Brassói Lapok, 1910. december (16. évfolyam, 274-296. szám)

1910-12-01 / 274. szám

274 szám. BRASSÓI LA P O­K .-M -. s Különösen nehezen azoknál, akik ki­lépve az életbe, nem igen foglalkoznak tudományos dolgokkal s szellemi táplálékot nem igen szívhatnak magukba. A természettudományok hóditó útjuk­ban szükségképpen sok intézményt és sok eszmét döntöttek meg, melyek azelőtt az emberiség irányítására alkalmasak voltak, melyek az akkori világnézetnek meg­feleltek. Ha abból a tételből indulunk ki — és csakis ebből indulhatunk ki — hogy a vallások is csak az emberiség történetének színpadán megjelenő társadalmi intézmé­nyek — szükségképpen be kell látnunk, hogy azok is alá vannak vetve a fejlődés örök és megváltozhatatlan törvényeinek. A különféle vallásokban megjelenő né­zetek és elvek nagy része ma már nem illeszthető be világnézetünk keretébe — nem egyeztethető össze ismeretkörünkkel. A régi bálványok ledőltek, de az új oltár felépítéséről nem gondoskodtak. A tények ellene szólnak a tanoknak, de a nagy néprétegek a nevelés cél­szerűtlen volta következtében még min­dig a sötétségben kénytelenek botorkálni. Azért örömmel üdvözlünk minden oly mozgalmat és intézményt, mely az em­ber és ember között mesterségesen emelt válaszfalakat ledönti és közelebb hozza őket egymáshoz. Ilyen új intézménye törvényhozásunk­nak az új perrendtartás megalkotásánál, hogy a tanú kihallgatásánál a bíróság nem kutatja többé annak vallását. Ez közeledés azon elv megvalósítása felé, hogy az államhatalom ne avatkozzék bele a vallási kérdésekbe s mindenkinek a lelkiismereti szabadsága biztosítva legyen. A törvényhozás ezen örvendetes alko­tásánál csupán az az egy körülmény volt elszomorító, hogy csak három szavazat többséggel fogadtatott el. Ebből nyilvánvalóan megállapítható, hogy a haladásnak nálunk még nagyon sok ellensége van. Pedig a haladást, a fejlődést kell cél gyanánt kitűznünk, s arra törekednünk, hogy a szétbontó választófalak helyett­­ a kölcsönös szeretetben egyesüljünk. Omega­ meghívókat a december 1-én tartandó válasz­tói gyűlésre a választópolgárokhoz. E meg­hívókból azonban tévedés folytán elmaradt a gyűlés kezdetének időpontja. A bizottság elnöksége e hibát pótlandó, ezúton közli külön az érdekeltekkel, hogy a gyűlés de­cember hó 1-én este 8 órakor veszi kezde­tét, amint ezt a falragaszok és a lapunkban megjelent felhívás is szabatosan jelezték. H­ÍREK. Brassó, 1910. november 30. Választópolgárok közgyűlése. A „Brassói Magyar Végrehajtóbizott­ság“ I. évi november hó 28-án este meg­tartott ülésének határozatából kifolyólag, Brassóváros magyar választópolgárait folyó évi december hó elsején, csütörtökön este 8 órára, a „Központi“ (No. 1.) szálloda nagy­termébe közgyűlésre hívjuk egybe. Tárgysorozat: 1. A Végrehajtóbizott­ság újjászervezése és munkakörének megál­lapítása. 2. Választások. — Ez a közgyűlés a brassói magyarság egységének és békéjé­nek megalapítására van hivatva. Fölkérjük azért polgártársainkat, hogy e gyűlésen je­lenjenek meg teljes számban. — Hazafias tisztelettel : A „Brassói Magyar Végrehajtó­bizottság“ nevében : Szele Béla dr. ügyveze­tő alelnök, Veress György, jegyző. * A »Brassói Magyar Végrehajtó-bizott­ság«, amint erről korábban megemlékeztünk, már a tegnapi nap folyamán szétküldötte a­­ Köszönetnyilvánítás. A „Bras­sói Lapok“ szerkesztőségének néhai Aron­­sohn Henrikre való kegyeletes megemlé­kezés jeléül Bécsből 20 koronát küldtek azon megjegyzéssel, hogy tetszése szerint fordítsa egy helybeli jótékonysági intézmény céljaira. A szerkesztőség a magyar vereskereszt egy­let brassói fiókja által fenntartott „Népkony­há”nak adományozta ezen összeget. Ezen adományért, valamint a helybeli Izraelita Nőegylet 40 koronás, Papp G.-né Gáspár Vilma (6 kg. marhahús,) Kohn Jakab (10 kg. só, 10 kg., bab, 10 kg. borsó,) természet­beni adományaiért hálás köszönetet mond az elnökség. — Az 1911 évi esküdtszéki ciklus. A marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla elnöke a brassói kir. törvényszék elnökét, W­i­tt­­­c­h Józsefet az 1911. évre az esküdtbiróság el­nökévé, Ábra­hám István kir. törvényszéki bírót pedig elnökhelyettesévé kinevezte. — A városi tanács köréből. S­z­a­­b­ó Sándor városi tanácsos, a városi általá­nos közigazgatási (építészet-, ipar-, közrend- ( őri) ügyosztály főnöke, a mai nappal hat heti szabadságra ment. Távollétében Stei­­ner Frigyes városi tanácsos helyettesíti. — Elhunyt bíró. Kézdivásárhelyről­­ jelentik, hogy Bedő Joákim járásbiró várat­lanul elhunyt. Halálhíre mindenütt nagy rész­vétet keltett. Temetése tegnap délután volt nagy részvét mellett. — Márkus Lily Brassóban. Amint már lapunk ma reggeli számában megírtuk, Márkus Lily, a jóhírnevű zongoraművész­nő, e szezonban tartandó második erdélyi körútján Brassóba is ellátogat, s december hó 14-én este a Vigadó nagytermében hang­versenyt tart. A kiváló művésznő e hangver­senyén — amint értesülünk — valószínűleg egy bukaresti hegedűművész is közreműkö­dik. A részletes műsort, amelynek egyes pontjait a legkiválóbb zeneszerzők műveiből állítja össze a művésznő, már a legközelebbi­­ napokban közölni fogjuk. E hangverseny, a­­­mely iránt egyébként már most is érthető­­ érdeklődés nyilvánul meg a zeneértő és kedvelő közönség részéről, mindenesetre egyik legérdekesebb és legértékesebb művészi eseménye lesz az idei szezonnak. — Alapszabályjóváhagyás. A belügyminiszter, az alispáni hivatalhoz ma érkezett leirata szer­int, a Brassói Refor­mátus Dalkör alapszabályait jóváhagyta. — Megnyílik a népkonyha. Folyó év december 1-én a magyar vereskereszt egylet brassói fiókja által fenntartott „Nép­konyha“ megkezdi működését és azon kére­lemmel fordul Brassóváros áldozatkész kö­zönségéhez, hogy adjanak feleslegükből el­aggott szűkölködő embertársaiknak. A „Nép­konyha“ helyiségeiben — Széles-patak 2 — pénzt, vagy természetbeni adományokat há­lásan fogadja és hirlapilag nyugtázza az elnökség. — Vallásos estély. Az idei protes­táns vallásos estélyek továbbra is a refor­mátus temlomban fognak tartatni és pedig minden vasárnap délután fél 6 órakor. Több oldalról megnyilvánult kérésnek óhajt eleget tenni a rendezőség, amikor az­ eddigi szerda délutánról vasárnapra, — a délutáni biblia­magyarázatok (3 óra) utánra — teszi a val­lásos estélyeket. A nagyobb számú közönség befogadhatására pedig a vallásos estélyeket a nagyterem helyett mindig a templomban tartják meg. A templom gázzal van világítva és minden egyes alkalommal jól fűtve lesz. A műsort közelebbről közölni fogjuk. — Katonáék öröme. A delegáció tudvalevőleg most szavazta meg a katonaság napizsoldjának felemelését. A határozat hol­nap, december hó elsején lép életbe, s így Katonáéknak holnap örömnapja lesz. A fel­emelt léningot vágják már zsebre, amely bizony mégis kevés ahhoz, hogy a szegény sárgahajtókás baba egy héten egy pakli he­tes dohánnyal többet szívhasson el ezután. — Elbocsátás a magyar állam kötelékéből. A belügyminiszter dr. M­e­­­d­t Frigyes brassói illetőségű gráci lakost a ma­gyar állam kötelékéből elbocsátotta. — A piaci drágaság enyhítése. Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter a jövő évi költségvetésbe nagyobb összeget vett fel arra a célra, hogy a városok köz­­élelmezési berendezéseinek létesítését, vagy azoknak javítását támogathassa. Az élelmi­cikkeknek szertelen drágulása nagyrészt a városi piacok szervezetlenségének és beren­­dezkedési hiányainak tulajdonítható. A mi­niszter tárcája ezen új hiteléből elsősorban és legsürgősebben az állatvásárok berende­zését fogja támogatni. A jövőben a vágóhídi célokra felhajtott állatokat elkülönítik a te­­nyész- és egyéb haszonállatoktól. És így az eladót és vevőt könnyebben összehozzák. A vidéki városokban olyan épületeket emelnek és berendezéseket létesítenek, hogy a fo­gyasztás céljából összegyűjtött romlandó élelmiszerek ideiglenesen minél kisebb költ­séggel raktározhatók legyenek akként, hogy az élelmiszerkészletek meg ne romoljanak és így a romlás vagy az áru minőségének csökkenéséből eredő károktól az eladók megóvassanak. Ezekkel az intézkedésekkel a városi élelmezést olcsóbbá akarják tenni és egyúttal javítani is. — A V. H. O. St. — Sepsiszent­­györgyön? Az egyik sepsiszentgyörgyi lap ma hozzánk érkezett számában olvassuk, hogy a Sepsiszentgyörgyi Székely Társaság köz­gyűlésén Gödri Ferencz polgármester beje­lentette, hogy a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége jövő év julius havában rendes közgyűlését Sepsiszentgyörgyön tartja meg. A gyűlés ennek kapcsán foglalkozott egy a közgyűlés tartamára tervezett kiállítás eszmé­jével, s örömmel vette tudomásul a polgármes­ter bejelentését.­­ A Székely Társaság azon­­­ban ez alkalommal meddő munkát végzett, amennyiben pozitív és közvetlen tudomá­sunk szerint a V. H. O. Sz. legközelebbi közgyűlését nem Sepsiszentgyörgyön, hanem Szabadkán tartja. — Delauné büvészestélye. Érdekes és minden tekintetben élvezetes előadást tart most naponta este 8 órakor Delauné, az ismert nevű illuzionista és bűvész, nejével, Benitával a Vigadó nagytermében. A tegnap esti előadás, amely kiválóságát tekintve a legkevésbbé sem érd­emelte meg azt a szép­számú közönséget, amely az előadást végig élvezte, az ilynemű mutatványos és látvá­nyos előadások közül tényleg minden rész­letében kiemelkedő volt. Delanne mester sa­ját találmánya bűvészattrakciós, szédületes.

Next