Brassói Lapok, 1925. január (31. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-25 / 20. szám

H­etb­al, 20. SJU&IW, * BRASSÓI LAPOK ISS. Inhruur 20. A gödényei méi felé fordulva, kiürítették minden cseppjét a pohárnak. — Kedvének forrpontján, haj, kit nyom az álom ?­­ — citálta valahonnan Nagy Pista. Ezért züllő kirándulást indítványozott, a­mit — tekin­tettel a nagy napra — egyhangúan fogadott el a társaság. A züllő kirándulás abból állott, hogy hajnalhasadásig végig lumpolták a korcsmákat Fölkerekedtek a »Nagy Csibuk*-ból és mentek a „Tigrisébe. Aztán következett az­­Oroszlán*, .Kék macska“, — az »Aranykakas* és a Fehér tó.* — Haiti — mondta Itt Nagy Pista. Most már végigszürcsöljük a menázsériát jó éjt, test­vérek ! — Jó reggelt ! — teltek a cimborák és úgy mentek hazafelé, mintha földingás lett volna ... Történt pedig egy napon, hogy Várnai La­cinak nem akart megjönni a lumpkedve. Nagy Pista szomorúan kérdezte: — Beteg vagy? Csak nem akarsz meg­halni ? — Nem én! Sőt! Nősülni akarok! — Egyre megy. Különben nem hiszem. Ugratsz ! — Még egyszer mondom. Házasodni akarok. A három cimbora összenézett, — majd Várnait nézegették. Hátha csak tréfál. De nem tréfált Keveset beszélt, gondolkozott, mint aki nagy elhatározás előtt áll Egyszer felállt, kö­szönt és távozott Nagy Pista elképedve nézett utána: — Ennek csakugyan baja van! Ott maradtak mint három árva. Szótlanul emelték szemeiket a gödényeiméb­e és úgy rém­lett nekik, hogy a lomha madár gúnyosan vi­gyorog és emelgeti a szárnyait, mintha repülni készülne. Nagy Pista bosszúsan csapott az asz­talra: — Mit mondott a kábai asszony ? A „jó pipák” töltöttek, de a hangulat nem akart mozdulni. Egy ideig még tárgyalták és ta­lálgatták a Várnai dolgát, de aztán csakhamar felkerekedtek és indultak hazafelé meggyilkolt kedvvel Mikor elváltak, Nagy Pista azt mondta: — Még megteszi a szamár ! Meg is tette. Sárfalván kimeszelték az öreg udvarházat és Várnai asszonyt vitt a házhoz. A három cimbora csaknem megsiratta, mert ret­tenetesen döcögött a mulatozás szekere. Hiány­zott a negyedik kerék. A festővel próbálták a helyét betölteni, de az többnyire fejfájásról pa­naszkodott — Akkor fiam, menj el, Lacihoz Sárfal­vira és festegess ott. Csendéletet — mondotta Nagy Pista. Voltak ugyan még vendégszereplések, de Várnai helyét nem tudta senki betölteni. Sóhaj­tottak is utána eleget. Egyszer aztán elhatároz­ták, hogy meglátogatják Lacit az otthonában. Nemsokára a csonka nödény-familia szekéren kocogott Sárfalva felé. Várnai a hajlott korú ve­randán állott, mikor a régi cimborák kocsija a ház elé érkezett. Mosolyogva sietett hozzájuk. Szorongatta a kezüket, veregette a vállaikat és bevezette a tágas ebédlőbe. Rágyújtottak, be­szélgettek, jókat nevettek. De aztán mintha fogyni kezdett volna a szó. Kurtább lett a kérdés, rö­­videbb a felelet. — Nini! — szólott Várnai, — egészen el­csüggedtetek. Persze. Nincs bor. Sebaj. Lesz azonnal. Csak egy kissé várakozzatok. Idehaza nem tartok italt, de közel a korcsma. Jó bort mérnek. Magam megyek érte, hogy hamarabb legyen. Ment is sietve. A három cimbora hallga­tott. Végre Nagy Pista kedvetlenül mondta: — Mintha zavarnák Lacit. — Nem ismerek rá, úgy megszolidult — jegyezte meg az egyik „jópipa.“ — Jó már a borral, mondta a másik. Várnai két üveg bort és poharakat rakott az asztalra. Töltött. Nagy Pista az ablak felé tartotta a tele poharat és keresztül nézett rajta: — Jó szine van. Aztán szagolta: — Nem lehet rész. Majd belehörpintett: — Küküllőmenti ! Koccintottak, ittak. Pista ásd­­intett a flyem­­­jével és azt mondta: — Mégis Marosmenti ! Csak most jutott eszébe kérdezni. — Hát az asszony? Várnai azt válaszolta, hogy nyomban itt lesz, de holmi fehérneműt varratott és azután jár most Mire az egyik üveg marosmenti el­fogyott, megjött az asszony. Gyermekkelengyét hozott a karján. A bemutatkozás után Nagy Pista Várnaihoz hajolt: — Többé nem a gödény ... ? — Nem — mondta Várnai — a gólya...! A más két lump összenézett és egyet gondolt: — Jobb a gólya, mint a gödény. . A második üveg marosmenti is már fogy­tán volt. Nagy Pista kedve pedig növekedett, mert a legfrisebb kocintásnál nagy ősére akart inni, de hamar észbe kapott és azt mondta Várnainé felé fordulva: — Csókolom a kezét! Várnai csak kóstolgatta a bort és azt ma­gyarázta a társaságnak, hogy nincs kelleme­sebb érzés, mint a jól végzett munka tudata és egy jól átaludt éjszaka után a nyári reggel élvezete; nincs felségesebb partom, mint a ker­tek és mezők illata; nincs gyönyörűbb zene, mint erdőkben és ligetekben a madarak éneke. Az élet tele van szép, nemes és tiszta részle­tekkel, csak fel kell keresni, meg kell érezni... Nagy Pista mozgott a széken és a szoba mennyezetét nézte. Várnainak úgy tetszett, hogy kedves cimborának a képzeletét a falusi idill nem nagyon foglalkoztatja. Más témát kezdett: — Az idén jó bortermés ígérkezik. Ez ta­valyi... de nem rossz. Még egy üveggel... Három a tánc... ! —­ Elég volt pajtás. Nem futja az időnké — No ! Városi embereknek unalmas a falu... — Ő nem­­ máskor is eljövünk, de tu­dod... most nem időzhetünk tovább... Kölcsönösen hangsúlyozták a viszontlátás felett érzett örömüket, bucsúzódtak és csakha­mar indultak hazafelé. Nagy Pista komoran, szótlanul bámult maga elé. A más két cimbora halkan beszélgetett: — Laci boldog, mondta az egyik. — És láttad ? Nem iszik, — felelte a másik. — Szép és jó feleség. — Az ám és nemsokára gyerek a ház­nál... Öröme tehet... — Mit morogtok? kérdezte Nagy Pista. — Laciról beszélünk. Pista fel­sóhajtott és nem szólt többet Másnap este, csak az egyik cimbora fog­lalt helyet Pista mellett a „Nagy-Csibuk” törzs­asztalánál. — Hol maradt a másik ? kérdezte a vezér. — Házasodni készül. —■ rebegte az egyik. Pista az asztalra ütött. — Az is megszamorodott. No, de meg­mosom a fejét Tölts! Koccintottak, de az egyedül maradt „Jó­­pipa” nem húzta ki fenékig a poharát. Nagy Pista fanyar arcot vágott: — Te is fiam Brutus?! Ezen az estén már nem mulattak, inkább keseregtek. Másnap Nagy Pista egyedül ült le a törzs­asztalhoz : — Korán jöttem volna? dörmögte ma­gában. Leült, a gödényre emelte szemeit és fü­­rösztgette lelkét derűs és víg emlékek zuhata­­gában. Egyszerre felriadt. Körülnézett. Sehol senki! Rossz sejtelmek gyötörték... Türelme elfogyott. Erősen megkopogtatta az asztalt. A pincér benyitott: — Parancsol Nagy úr?! — Egy pohár vizet!­­ Úgy hangzott ez a rendelés, mint aki sa­ját halálos ítéletét mondja ki. A pincér belesá­padt és kívül — egy pohár vízzel a kezében, reszketve jelentette a főnökének, hogy Nagy úr vizet rendelt. A főnök megrémülve, a pincér egy pohár vízzel, — egyszerre léptek a szobába . — Az Istenért művész úr, mi történt ? — kérdezte a főnök. Pista kezébe vette a vízzel telt poharat, a gödény címer alá lépett és sötéten mondá: — Nagy ősöm, a haldokló köszönti És kiitta a vizet Ezután a falnak forditotta a Gödény-fa­­milia címerét és a főnöknek felelt: — Az történt öreg Csibakom, hogy a Gö­dény família utolsó sarja is meghalt. És hosszú színpadi léptekkel távozott. Le­hetséges, hogy ő is megnősült, mert csodákban a mai világ nem szűkölködik* Dr. Lambrecht Kálmán: A világ legnagyobb fája Alexander von Humbrecht, a Kosmos első meglátója botlott bele elsőül abba a roppant sárkány­fába, amely Teneriffa szigetén, az arató­val Casa Trenchi kertben hirdeti a növényvilág hihetetlen életerejét Egykorú utazók leírásai szerint tíz ember alig tudta körülérni roppant törzsét, amelynek belsejében egy évszázadok előtt vájt barlang tátong. A hagyomány öt-hat­ezer évre becsüli ennek a fa­matuzsálemnek korát korához viszonyítva, feltűnően kicsiny termetű iscu­or, valóban eltörpn Kalifornia óriástem­etű m­ Immutfái, a 70 méteres Sequoiák és Ausztrá­lia 106 méteres Eukalyptusai mellett — hiszen a teneríliai sárkányfa „csak­” 22 méter magasra nőtt az évezredek folyamán. Többezer éves és másfélszáz méter magas fák valóban felülmúlnak minden képzeletet. Már­pedig ez a cikk még ezeknél is idősebb és na­gyobb fáról óhajt beszámolni: a világ legna­gyobb fájáról. Amióta a modern élettudományok kinőttek gyermekcipőikből, Darwin alapvető munkái óta nem­ elégszünk meg az állatok, a növények s az ásványok , kőzetek puszta leírásával; egész lényüket, szervezetük titkait, múltjukat és rokonsági viszonyaikat is meg akarjuk ismerni Szétszedjük, felboncoljuk, makroszkópiailag és mikroszkópiailag kipreparáljuk az állatotat, a növényt, szöveteit, sejtjeit tökéletes mikroszkó­pok reflektorával világítjuk meg, behatolunk a sejtmagba, végigelem­ezzük az élő plazmát, hogy megismerjük a szerves világ nagy összefüggé­seit és megrajzolhassuk azt a hatalmas törzsfát amelynek a mai állat és növényfajok csak egyes levelei, mert gályái, ágai és törzse a földtörténet rég letűnt korszakaiba nyúlnak vissza, roppant gyökérzete pedig a legrégibb geológiai rétegekbe kapaszkodik. Az állatvilág törzsfáját sok állatbú­­vár próbálta már megrajzolni. Jena kis egyete­mének nagy tanára, Haeckel merész voná­sokkal vázolta fel az első törzsfákat — tombolt is abban a „törzsfa-őserdőben” olyan vihar, hogy az egész tudományos világot felkavarta. Fürbringer már biztosab alapon rajzolta meg a madarak törzsfáját — de a növények törzsfájával csak legújabban próbálkoztak meg. És ez a próba egy cs­­ásra földerítette a nö­vényvilág birodalmának egyes tagjai között fenn­álló rokonsági kapcsolatokat Ezt az első, meglepően tökéletes törzsfát Steinecke dr. rajzolta meg Mez königs­­bergi egyetemi tanár szerológiai kísérletei alap­ján. Kant egyeteme növénytani intézetének igaz­gatója ugyanis 1911 óta többszázezer szerológiai kísérletet végzett a növények fehérje rokonságának megállapítására. Mez bonyolult kísérletei a serodiagnos­­tika legragyogóbb eredményeit tárták fel U­h­­lenhuth, Friedenthal, Wassermann és Stern serológiai módszerei alapján K­o­.­warskinak sikerült kimutatnia, hogy a nö­vényi fehérjét ugyanúgy meg lehet különböztetni, mint az állati fehérjéket M ez ezen az alapom bonyolult módszert dolgozott ki. A rokonsági fokára vonatkozólag megvizsgálandó növényfaj fehérjéjét egyre nagyobb adagokban befecs­kendezi a tengeri malac véredé­nyeibe, amikor is a kísérleti állat vérsavójá­ban olyan anyagok képződnek, amelyek a kí­sérlethez használt növényi fehérje-kivonatból ki­csapják a fehérjét. A kísérlet során részben rokon fehérje­félék is kicsapódnak, úgyhogy egy bizo­nyos növényfajból kiindulva a rokon fajokkal reakciókat lehet nyerni. Közel másfél évtizeden át végezte Mez­er, ezzel a bonyolult módszerrel a maga több­­százezer kísérletét. A növényi fehérjével végzett serológiai kísérletek abszolút értékűnek bizonyul­tak: a reakció vagy pozitív, vagy negatív, úgy hogy a kísérlet döntő jelentőségű és emellett pontosan megkülönbözteti a ténye­leges rokonságot a puszta hasonlatosságtól. Mez hajszálfinom kísérletei alapján raj­zolta meg Steinecke Bechhold tanár ismert folyóirata, a Die Umschau számára azt a hatalmas törzsfát, amely a növények vér­rokonságát ábrázolja. A törzsfa gyökereit a baktériumok hatalmas raja népesíti be. Belőlük hajtottak ki a görabra oszatok, és tonen egy oldalág

Next