Brassói Lapok, 1984 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1984-03-09 / 10. szám
KL MEGÉNEKLÜNK, ROMÁNIA Sok kicsi... Sok kicsi sokra megy — tartja egy mondás és nagyon sokra, amikor akkora vállalatról van szó, mint például a tehergépkocsi-gyár. A vállalat központi laboratóriumában a „klasszikus” feladatok — anyag- és termékelemzés — mellett éppen a „kis dolgok" kutatásával foglalkoznak. „A kutatócsoportot — mondta Viorica Dumitrescu vegyészmérnök, a központi laboratórium vezetője — a termelés adta problémák hívták életre. Erőfeszítéseinket két alapvető cél — meglévő gyártástechnológiák javítása és új termékek asszimilálása — elérésére összpontosítjuk. Ismerve, hogy a kőolaj-termékek megtakarítása milyen nagy fontosságú feladat, a technológiai eljárások közül mindenekelőtt azokat tanulmányoztuk, amelyek ásványolajok használatát is előírják. Ilyen eljárás például a fémek különböző módszerekkel történő forgácsolása, amely az esetek nagy többségében hűtő-kenő folyadékokat igényel. Nos, több olyan receptet is kidolgoztunk, amelyek lényegesen csökkentik az olaj mennyiségét — több száz tonnás tételekről van szó —, s ami szintén lényeges: jóval meghosszabbítják a forgácsoló szerszámok élettartamát. Mint például a Victol-R elnevezésű legújabb termékünk (bejegyzett újítás), amelynek korszerű összetétele lehetővé teszi, hogy a hűtőfolyadékot jóval többször használják fel, mint elődjét. A hőkezelési eljárások szintén nagy ásványolaj-fogyasztók. Különösen az edzőfürdőkbe kell sok és drága olaj. Amikor felvetődött az ott felhasznált olaj mennyiségének csökkentése, illetve annak helyettesítése, valaki ezt javasolta, hogy próbáljuk ki a cellulózgyártás egyik — addig eldobott — melléktermékét, az oximetilcellulózt. A próbákat siker, új technológiai eljárás és végül jelentős mennyiségű drága ásványolaj megtakarítása követte. Emellett bebizonyosodott, hogy a környezet nem szennyeződik, a meggyuladás veszélye kizáródott, a szintetikus edzőfürdőből kikerült darabok minősége kifogástalan, s ami nagyon fontos szempont: az eljárás olcsóbb, mint az előzőleg használt. Más. Jó ideje nagy gondot és sok fejtörést okozott a gépkocsikba szerelendő üzemanyag-tartályok korrózió elleni védelme. A tartályok ugyanis — főleg belső felületük — a beszerelésig, pontosabban az üzemanyaggal való feltöltésig üresen álltak és nagyon gyorsan rozsdásodtak, s emiatt kilyukadtak. A rozsdásodás megakadályozására egy olajfajtát permeteztek a tartályokba. Az eljárásnak — kevés előnye mellett — számos hátránya volt, többek között nagy mennyiségű különleges olaj felhasználását igényelte, később pedig ez az olaj összeverődött és apró golyócskákat alkotva elzárta az üzemanyag-szűrőket. Az új termékről — olajat nem tartalmaz — csak annyit árulok el, hogy tökéletesen meggátolja a tartályok belülről történő korrodálódását. Használata egyszerű és veszteség nélküli. Az új anyaggal átitatott szivacsot elegendő a tartály nyílásán a tartályba lógatni, hogy a megfelelő hatást kifejtse. S ha már a különleges védőszerepet betöltő termékeknél tartunk, a P—45-ös elnevezésűt is megemlítem. Ezt a folyadékot a gépkocsik fémből készült zárt tereinek — küszöbök, oszlopok — rozsda elleni védelmére használjuk. Az elmondott példával már át is tértem az asszimilált új termékek bemutatására. Nem újság, hogy a gépkocsi elektromos berendezésének szabad csatlakozásai az idő teltével oxidálódnak, bemocskolódnak, ami sok kellemetlenség, baleset okozója. Jól megszervezett dokumentálódás és hosszas kísérletezés után olyan vegyületet állítottunk elő, amely egyszerű rászórással megtisztítja az oxidálódott érintkezőket. A vegyület előállítását bejegyeztettük, gyártása a dudeşti-i vállalatban történik, s itt Brassóban, a Nivea vállalatban töltik szórófejes palackokba (spray). Valószínű, hogy a közeljövőben a kereskedelemben is kapható lesz. Még egy vegyület előállításában segítettek a Nivea szakemberei. Jó tudni, hogy a nagyfeszültségű villamos áramot használó edzési módszer munkadarabjait — hajszálrepedések keletkezése miatt — szükséges ellenőrizni. A repedések szabad szemmel nem láthatók, optikai készülékek használata pedig időigényes, az új termékkel — — lényegében három egymást követő szer használatáról van szó — lerövidül az ellenőrzési idő, s halálbiztosan felfedezhető a veszélyes repedés. Mindhárom vegyület — az első lemosó, a második színes és a repedésbe behatoló, a harmadik fehér, amelyen átüt az előzőleg felvitt szín " szórófejes palackokba töltve kerül forgalomba". Az elmondottak csak töredékét alkotják annak a lelkes kutatómunkának, amelyet a központi laboratórium munkatársai kifejtenek. Bizonyítékul álljon az a vaskos dosszié, amely bejegyzett találmányaik és újításaik fényképmásolatait, az országos versenyben és tudományos értekezleteken nyert helyezéseik dokumentumait tartalmazza. FARKAS ATTILA 1984. IIl. 9. Történelem — Dr. Imreh István kutató történészprofeszszor az elmúlt évek során többször volt vendége a brassói művelődési—tudományos szabadegyetemnek. A lenyűgöző előadó mindig színes, közérdekű értekezései osztatlan sikert arattak a hallgatóság körében is. Legújabb kötete, A törvényhozó székely falu (méltatását lásd a BL 1/1984-es számában) néhány hete jelent meg a Kriterion Kiadónál. A szerző a Falusi könyvhónap rendezvénysorozatának keretében a Székelyföld városaiba-falvaiba látogat el ezekben a napokban olvasóival találkozni. Kérve remélem, hogy ez a beszélgetés mielőbbi, újabb brassói előadásának „előhangja" lesz. — Példásan termékeny évtizedet tudhat maga mögött könyvek, szaktanulmányok, nyilvános szereplések s a „jelenlét", az alkotó jelenlét még mennyi formája tették nem csupán ismertté — bár tudósról szólván ez kissé furán hangzik —, népszerűvé, közkedveltté. Mi volt, mi ma is történészi ars poeticája, hitvallása, tettre buzdító indíttatója? — Ha jól emlékszem, éppen tíz esztendeje fogalmaztam meg ilyenképpen: életünk lényegéhez tartozik, hogy hagyományokba születünk bele. Ezeket megismerve, tanulva, átvéve válunk emberré. Világunkat emberi életre alkalmasabbá formálva, alakítva — új hagyományokat teremt „alulnézetből” ve — nemesedünk forradalmárokká. Olyanokká, mint 1848-as időkbeli elődeink, akik meghallották a hívást, átélték az övéikért, népükért való cselekvés örömét, akik érezték a célok és élmények másokkal való közösségét, akik a köz javára törekedésben, az ajándékozó forradalmi emberségben becsülhették gazdag, a haladásnak gondolatokat és tetteket áldozó önmagukat. Napok óta járom a szülőföld falvait, miként évtizeddel ennekelőtte Mikó Imre társammal az úton, aki akkor nagyon találóan így fogalmazott: a történelem nem mögöttünk van, hanem alattunk, rajta állunk. Ezt a gondolatot bővítgettem magam azzal, hogy a történelem nem csak épület-talapzat, hanem tartóoszlop is. Bennünk is van, hordozói vagyunk normáknak, értékrendszereknek, felfogásbeli, ízlésbeli hagyományoknak. Ezeknek a hagyományoknak a lélekmelegében jobbkedvűen lehet a holnapért verekedni. A tisztességre, becsületre, emberségre intő ősi tradíciók átörökléseként etikusabban folytathatjuk küzdelmünket a holnapért, humanitáriusabb érzülettel végezhetjük mindennapi kis Bastille-falaink lerombolását. — ön annak az úttörő nemzedéknek egyik jeles képviselője, amely nem a politika- és hadtörténész szemével szemléli a történelmet, kizárólag uralkodók, hadvezérek, csaták időpontjainak szemszögéből, hanem mintegy „alulnézetből", a r,epe e*' re, a civilizációtörténetre összpo, •',tva mindenek fölött... — Sokat idézték-idézik Petőfit, °'t'. ,,ar' ról szólott, hogy a nép csak akkor uralkodóvá a politikában, ha a ker esze*‘ ben már azzá válott. Meggyőződés®”1 az, hogy teljes históriát — tehát a ha‘iw°,,16 nyolc összefogását — csak úgy értetünk, ha jelentőségéhez mérten, kellő súllyal jut szerephez benne a hétköznapok nézete, a dologtevő, egyszerű ember hagyomony' teremtése. A történelmi hűség igaz v°hának záloga is ez egyben. A statisz.^usok ismerik a nagy számok törvényét. (·°k-sok jelenség megfaggattatik, megméret;®}^, s ha nem is éppen az összesség i^11 a törvényszerűséget, a jelenségek tömege utal valamire, ami bizonyára az igezséggot tükröző. Ezért, a mindennapokban J*”1®*"lődő cselekedetek, a gyakran előorduló jelenségek, a gazdálkodó, népművészetet alkotó, a maga életét élő hajdanvésemberek élettevékenysége együttesében hívebben tükrözi a valóságot, mint egyes emberek, egyes események, magyarán szólva, a had- és politikatörténet, c* nagy személyiségek históriája. Botor dolog v°l* na hát lándzsát törni a néptörténet fölött, mint ahogyan kár volna sutba dobni ° **9' históriai hagyományokat. — Érzésem szerint munkássága ezen való fáradozását példázza. — Egy élet munkájával szerettem volraa szolgálni a szülőföldet, szolgálni a szülőföldnek, a nép történetének. Köte fülszövegében ezt pontosan megfogadom: Mondanunk kell a törvényhozó, a rendtartó falu, a közösség történetét. Mondatja velünk az ősöknek sok-sok nemzéke, akiktől szülőföldet jussoltunk, akik lednek keresztelt telkeiken az elődöt egymást váltó generációknak otthont teremtettek, oltalmazva e hajlékokban lakozó véreiket s gyakorta szomszédaikat: *• Dologtevő kezük munkája, helytálló szonokságuk nyomán sokasodtak az ember eltartó rendeltetésű szántóföldek, tágult a határ és gyarapodott megbecsülésben az eszközteremtő kézművesség. Mindennek oly módon szeretnék krónikásává válni, hogy megértessem: mennyire szükséges az embereknek, de a népeknek, nemzeteknek is az önértéktudat. Az olyan büszkeségre buzdító önérzet, amely mások ellen támaszt ellenérzéseket, rokont illető szeretettel kapcsol egy zokkal, akik maguk szintén kialakítod emberi társas kapcsolatok, a munka hasonlatos, jó keretét. Az emberi é élés formái ugyanis igen érzékeny jelzői, minőségi mutatói a művelődésnek. Mélyen gyökerezetten, szilárdan és kezét biztos kézfogásra nyújtó és az ember lehet, akit nem tesz ideig se, változékonnyá és törékennyé a önértéktudat hiánya. Búcsúzzunk hát a néhány szóval, amelyet a gondolka forradalmár Nicolae Bălcescu ekkr mondott: Jaj annak a népnek, ami veszti az emlékek tiszteletét! Lejegyezte: VERESS GERI CSZ ,vv.'v v Mmi "r'.X JAN GRIEGUN; A brassói Katalin-kopu 1873-ban Fizikai Nobel-díj ?83 Bíró Béla aradi olvasónk azt kérdezi, hogy miért kapták csillagászok az 1983-as fizikai Nobel-díjat. A Föld és Ég 1984/2-es száma alapján válaszolunk kérdésére. Századunk első felében a fizika és a csillagászat oly messze állt egymástól, hogy valóban elképzelhetetlen volt, hogy egy csillagász Nobel-díjat kapjon. Az utóbbi évtizedek jelentős csillagászati felfedezései viszont már az egész fizika fejlődésére kihatottak. A jég 1967-ben tört meg, amikor atomfizikai eredményeiért Hans E. Bethe csillagász kapott fizikai Nobel-díjat. Őt követte 1970-ben Hannes Alfvén (a magnetohidrodinamika megalkotásáért), 1974-ben Martin Ryle és Anthony Hewish (a pulzárok felfedezéséért, amelyek az anyag egy egészen új megjelenési formáját jelentik), 1978-ban Robert Wilson és Arno Penzias (a háttérsugárzás felfedezéséért, amely döntő bizonyíték a „forró Univerzum" hipotézisére, s egész világszemléletünkre hatással volt). Ebből a felsorolásból is, kitűnik, hogy nem egyszerűen csillagászati kutatásokért juttatták nekik a Nobel-díjakat, hanem olyan eredményekért, amelyek a fizika szempontjából is döntő jelentőségűek voltak. Az 1983-as év díjazottjai — lényegében a kémiai elemek keletkezésének magyarázatáért — Subrahmanyan Chandrasekhar indiai származású amerikai (a Yerkes Obszervatórium professzora) és William A. Fowler amerikai csillagász (a pasadenai műszaki egyetem professzora), akik kutatásaikat 1930 és 1960 között, tehát több évtizeddel ezelőtt végezték. 1931-ben Chandrasekhar a fehér törpe csillagok belső szerkezetével foglalkozva kimutatta, hogy a bennük lévő elfajult elektrongáz csak akkor lehet egyensúlyban, ha a csillag tömege 1,46 naptömegnél (Chandrasekhar-féle határ) kisebb. Ha ugyanis a csillag tömege ennél nagyobb, akkor a gáz nem képes a gravitációs összehúzó erőknek ellenállni, s hirtelen összeomlik (ún. gravitációs kollapszis). 1946-ban arra is rámutatott, hogy a vasnál magasabb rendszámú kémiai elemek az 1,46 naptömegnél nagyobb tömegű csillagok összeomlásakor, vagyis szupernóva-robbanáskor keletkezhetnek. Közben 1938-ban Bethe és Karl F. von Weizsäcker kimutatta, hogy a Nap és a hozzá hasonló csillagok belsejében az energiát négy hidrogénmag egy héliummaggá történő egyesülése, fúziója termeli. Mint ismert, az energiatermelési folyamat kétféleképpen mehet végbe, az ún. proton—proton és a szén—nitrogén— oxigén (CNO)-ciklussal. 1952-ben Fowler azt is kimutatta, hogy a másfél naptömegnél nagyobb tömegű csillagok belsejében a CNO- ciklus az uralkodó. 1956-ban három társával együtt bebizonyították, hogy az összeomló szupernóva-csillagokban olyan atommagreakciók játszódnak le, amelyek a vasnál nehezebb kémiai elemek keletkezéséhez vezetnek, így sikerült választ adni egy régóta nyitott kérdésre, hiszen ezek az elemek sem a „normális" csillagokban, sem az ősrobbanásban nem keletkezhettek, mivel felépítésükhöz már hatalmas energia befektetésére van szükség. VISSZHANG Cink-kór vagy cin-kór? (Amint kiderült, egyik sem, hanem ónpestis!) Már nemegyszer zavart okozott a cink és a cin nevének hasonlósága. Minden bizonnyal ez történt a 6/1984-es BL-ben megjelent cink-anyaggal is. Mivel a köztudatban amúgy is elegendő téves ismeret szerepel, úgy gondoltam, nem árt tisztázni, mi a különbség a cink és a cin, valamint egy másik — felhasználását tekintve az előbbi kettőhöz némileg hasonlító — fém, az ón között. A cink fémes kémiai elem, vegyjele Zn (Zincum), más néven horgany — amint azt a BL-ben megjelent cikkben is olvashattuk —, kékes-fehér színű fém, olvadáspontja 419,4°C, ami forrasztásra alkalmatlanná teszi. Egyik legfontosabb ötvözete a sárgaréz. A cin 75% ónt, 25% ólmot tartalmazó ötvözet. Olvadási jók, bahr Ebbe enne + l meg A fő szűrj a sz ónpreine' bök, zr ra. hi' len. a m zerve és a viszo gy. zek, sodó töme pez. A de r vorrn detik SZELLEMLÁTOHATAK nem lanem be aók az régzés gyüttszintélet- sóllá ak az lenesnépi azzaldó és íppen ly el ISON Álvírusok valódi betegségek ellen Egy montreali kutatóintézetben „születtek" meg nemrég, többéves kutatómunka eredményeként azok az álvírusok, melyek rendkívül sokat ígérőek a vírusbetegségek elleni harcban. Viroszómáknak vagy immunoszómáknak nevezik őket, mivel hasonlítanak a valódi vírusokhoz és ugyanazokat az immunreakciókat váltják ki. Ezek az alvírusok leginkább olyan inaktivált vírusokhoz hasonlítanak, melyek már nem fertőzőképesek, de megőrizték immunológiai tulajdonságaikat. Tulajdonképpen tehát klasszikus vakcinának tekinthetők. Az immunitás mechanizmusa jól ismert: ha egy kórokozó ágens kerül szervezetünkbe, azt immunrendszerünk azonnal felismeri mint idegen anyagot. Vírusok esetén az ismertetőjelek a felületükön elhelyezkedő antigének, a felismerést végző sejtek pedig a fehérvérsejtek csoportjába tartozó B-limfociták. A kórokozókat ezután a szervezetünkben levő ellentestek igyekeznek semlegesíteni. Az ellentestek vagy egy lezajlott fertőzés során alakulnak ki a szervezetben és fennmaradnak a gyógyulás után is, vagy védőoltás, vakcinálás hatására képződnek. A vakcinák oly roórJ/tn ó+vn l/-itr ítrtH ÍzArnlzozoh +n rto Imn7 nolt. hodV azok CSok módon átalakított kórokozót tartalmaznak, hogy azok csak egy mini-fertőzést váltsanak ki, melyet a szervezet védekezőrendszere könnyen leküzd, ugyanakkor azonban az eközben képződő ellentestek a szervezetet a továbbiakban megvédik a virulens, fertőzőképes kórokozók ellen. Lényegében kétféle vakcina van. Egyik élő, de legyengített kórokozót tartalmaz, a másik elölt kórokozókat. A legyengített kórokozókat tartalmazó vakcinák (például a gyermekparalízis elleni) hátránya, hogy mivel végsősorban élő vírusokról van szó, azok bizonyos körülmények között reaktiválódhatnak, és így valódi kórokozókká válva, kiválthatják éppen azt a betegséget, melynek megelőzésére szánták. Az inaktív vakcinákban viszont előfordulhatnak egyéb felesleges, nemkívánatos antigének is, melyek kellemetlen mellék tüneteket (láz, gyulladás, túlérzékenység) válthatnak ki. ►ontja kb. 180—190°C. Leginkább forrasztásra használezért forrasztó-ónnak, lágy forrásznak is nevezik, az ón fémes kémiai elem, vegyjele Sn (Stanium). Számmérsékleten ezüstfehér, puha, könnyen hengerelhető. El készült régebb a sztaniol. +13,2°C alatt szürke alakul, ami szürke színű por. Ez az átalakulás 'C—0°C között lassú, alacsonyabb hőmérsékleten ersül és —30 ° C-on éri el a legnagyobb sebességet,amatot katalizálja (felgyorsítja), ha valahonnan :e ón pora hull az óntárgyra. Tehát úgy tűnik, mintha ürke ón pora megfertőzné az óntárgyat. Innen ered az :stis — tehát nem cink-kór — vagy „múzeumbetegség“ ezés. Régebb ugyanis az óntálak, ivóedények, gomgonasípok stb. készítésére is használták, így a múpon szép számban őriznek óntárgyakat. Ezek gyanegesen elporladnak a behurcolt szürke ón s agyüttes hatására. Ma már tudjuk — amint az emil is szóvá tette —, hogy 0,5% antimón vagy bizizőanyag elegendő ahhoz, hogy az ónt megvédje hulástól. •I. alacsony hőmérsékletén nem a cink, hanem az ad el. A forrasztófémben sincs cink, ellenben voszont csak akkor porlad el, ha igen sok orrt tardatban azért tévesztik össze őket, mert mindsználják vasbádog bevonására rozsdásodás elivel az ón a legdrágább, csak akkor használják, hasik kettő nem alkalmas az illető célra. Például konta dobozokat vonnak be vele, mert vegyileg ellenállóbb sm alkot mérgező vegyületeket az élelmiszerekkel. Ha pro az ilyen ,bádogon a bevonat megsérül, nagyon rozsdásodik, S vonják be az esővíz-csatornák, tetőfedő lementezőkannák bádogját. Ez akkor is véd a rozsdástól, ha megkarcolódik. Viszont savak és lúgok megadják, élelmiszerekkel pedig mérgező vegyületeket kecinnel bevont bádog, ólomtartalma miatt, mérgező, mivel a cin könnyen olvad, könnyű vele a vasat beír megolvasztják, és a megtisztított vaslemezt megfürdetvne. HANKE MARIA A grippe ellen mindkét fajta oltóanyag használatos, melyek majomsejtben vagy tojásban tenyésztett grippevírusokból készülnek. Ezeknek is, mint a legtöbb vírusnak, egy központi fehérjemagjuk van, mely ribonukleinsavból vagy dezoxiribonukleinsavból álló génanyagot tartalmaz. A mag felületén helyezkednek el a szintén fehérje-természetű antigének. A vírusok tenyésztése azonban költséges és bonyolult dolog, ezért az oltóanyag is drága. Angol kutatóknak támadt először az az ötlete, hogy a vírusok központi magját liposzómákkal helyettesítve, vírusszerű anyagokat állítsanak elő. A liposzómák zsírjellegű anyagokból álló, rendkívül apró cseppecskék. Ezek természetesen semmilyen genetikai anyagot nem tartalmaznak, következésképpen nem is fertőzőképesek. Viroszómákká való átalakításuk úgy történik, hogy felületükre ráerősítik a vírus antigénjeit. A sikeres kivitelezés a kanadai kutatók érdeme, akik használható eljárást dolgoztak ki a Honkong-típusú grippevírus antigénjeinek eltávolítására, majd azoknak a liposzóma felületére való fixálására. Következett annak ellenőrzése, hogy az ily módon készült álvírus valóban véd-e a grippe ellen. Az első kísérleteket egereken végezték, ezekbe oltották be az álvírusokat. Egy másik csoportot valódi vírusból készült vakcinával kezeltek. Kiderült, hogy a két csoport vérében az ellenanyag-szint gyakorlatilag azonos volt. Ugyanakkor bebizonyosodott az is, hogy az álvírussal való kezelésnek semmiféle kellemetlen mellékhatása nincs, tehát felülmúlja a klasszikus vakcinát. A valóságban a helyzet annyival bonyolultabb, hogy nemcsak egyféle grippevírus létezik, ellentétben például a himlő vírusával, melynek csak egy fajtája ismeretes. A grippevírus gyakori mutációi következtében új törzsek alakulnak ki, melyeknek antigénjei is különböznek. Minden új törzs megjelenése új járványt vált ki, így hát az egyik fajta vírus elleni oltóanyag nem hatásos a többivel szemben. Igaz, hogy léteznek polivalens, több törzs ellen immunitást nyújtó oltóanyagok, ezek előállítása azonban még bonyolultabb és költségesebb. Az 1918—1919-es spanyolnáthának nevezett grippejárvány húszmillió áldozatot szedett. A ma leggyakrabban előforduló törzsek a honkongi, bangkoki, brazíliai, angliai és singapore-i. Jelenleg azon fáradoznak, hogy mindezen vírusokból származó antigének keverékét rávigyék egy-egy liposzóma felületére, ily módon valamennyi grippevírustörzs ellen védettséget előidéző viroszómát nyernek. Ezek után természetesen felmerül a kérdés, hogy mennyivel könnyebb mindezt megcsinálni, mint a polivalens oltóanyagot, amit közvetlenül a kitenyésztett, valódi vírusokból nyernek. És itt következik a dolog leglényegesebb része. A viroszóma előállításához szükséges géneket ugyanis a rövidesen beinduló gyártás során már nem szövettenyészeteken szaporított vírusokból vonják ki, hanem biotechnológiai eljárással „gyártják". A különböző vírustörzsekből kivonják az antigénjeik szintézisét determináló gént, ezt beépítik egy megfelelő baktérium plazmidjába, az így rekombinált plazmidot pedig visszaültetik a baktériumba. A baktériumok ezután már, szaporodásuk során, az illető antigénféleséget is termelik. Mivel a baktériumok rendkívül gyorsan szaporodnak, nagy mennyiségű antigén nyerhető. A vakcina termelése jóval egyszerűbbé, gyorsabbá és olcsóbbá válik, mint a klasszikus módszerek esetében, és így már egy közeledő járvány előtt beoltható akár az egész lakosság is. A viroszómák sikerrel helyettesíthetnek más betegségek elleni oltóanyagokat is, mint például a gyermekbénulás ellenit. Végül pedig, bár ez egyelőre még csak terv, minden remény megvan arra, hogy a leírt módszerrel baktériumok és bacillusok által előidézett betegségek, például a tuberkulózis ellen is, új típusú oltóanyagot állítsanak elő. Dr. KEREKES MEDARD A tudomány „bűvkörében“ Digivision Az 1983-as berlini audiovizuális világkiállításon osztatlan érdeklődést váltott ki az ITT amerikai óriásvállalat Digivision elnevezésű új, digitálisan működő tv-készüléke, amelyet a szakemberek a legjelentősebb műszaki újdonságnak tartanak az audiovizuális jelátvitel területén. Ezzel a számítógép működésének alapját képező digitális technika a hangátvitel után a képátvitelben is döntő fontosságúvá válik. Hasonló ugrást az jelentett, amikor a fekete-fehér tv-t felváltotta a színes. A Digivision olyan tv, amely a beérkező analóg jeleket számértékekkel jellemezhető elektromos impulzusokká (tehát a vett hullámokat digitális jelsorrá) alakítja és ebben a formában dolgozza fel, majd a feldolgozás végeredményeként színes képként és Hi-fi minőségű sztereo hangként jeleníti meg. Mi az előnye ennek a technológiának? Röviden: a torzítás- és alapzajmentesség. Minden jelátvivő rendszer ugyanis többkevesebb torzítással dolgozik, a tv-átvitelnél például a képernyőn és a hangszórón megjelenő rezgések nem azonosak az eredetivel, mert a tv-készülék áramkörein való áthaladásuk során torzulnak. Amikor azonban a rezgéseket számokkal jellemezhető elektromos impulzusokká alakítjuk, és azok a rendszeren digitális értékekként haladnak át, jelentősen csökkenthető torzulásuk. Egyszerű hasonlattal érzékeltetve: a „0" akkor is nullát jelent, ha a jel hosszában vagy széltében torzul. Mivel a digitális technikánál nem az eredeti rezgések elektromos analógját dolgozza fel a szerkezet, hanem a rezgések számokkal is jellemezhető méretviszonyait, alkalmazásakor csak az átvinni kívánt hasznos jel (kép-, illetve hangrezgések) digitális értékeit állapítja meg és továbbítja, a zavarókét nem. Az sem mellékes szempont, hogy a Digivisionnak kb. háromszázzal kevesebb alkatrésze van, mint az analóg rendszerű tv-készülékeknek. Az új megoldásban nagymértékben integrált áramköröket alkalmaznak. A kevesebb alkatrésznek köszönhetően karbantartása és javítása is egyszerűbb meg olcsóbb. Az új tévékészülék nemcsak műsorokat közvetítő berendezés, hanem sokféle szolgáltatás — részben automatizált — központi irányítóegysége is (pl. képújság is, s átveheti a kábelhálózat segítségével —, a telefon, távíró, telex szerepét). Sáskajárás Szinte alig hihető, hogy a rétjeinken hangulatosan ciripelő sáskafajok rokonai egykor világszerte olyan rettegést keltettek, mint az ázsiai sztyeppekről szétrajzó és pusztítva, rabolva, égetve nyugat felé törő tatár hordák. A félelem nem volt alaptalan. A nálunk élő, magános életmódot folytató és „szülőföldjükhöz ragaszkodó" sáskafajokkal ellentétben, a vándorsáskák közösségi lények, s időnként — óriási fajokat alkotva — pusztító útra indulnak és szinte minden növényt letarolva vándorolnak tova. Csupasz föld, éhínség, halál jár a nyomukban. A vándorsáskák fogalmán általában több, időnként tömegesen megjelenő fajt értenek. Jelenleg tíz faja ismeretes a Földön — pl. a rövidszárnyú zúgósáska, a marokkói sáska, az egyiptomi sáska vagy a keleti vándorsáska — és minden kontinensre jut belőlük. Vajon mi lehet a magyarázata az időnkénti tömeges sáskajárásnak? Hosszú ideig nem sikerült erre kielégítő választ találni. A modern tudomány azonban ennek a jelenségnek is föltárta az okát Kiderült, hogy mindig olyan területekről indul el a sáskák pusztító tömege, ahol különösen kedvezőek egy-egy évben a peterakási feltételek: ideális a növényzet magassága, sűrűsége és a talaj- meg az éghajlati viszonyok is kedvezőek. Ilyenkor a szokásosnál több lárva kel ki a petékből és a lárvákból is az átlagosnál több szaporodásra képes sáska fejlődik ki. Mivel a vándorló sáskafajok rajképző formáinál nagy az utánzásra való hajlam, újabb és újabb nőstények keresik föl a biztonságos szaporodási helyet. Kemény küzdelem folyik minden talpalatnyi helyért. A napvilágra kerülő utódoknak aztán még ennyi hely sem jut: a szó szoros értelmében egymás hegyén-hátán nyüzsögnek a növényeken. Ahogy a lárvák fejlődnek, egyre kevesebb hely jut a mozgásra. Ezért a „hangulat" egyre feszültebbé válik, mígnem átlépi az elviselhetőség határát. Akkor indul meg szinte lavinaszerűen a vándorlás. A lárvák csoportosulva és egymás mozgását pontosan utánozva haladnak előre egy meghatározott irányba. Ettől az iránytól csak széles folyók és égbe nyúló hegyek tudják őket eltéríteni. A falánk had pusztítása olykor igen nagy területre terjed ki. Afrikában olyan sáskarajt is megfigyeltek, amelyben mintegy 35 milliárd példány vonult, 250 km 2 területet foglalva el egyszerre. Vándorlásukat a levegő lehűlése vagy egy-egy kiadós eső is megszakíthatja. Pusztításuk tehát szakaszos, de ahol landolnak, nem sok marad a termésből. Egy közepes faj élete folyamán ötvenezer tonna növénytömeget is megsemmisíthet. Ma a hagyományos védekezési módszerek mellett (a lárvák útjába árkokat ásnak és az árokba eső állatokat megsemmisítik) a korszerű technika is az ember segítségére siet. A petézőhelyek felkutatásán és elszigetelésén kívül eredményesen vetik be a repülő rajok ellen a nagy hatású rovarölő szereket szóró helikoptereket. A jövő azonban mindenképpen ezé a biológiai védekezésé, amely nem mérgezi a sóskatömeg mellett a környezetet is. Babaőrület Az amerikai piac új játékőrület színhelye. Sorban állnak, pofozkodnak, dulakodnak a vásárlók — főleg a téli ünepek alatt — s mindezt miért? Egy közönséges játékért, a káposztafejű kölyöknek — Cabbage Patch Kid-nek — becézett babáért. Vajon miben különbözik ez a 40 centiméteres, holdvilágképű rongybaba babatársaitól? Jól megspékelték üzleti fogásokkal. Minden káposztafejnek külön neve van, s világra hozói — a személyi számítógépeiről jól ismert Coleco Industries „gagmenjei" — születési anyakönyvi kivonatot is adnak: kiállítják az örökbefogadáshoz szükséges papírokat is, sőt a cég a baba első születésnapjára üdvözlőkártyát is küld a „nevelőszülőnek". Másik vonzerejük, hogy állítólag egy-,től egyig különböznek egymástól. A Coleco pompásan kamatoztatja hosszú ideje agonizáló számítógép-gyártásban szerzett ismereteit, a komputertechnológia alapján válik ugyanis lehetővé, hogy az egyik káposztafejű sötét bőrű, a másik szőke ha-íjú, a harmadik zömök, s mindegyik garate-tálban különbözik a másiktól. A baba forgalmazásának első hat hónapja alatt 2,5 millió káposztakölyök kelt el, s bár hetente kétszázezer darabot gyártottak, a téli ünnepek csúcsidényében mégsem tudtak lépést tartani a babaőrülettel, így honkongi gyártókat is mozgósítottak. A Digivision sztereo-Hi-Fi hangminőségét a készülék két darab, háromutas, egyenként 2 x 20 W teljesítményű hangszóró-rendszere biztosítja Az 1983-ban Genfben IV. távközlési világkiállításon mutatták be ezt a Siemens gyártmányú elektronikus telefont BL 10. SZÁM 4-5. OLDAL