Brassói Lapok, 1978 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1978-01-14 / 2. szám
Könyvet mindenkinek! Keresve sem találtunk volna jobb címet írásunk élére, mint az 1972-es könyvév jeligéje. Kimondva és kimondatlanul is ez a „felhívás” lett a könyvkiadói munka elvteremtő „igéje”. Amikor irodalmunk ez évi alakulását próbáljuk előrejelezni vagy fejlődése karaktervonásait meghatározni — egyelőre —, az előkészületben vagy a megjelenés előtt álló könyvek kiadói jegyzékére vagyunk utalva. Ezek a kiadványtervek tudósítanak az idei irodalmi termés mennyiségi gyarapodásáról-gazdagodásáról, sokféleségéről. Arról, hogy elemi kulturális szükségletünk kielégítésére, könyvigényeinkre kiadóink a Könyvet mindenkinek !-kel felelnek az idén is. A hazai magyar könyvkiadást illetően a Kriterion és a Dacia Könyvkiadó terveiben 155, illetve 40 cím szerepel. Szükségszerűen vázlatos felsorolásunkban nem szerepelhet valahány, azokat említjük hát csupán, amelyeket régóta vár már az olvasótábor. Melyek azok a könyvújdonságok, amelyek a Kriterion impresszumát viselik majd? Regényíróink közül Bálint Tibort említenénk elsőként. Zarándoklás a panaszfalhoz című új regénye a Zokogó majom történetfonalát bonyolítja-fonja tovább és kerekíti teljesebb epikai tablóvá. Deák Tamás Don Juan regénye érdekes metamorfózisra kényszeríti a klasszikus hőstípust. Egy életpálya érdekes útvonalát ábrázolja Huszár Sándor új regénye, az így láttam a trapézról. A második világégés történelmi környezetében játszódik le Köntös-Szabó Zoltán A szoros című regényének eseménysora. Az erdélyi történelem II. Rákóczi György korába sűrűsödő eseményei rendeződnek regényes formába Szabó Gyula Függőleges veszedelmek című új könyvében. Györffi Kálmán sajátos epikai perspektívát teremtő prózavilága újabb regénnyel bővül, címe : Apák könyve, önéletrajzi indíttatású Balogh Edgár és Bányai László két új könyve, a Szolgálat, illetőleg Az utolsó házibál, de egyik sem csupán visszapillantó tükör, hanem hűséges kordokumentum is egyben. Hasonlóképpen a napokban elhunyt költő, Szemlér Ferenc új kötete, a Csaba útja az égen, amelyben az 1925—30-as évek közti fél évtized felelevenítése a költői szubjektum emlékrendező szándékával párosul. Valóságirodalmunk Beke György Nyomjelző rokonság és Tamás Mária Milyen vagy, Románia? című riportköteteivel gazdagítja új fejezetét. Mélyértelmű dialógusokat gyűjt kötetbe Aniszi Kálmán Kolozsvári filozófusok műhelyében című gyűjteménye. Eleven párbeszédeket rögzít papírra Benkő Samu interjúkötete: Beszélgetések Kós Károllyal. Az idén megjelenő verseskönyveink szerzői: Balla Zsófia (Versek), Czegő Zoltán (Ezen a parton), Farkas Árpád (Versek), Kacsó Sándor (Versek száműzetéseimből), Kányádi Sándor (Versek), Kenéz Ferenc (Vigyázállásból felállásba), Király László (Az elfelejtett hadsereg), Mandics György (Bolyai János elázott jegyzeteiből), Molnos Lajos (Hazatérések), Oláh István (Az alakítás), Vári Attila (Versek) stb. A Romániai Magyar írók-sorozat ismert kötetei közé kerül Földes László Elvek és viták, Kahána Mózes Hat nap és a hetedik és Szilágyi Domokos Kényszerleszállás című könyve. A Magyar Klasszikusok-sorozat szerkesztői Ady Endre cikkeiből és bírálataiból, Arany János irodalmi tanulmányaiból, Juhász Ferenc verseiből válogatnak egyegy kötetre valót. A sorozatban kap helyet Eötvös József Magyarország 1514-ben és Kemény Zsigmond Rajongók című regénye. A történelem, filozófia és művelődéstörténet köréből Dankanits Ádám A hagyományos világ alkonya, Egyed Ákos Emlékek és okmányok, Szász János Lét és nemlét című munkái, valamint a gyűjteményes Művelődéstörténeti tanulmányok számíthatnak a legnagyobb érdeklődésre. Könyvespolcaink Téka-könyvei mellé az idén Abbé de Saint- Pierre Az örök béke terve, Apor Péter Metamorphosis Transilvaniae, Dobrogeanu Gherea A kritikáról, Fülep Lajos Művészek és korok stb. kerülnek. A századunk tudományos, műszaki és kulturális gondolkodásáról tájékoztató Korunk Könyvek-sorozat Victor A. Ambartumian A világegyetem szerkezete, Banka Josef Technika és lelki környezet, Gábor Dénes Holográfia, információelmélet, jövőkutatás, Mircea Malija Az új világrend és a tudomány és Semlyén István Hatmilliárd lélek című munkáival egészül ki. A Művészeti Kismonográfia-sorozat Banner Zoltán Bordi Andrásról, Borghida István Ziffer Sándorról, Szabó Ilona Fülöp Antal Andorról írt és illusztrált monografikus tanulmányaival gazdagodik. A Barabás Miklós Céh történetét, tevékenységét felmérő Murádin Jenő könyve is ebbe a sorozatba kerül. Irodalomteoretikusaink és kritikusaink újabb kötetes jelentkezése régebbi mulasztásokat is pótol. Kicsi Antal Tompa László és Láng Gusztáv Dsida Jenő monográfiája régóta várat magára. Két — a hazai magyar irodalomra betájolt •—• kritikai és tanulmánykötetre külön is fel kell hívnunk a figyelmet. Cs. Gyímesi Éva Ésszerű varázs című kötetébe Szemlér Ferenc, Szabédi László, Székely János, Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Király László stb. költészetét alapos líraelméleti apparátussal vizsgáló tanulmányai kerülnek. K. Jakab Antal A költő, éjszakája című tanulmánygyűjteményébe pedig olyan elméleti és kritikai vizsgálódások, amelyek Szilágyi Domokos, Szőcs Géza, Sütő András, Bálint Tibor, Szilágyi István stb. írásművészetének meghatározó súlypontjait tárgyalják. A nyelvészeti, népművészeti és néprajzi munkák listáján Gálffy Mózes—Márton Gyula Székely szóföldrajzi szótára, Kós Károly Munka és néphagyomány című tanulmánygyűjteménye, Nagy Olga Valóság és fantasztikum című folklórtanulmánya és Szabó T. Attila Erdély Magyar Szótörténeti Tárának második kötete szerepel, többek között. A brassói olvasók örömét tetézi a Seres András által gyűjtött és bevezető tanulmánnyal ellátott Barcasági magyar népköltészet, amelyben a tájegység legszebb népdalai, népballadái mellé a népszokásokhoz, hagyományos ünnepségekhez kötött tapadt folklórkincs is helyet kapott. A román irodalom legértékesebb prózájának, költészetének és irodalomelméletének magyar nyelvű tolmácsolásáról főleg a Kriterion Könyvkiadó gondoskodik. Eugen Barbu, Ion Brad, Paul Georgescu, Anton Helban, Hortensia Papadat-Bengescu, Platon Pardau, Ioan Alexandru, Ion Bănuţă, Emil Botta, Nina Cassian, Petre Stoica, Lucian Blaga, Vasile Goldiş, Adrian Marino, Tudor Vianu művei és alkotásai kerülnek az idén lefordításra. A népszerű Horizont- és Lektura-sorozat szerzőinek névsorán klasszikus és kortárs világirodalmi nevek szerepelnek: Honoré de Balzac (Elveszett illúziók), Jorge Luis Borges (A titokban végbement csata), Déry Tibor (A befejezetlen mondat), Franz Kafka (Elbeszélések), Franz Werfel (A Musza Dag negyven napja), Peter Abrahams (A fergeteg útja), Leonardo Sciascia (Mindenáron), Zilahy Lajos (Valamit visz a víz) stb. Gyermek- és ifjú olvasóit Ray Bradbury (Fahrenheit), Gerald Durrel (Családom és egyéb állatfajták), Kelemen Attila (Madaraskönyv), Korda István (A nagy út), Zoltán Mihály (A fényképe- SIPOS ANDRÁS (Folytatása a 6. oldalon) 1978. I. 14. SZELLEMI LÁTÓHATÁR A cipők Társaságban rendszerint az ő cipőjéről kezdték a beszélgetést. (Ő azt hitte, ez a vonzáspontja, és nem is tévedett nagyot.) — Az elegancia a cipőknél kezdődik — válaszolta mindazoknak, akik kérdezték, továbbá azoknak, akik nem kérdezték ugyan, de neki úgy tűnt, állhatatosan csodálták a cipőit. A gondolatot tovább mélyítette. — Az elegancia alapjai a cipők — folytatta —, azok tárják fel az elegancia perspektíváit. Jól megnyomta a perspektíva szót, ez nála körülbelül egy operetttáncos frakkjának felelt meg. Az irodában, mert ő sohasem ment munkába, csak az irodába (,,telefonálj be az irodába", ez volt a kedvenc szavajárása), szóval az irodában óránként megsétáltatta a cipőit, ezalatt úgy tett, mintha keresne vagy kérdezne valamit. Legjobban a cipő csikorgását szerette. Utánozhatatlanul, egyéni recept szerint lépett úgy, hogy a csikorgás minden lépésnél elnyúljon, tekintélyesen és művészien, ahogy mondani szokta. A legutóbb vásárolt magas sarkú cipőjét nagyon szerette, direkt különleges alkalomra szánta, erre pedig a hétfői előadást szemelte ki. Hallott róla, hogy a hétfői előadóestek rendkívüliek, sok művész, jó társaság látogatja, mert a többi színház ilyenkor zárva tart. Az előadás hétkor kezdődött, ő fél nyolcra érkezett, egyáltalán nem sietősen. A teremőr jóindulatúan beengedte, csak arra kérte, várja meg, amíg a színész befejezi a szöveget, s amíg a szinpoidon a szereplők cserélődnek, akkor keresse meg a helyét. A szavaló szinte suttogott, hangját aligg lehetett felfogni a hatalmas teremben. De aztán megerősödött, felhorsant, kicsúcsosodott, majd fokozatosan újra elhalkult. Egészen elbűvölte a közönséget , az ajtónál maradt, csak addig, m c, egy futó pulantással imerte a termet, s egy jól megválasztott pillanatban — amikor az egész terem visszafojtotta a lélegzetét — elindult középen a széksorok között. Cipőinek tekintélyes és művészi csikorogtatására hátrafordultak az emberek. Lépésről lépésre újabb tekintetek ny(jwi0/fáfe fel. De ő büszkén és diadalittasan haladt tovább, mert — először életében — ekkora sokaság figyelmét vonta magára. Miután átszelte a termet, az első sc,rok hlé fo,to(í0) ,átott még egy üres széket. Abban a pillanatban, ismikor /en/„ készült, a terem fergeteges tapsban tört ki. És akkor ő a boldogságtól mélyen meditádott. EKES LÁSZLÓ fordítása OLDALUNK ILLUSZTRÁCTÓI; • ROMAN KARBULIŢCHI: A béke jelképe; • BARTHA ÁRPÁD: Építő; • MOSER ROBERT: A szimfóniája ; • SANDU GHINEA : Quo vadis ?; • mircea POPESCU: Romantika. • TÓTH ISTVÁN: Magányosok. MEG. ESZTIVÁL Meghívó egy rangos kiállításra Ovidiu Opreanu Portré, Mihalikó Anna női portréi, Michael Kapp Melankólia stb. című képein az egyetlen emberi pillantásba tekintetbe belesűrűsödő érzelem vetül ki. Constantin Sávulescu Deltás varázs, Antoniu Rémiénn Erdőben, Ovidiu Rarin Nap, nyugatra mentél. Friederich Schwab Grafika stb. című képeinek a természet, a táj „állt modellt”. A fotográfiát lírává oldó művészi fényképezés sajátos technika lehetőségeit próbálgatja — mint tapasztaltuk, kellő sikerrel — több fotós is. Mircea Popescu Romantika, Ovidiu Opreanu Vihar elött, Dagmar Roth Cím nélkül stb. képein az egyéni látásmód, illetve az átgondolt kompozíciós szerkesztés olyan képi kifejezésbe feszül, amelyben lírai mondanivaló vibrál. A kiállítás érdekessége és egyben vonzóereje, hogy a színes diapozitíveket külön vetítés során tekinthetik meg a látogatók. A hatást fokozza, hogy a vetítéseket zenei aláfestés kíséri. Ily módon a színek harmóniájához zenei összhang társul, egyszerre kapja a néző az auditív és a vizuális élményt, teljes művészi egységben. Tovább is sorolhatnánk a neveket és címeket, de ennyi is elég ahhoz, hogy a szép fényképet szerető ember meghívónak tekintse őket a kiállításra. Igazi fényképművészeti élményt nyújt a fényképművészeti biennále valamennyi alkotása. MÁRTON ANDOR A fotós művészete nem abban rejlik, hogy — amint általában megszoktuk — a valóságot reprodukálja vagy a valósáág valamely szeletének egyszerű látleletét nyújtsa, amelyet ugyanúgy bárki más is megláthat. A művészfotó így sohasem lehet és marad egyszerűen visszatükrözés, hanem mindenképp teremtő alkotás, művészi tükrözés, amelyben a gondolat- és érzelemközlés egyaránt megkapja képi kifejeződési módját. Az Arta-teremben megnyílt (és január 18-ig megtekinthető) harmadik országos Fotóművészeti Biennále képanyagát aligha jellemezhetnénk teljes értékűen körülírásokkal. A képek tematikai, tartalmi és kifejezéstechnikai változatosságát sem szoríthatjuk fotóesztétikai szabvány-kategóriákba. Hisz dokumentatírs képtudósításoktól igazi fotópoétikát létrehozó vallomásos fényképekig terjed a kiállított munkák látható „mezeje”. Talán az élmény és témakörök megjelölése és körülhatárolása nyújtja a legbiztosabb fogódzót. Elsőként a mindennapjaink cselekvő-, építőmunkáját ábrázoló fényképeket említenénk. Petru Gemănaru Tűzijátékok, Blartha Árpád Radiográfia és Építő, Virgil Nastasi Építőtelep, Vilid István Ipari grafika és Sotir Nicolae Sziluettek című képein a munka és a dolgozó ember a főszereplő. Nem pusztán riportillusztrációk ezek a képek, hanem önmagukban is sokatmondó fotoriportok. A kiállított fotóportrék zöme a fiziológiai ábrából az embert jellemző egyéniséget bontja ki. Török Gáspár Legyünk vidi imák!. A kortárs színház elkötelezett jelenléte A színház, a színházművészet célja, célrendszere sokféleképpen meghatározható és körvonalazható: az eszmei-irodalmi értéket és rangot jelentő drámai művek bemutatása, a nemzeti drámairodalom istápolása, a különböző közönségrétegek igényeinek kielégítése, a színházkultúra fejlesztése, a szórakoztatás, az új színházi, színpadi formák kikísérletezése és meghonosítása, az élő drámairodalom szolgálata. Akárhogy sarkítanánk a meghatározást, a fenti tényezők egyikéről sem mondhatnánk le. Mert az igazi színház, a2 igazi színházi produkció valamennyinek együttes eszköze, alkotói szolgálója. Funkcióinak sugarában a tényezők egyetlen feladattá kötődnek össze: a színháznak mindig elkötelezett jelenlétté él ; szolgálattá kell válnia közművelődésünkben, kultúránkban. A Megéneklünk, Románia fesztivál második kiadásánaak keretében a szocialista művelődési és nevelési tanácsnak, arassói Drámai Színháznak és a színházi és zenei intézményekben dolgozó alkotóművészek szövetségének rendezésében kerül sor január 23— 29. között a kortárs színház fesztiváljának megszervezésére. A seregszemlére az ország legrangosabb színházai és színiegyüttesei jelentették be részvételüket: négy fővárosi színház, az I. L. Cartagiale Nemzeti Színház, a Lucia Sturdza Bulandra Színház, a C. I. Avoltara és a Kis Színház, a craiovai Nemzeti Színház, a marosvásárhelyi Állami Színház román és magyar tagozata, a szebeni Állami Színház német tagozata, a Kolozsvár-napocai Nemzeti Színház, a nagybányai Drámai Színház és a vendéglátó brassói Drámai Színház. Az egyhetes rendezvénysorozat műsorán Leonida Teodorescu, Theodor Manescu, David Storey, Sütő András, Horst Ulrich Wendler, Osvald Zahradnik, Aleksandr Vampilov és Ecaterina Oproiu egy-egy színdarabja szerepel. Az előadásokat megbeszélések-viták követik majd, amelyeken a bemutatott előadások színpadra állítói, rendezői és színészei a színikritikai és színházelméleti észrevételek tükrébe pillanthatnak majd. Az ilyenfajta eszmecserék tanulságosságában percig sem kételkedhetünk: rendező, színész és néző egyaránt okulhat belőlük. A fesztivál utolsó napján rendezik majd meg azt az átfogó szimpoziont, amelyen a kortárs színházi repertóriumok politikai és művészeti tartalmának fejlesztését célzó előadásokra kerül sor. Jeles színházi szakemberek, színházi szerzők és színházteoretikusok: Radu Beligan, Mircea Marin, Valentin Silvestru, Natalia Stancu és Leonida Teodorescu fejti majd ki véleményét ebben a kérdéskörben. A fesztivált a hagyományos díjkiosztási ünnepség és a brassói Drámai Színház záróünnepi előadása (I. L. Caragiale Az elve,szett levelét adják majd elő) fejezi be. A dráma- és színházművészetünk e jelentős rendezvényének eseményeire még visszatérünk következő lapszámainkban. TÖMÖSI ENDRE BL Telünk maradnak Indulásától a társadalmi kérdésekre roppant érzékeny, intellektuális alkatú költőnek tartotta Szemlér Ferencet az irodalombírálat. Hiszen „fiatalkori szabad verseiben is ott kiált az a lázongó, a környező világ szorítását a lélek drámájává élő indulat, melyet a harmincas évek derekától tudatos társadalomkritikává mélyít versben, esszében, publicisztikában." (Kántor Lajos—Láng Gusztáv). Nemcsak eszmeileg kereste a társadalmi haladáshoz kötő szálakat, de családja történetében is. A tanár, majd a brassói főgimnáziumi igazgató fia húszesztendős korában, 1926-ban, egyik versében szűcsmester nagyapját és mozdonyvezető dédapját idézte fel: „S te, aki vezeted a komor gépeket / útjaikon, te, e riasztó korban / egyedül biztos, te vagy a legcsodásabb. / íme, én meghajtom előtted lelkem / zászlaját és dalomban felzeng / egy félénk, reszkető élet reménye / az erőben." Ez a dédapa, a családi levéltár bizonysága szerint, verseket is írt, Szemlér Ferenc tanár édesapja pedig rendszeresen közölt is verseket. E kettős ölelésű sorsból nőtt ki Szemlér Ferenc költői és írói életműve, mindvégig hűségben az elindító élményekhez és a felismert felelősséghez, s a hazai magyar költészet hagyományait világirodalmi kitekintéssel gazdagító művészi jelenléttel. Ő maga mondotta el családjáról, hogy alkotói mivoltát el sem tudná képzelni nélküle. „Befolyásukra vagy ingerlésükre lehettem később az, ami vagyok. Ennek a családnak köszönhetem költői létem kezdeteit. Ebben a családban születtem a világra Székelyudvarhelyen, a Kossuth utcában, a Barkóczi vendéglő fölött 1906. április 3-án.” Szemlér Ferenc hetven esztendején túl is annyira jelen volt szellemi életünkben, hogy most, váratlan halálakor csak elgyászolhatjuk, de életművének arányait és jelentőségét meg sem kísérelhetjük ezen nyomban felmérni. Több mint hetven kötet vers, regény, novella, esszé, dráma, műfordítás, emlékezés tölti be könyvtáraink „Szemlér-polcát”. Elsődlegesen költő volt, lírai alkat mindenben: a prózaírásban is, a drámaírásban is, életvitelében is. Mindenre érzékenyen figyelt, ami a társadalomban, az országban, a világ menetében, a romániai magyar nemzetiség sorsában vagy közvetlen környezetében megrezzent, és azonnal versben vagy publicisztikában válaszolt az élő történelem megnyugtató vagy aggasztó változásaira. Költészete valóságos lírai naplója az eltelt négy-öt évtizednek, amelyet ismernie kell minden eljövendő irodalomtörténésznek, aki romániai magyarságunk életének, közérzetének alakulását akarja feltárni. Éppen mert forradalmas időkben, állandó változások korában élt, ezek a versek csak vaskos kötetekben foghatók össze. S noha vannak köztük olyanok is, amelyeket gyorsan meghaladtak a változó idők, kétségtelen, hogy mindenik Szem-lér-vers az őszinteség hőfokán született meg, s ezért lírai tanúságként élhet túl minden változást. Gálfalvi Zsolt méltán állapíthatta meg, hogy Szemlér Ferenc költészete kiváló szintet képvisel irodalmunkban, és helytálló Szőcs István évtizedes megállapítása Szemlérről, hogy „korszakunk legátfogóbb, legteljesebb romániai magyar költői életműve az övé.” Prózaírása is lírai költő alkotása. Egy ízben maga vallotta meg, hogy Zaharia Stancu Mezítláb című regényét azért fordította le olyan szívesen magyarra, mert ez a regény tulajdonképpen hatalmas költemény egy román parasztfiú drámai élményeiről. Szemlér Ferenc a maga regényeit szintén élményeiből szerkesztette meg, így azok — még a társadalmi szintézis igényeivel írottak is — elsősorban Szemlér Ferenc személyes életének alakulását tükrözik. Érzésem szerint éppen ezért legjellemzőbb prózai műve az Augusztustól augusztusig című trilógia szomszédságában is az 1943-ban megjelent Hazajáró lélek, édesapja alakjának megrendítő költői felidézése. Esszéi hasonlóképpen a költői műhely jegyeit viselik magukon, nemritkán pedig a költői műhely titkairól szólnak. Ezekből az esszékből kitűnik, hogy Szemlér Ferenc a román, az angol, a német és más irodalmak műves magyar fordítója, a tolmácsoláson túl a nagy világirodalmi életművek megértésében is segíteni kívánta olvasóit, amikor felrajzolta a költői pályaképeket, vagy beavatta az olvasókat a fordítás művészi gondjaiba. A költészet értelme egyik esszékötetének címe, ebben írta, hogy „a költészetnek igenis van értelme, sőt haszna is van — még a kibernetika, az űrhajózás, a matematikai logika, az atomhasadás korában is.” A költészet, az irodalom lelki hatását kívánta fokozni azáltal, hogy kiaknázta anyanyelvének teljes kifejezőereje gazdagságát, művészi megújító szellemét. Kosztolányi Dezső nyomdokain járva egyidőben volt költő és nyelvművelő, aki néha talán túlzott purizmussal, de mindenkor féltő gonddal védelmezte anyanyelve épségét, szépségét, életképességét. Hajdanában, lapszerkesztő korában, Brassóban, a napi újságírásban is szigorú gonddal őrködött afölött, hogy a mondanivaló pallérozott stílusban jusson el az olvasóhoz, és így minden újságcikk egyben nyelvi öntudatosító küldetést is teljesíthessen. Szemlér Ferenc ugyanis napilapot szerkesztett egy időben, éppen Brassóban, 1944 ősze és 1947 kora tavasza között. A gondozásában megjelent Népi Egység a felszabadulás után az egyik legelső romániai magyar demokratikus napilap volt, amely székelyföldi olvasók tízezreit először vonta be a cselekvő közélet, a nemzetiségi önismeret, az irodalmi érdeklődés körébe. Szemlér Ferenc, a főszerkesztő, aki állandóan jelen volt lapjában, 1945 májusában írta, hogyha az irodalomtörténet egykor majd számonkérné az elmaradt verseket, prózai írásokat vagy keveselné ezeket, a fintorgó történész tudja meg, hogy az erdélyi magyar író azokban a sorsfordító időkben a sajtó mindenese volt : napi híreket körmölt, kéziratokat javított, minden műfajt a tolla alá puhított. Élete utolsó szakaszát Bukarestben töltötte, de ott született műveiben is mindig jelen volt a szülőváros, Székelyudvarhely, és fiatal férfiéletének színhelye, Brassó. S noha soha nem szerette, ha „brassói költőként" emlegették, hiszen egy időszakban aligha volt nála egyetemesebb kitekintésű költőnk, Brassó mint ihletforrás, mint felelősségébresztés ott rejtekezik minden művében. Ez a Brassó nem jelent egyebet, mint Szemlér fiatal életének lendületét, a város román, magyar, német nemzetiségű lakosságának történelmi sorsközösségét, és természetesen a romániai magyar nemzetiség múltjának és jövőjének önérzetes vállalását. Mikor e sorokat írom, messze, Bukarestben éppen temetik. Milyen valószínűtlen ez a temetés! Hiszen Szemlér Ferenc életének lényege, a művek, itt vannak mellettem, és itt maradnak velünk. BEKE GYÖRGY SZEMLÉR FERENC Fájdalmas a hír: 1978. január 9-én elhunyt Szemlér Ferenc, a romániaimagyar irodalom jeles személyisége. Szemlér Ferenc 1906. április 3-án született Székelyudvarhelyen, középiskoláit Brassóban végezte, s néhány hónapig a Brassói Lapok szerkesztőségében volt kezdő újságíró, dr. Móricz Miklós, Móricz Zsigmond öccsének a keze alatt. Ezt követően tanulmányait a bukaresti jogi egyetemen folytatta. Szemlér Ferenc az irodalomban 1930-ban az Éjszakai kiáltás című kötetével jelentkezett. Renkívüli érzékenységű költőként, mely társadalmi elkötelezettségű prózaíróként és esszéistaként tűnt ki. Erről tesznek tanúságot a Harcolni híven (1953), Lépésről lépésre (1956), Álmok között (1961), Augusztustól augusztusig (1963), Kései kaszálás (1973), Fegyveres felhők. Százlátó üveg (1977) című kötetei. Számos verskötetét és A mirigy esztendeje című regényét lefordították román nyelvre, Rămas bun, tinereţe címen megjelentek válogatott prózai írásai is. Ugyanakkor az író kivételes tehetséggel tolmácsolta Vasile Alecsandri, Tudor Arghezi, Mihai Beniuc, Zaharia Stancu és mások verseit. A kiváló író életének utolsó pillanatáig fáradhatatlanul munkálkodott a szocializmus, a román nép és az együttélő nemzetiségek testvériségének, a békének és a barátságnak az eszményeiért, s e tevékenysége magas elismeréseként számos érdemrendben és érdeméremben részesült. Szemlér Ferenc halála súlyos veszteség országunk irodalma és kultúrája számára. SZEMLÉR FERENC Brassó ÍT.Ó, honi föld, otthoni föld régi szelek suhogósaival teletölt nap lángjaival, hold kékjeivel, lefutó csillagok és műholdak fényeivel ragyogó ! ... Hol a lombok alázatos árnya megett bölcs őseim óvatos árnya remeg. Hol a régi telek és régi nyarak mögött édesanyám susog édes anyás szavakat ! .. . Hol a férfi csupa férfi erő. Hol a nő kecses, friss - csupa nő. Ahol folytonosan fiatal vagyok én. S nem is leszek én soha vén. 2. SZÁM 4-5. OLDAL