Brassói Lapok, 1972 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1972-08-19 / 34. szám

RIPORT A fogarasi vegyipari kombinát fennállása fél­évszázados évfordulójának ünnepségéről — amelyet jelenlétével Nicolae Ceauşescu elvtárs is megtisztelt —­ a rádió, a televízió és a sajtó közvetítésével ide­jében értesülhetett az egész ország közvéleménye. Az ünnepség alkalmával — a vegyipari kombi­nát többezres munkaközösségének megbecsülése­ként — két dolgozó, Gheorghe Matei gépészmester és Vichente Pică vegyészmester megkapta a Szocia­lista Munka Hőse címet. Tavaly — a párt félévszá­­zados ünnepe alkalmából — Ion Milea vegyészmes­ter részesült e rangos kitüntetésben. A napokban ötre emelkedett a fogarasi hősök száma: Maria Tănase és Aurelia Grama vegyész­operatőrök is megkapták a Szocialista Munka Hőse megtisztelő címet, annak következtében, hogy pár­tunk főtitkára, Nicolae Ceauşescu elvtárs a fogarasi dolgozók ünnepi nagygyűlésén mondott beszédében külön felhívta a figyelmet a nők munkájának mél­­tányosabb elismerésére. " Az a tudat, hogy néhány perc múlva egyszerre öt hőssel találkozhatom szemtől-szembe, bizonyos elfogódottság- érzetet ébresztett bennem, szerettem volna, ha a kocsi — legalább az utolsó kilométere­ken — lassúbb iramban közeledne a célhoz, a vegy­ipari kombináthoz, ha még egy kis időt engedélyez­ne ahhoz, hogy gondolataimat, főleg kérdéseimet elrendezhessem. De a kocsi még jobban nekirugaszkodott az au­tósztrádán, alkalmasint sofőrünk, Abrudán bácsi nyomta meg erélyesebben a gázpedált, noha ő is gondolhatta, hogy egyszerre öt hőssel ismerkedni, nem mindennapi újságírói feladat. Miközben a pártbizottság székhelyére kísért, Victor Iovu mérnök, a pártbizottság titkára valame­lyest eloszlatta elfogódottság-érzetemet. — Ne higgye, hogy a hőseink csodalények — mondta. — Egyszerű munkásemberek, akárcsak a társaik, olyanok, akik minden tehetségükkel, tudásukkal, szenvedé­lyesen munkálkodnak a kombinát fejlődésén, a­­k­ik kiválóan össze tud­ják hangolni az egyéni és közösségi érdekeket, és éppen ezáltal váltak követendő példákká. A kitüntetésük mit sem vál­toztatott munkatársaik­hoz való viszonyulásu­kon, megőrizték közös jellemtulajdonságukat, a szerénységet. Amíg Victor Iova elvtársat hallgattam, arra gon­doltam, hogy a szerkesztőségben „kitalált" riport­címről : Sztárok, munkaköpenyben, le kell monda­nom. Mert a sztárság fogalma mintha mégsem ille­nék e hősökre. " Maga azért nem túlságosan szerencsés em­ber -"- vélekedett a párttitkár egy biztató mosoly kíséretében. Igenlően bólintottam, pedig végig sem hallgat­tam. — Sajnos, Tănase elvtársnő Brassóban van, or­vosi kezelésen,a másik hősünk pedig, Gheorghe Ma­ier szabadságát tölti — folytatta olyan arckifeje­­zéssel, amely mintha csak azt sugallta volna : hiá­ba, a hősök is emberek. Ezt az arckifejezést akkor is megőrizte, amikor — telefonon hívta meg a pártbizottság székhelyére a hősöket — kiderült, hogy Milea mester éjszakai váltásban dolgozott és éppen otthon alszik. . . — Ha már nem volt szerencsém találkoznom ve­lük személyesen, a titkár elvtárs bemutathatná né­hány szóban őket. — Hogyne. Nagyon szívesen, mindannyiukat jól ismerem, mindenki jól ismeri őket — kezdte a párt­­titkár. — Ion Milea vegyészmester már több mint harminc éve dolgozik a kombinátban, több mint huszonöt éve párttag. A szakmájában és a társa­dalmi munkában egyaránt mindig az élenjárók közé tartozott-tartozik. A kiváló szakmai felkészültség mellett gyors ítélőképesség és cselekvőkészség jellemzi. — Fel tudna idézni egy körülményt, egy esetet, amelyben ezek a tulajdonságai megnyilatkoztak ? — Igen. Emlékszem — régebb történt — egy al­kalommal tűz ütött ki az ammóniák-gyárban, amely katasztrófához is vezethetett volna. Az emberek jó része elvesztette a fejét, valóságos pánik­hangulat uralkodott el. De éppen Milea mester volt az, aki megőrizve higgadtságát, bátor közbelépésével — néhány társa támogatásával — eloltotta a tüzet. Mindenki elhalmozta csodálatával, dicséretével, de ő csak ült sápadtan, kimerülten, arcáról leolvashat­tuk, nincs tudatában annak, hogy hőstettet vitt vég­hez. Úgy viselkedett, mintha csak kötelességét tel­jesítette volna. Egyébként az első ammóniák-gyár üzembehelyezésében oroszlánrésze volt, most az új ammóniák-gyárnál dolgozik. Victor Iovu mérnök elébe vágott következő kér­désemnek : — Milea mesterről, de a többiekről is elmond­hatom : nemcsak jó vegyészeket nevelnek, hanem embereket is. Nálunk a munkaerő vándorlás soha nem vált problémává, s ez éppen nekik köszön­hető : türelemmel, megértéssel, tapintattal foglalkoz­nak minden munkatársukkal, főleg a fiatalokkal. Tudják, hogy a lelki kiegyensúlyozottság a sikeres munka egyik előfeltétele. — Bemutatná néhány szóban a többi hőst is ? — Maria Tanaseról is azt mondhatom — folytat­ta a titkár —, hogy szorgalmát, lelkiismeretességét, emberségét, a kombinát iránti hűségét honorálták munkatársai, amikor a közgyűlésen húszéves tevé­kenysége méltatásaként kitüntetésre javasolták. Mert el kell mondanom, minden hősünket a dolgozók sok ezres tömege választotta. Mindaz, amivel Milea mes­­tert és Maria Tănase opartőrt meg a többieket jel­lemeztem, Gheorghe Maier gépészmesterre is találó. A kombinátban eltöltött huszonnyolc év alatt nem­csak szorgalomról, fegyelmezettségről, emberszere­­tetről, kiváló pedagógiai érzékről tett tanúbizony­ságot, hanem­ állandó tudásszomjáról is. Ezzel ma­­gyarázható,hogy a legtermékenyebb újítók sorá­ban tartják számon. Mintegy harminc újítása, ész­­szerűsítése több mint tíz millió lejes megtakarítást eredményezett.­­— Nem szándékszom feltétlenül ellentmondani, titkár elvtárs, de — ha nem tévedek — azzal kezd­tük a beszélgetést, hogy a hősök nem csodalé­nyek .. — Nem is — felelte Victor lova elvtárs mosolyog­va. — Megérkezett Grama elvtársnő, döntse el ma­ga, hogy csodalény-e vagy sem ? Miután bemutatta a hősnőt, szabadkozott, hogy magunkra kell hagynia, részt kell vennie egy alap­szervezeti ülésen. Aurelia Grama arcáról nem olvashattam le sem­mi szokatlant, megjelenésében nem volt semmi „hő­siesség". — Hogyan váltam hőssé ? — kérdezett vissza, mint aki nem készült fel a kérdésre. — Mit felel­hetnék ? Csak azt mondhatom, húsz éve dolgozom a kombinátban, mindig igyekeztem pontosan, lelki- Írta: Apáthy Géza ismeretesen végezni munkámat, soha egyetlen na­pot, egyetlen órát nem hiányoztam. Mindig tiszte­lettel hallgattam meg és követtem idősebb, tapasz­taltabb munkatársaim tanácsait ilyen szempontból a mai fiatalok ... — Miért beszél így ? Hiszen, amint látom, egye­lőre még a fiatalabbak közé tartozik — tiltakoz­tam s aligha túloztam el a bókot, mert Aurelia Gra­ma még nem töltötte be a­ negyvenedik életévét. — Ne értsen félre : szeretem a fiatalokat. Az igazság az, hogy a mai fiatalok — sokkal jobb fel­tételek között indulnak, mint mi annak idején —nyil­vánvalóan felkészültebbek, többet tudnak. Egyesek néha mégis azt képzelik, nincs már mit tanulniuk, lebecsülik az idősebbeket, akik sok éves gyakorlati tapasztalás útján szerezték ismereteiket. — Hogyan kell eljárnia ilyen esetben annak, a­­kit irányításukkal megbíztak ? — Az embernek megértéssel kell közelednie hoz­zájuk —– vélekedett Aurelia Grama. — Nem kell le­hűteni önbizalmukat. Előbb-utóbb úgy is rádöbben­nek, hogy nem csak belőlük áll a világ. Hanem ar­ra kell törekedni, hogy felfedezzük képességeiket és helyes irányt szabjunk nekik. — Véleménye szerint, mit kell tennie egy mai fiatalnak, hogy a Szocialista Munka Hősévé vál­­hassék ? — Tanulnia és dolgoznia, feltétlenül — felelte Aurelia Grama, majd rövid töprengés után : — És meg kell teremtenie azokat a szubjektív körülmé­nyeket, melyek elősegíthetik a munkában és a ta­nulásban. Megfelelő életformát, életütemet kell ki­alakítania. Nyilván ,a munkaközösségnek is segít­ségére kell lennie.­­— Miben lehet segítségére a közösség ? — Nézze, munkatársainkat általában is jól meg kell ismernünk, a termelési problémákon kívül egyéb problémákat is meg kell beszélnünk. Előfordulhat, hogy egy fiatal ideig-óráig lelki válságba jut — a fiatalkor viharos —, azon kell lennünk, segítsük át a buktatókon. A vegyipar egész embert követel... — Önnek sikerült ? ... — Igen, családi életem is kiegyensúlyozott, fér­jem Octavian Grama,­ aki a kombinátban sofőr, végtelenül megértő. Igaz, sokat utazik, a házimun­kában ritkán segíthet, de nincs is szükségem se­gítségére. — Nem egy asszony azért panaszkodik, hogy ne­héz a napi két váltás : a munkahelyen meg otthon. — Igazuk lehet. Nekem könnyebb, mert nincs gyermekünk. Azért szívesen cserélnék velük. De ha egyszer nem lehetett... — sóhajtotta Aurelia Grama. S a hősnő tekintetében először jelent meg egy­fajta szomorúság. Megköszöntem a beszélgetést. ..­­ — Soroljam el legfontosabb életrajzi adataimat ? — kérdezte Vichente Pico vegyészmester, miután el­mondtam, mi járatban vagyok. — Máris jegyzem — feleltem. — Vegyészmester vagyok, huszonegy éve dol­gozom ebben a beosztásban, egyébként harmincki­lencet töltöttem, két gyermekem van, egy fiam és egy kislányom, feleségem tizenöt esztendeje a kom­binát alkalmazottja. Egyébként — amint azt pár­tunk főtitkárának is elmondhattam — számomra a kombinát a mindent jelenti. A mindennél is többet. Édesapám, akit szintén Vichente Picának hívtak, s harminc évig dolgozott a kombinátban, alapította a vegyész-dinasztiát. Öcsém tíz éve vegyészmester, Maria Tenase elvtársnő váltásában . . . Aztán kedves emléket idéz, arcán enyhe pír su­han át. A hős először bizonytalankodott a sza­vakkal : — Feleségemmel is a kombinátban találkoz­tam először, az első egymást kereső-kutató szavak is itt fogalma­zódtak meg. Szóval, itt szerettük meg egymást. — S a gyermekek ? — Nagyon szeretném, ha ők is otthonukra’ ta­lálnának a kombinát­ban, mint mi. Igyek­szünk érdeklődésüket a vegyészet irányába te­relni, de ha képessé­geik, hajlamaik más pályára szólítanák, nem állnánk útjukba. De bízom a család, környezet vonz­ó­erejében is. Ha feljegyezné az összes rokonokat, a­kik a kombináthoz kötötték életüket, újabb jegyzet­füzetre lenne szüksége. — Öntől is, megkérdezem, mit kell tennie egy fiatalnak, hogy hőssé válhassék ? — Már vártam erre a kérdésre. Nemrég a rá­dió pioníroknak és iskolásoknak szánt adásában válaszoltam ugyanerre a kérdésre. Nem kell cso­dákat művelned, hogy hős lehess — felettem. Néz­ze, soha sem lehet azt mondani : Picá fenolt állít elő. De azt lehet : a Picá váltása fenolt állít elő. Tehát : Blendea, Pop, Pica s a többiek együtt, kö­zösen gyártják a fenolt. Különben én úgy is tekin­tem, hogy a Szocialista Munka Hőse cím, nemcsak engem illet meg, hanem az egész kollektívát. Úgy hiszem, elsősorban annak köszönhetjük, hogy mind tudatosan dolgoztunk. Tudja, a mester legfennebb kétszer-háromszor juthat el napjában egy-egy mun­kahelyre, többet időzik ott, ahol valamilyen problé­ma adódik. Ezzel esetleg egy kevésbé tudatos em­ber visszaélhetne, de a fenol­gyárban nem volt rá eset. Pedig a közösség aránylag új, akárcsak a fenol-gyártás. — Hallottam egy három millió lejt jövedelmező újításáról is. — Csak társszerzője voltam az újításnak. Victor Luca mérnökkel, Ioan Blendea, Septimiu Bucur és Viorel Pop mesterekkel közösen kidolgoztunk egy újítást, amely a fenolgyártás technológiájának meg­javítását célozta. Tehát jegyezze meg, társszerző voltam . .. — Megjegyeztem. De lenne még egy kérdésem : a vegyészetén kívül vannak-e egyéb szenvedé­lyei is ? Vichente Pică mester mosolyogva kérdezte : — Káros vagy hasznos szenvedélyekre gondolt ? — Károsokra, hasznosokra egyaránt. — Nézze, a hős is csak ember. Részt kell ven­nie különböző családi eseményeken, barátaival is kiruccan néha ... Előfordul, hogy meg is iszik egy­két pohárral, de ilyenkor sem feledkezhet meg a kombinátról. Különben az­ én szenvedélyem — le­het, hogy meglepi — a történelem. Hazánk törté­nelme. Az embernek együtt kell élnie hazája múltjá­val és jelenével. Korunk hőséhez illő szenvedély. A kocsiban — mielőtt begyújtotta volna a mo­tort — Abrudán bácsi váratlanul megkérdezte : — Sikerült ? Érdekes volt ? — Úgy hiszem, igen — feleltem. Jól esett, hogy gondolatban velem volt s pár­beszédeken. Korunk hősei BL 34. SZÁM 3. oldal

Next