Brassói Lapok, 1972 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1972-06-24 / 25. szám
Párhuzamos beszélgetések Falragaszok hirdették Fogaras minden forgalmasabb pontján a János vitéz bemutató előadását. A szokásos szereposztás, valamint az előadás rendezőinek neve elmaradt. Szükségtelen lett volna feltüntetni, hiszen a szereplők és a „kulisszák“ mögötti irányítók mind ismerősök : a fogarasi 1-es számú általános iskola magyar tagozatának I—IV. osztályos névemlékei és a tanítónők. Az iskolaigazgató irodájában még nyoma sem volt a szünidei hangulatnak. Előreláthatóan a szünidő rendhagyó lesz továbbra is, hiszen őszire egy újabb emelettel bővítik az épületet... Miklós Irén magyar szakos tanárnő nem hárította el a kezdeményezett párbeszédet — munkájáról érdeklődtem —, noha mindegyre igyekezett a János vitéz irányába terelni. — Tagozatunk életében az idén kétségtelenül a János vitéz előadása lesz a legjelentősebb esemény. Őket népszerűsítse, Szőke Veronika, Nánási Klára és Maga Emília tanítónőket, akik valóban áldozatos munkával tanították be a fogarasi magyar lakosság közművelődésében is eseményrangú előadást. A János vitéz bemutatójáig csak napok maradtak hátra, a próbák mindennaposakká váltak. Próba után kerestem fel otthonában Nánási Klára tanítónőt. Nem titkolta, hogy az újságíró-látogatás szokatlan számára, szemmel láthatóan drukkolt. Magam sem titkolhatom: drukkolása kissé engem is feszélyezett. Pontosabban: a saját adósságérzetem. Az, hogy a „névtelenekkel“, minden tevékenységi terület „névtelenjeivel“ szemben még sok az adósságunk. A János vitéz előadása viszont hálás beszédtémának ígérkezett. — Hány gyermek szerepel a János vitézben? — , kérdeztem, s amikor tapasztaltam, hogy a válaszadás nehezebb, mint gondoltam, újrafogalmaztam a kérdést: — Inkább azt kérdeztem: hányan nem szerepelnek? — Igen, így könnyebben válaszolhatok, mert négyöt gyermek kivételével az egész alsó tagozat színpadon lesz. Úgy szerettük volna, hogy egyetlen gyermeket se fosszunk meg ettől az életre szóló élménytől, de sajnos, négy-öt szülő nem vállalta a ruhavarrást. De el kell mondanom, a János vitéz életrehívása egyszersmind a szülők érdeme is. — Szülők és iskola viszonyáról később szándékoztam érdeklődni... — Nagyrészt ettől függ munkánk eredményessége. A legtöbb szülő értékeli, becsüli munkánkat, és minden problémánkban segítségünkre siet. Ez így talán túlságosan általánosan hangzik, de örvendek, hogy ezt mondhatom. Igaz, akad néhány szülő, akit a gyermek jegyein kívül egyéb nem érdekel, s az ilyen szülő rendszerint elégedetlen. De úgy vélem, ez is általános jelenség. A tanítói munka nem látványos... — Ezt a következtetést hány évi tevékenység után vonja le . — Ősszel kezdem a huszonegyedik tanévet. Nehéznek, de szépnek is azért találom a tanítói munkát, mert élő anyag formálódik az ember keze alatt... Mosolyogva egészíthette ki Nánási Klára: — Be kell vallanom, kezdetben csak nehéznek tartottam, szépnek kevésbé. Nem is gondoltam soha, hogy tanítónő leszek, édesapám beszélt rá erre a pályára. Gyermek voltam még én is, féltem a gyermekektől .. . A vallomás homlokegyenest ellentmondott annak az érzésnek, amelyet Nánási Klára szavai sugalltak. Hiszen minden szavából a gyermekek iránti szeretet sugárzott. Az utóbbi érzést erősítette meg: — Nem kellett éveknek eltelniük, hogy másként vélekedjek a gyermekekről. Nagyon szeretem őket, mert őszinték — egyébként erre is tanítom őket —, s jó érzés ebben a gyermeki őszinteségben feloldódni. Úgy érzem, nagyon közel kerültem a gyermekekhez, nem tudok soha ridegen viszonyulni hozzájuk. — De szigorúan ? — Nagyon szigorú vagyok — mondta Nánási Klára —, másként nem lehet nevelni. De csak a szeretet aranyfedezetével szabad szigorúnak lenni... A hivatás szerelmesét ismerhettem meg Lengyel Ödön román—francia szakos tanárban. Az az ember, akiről első látásra is leolvasható a foglalkozása. Harminchat éve tanít. Feltettem egy tapintatlan kérdést is : — Sok maradt hátra a nyugdíjig ? — Már az idén nyugdíjba mehettem volna, de erre nem gondolok szívesen. Úgy érzem, még túlságosan fiatal vagyok ahhoz. Még maradok. — A tanárokról általában az a felfogás, hogy korábban öregednek... — Az a körülmény, hogy fiatalok, gyermekek között éltem, őrzött meg fiatalnak. No meg az, hogy nemcsak a katedrán voltam tanár, a hivatás egész életmódomat meghatározta. Távol tartottam magamtól minden olyan túlzást, amely a munkámban akadályozott volna. Amikor pihentem, akkor is tanár voltam. — Milyen ösztönzésre választotta ezt a pályát ? — Már gyermekkoromban elsajátítottam Fagarason a román nyelvet, az az elhatározás vezérelt, hogy a székelyek közt tanítsam a román nyelvet. A kolozsvári egyetemen román—francia szakos oklevelet szereztem, aztán két évig Csíkszeredában, majd tizennégy évig a kézdivásárhelyi fiúgimnáziumban tanítottam a román nyelvet. — Mi volt tanári működésének legkedvesebb élménye ? — Négy évvel ezelőtt egy húszéves érettségi találkozón megtudtam, hogy egyik volt tanítványom, Máté Sándor is román szakos tanár lett. Jól emlékeztem rá, gyermekkorában nagyon törte a román nyelvet. Az egyik felelete után meg is mondtam nem kívánok egyebet, csak azt, hogy román szakos tanár legyen. Nagy örömömre szolgált kitartása, a Scaratereje. Minden tanár örvend az olyan tanítványnak, akiben utódját fedezheti fel... — A legizgalmasabbnak azt találom hivatásunkban — vallotta Anca Liana pedagógia-lélektan szakos tanárnő —, hogy minden esztendőben felsőbb iskolába felvételizünk. Ezt nemcsak képletesen állítom. Felvételiző tanítványaink vizsgajegyei a mi munkánknak is szólnak. Jómagam huszadikszor vizsgázom, mégis minden vizsga rendkívüli élményem. Azzal a kérdéssel fordultam hozzá, melyik volt tanári pályafutásának legnagyobb élménye. Nem volt egyetlen nagy élménye sok száz hétköznapi. Anca Liana tanárnő biztatta kolléganőjét, Miklós Irént, beszéljen a magyar felsőtagozat irodalmi köréről. S a biztatásból az is kiderült, hogy jól ismeri a kör tevékenységét. Román és magyar tanítók, tanárok ismerik, értékelik, becsülik egymás munkáját a fogarasi iskolában , s ezt a magatartást adják át tanítványaiknak is. — A legnagyobb vágyam az, rám is úgy emlékezzenek tanítványaim, ahogy én gondolok sepsiszentgyörgyi magyar szakos tanárnőmre, Bodó Máriára — mondta Miklós Irén —, az ő vonzó egyénisége határozta meg az én pályaválasztásomat is. Ma is emlékszem, milyen szenvedéllyel vitattuk az egyik órán, hogy a vakáció vagy a szünidő-e a helyesebb szó, melyiket használjuk. A nyelvi tisztaság a jellembeli tisztaság kifejezője — tanította, és ezt vallom magam is. A tanórákon kívül a harmincnyolc tagú irodalmi kör is a nyelvhelyesség fejlesztését szolgálja. A kori tagok irodalom-, és írószeretők is, leveleikre Kós Károly, Kányádi Sándor, Beke György, Fodor Sándor válaszolt, néha maguk is megpróbálkoznak az írással, évharmadonként meg is beszélik, de a legszenvedélyesebben a színjátszást kedvelik. Nyílt titok: Miklós Irén tanárnő is a színjátszást tartja a nyelvfejlesztés leghatásosabb módjának. — Annyira szeretik a színjátszást — vallotta Miklós Irén —, hogy nemcsak a saját szerepeiket, hanem egymás szerepeit is megtanulják. Az irodalmi kör hat egyfelvonásossal köszöntötte a KISZ félévszázados évfordulóját, a műsorral Halmágyon is vendégszerepeltünk. Miklós Irén és Lengyel Ödön is nagyon sokat mesélt — az elragadtatás hangján — a halmágyi vendégszereplésről. A közönség rendhagyó szeretettel fogadta őket: a fogarasi iskola „vidéki“ tanítványai, a halmágyiak otthon ajándékozták meg szüleiket ünnepi műsorukkal. Természetesen a nem-halmágyiak közreműködésével. _E párhuzamos beszélgetésekben tanügyiek örömét próbáltam ellesni. Minden tanító, tanár öröme: a tanítvány. Köznapi igazság, de a tanítók, tanárok napján ünnepélyesnek is tűnhetik. Apáthy Géza L. ZS. : Az 1971—72-es tanév sok szempontból rendhagyó és jelentőségben gazdag iskolai esztendő volt. Pártunknak a politikai és ideológiai nevelésre vonatkozó útmutatásai határozott irányt szabtak többek közt a tanügyben folyó munkának is : ennek fő vonala, mint ismeretes, az iskola és az élet közelítése, vagyis a diákság bekapcsolódása az ország termelő tevékenységének egészébe — természetesen nem az elméleti tananyag rovására. Hiszen a cél az elméleti ismeretek gyakorlati megalapozása oly módon, hogy a diák az érettségi vagy az általános 8 osztály elvégzése után jobban tájékozódhassák társadalmi életünk struktúrájában, pályaválasztását e struktúra követelményeihez igazíthassa. Elsősorban e szempontból kérjük meg Önt, világítson rá röviden ennek az iskolai évnek az eredményeire. E. G. : Az 1971—72-es tanévről elmondhatjuk, hogy jelentős eredményekkel zárult, mind a tanulmányi színvonal, mind pedig a fentebb említett probléma — iskola és gyakorlati élet kapcsolata — szempontjából. Ez a kapcsolat a munkára nevelés s a munka általi nevelés jegyében volt kialakítható, és elmondhatom, hogy rendkívül jó eredménnyel járt. Kiderült ugyanis, hogy a kezdeti nehézségeket leküzdve, a diákság a tanulmányi eredmények színvonalából mit sem engedve, sőt az előző évekhez viszonyítva jobb tanulmányi eredménnyel, lelkesen vett részt a különböző gyakorlati munkákban, az iskolai műhelyek tevékenységében az üzemi gyakorlatokon. Elmondhatom, hogy az általános tanulmányi színvonal megyei szinten meghaladja az elmúlt évek eredményeit, ami végső soron a tanulók és tanügyi káderek gyümölcsöző együttműködésének tulajdonítható. Ami a termelési gyakorlatot illeti : az idei tanév eredményeinek forrását természetesen nemcsak ennek az egy évnek a munkásságában kell keresnünk. A megyei pártbizottság és a helyi párt- és állami szervek hathatós támogatásának eredményeképpen a megye majd minden iskolájában lehetősége volt a tanuló ifjúságnak valamilyen műhelygyakorlatot végezni. És ez szorosabbra vonta a tanerők és a tanulók alkotó kapcsolatát, és megalapozta a tanulók munkához való viszonyát, közösségi magatartásuk javulását. Az év végén e munka eredménye minden iskolában iskolai kiállításokon látható. L. ZS. : Iskolarendszerünk nemcsak a munkára nevelés, hanem az anyanyelvi oktatás révén is biztosítja a felnövekvő nemzedék hazafias nevelését, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felépítésében való aktív részvételét. Megyénkben — mint tudjuk — számos magyar és német nyelvű iskola és osztály működik. Melyek az eredmények és a perspektívák ezen a téren ? E.G. : Brassó megyében — pártunk nemzetiségi politikája célkitűzéseinek megfelelően — a nemzetiségek százalékarányának megfelelő számú magyar, illetve német nyelvű általános iskola és osztály van. Mindazok az oktatási egységek, tagozatok és osztályok, amelyek az 1971/72-es tanévben működtek, a következő tanévben is folytatják működésüket, s számuk az igényeknek megfelelően növelhető is. Ez a helyzet , hogy csupán egy példát említsek — a brassói tehergépkocsi-üzem mellett működő szakiskolával, ahol a két magyar osztály sikerrel működik; vagy a Steagul roşu lakónegyedbeli általános iskola magyar tagozatával, ahol figyelemre méltó tanulmányi eredménnyel zárult az iskolai év ; vagy akár a szecselevárosi líceum magyar tagozatával stb. Különben az anyanyelvi oktatás biztosítása érdekében román nyelvű iskolákban magyar, illetve német órákat biztosíthatunk minden esetben, amikor a magyar vagy a német anyanyelvű tanulók száma meghaladja a 7-et. L. ZS. : Az általános iskola végeztével a tanulók jórésze elméleti líceumokban, illetve szaklíceumokban folytatja tanulmányát. Az igénylés igen széles körű; mi is, akárcsak a nagyszámú tanulnivágyó diák, az iránt érdeklődünk : bővül-e az elkövetkezendő tanévben az iskolák, líceumok hálózata ? E. G.: Igen. Megyénkben négy új líceum és két új szakiskola jön létre : egy 4 osztályos, 100 férőhelyes, számítástechnikai líceum Brassóban; két új líceum Codleán (szerves kémia, faipari) és egy építőipari líceum Brassóban. Ezen kívül a gördülőcsapágy-üzem mellett és a 2-es üzem mellett egyegy szakiskola létesül az idén. L. ZS.: És végül — de nem utolsó sorban — a vakációról ! Mivel készülnek az iskolák, az üdülőtáborok a városban és sa megyében a vakációra ? E. G.: Tulajdonképpen ez is a munkánkhoz tartozik ; az iskolai év nem ér véget az évzáró ünnepélylyel, hanem a szórakozás, a pihenés jegyében folytatódik, és mozgósítja a tanuló ifjúságot a kikapcsolódást, kellemes időtöltést képező,, de szervezett tevékenységre. Megyénk fiataljai lelkesen válaszoltak Iaşi megye diákjainak országos felhívására, hogy részt vegyenek az egész országot átfogó hazafias munkaversenyben, az ország építőtelepein. Megyénkben 10 pihenőtábor működik, ahol a megye tanulóival együtt más megyékből meghívott gyermekek táboroznak. A tanulók szórakoztató pihenésének anyagi alapjai megyénkben meghaladják a 2 400 000 lejt. Ezen kívül kirándulások, tengerparti nyaralás (az idén kisiskolásoknak is) , helyi szinten pedig különböző iskolai nyári klubok biztosítják a szórakozás, hasznos időtöltés lehetőségét. Egy eredményekben gazdag iskolai év után megérdemelt pihenőt igyekszünk biztosítani a tanulóknak, hogy újult erővel készülhessenek fel az elkövetkezendő tanévre. Iskolai év végén kérdez : Lénárt Zsuzsa. — Válaszol : Elena Georgescu, a Brassó megyei tanfelügyelőség főtanfelügyelője BL 25. SZÁM 3. oldás