Brassói Lapok, 1973 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1973-08-18 / 33. szám

BL A kijevi filmstúdióban népszerű tudományos szé­lesvásznú filmet forgat­nak A szláv kultúra a IX—XVII. században cí­men. Elsüllyedt földrész nyo­maira bukkantak az At­lanti-óceánban, Cadiz partjai közelében a Los Angeles-i l’ipperdine-e­­gyetem régészei. Oszlop­os útmaradványokat fény­képeztek le a tenger mé­lyén A felvételeket je­lenleg tanulmányozzák. A Nobel-hagyaték igaz­gatóságának bejelentése szerint az idén minden egyes Nobel-díj értéke 510 000 svéd korona lesz, azaz 30 000 svéd koroná­val több, mint tavaly. A tudományos és irodalmi munkáért járó legnagyobb kitüntetés értéke 1953 óta háromszorosára növeke­dett. Kicsapják az iskolából a hosszú hajú tanulókat Szingapúrban. Az okta­tásügyi minisztérium­­ e­­lőírása szerint a diákok haja nem érhet lejjebb az ingnyaknál és nem ta­karhatja el a fület. S­urgenlandban (Auszt­ria), a híres bortermő vi­déken riadókészültségben állnak a pilóták. Az ők feladata lesz, hogy el­riasszák a seregélyeket, amelyek óriási rajokban lepik el a szőlőskerteket. A pilóták úgynevezett durrandcukorral vannak felfegyverkezve. Ha az olasz nők lépést akarnak tartani a divat­tal, akkor az őszi és téli ruházatuk 70 százalékkal fog többe kerülni, mint a tavaly — adják hírül az olasz divatlapok. Az­ adatok csak a készruhák­­ra vonatkoznak, mert a divatszalonokban egy női ruha ára megközelítőleg annyi, mint egy kisebb autóé. Apáthy Géza riportjának folytatása a 3. oldalról válték, mert ezen a részlegen annak idején két asz­­szonynak negyvenöt-ötven kilogrammos szövetbálá­kat kellett emelgetnie, a katonaszövet a hatvanöt is elérte. Emelgettem én is,kibírtam és azóta többször is élmunkásnőként tüntettek ki, éppen azok, akik előbb rosszallóan csóválták a fejüket. — Azt hallottam, hogy Hona néni nem rejti véka o­lá az igazát, ha látja, a dolog nem úgy megy, ■mint a karikacsapás — hoztam időben közelebbre a beszélgetést. — Az igaz is, ezentúl is megmondom a maga­mét. Mi, munkásasszonyok azért jövünk dolgozni, hogy dolgozzunk, ne álljunk ölbe tett kézzel. Nem is állunk, az igaz, ahányszor zavar áll be az anyagel­látásban, átmegyünk egy másik részlegre és ott se­gédkezünk, de hát közben a mi dolgunk marad el. S ez ugye nincs rendjén ? — vetett felém kérdő pil­lantást Benedek Ilona. — Valóban nincs — feleltem. — Kit szokott ilyen­­kor bírálni, a mestereket, mérnököket ? — Én nem tudom, mi a titka annak, hogy néha, legtöbbször hónap elején, munka nélkül maradunk, a mestereket, mérnököket nem hibáztathatom, hiszen látom eleget látnak-futnak ilyenkor. De ha valami nincs rendjén, nem hagyhatom szó nélkül, igaz ? — Nem veszik rossz néven Ilona nénitől a szóki­mondást ? — Nem veszi rossz néven senki, s ha valaki meg­talál haragudni, hamar elmúlik. Egyetlen egyszer szólt meg egy mérnök (nyugodjék békében, meghalt, azért nem említem a nevét­, hogy a gyűlésen ven­dégeink is lesznek, ügyeljek arra, mit beszélek. Persze, nem ügyeltem, a párt másra tanított. Most arra gondolhat, hogy csak mások szemében látom meg a szálkát... Ez nem igaz. Előfordul, hogy gép­hibából vagy fegyelmezetlenségből selejtes szövet került ki a kezem alól. Mindig bevallottam, mert be­csületesebbnek tartottam, mint elrejteni, hogy mire valaki ráakatt már ne legyen gazdája a tévedés­nek. Sajnos,, erre is volt példa. A szókimondásom­­ról még annyit, voltak kishitű kolléganőim, akik egy-egy gyűlés után megkérdezték: „Megmondtad a magadét, mit értél vele ?" — És ne válaszolt ? — Azt, hogy a lelkiismeretemen könnyítettem vele és az is sokat számít. Igen, lelkiismeretességre igyekeztem nevelni a hozzám beosztott leányokat is. Azt akartam, ne csak mesterséget tanuljanak, hanem emberséget is. Elmeséltem nekik, hogy an­nak idején a testvéremmel együtt felváltva viseltük az egyetlen pár ünnepi cipőt, elmeséltem azt is, hogy míg pesztonka voltam, magam is sírtam, ha fel­sírt a rám bízott gyermek. Úgy éreztem, nem árt, ha megtudják, hasonló élményekben úgysem volt ré­szük. Mert rájuk valóban rámosolygott a szerencse csillaga... — Mi a véleménye Ilonka néninek a tanítványai­ról ? — A lehető legjobb. Büszkeséggel tölt el a tudat hogy Florica Donca, Elena Cornea, Lada Stoichíci és a többiek olyan munkásnők, hogy nincs olyan gépünk a részlegen, amelyen meg ne állnák a he­lyüket, tervfeladataikat rendszeresen teljesítik, s az életben és példamutatóak. Rosszabbul be sem fejezhettem volna e párbe­szédet, mint e kérdéssel : — Milyen érzés tölti el, ha arra gondol, két év múlva nyugdíjazzák ? Párhuzamos életrajzok nyilatkoztak meg e párbe­szédek során. Olyanok, amelyek új, szocialista tör­ténelmünk vonzókörében indulnak vagy érkeznek meg a beteljesedés magaslatára. S az életrajzok­ban — az egész részeiként — olyan emberi jellem­­tulajdonságok, amelyekből a felszabadult ember nagysága ragyog fel. Abban a reményben, hogy sikerült őket legalább részben felvillantanom, egyetlen egyre hívnám fel a figyelmet, amelyet ez alkalommal külön nem ku­tattam és magam is csak írás közben fedeztem fel. Mert lássuk csak, ki kiről beszél elismeréssel, szeretettel e riportban ? Constantin Palade Bíró Mihályról, Bíró Mihály Nicolae Dobrinról, Pálfi Rozália Valeria Moldovanról, Valeria Moldovan Bohus Lujzáról, Elena Olteanu Benedek Ilonáról, Benedek Ilona Florica Doncáról... Nem szükséges különösebben kifejtenem, hogy mit fedeztem fel újra. Külön öröm, hogy a hétköz­napokban fedeztem fel, meghitt párbeszédek benső­séges hangulatában. 33. SZÁM 10. oldal Híd két világrész között Dárius, Xerxész, Nagy Sándor hajdani álma, Törökország és Isztambul ősi vágya valóra vált: elkészült az Európát és Ázsiát összekötő hídóriás. A munkálatokat már befejezték, de az ünnepélyes hídavatásra csak október 30-án, a Török Köztársaság kikiáltásának 50. évfordulóján kerül sor. A Boszporusz tengerszorost átívelő függőhíd E­urópa leg­hosszabb ívű hídja, világvi­szonylatban pedig ilyen szem­pontból a nyolcadik. Az új híd 1560 méter hosszú, 33,4 méter széles, fesztávolsága 1­074 méter (a portugál Tejo híd 1013 mé­ter, a Golden Gate és a New York-i Verrazano-Norows csak 1 400 méter fesztávolságú). A híd 64 méter magasságban íveli át a tengerszorost a város köz­pontjától néhány kilométerre északra fekvő Ortaköy és az ázsiai parton levő Beylerbey negyedek között. Itt a város forgalma nem a legnagyobb ugyan, a Boszporusz sem a leg­keskenyebb, viszont a központ­ban tarthatatlanná vált köz­lekedési viszonyok megszünteté­sének szándéka, a Topkapi és Harem negyed nagy értékű műemlékeinek tisztelete az e­­lőbbi tervek elvetéséhez veze­tett. Isztambul központja volt eddig európai oldalon a Lon­don — Brüsszel — Belgrád — Isz­tambul útvonalon és vasút vég­pontja, az ázsiai oldalon fekvő Uszkadar negyed pedig annak a jelentős útvonalnak, a végál­lomása, amely a híres bagdadi vasutat keresztezve áthalad a hatalmas Anatólia fennsíkon, egészen a Perzsa öbölig. Elkép­zelhető tehát az a torlódás és veszteglés, amely a szoros két partján volt. Több mint 250 000 ember és 10 000 jármű kelt át naponta a Boszporuszon csóna­kokon, kompokon, a „Ferry­­boat“-tal. Isztambul forgalmá­nak állandó növekedése már fontos nemzetközi kérdéssé vált. 1960-ban például közel egymil­lió gépkocsit kellett átszállítani a Boszporusz vizén, 1969-ben már 5,5 milliót, amelynek nagy­része persze külföldi autó volt. A lakosság is robbanásszerűen növekedett a két kontinens vá­rosában. 1965-ben 2 150 000 fő volt, 1980-ban már eléri a négy­milliót. A Boszporusz tengerszoros ma már elképzelhetetlen a híd létezése nélkül. Nemcsak köz­lekedési-gazdasági gondok, ha­nem komoly társadalmi problé­mák megoldását is elősegíti majd. Hozzájárul a külön-kü­­lön fejlődő ország- és város­részek közeledéséhez, fejlődés­beli különbségeinek eltünteté­séhez. A híd hat sávos úttestén 22 000 jármű haladhat át napon­ta, a kétoldali gyalogjárón pe­dig kényelmesen sétálhat át a járókelő. A panoráma is le­nyűgöző látványt nyújt innen a magasból. (Európai Beylerbeyt (Ázsiai MOZAIK Történelmi regi­a­tta Amalfi Dél-Olaszországban, a Salermói-öböl partján fekszik. A város két évszázadon át — 839 óta — önálló köztársaság és a tengeri kereskedelem egyik hatalmassága volt. Befolyása ke­lettől nyugatig terjedt, áruiért saját pénzével fizetett. A XI. században normann uralom alá került, és a Pisa ellen vezetett (1135—1137) vesztes háború u­­tán elvesztette jelentőségét. A város szülötte volt Flavio Gioia, az iránytű feltalálója. Az Amalfiba érkező turisták megcsodálhatják a Sant Andrea­­dómot, amely az 1200-as évek­ben épült. Igazán szerencsés az a turista, aki a város „nagy napján“ érkezik ide. Minden év­ben, midőn a „régi dicsőségre“ emlékeznek, korhű öltözetben, egykori zászlók alatt gyülekez­nek a lakosok a keskeny uta­kon, hogy a Grotta della Sme­­ralda, a smaragdzöld barlang közelébe vonuljanak, ahol meg­kezdődik az ünepség, amelynek fénypontja a „történelmi regat­ta“. A versenyzőket halászhajók és motorcsónakok kísérik végig a kétezer méteres utón. Jávor­szarvasok Moszkvában Nem mindennapi eset történt Moszkvában. A külvárosok la­kosai többször arra ébredtek, hogy jávorszarvas rágcsálja há­zuk udvarán a fák és bokrok levelét. Máskor az is megtör­tént, hogy a jávorszarvas nyu­godtan lépkedett az úttesten, nem kis gondot okozva a köz­lekedés irányítóinak. A moszkvai séta után a vadak elégedetten térnek vissza az er­dőbe. Sokszor megtörténik, hogy rendőrautó szállítja ki a vá­rosból a vendéget. Moszkva környékén 1917-ig majdnem teljesen kiirtották a jávorszarvasokat. Később a szovjethatalom betiltotta vadá­szatukat- Jelenleg állományuk nyolcezer körül mozog. A vá­ros határai az utóbbi időben meglehetősen kitágultak, kül­városai az erdőkig nyúlnak. A jávorszarvas­­moszkvai sétáit az állat kíváncsiságával is magya­rázzák. A következő eset történt meg. Egy jávorszarvas semmiképpen sem akart visszamenni az erdő­be. Mikor alaposabban megvizs­gálták, megállapították, hogy tüdőgyulladása van. Csak gyó­gyulása után volt hajlandó el­hagyni a várost. Hiába, hozzá szokott a civilizációhoz ! 1973

Next