Brassói Lapok, 1925. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1925-01-25 / 20. szám
Hetbal, 20. SJU&IW, * BRASSÓI LAPOK ISS. Inhruur 20. A gödényei méi felé fordulva, kiürítették minden cseppjét a pohárnak. — Kedvének forrpontján, haj, kit nyom az álom ? — citálta valahonnan Nagy Pista. Ezért züllő kirándulást indítványozott, amit — tekintettel a nagy napra — egyhangúan fogadott el a társaság. A züllő kirándulás abból állott, hogy hajnalhasadásig végig lumpolták a korcsmákat Fölkerekedtek a »Nagy Csibuk*-ból és mentek a „Tigrisébe. Aztán következett azOroszlán*, .Kék macska“, — az »Aranykakas* és a Fehér tó.* — Haiti — mondta Itt Nagy Pista. Most már végigszürcsöljük a menázsériát jó éjt, testvérek ! — Jó reggelt ! — teltek a cimborák és úgy mentek hazafelé, mintha földingás lett volna ... Történt pedig egy napon, hogy Várnai Lacinak nem akart megjönni a lumpkedve. Nagy Pista szomorúan kérdezte: — Beteg vagy? Csak nem akarsz meghalni ? — Nem én! Sőt! Nősülni akarok! — Egyre megy. Különben nem hiszem. Ugratsz ! — Még egyszer mondom. Házasodni akarok. A három cimbora összenézett, — majd Várnait nézegették. Hátha csak tréfál. De nem tréfált Keveset beszélt, gondolkozott, mint aki nagy elhatározás előtt áll Egyszer felállt, köszönt és távozott Nagy Pista elképedve nézett utána: — Ennek csakugyan baja van! Ott maradtak mint három árva. Szótlanul emelték szemeiket a gödényeimébe és úgy rémlett nekik, hogy a lomha madár gúnyosan vigyorog és emelgeti a szárnyait, mintha repülni készülne. Nagy Pista bosszúsan csapott az asztalra: — Mit mondott a kábai asszony ? A „jó pipák” töltöttek, de a hangulat nem akart mozdulni. Egy ideig még tárgyalták és találgatták a Várnai dolgát, de aztán csakhamar felkerekedtek és indultak hazafelé meggyilkolt kedvvel Mikor elváltak, Nagy Pista azt mondta: — Még megteszi a szamár ! Meg is tette. Sárfalván kimeszelték az öreg udvarházat és Várnai asszonyt vitt a házhoz. A három cimbora csaknem megsiratta, mert rettenetesen döcögött a mulatozás szekere. Hiányzott a negyedik kerék. A festővel próbálták a helyét betölteni, de az többnyire fejfájásról panaszkodott — Akkor fiam, menj el, Lacihoz Sárfalvira és festegess ott. Csendéletet — mondotta Nagy Pista. Voltak ugyan még vendégszereplések, de Várnai helyét nem tudta senki betölteni. Sóhajtottak is utána eleget. Egyszer aztán elhatározták, hogy meglátogatják Lacit az otthonában. Nemsokára a csonka nödény-familia szekéren kocogott Sárfalva felé. Várnai a hajlott korú verandán állott, mikor a régi cimborák kocsija a ház elé érkezett. Mosolyogva sietett hozzájuk. Szorongatta a kezüket, veregette a vállaikat és bevezette a tágas ebédlőbe. Rágyújtottak, beszélgettek, jókat nevettek. De aztán mintha fogyni kezdett volna a szó. Kurtább lett a kérdés, rövidebb a felelet. — Nini! — szólott Várnai, — egészen elcsüggedtetek. Persze. Nincs bor. Sebaj. Lesz azonnal. Csak egy kissé várakozzatok. Idehaza nem tartok italt, de közel a korcsma. Jó bort mérnek. Magam megyek érte, hogy hamarabb legyen. Ment is sietve. A három cimbora hallgatott. Végre Nagy Pista kedvetlenül mondta: — Mintha zavarnák Lacit. — Nem ismerek rá, úgy megszolidult — jegyezte meg az egyik „jópipa.“ — Jó már a borral, mondta a másik. Várnai két üveg bort és poharakat rakott az asztalra. Töltött. Nagy Pista az ablak felé tartotta a tele poharat és keresztül nézett rajta: — Jó szine van. Aztán szagolta: — Nem lehet rész. Majd belehörpintett: — Küküllőmenti ! Koccintottak, ittak. Pista ásdintett a flyemjével és azt mondta: — Mégis Marosmenti ! Csak most jutott eszébe kérdezni. — Hát az asszony? Várnai azt válaszolta, hogy nyomban itt lesz, de holmi fehérneműt varratott és azután jár most Mire az egyik üveg marosmenti elfogyott, megjött az asszony. Gyermekkelengyét hozott a karján. A bemutatkozás után Nagy Pista Várnaihoz hajolt: — Többé nem a gödény ... ? — Nem — mondta Várnai — a gólya...! A más két lump összenézett és egyet gondolt: — Jobb a gólya, mint a gödény. . A második üveg marosmenti is már fogytán volt. Nagy Pista kedve pedig növekedett, mert a legfrisebb kocintásnál nagy ősére akart inni, de hamar észbe kapott és azt mondta Várnainé felé fordulva: — Csókolom a kezét! Várnai csak kóstolgatta a bort és azt magyarázta a társaságnak, hogy nincs kellemesebb érzés, mint a jól végzett munka tudata és egy jól átaludt éjszaka után a nyári reggel élvezete; nincs felségesebb partom, mint a kertek és mezők illata; nincs gyönyörűbb zene, mint erdőkben és ligetekben a madarak éneke. Az élet tele van szép, nemes és tiszta részletekkel, csak fel kell keresni, meg kell érezni... Nagy Pista mozgott a széken és a szoba mennyezetét nézte. Várnainak úgy tetszett, hogy kedves cimborának a képzeletét a falusi idill nem nagyon foglalkoztatja. Más témát kezdett: — Az idén jó bortermés ígérkezik. Ez tavalyi... de nem rossz. Még egy üveggel... Három a tánc... ! — Elég volt pajtás. Nem futja az időnké — No ! Városi embereknek unalmas a falu... — Ő nem máskor is eljövünk, de tudod... most nem időzhetünk tovább... Kölcsönösen hangsúlyozták a viszontlátás felett érzett örömüket, bucsúzódtak és csakhamar indultak hazafelé. Nagy Pista komoran, szótlanul bámult maga elé. A más két cimbora halkan beszélgetett: — Laci boldog, mondta az egyik. — És láttad ? Nem iszik, — felelte a másik. — Szép és jó feleség. — Az ám és nemsokára gyerek a háznál... Öröme tehet... — Mit morogtok? kérdezte Nagy Pista. — Laciról beszélünk. Pista felsóhajtott és nem szólt többet Másnap este, csak az egyik cimbora foglalt helyet Pista mellett a „Nagy-Csibuk” törzsasztalánál. — Hol maradt a másik ? kérdezte a vezér. — Házasodni készül. —■ rebegte az egyik. Pista az asztalra ütött. — Az is megszamorodott. No, de megmosom a fejét Tölts! Koccintottak, de az egyedül maradt „Jópipa” nem húzta ki fenékig a poharát. Nagy Pista fanyar arcot vágott: — Te is fiam Brutus?! Ezen az estén már nem mulattak, inkább keseregtek. Másnap Nagy Pista egyedül ült le a törzsasztalhoz : — Korán jöttem volna? dörmögte magában. Leült, a gödényre emelte szemeit és fürösztgette lelkét derűs és víg emlékek zuhatagában. Egyszerre felriadt. Körülnézett. Sehol senki! Rossz sejtelmek gyötörték... Türelme elfogyott. Erősen megkopogtatta az asztalt. A pincér benyitott: — Parancsol Nagy úr?! — Egy pohár vizet! Úgy hangzott ez a rendelés, mint aki saját halálos ítéletét mondja ki. A pincér belesápadt és kívül — egy pohár vízzel a kezében, reszketve jelentette a főnökének, hogy Nagy úr vizet rendelt. A főnök megrémülve, a pincér egy pohár vízzel, — egyszerre léptek a szobába . — Az Istenért művész úr, mi történt ? — kérdezte a főnök. Pista kezébe vette a vízzel telt poharat, a gödény címer alá lépett és sötéten mondá: — Nagy ősöm, a haldokló köszönti És kiitta a vizet Ezután a falnak forditotta a Gödény-familia címerét és a főnöknek felelt: — Az történt öreg Csibakom, hogy a Gödény família utolsó sarja is meghalt. És hosszú színpadi léptekkel távozott. Lehetséges, hogy ő is megnősült, mert csodákban a mai világ nem szűkölködik* Dr. Lambrecht Kálmán: A világ legnagyobb fája Alexander von Humbrecht, a Kosmos első meglátója botlott bele elsőül abba a roppant sárkányfába, amely Teneriffa szigetén, az aratóval Casa Trenchi kertben hirdeti a növényvilág hihetetlen életerejét Egykorú utazók leírásai szerint tíz ember alig tudta körülérni roppant törzsét, amelynek belsejében egy évszázadok előtt vájt barlang tátong. A hagyomány öt-hatezer évre becsüli ennek a famatuzsálemnek korát korához viszonyítva, feltűnően kicsiny termetű iscuor, valóban eltörpn Kalifornia óriástemetű m Immutfái, a 70 méteres Sequoiák és Ausztrália 106 méteres Eukalyptusai mellett — hiszen a teneríliai sárkányfa „csak” 22 méter magasra nőtt az évezredek folyamán. Többezer éves és másfélszáz méter magas fák valóban felülmúlnak minden képzeletet. Márpedig ez a cikk még ezeknél is idősebb és nagyobb fáról óhajt beszámolni: a világ legnagyobb fájáról. Amióta a modern élettudományok kinőttek gyermekcipőikből, Darwin alapvető munkái óta nem elégszünk meg az állatok, a növények s az ásványok , kőzetek puszta leírásával; egész lényüket, szervezetük titkait, múltjukat és rokonsági viszonyaikat is meg akarjuk ismerni Szétszedjük, felboncoljuk, makroszkópiailag és mikroszkópiailag kipreparáljuk az állatotat, a növényt, szöveteit, sejtjeit tökéletes mikroszkópok reflektorával világítjuk meg, behatolunk a sejtmagba, végigelemezzük az élő plazmát, hogy megismerjük a szerves világ nagy összefüggéseit és megrajzolhassuk azt a hatalmas törzsfát amelynek a mai állat és növényfajok csak egyes levelei, mert gályái, ágai és törzse a földtörténet rég letűnt korszakaiba nyúlnak vissza, roppant gyökérzete pedig a legrégibb geológiai rétegekbe kapaszkodik. Az állatvilág törzsfáját sok állatbúvár próbálta már megrajzolni. Jena kis egyetemének nagy tanára, Haeckel merész vonásokkal vázolta fel az első törzsfákat — tombolt is abban a „törzsfa-őserdőben” olyan vihar, hogy az egész tudományos világot felkavarta. Fürbringer már biztosab alapon rajzolta meg a madarak törzsfáját — de a növények törzsfájával csak legújabban próbálkoztak meg. És ez a próba egy csásra földerítette a növényvilág birodalmának egyes tagjai között fennálló rokonsági kapcsolatokat Ezt az első, meglepően tökéletes törzsfát Steinecke dr. rajzolta meg Mez königsbergi egyetemi tanár szerológiai kísérletei alapján. Kant egyeteme növénytani intézetének igazgatója ugyanis 1911 óta többszázezer szerológiai kísérletet végzett a növények fehérje rokonságának megállapítására. Mez bonyolult kísérletei a serodiagnostika legragyogóbb eredményeit tárták fel Uhlenhuth, Friedenthal, Wassermann és Stern serológiai módszerei alapján Ko.warskinak sikerült kimutatnia, hogy a növényi fehérjét ugyanúgy meg lehet különböztetni, mint az állati fehérjéket M ez ezen az alapom bonyolult módszert dolgozott ki. A rokonsági fokára vonatkozólag megvizsgálandó növényfaj fehérjéjét egyre nagyobb adagokban befecskendezi a tengeri malac véredényeibe, amikor is a kísérleti állat vérsavójában olyan anyagok képződnek, amelyek a kísérlethez használt növényi fehérje-kivonatból kicsapják a fehérjét. A kísérlet során részben rokon fehérjefélék is kicsapódnak, úgyhogy egy bizonyos növényfajból kiindulva a rokon fajokkal reakciókat lehet nyerni. Közel másfél évtizeden át végezte Mezer, ezzel a bonyolult módszerrel a maga többszázezer kísérletét. A növényi fehérjével végzett serológiai kísérletek abszolút értékűnek bizonyultak: a reakció vagy pozitív, vagy negatív, úgy hogy a kísérlet döntő jelentőségű és emellett pontosan megkülönbözteti a tényeleges rokonságot a puszta hasonlatosságtól. Mez hajszálfinom kísérletei alapján rajzolta meg Steinecke Bechhold tanár ismert folyóirata, a Die Umschau számára azt a hatalmas törzsfát, amely a növények vérrokonságát ábrázolja. A törzsfa gyökereit a baktériumok hatalmas raja népesíti be. Belőlük hajtottak ki a görabra oszatok, és tonen egy oldalág