Brassói Lapok, 1972 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1972-06-24 / 25. szám

Párhuzamos beszélgetések Falragaszok hirdették Fogaras minden forgalma­sabb pontján a János vitéz bemutató előadását. A szokásos szereposztás, valamint az előadás rendezői­nek neve elmaradt. Szükségtelen lett volna feltün­tetni, hiszen a szereplők és a „kulisszák“ mögötti irá­nyítók mind ismerősök : a fogarasi 1-es számú álta­lános iskola magyar tagozatának I—IV. osztályos né­vemlékei és a tanítónők. Az iskolaigazgató irodájában még nyoma sem volt a szünidei hangulatnak. Előreláthatóan a szün­idő rendhagyó lesz továbbra is, hiszen őszire egy újabb emelettel bővítik az épületet... Miklós Irén magyar szakos tanárnő nem hárítot­ta el a kezdeményezett párbeszédet­­ — munkájáról érdeklődtem —, noha mindegyre igyekezett a János vitéz irányába terelni. — Tagozatunk életében az idén kétségtelenül a János vitéz előadása lesz a legjelentősebb esemény. Őket népszerűsítse, Szőke Veronika, Nánási Klára és Maga Emília tanítónőket, akik valóban áldozatos munkával tanították be a fogarasi magyar lakosság közművelődésében is eseményrangú előadást. A János vitéz bemutatójáig­ csak napok marad­tak hátra, a próbák mindennaposakká váltak. Próba után kerestem fel otthonában­ Nánási Klára tanítónőt. Nem titkolta, hogy az újságíró-látogatás szokatlan számára, szemmel láthatóan drukkolt. Ma­gam sem titkolhatom: drukkolása kissé engem is feszélyezett. Pontosabban: a saját adósságérzetem. Az, hogy a „névtelenekkel“, minden tevékenységi terület „névtelenjeivel“ szemben még sok az adós­ságunk. A János vitéz előadása viszont hálás beszédtémá­nak ígérkezett. — Hány gyermek szerepel a János vitézben? — , kérdeztem, s amikor tapasztaltam, hogy a válasz­adás nehezebb, mint gondoltam, újrafogalmaztam a kérdést: — Inkább azt kérdeztem: hányan nem szerepelnek? — Igen, így könnyebben válaszolhatok, mert négy­öt gyermek kivételével az egész alsó tagozat színpa­don lesz. Úgy szerettük volna, hogy egyetlen gyer­meket se fosszunk meg ettől az életre szóló élmény­től, de sajnos, négy-öt szülő nem vállalta a ruhavar­rást. De el kell mondanom, a János vitéz életrehí­­vása egyszersmind a szülők érdeme is. — Szülők és iskola viszonyáról később szándé­koztam érdeklődni... — Nagyrészt ettől függ munkánk eredményessége. A legtöbb szülő értékeli, becsüli munkánkat, és min­den problémánkban segítségünkre siet. Ez így talán túlságosan általánosan hangzik, de örvendek, hogy ezt mondhatom. Igaz, akad néhány szülő, akit a gyermek jegyein kívül egyéb nem érdekel, s az ilyen szülő rendszerint elégedetlen. De úgy vélem, ez is általános jelenség. A tanítói munka nem látványos... — Ezt a következtetést hány évi tevékenység után vonja le . — Ősszel kezdem a huszonegyedik tanévet. Ne­héznek, de szépnek is azért találom a tanítói mun­kát, mert élő anyag formálódik az ember keze alatt... Mosolyogva egészíthette ki Nánási Klára: — Be kell vallanom, kezdetben csak nehéznek tartottam, szépnek kevésbé. Nem is gondoltam soha, hogy tanítónő leszek, édesapám beszélt rá erre a pályára. Gyermek voltam még én is, féltem a gyer­mekektől .. . A vallomás homlokegyenest ellentmondott annak az érzésnek, amelyet Nánási Klára szavai sugalltak. Hiszen minden szavából a gyermekek iránti szere­tet sugárzott. Az utóbbi érzést erősítette meg: — Nem kellett éveknek eltelniük, hogy másként vélekedjek a gyermekekről. Nagyon szeretem őket, mert őszinték — egyébként erre is tanítom őket —, s jó érzés ebben a gyermeki őszinteségben feloldód­ni. Úgy érzem, nagyon közel kerültem a gyerme­kekhez, nem tudok soha ridegen viszonyulni hoz­zájuk. — De szigorúan ? — Nagyon szigorú vagyok — mondta Nánási Klá­ra —, másként nem lehet nevelni. De csak a sze­retet aranyfedezetével szabad szigorúnak lenni... A hivatás szerelmesét ismerhettem meg Lengyel Ödön román—francia szakos tanárban. Az az em­ber, akiről első látásra is leolvasható a foglalko­zása. Harminchat éve­ tanít. Feltettem egy tapintatlan kérdést is : — Sok maradt hátra a nyugdíjig ? — Már az idén nyugdíjba mehettem volna, de erre nem gondolok szívesen. Úgy érzem, még túl­ságosan fiatal vagyok ahhoz. Még maradok. — A tanárokról általában az a felfogás, hogy ko­rábban öregednek... — Az a körülmény, hogy fiatalok, gyermekek kö­zött éltem, őrzött meg fiatalnak. No meg az, hogy nemcsak a katedrán voltam tanár, a hivatás egész életmódomat meghatározta. Távol tartottam ma­gamtól minden olyan túlzást, amely a munkámban akadályozott volna. Amikor pihentem, akkor is ta­nár voltam. — Milyen ösztönzésre választotta ezt a pályát ? — Már gyermekkoromban elsajátítottam Fagara­son a román nyelvet, az az elhatározás vezérelt, hogy a székelyek közt tanítsam a román nyelvet. A ko­lozsvári egyetemen román—francia szakos oklevelet szereztem, aztán két évig Csíkszeredában, majd ti­zennégy évig a kézdivásárhelyi fiúgimnáziumban ta­nítottam a román nyelvet. — Mi volt tanári működésének legkedvesebb él­ménye ? — Négy évvel ezelőtt egy húszéves érettségi ta­lálkozón megtudtam, hogy egyik volt tanítványom, Máté Sándor is román szakos tanár lett. Jól emlé­keztem rá, gyermekkorában nagyon törte a román nyelvet. Az egyik felelete után meg is mondtam nem kívánok egyebet, csak azt, hogy román szakos tanár legyen. Nagy örömömre szolgált kitartása, a­ Scaratereje. Minden tanár örvend az olyan tanítvány­nak, akiben utódját fedezheti fel... — A legizgalmasabbnak azt találom hivatásunk­ban — vallotta Anca Liana pedagógia-lélektan sza­kos tanárnő —, hogy minden esztendőben felsőbb iskolába felvételizünk. Ezt nemcsak képletesen ál­lítom. Felvételiző tanítványaink vizsgajegyei a mi munkánknak is szólnak. Jómagam huszadik­szor vizs­gázom, mégis minden vizsga rendkívüli élményem. Azzal a kérdéssel fordultam hozzá, melyik volt tanári pályafutásának legnagyobb élménye. Nem volt egyetlen nagy élménye­­ sok száz hét­köznapi. Anca Liana tanárnő biztatta kolléganőjét, Miklós Irént, beszéljen a magyar felsőtagozat irodalmi kö­réről. S a biztatásból az is kiderült, hogy jól ismeri a kör tevékenységét. Román és magyar tanítók, ta­nárok ismerik, értékelik, becsülik egymás munkáját a fogarasi iskolában , s ezt a magatartást adják át tanítványaiknak is. — A legnagyobb vágyam az, rám is úgy emlékez­zenek tanítványaim, ahogy én gondolok sepsiszent­györgyi magyar szakos tanárnőmre, Bodó Máriára — mondta Miklós Irén —, az ő vonzó egyénisége határozta meg az én pályaválasztásomat is. Ma is emlékszem, milyen szenvedéllyel vitattuk az egyik órán, hogy a vakáció vagy a szünidő-e a helyesebb szó, melyiket használjuk. A nyelvi tisztaság a jel­lembeli tisztaság kifejezője — tanította, és ezt val­lom magam is. A tanórákon kívül a harmincnyolc tagú irodalmi kör is a nyelvhelyesség fejlesztését szolgálja. A kori tagok irodalom-, és írószeretők is, leveleikre Kós Károly, Kányádi Sándor, Beke György, Fodor Sándor válaszolt, néha maguk is megpróbálkoznak az írás­sal, évharmadonként meg is beszélik, de a legszen­vedélyesebben a színjátszást kedvelik. Nyílt titok: Miklós Irén tanárnő is a színjátszást tartja a nyelv­­fejlesztés leghatásosabb módjának. — Annyira szeretik a színjátszást — vallotta Miklós Irén —, hogy nemcsak a saját szerepeiket, hanem egymás szerepeit is megtanulják. Az irodalmi kör hat egyfelvonásossal köszöntötte a KISZ fél­évszázados évfordulóját, a műsorral Halmágyon is vendégszerepeltünk. Miklós Irén és Lengyel Ödön is nagyon sokat mesélt — az elragadtatás hangján — a halmágyi vendégszereplésről. A közönség rendhagyó szeretettel fogadta őket: a fogarasi iskola „vidéki“ tanítványai, a halmágyiak otthon ajándékozták meg szüleiket ün­nepi műsorukkal. Természetesen a nem-halmágyiak közreműködésével. _E párhuzamos beszélgetésekben tanügyiek örömét próbáltam ellesni. Minden tanító, tanár öröme: a tanítvány. Köznapi igazság, de a tanítók, tanárok napján ünnepélyesnek is tűnhetik. Apáth­y Géza L. ZS. : Az 1971—72-es tanév sok szempontból rendhagyó és jelentő­ségben gazdag iskolai esztendő volt. Pártunknak a politikai és ide­ológiai nevelésre vonatkozó útmuta­tásai határozott irányt szabtak töb­bek közt a tanügyben folyó mun­kának is : ennek fő vonala, mint ismeretes, az iskola és az élet kö­zelítése, vagyis a diákság bekap­csolódása az ország termelő tevé­kenységének egészébe — természe­tesen nem az elméleti tananyag rovására. Hiszen a cél az elméleti ismeretek gyakorlati megalapozása oly módon, hogy a diák az érett­ségi vagy az általános 8 osztály elvégzése után jobban tájékozód­hassák társadalmi életünk struktú­rájában, pályaválasztását e struk­túra követelményeihez igazíthassa. Elsősorban e szempontból kérjük meg Önt, világítson rá röviden en­nek az iskolai évnek az eredmé­nyeire. E. G. : Az 1971—72-es tanévről elmondhatjuk, hogy jelentős ered­ményekkel zárult, mind a tanulmá­nyi színvonal, mind pedig a fen­tebb említett probléma — iskola és gyakorlati élet kapcsolata — szem­pontjából. Ez a kapcsolat a mun­kára nevelés s a munka általi ne­velés jegyében volt kialakítható, és elmondhatom, hogy rendkívül jó eredménnyel járt. Kiderült ugyanis, hogy a kezdeti nehézségeket le­küzdve, a diákság a tanulmányi eredmények színvonalából mit sem engedve, sőt az előző évekhez vi­szonyítva jobb tanulmányi ered­ménnyel, lelkesen vett részt a kü­lönböző gyakorlati munkákban, az iskolai műhelyek tevékenységében az üzemi gyakorlatokon. Elmondha­tom, hogy az általános tanulmányi színvonal megyei szinten meghalad­ja az elmúlt évek eredményeit, ami végső soron a tanulók és tanügyi káderek gyümölcsöző együttműkö­désének tulajdonítható. Ami a ter­melési gyakorlatot illeti : az idei tanév eredményeinek forrását ter­mészetesen nemcsak ennek az egy évnek a munkásságában kell keres­nünk. A megyei pártbizottság és a helyi párt- és állami szervek hatha­tós támogatásának eredményekép­pen a megye majd minden iskolá­jában lehetősége volt a tanuló if­júságnak valamilyen műhelygyakor­latot végezni. És ez szorosabb­ra vonta a tanerők és a tanulók alkotó kapcsolatát, és megalapozta a tanulók munkához való viszonyát, közösségi magatartásuk javulását. Az év végén e munka eredménye minden iskolában iskolai kiállításo­kon látható. L. ZS. : Iskolarendszerünk nem­csak a munkára nevelés, hanem az anyanyelvi oktatás révén is bizto­sítja a felnövekvő nemzedék haza­fias nevelését, a sokoldalúan fej­lett szocialista társadalom felépíté­sében való aktív részvételét. Me­gyénkben — mint tudjuk — számos magyar és német nyelvű iskola és osztály működik. Melyek az ered­mények és a perspektívák ezen a téren ? E.G. : Brassó megyében — pár­tunk nemzetiségi politikája célki­tűzéseinek megfelelően — a nem­zetiségek százalékarányának meg­­felelő számú magyar, illetve német nyelvű általános iskola és osztály van. Mindazok az oktatási egysé­gek, tagozatok és osztályok, ame­lyek az 1971/72-es tanévben működ­tek, a következő tanévben is folytat­­ják működésüket, s számuk az igényeknek megfelelően növelhető is. Ez a helyzet , hogy csupán egy példát említsek — a brassói tehergépkocsi-üzem mellett működő szakiskolával, ahol a két magyar osztály sikerrel működik; vagy a Steagul roşu lakónegyedbeli általá­nos iskola magyar tagozatával, ahol figyelemre méltó tanulmányi eredménnyel zárult az iskolai év ; vagy akár a szecselevárosi líceum magyar tagozatával stb. Különben az anyanyelvi oktatás biztosí­tása érdekében román nyelvű isko­lákban magyar, illetve német órá­kat biztosíthatunk minden esetben, amikor a magyar vagy a német anyanyelvű tanulók száma megha­ladja a 7-et. L. ZS. : Az általános iskola végez­tével a tanulók jórésze elméleti líceumokban, illetve szaklíceumok­ban folytatja tanulmányát. Az igénylés igen széles körű; mi is, akárcsak a nagyszámú tanulni­­vágyó diák, az iránt érdeklődünk : bővül-e az elkövetkezendő tanévben az iskolák, líceumok hálózata ? E. G.: Igen. Megyénkben négy új líceum és két új szakiskola jön létre : egy 4 osztályos, 100 férő­­helyes, számítástechnikai líceum Brassóban; két új líceum Cod­­leán (szerves kémia, faipari) és egy építőipari líceum Brassóban. Ezen kívül a gördülőcsapágy-üzem mellett és a 2-es üzem mellett egy­­egy szakiskola létesül az idén. L. ZS.: És végül — de nem­­ utol­só sorban — a vakációról ! Mivel készülnek az iskolák, az üdülőtá­borok a városban és sa megyében a vakációra ? E. G.: Tulajdonképpen ez is a munkánkhoz tartozik ; az iskolai év nem ér véget az évzáró ünnepély­­lyel, hanem a szórakozás, a pihenés jegyében folytatódik, és mozgósít­ja a tanuló ifjúságot a kikapcsoló­dást, kellemes időtöltést képező,, de szervezett tevékenységre. Me­gyénk fiataljai lelkesen válaszoltak Iaşi megye diákjainak országos fel­hívására, hogy részt vegyenek az egész országot átfogó hazafias munkaversenyben, az ország építő­­telepein. Megyénkben 10 pihenőtábor mű­ködik, ahol a megye tanulóival együtt más megyékből meghívott gyermekek táboroznak. A tanulók szórakoztató pihenésének anyagi alapjai megyénkben meghaladják a 2 400 000 lejt. Ezen kívül kirándulá­sok, tengerparti nyaralás (az idén kisiskolásoknak is) , helyi szinten pedig különböző iskolai nyári klu­bok biztosítják a szórakozás, hasz­nos időtöltés lehetőségét. Egy ered­ményekben gazdag iskolai év után megérdemelt pihenőt igyekszünk biztosítani a tanulóknak, hogy újult erővel készülhessenek fel az elkövetkezendő tanévre. Iskolai év végén kérdez : Lénárt Zsuzsa. — Válaszol : Elena Georgescu, a Brassó megyei tanfelügyelőség főtanfelügyelője ­­ BL 25. S­ZÁM 3. oldás

Next