ben a könyvtár állományának felfrissítéséről „gondoskodtak", legfennebb azért marasztalhatjuk el, mert nem voltak elég szemfülesek, a könyvet mindössze 830 példányban jelentették meg, s azóta újabb kiadására nem került sor. pesten élő Hétfalusi Mártonnak is (Hétfalusi Márton Zajzoni Rab István egyik legavatottabb ismerője, emlékezetének egyik leghűségesebb ápolója, aki az 1860-as Táncsics-per iratainak felfedezésével és közreadásával a Zajzoni-kutatást is nagy mértékben előlendítette, lévén, hogy Zajzoni is a vádlottak padjára került). Csíki János ismeri Zajzoni Rab István verseit, ismeri a költő életét is, úgy, ahogy az irodalomtörténet továbbította. De nem őriz egyetlen meghitt íratlan emléket sem, amelyet a rokonság továbbított volna. , Szülőfalujában, a kései rokonok sorában sem vált családi „ereklyévé", mondahőssé, legendás alakká Zajzoni Rab István. Csíki János elfogadhatóan indokolta meg : — Zajzoni nagyon fiatalon, harmincéves korában utódok nélkül halt meg. Siár kisgyermek korában elkerült Brassóba a német gimnáziumba, onnan Pestre, Bécsbe sodorta élete útja, ritkán látogatott haza, csak meghalni tért vissza. Életében is alig ismerték Zajzonban . . . Sipos Kata nénit éppen újságolvasás közben zavartuk meg. — Úgy hallottuk, Kata néni, hogy rokona Rab Istvánnak, a költőnek. — Igen, a nagyanyámnak a testvére volt. Nagyanyámat Máriának hívták — mondta Kata néni leplezetlen büszkeséggel a hangjában. Bementünk a belső szobába, a falon két másik családi fénykép társaságában ott található a Zajzoni Rab István nagyított képe. Miközben a képet nézegettük, Sipos Kata néni „féltékenyen" kérdezte : — Ez a szebbik kép vagy az Oláh Jánoséké ? (Még nem tudtam válaszolni, de most, hogy az Oláh Jánosék Zajzoni képét is megismerhettem, elmondhatom : mindkettő szép, őrizzék továbbra is kegyelettel.) — Kata néninek nem mesélt semmit Rab Istvánról a nagymamája, az édesanyja ? — Édesanyám mesélte volt, hogy látta egyszer Rab Istvánt, de még kisgyermek volt, csak arra emlékezett, hogy hazajött egy úriember. Mert Rab István városi öltözetben jött. — A verseit olvasta-e Kata néni ? — Nem is tudok róla, hogy megjelentek volna. Valahol azt olvastam, hogy mielőtt versei nyomdába kerültek volna, a tehetséges költő meghalt. Azt az egy versét ismerem, amelyet a sírkövére véstek : „Neve és nemzete Rab vala, de szabad a lelke és dala". Felhívtuk Kata néni figyelmét a Halász Gyula Zajzoni Rab István kötetére. — Ha megkaphatnám a könyvet, megvenném jó pénzért — biztosított Kata néni. Sajnos, nem tudtuk azzal biztatni, hogy megszerezhetjük számára. Oláh Jánosék lakják Zajzon egykori jegyzője, Malis Bálint házát. Matis Bálint — aki az 1923-as kiadású Csángó Naptárban forrásmunka értékű tanulmányt közölt a költőről, s aki tehetséggel munkálkodott a hétfalusi csángóság értékeinek megőrzésén, a házzal együtt a hagyományőrző munka emlékeit, a könyveket és kéziratokat is örökbe hagyta. Az ugyancsak tőle fennmaradt hatalmas Zajzoni Rab István kép megbecsülésnek örvend a házban, mintegy jelezve, hogy az örökség jó kezekbe került. A háziasszonnyal beszélgettünk, s meggyőződhettünk arról, hogy irodalomszerető, Zajzoni Rab Istvánnak is jó ismerőse, de nem őriz ő sem egyetlen olyan emléket a költőről, amelyet első közlésben továbbíthattunk volna. A beszélgetés időszerű volt, mert Oláh Jánosné éppen egy kölcsönkért kötetből másolt ki néhány verset, leánya, Jutka számára, aki elsőéves, magyar nyelv és irodalom szakos főiskolai hallgató Marosvásárhelyen, s akit Kicsi Antal már le is „vizsgáztatott" Zajzoni Rab Istvánból. — Így kell segítenem a leányomon, hogy egy következő alkalommal jóval többet mondhasson Rab István költészetéről. „Fényes teremben nem neveltek Szegény anya, szegény életre szült, A régi jó idők elteltek. Hol a világ ily szegényt is becsült." olvastuk a költő szülőházán elhelyezett márvány emléktáblát, a Brassó megyei magyar tantestület 1887-es tisztelgésének jelét. A szülőház legidősebb lakójával, a költő rokonával, Fehér Anna nénivel folytattuk a búvárkodást, abban a reményben, hogy több, közvetlenebb emléket jegyezhetünk fel. Nem jegyeztünk, mert Anna néni is azt mondta el a költőről, amit az irodalomtörténet hagyott ránk. Viszont kegyelettel csodálhattuk meg egyik — feltehetően egyetlen — használati tárgyát, az évtizedekkel dacoló „kosztent", amelyben Zajzoni kézírását is felfedezhettük : két „népért és szabadságért" hevülő versszakot. A „kasztent" nem emléktárgyként őrizték meg az örökösök, hanem egyszerű bútordarabként, s hogy szebb legyen, be is festették. Fehér Anna néni dédunokái pedig tintaceruzával erősítették meg az írást, hogy könnyebben ki lehessen betűzni. A szomszédban a kilencvenéves Orbán János bácsit kerestük fel. Ő sem őrzött egyetlen eredeti Rab István-emléket, viszont megmagyarázta, miért nem járhat több sikerrel egy ilyen szándékú köztudatfaggatás. — Hja kérem, annak idején az egész falu analfabéta lehetett, nem volt egyéb megélhetés csaka föld. Zajzoninak is el kellett hagynia kisgyerek korában, hogy meghalni jöjjön haza. Ezt tették aztán hosszú évtizedekig a csángók, elszakadtak szülőfalujuktól, a megélhetés kényszere vándorbotot aott a kezükbe , legtöbbjük Bukarestben próbált szerencsét. Magam is jártam Bukarestben, Rómában, Budapesten. Most mind azt mondogatom, bár születtem volna ötven évvel később, más most az életünk. Zajzoninak is jobb lett volna máskor születnie. S Orbán János bácsi érvelése aligha cáfolható. És abban is igazat adhatunk, hogy a „fellendült" csángóság, amely ma másképpen és Zajzoni Rab Istvánról is többet tud ma, mint valaha. Erről Orbán bácsi is meggyőzött. Deák Anna „közvetlen" Zajzoni Rab István emléke : — 1932-ben Csernátfaluban és Zajzonban nagy emlékünnepségeket tartottunk. A Zajzoni-emlékünnepségen én is szavaltam. Ma is megvannak a versek, amelyeket arra az alkalomra kimásoltam. Deák Anna nemcsak a kimásolt verseket őrzi, hanem a levelezőlapon sokszorosított Zajzoni Rab István-fényképet is, amelyet az emlékünnepség alkalmával árusítottak. Ebből a fényképből többet is őriznek Zajzonban, a költő iránti ragaszkodás jeleként. Ezt a ragaszkodást juttatta kifejezésre Rab István is, aki a költő emlékezetének megőrzéséről, további ápolásának szükségességéről beszélt. Az óhaj, amelyet megfogalmazott, közös óhaj, minden beszélgetésben szó esett róla, s csak az ismétlés elkerülése céljából nem említettem. Sokszor kérdés formájában hangzott el. — Mikor hozzák haza Istók János Zajzoni-szobrát ? (Erre a kérdésre illetékesebb választ adhatna a Tatrang községi néptanács végrehajtó bizottsága.) Magdó János körorvos, aki kortárs művészeti értékek, valamint az egykori csángó népélet és népművészet értékeinek gyűjtőjeként is nevet szerzett, szintén figyelmet érdemlő javaslatot tett : létesítsenek emlékmúzeumot a költő szülőházában. A Zajzoni-szobor hetven éve foglalkoztatja a „hálás utókort", 1902-ben Környei Laura tanítónő kezdte a gyűjtést a szoboralapra. Azóta több ízben alakult szoborbizottság. A múzeum gondolata sem Magdó Jánosban fogamzott meg először. A közeledő Zajzoni Rab István-évforduló arra is alkalom, hogy összegyűjtsenek minden emléket, amellyel a költő a jelenben is építhetne, munkálkodhatna példamutatóan nemes gondolat- és érzelemvilágával. Nyilván erre elsősorban versei lennének hivatottak, s ez könyvkiadásunk egyik adósságára figyelmeztet. Mert amint Magdó János is mondotta : Zajzoni Rab István jelentősége túlmutat szülőfaluja „határain". Zajzoni Rab István Bartók Elemér igazgató kísért el a Zajzoni emlékezetét búvárló útra. Csíki Jánossal beszélgettünk legelőbb, aki nem csak a költőnek távoli rokona, hanem rokona a Buda 1 14. SZÁM 3. oldal