Brassói Lapok, 1926. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-01 / 1. szám

1926. Januuár 1. HA­A­SS­Ós LAPOK 5. okaf. 1. szán*» A római szent év mérlege A 80 éves Németh János volt a legöregebb zarándok — Egy millió látogatója volt a Vatikánnak — A fehér és fekete hölgyek ROMA. (A Brassói Lapok tudósítójától.) A jubileumi Anno santo vége felé közele­dik. A szent év igen jövedelmező esztendő volt úgy az egyház, mint bizonyos profán kö­rön, elsősorban a szállodások számára. A za­rándokok a világ minden részéből értékes ajándékokat hoztak a pápának és az egyház­nak. A szállodások viszont már évtizedek óta nem csináltak ilyen nagy üzletet Rómá­ban annak ellenére, hogy a zarándokok egy része kolostorokban nyert elhelyezést, így az egyik kolostorban 3000, egy másikban 1000 égi­ állott a zarándokok rendelkezésére. Mennyi zarándok fordult meg Rómában? Erre a kérdésre már sokan válaszoltak, azon­ban pontos adatok nincsenek. A legvaló­színűbb számítás szerint a földkerekség 300 millió katolikus lakossága közül körülbelül egy millió ember használta fel a pápa ál­tal hirdetett szent évet az örök városba való zarándoklásra. Maga a Szent­atya eddig 800 ezer érmet osztott ki saját kezűleg, azonban a zarándokok száma minden bizonnyal sok­kal nagyobb, mivel sokan közülök nem jut­hattak a pápa elé. Az utolsó szent esztendő­ben, 1900-ban, XIII. Leó pápa alatt mintegy 300 ezer zarándok fordult csak meg a Vati­kánban. A zarándokok nagy többsége az alacso­nyabb osztályokból, főként parasztokból rek­rutálódott A polgárság, a középosztály már kisebb arányban volt képviselve. Arisztokra­ták csak Ausztriából és Spanyolországból jöttek nagyobb számban, míg a leggazdagabb zarándokok­at Amerika literálta. Az egyes országok közül természete­­sen Olaszország vezet 200 ezer hívővel, az után jönnek Németország 40 ezer, Spanyolor­szág 11.450, valamint Franciaország 11.2­30 za­rándokkal. A statisztika végén a Fülöp-szi­­getek és Ausztrália szerepelnek. Egy más számítás szerint körülbelül ez­ren gyalog tették meg az utat hazájukból Rómába. Ezek útközben kolostorokban száll­tak meg. A gyalogló zarándokok túlnyomó részben Németországból, Ausztriából és Ma­gyarországból jöttek.­­ A legöregebb gyalogló zarándok egy ma­­gyar földmives, a 80 esztendős Németh Já­nos volt Több zarándok­vonat feltűnt külsejével, így például egy arisztokrata vonat 6000 hölggyel, a szent szív hölgyeinek nevelő inté­zeteiből kikerült leányokkal és asszonyokkal a világ minden országából. A legtarkább csoportot a nemzeti kosz­tümökben felvonult jugoszláviai zarándokok alkották. Az olasz vasutak saját és kölcsön kért szerelvényekkel sok száz különvonatot ál­lítottak be a zarándokoknak a határról Ró­mába és esetleg a különböző zarándokhe­lyekre, Pompejibe, Loretóba, Assisibe és Páduába való szállítására. Egyedül a német zarándokok számára 50 különvonatot kellett átengedni. A posta és távirdaforgalom szintén fan­tasztikus számokat ért el, így Rómából a le­folyt esztendőben 10 millió sürgöny ment kül­földre. Ez az anno santo eddigi nyers mérlege. A Vatikánban azonban pontos kimutatások összeállítására törekednek. A kisebbségi kérdés az amerikai interparlamentáris konferencián– írta: Lukács György A kisebbségek ügye a legutóbbi amerikai interparlamentáris konferenciának egyik legfon­tosabb tárgya volt. Az interparlamentáris unió vezetősége, első­sorban annak főtitkára, aki kitűnő képzettségű és előkelő gondolkodású férfiú, de sajnos — még most sem tud a meg­rögzött entente-mentalitásból kiemelkedni, és így bizony legkevésbbé sem őszinte barátja a mai világrend által elnyomott kisebbségeknek, eleinte arra törekedett, hogy a kisebbségi kér­dés egészen kikapcsoltassék az idei interpar­lamentáris konferencia tanácskozási anyagából. Minthogy azonban ezt nem sikerült elérni, a napirendet olykér állapították meg, hogy a kisebbségi kérdés tárgyalása ne Washingtonban, az Egyesült Államok területén, hanem Kanadá­­ban, nevezetesen az ottawai ülésen kerüljön szőnyegre. A vezetőség a maga eljárásának igazolására azt adta okul, hogy nem kívánatos, miszerint az Egyesült Államokban, amelyet az interparlamentáris unió a nemzetek szövetségé­hez közelebb hozni törekszik, nyílt kifejezésre jussanak azok a nagy ellentétek, amelyek Európa nemzeteit a kisebbségi kérdésben ma is oly élesen választják el egymástól, és amely ellen­tétek elnyésztetésére a nemzetek szövetsége eddigelé semmit sem volt képes tenni. Nézetem szerint ez a felfogás teljesen helytelen. Mert Amerikát, első­sorban az Uniót őszintén tájé­koztatni Európa helyzetéről és ennek keretében természetesen a kisebbségi kérdésről is, az interparlamentáris konferenciának egyenesen kötelessége volt Nem lett volna szabad tehát arra törekedni, hogy azok a flagráns ellentétek, melyek a kisebbségi kérdésben a nemzeteket Európában elválasztják, az Egyesült Államokban eltitkoltassanak. Hiszen a világháborút az Egye­sült Államok közbelépése döntötte el, az Egye­sült Államoknak tehát, amelyet épen azért, mert az döntötte el a világháborút, a világháború következményeiért felelősség is terhel, igenis tisztán kell látniok a tekintetben is, hogy a világháborút befejező békék mily szerencsétlenül uszították egymásra a nemzeteket, ahelyett, hogy olyan alapot teremtettek volna meg, amely a lelkek megnyugtatása révén lenne hivatva a . b. t. t. nyug. miniszter tartós béke biztosítására. Az entente mentalitá­sából természetesen nagyon megérthető az arra irányult törekvés, hogy a kisebbségi kérdés által, nevezetesen a kisebbségi szerződések állandó megsértése által provokált ellentétek az uj vi­lágban lehetőleg eltitkoltassanak, azonban a legyőzött nemzetek szempontjából, amelyek a kisebbségi kérdés igazi érdekeltjei, föltétlenül el kell ítélni ezt a törekvést. Egyébként szolgáljon megnyugtató tudo­másul, hogy csődött mondott az a törekvés, hogy az Egyesült Államok területén a kisebb­ségi kérdést ne érintsék, mert noha napirend szerint ez a kérdés csak Kanadában volt kitűzve tárgyalásra, mégis óhatatlan volt, hogy az in­terparlamentáris unió tárgyalásait bevezető ál­talános vitában is többek részéről igen energi­kusan szóba ne hozassák ez a kérdés, amely ez időszerint a nemzetközi jog egyik legfonto­sabb általános jellegű problémája és mintegy tengelye Közép Európa békéjének és megnyug­vásának. Annak a túlságos óvatosságnak tehát, amely az intézőket vezette akkor, amikor a kisebbségi kérdés tárgyalását az Egyesült Álla­mok területéről le akarták szorítani, az volt a következménye, hogy a kérdés az Egyesült Államokban is és Kanadában is meg lön vitatva, tehát mind a két nagy foederatio előtt feltárul­tak azok a nyílt sebek, amelyeket Európa testén a kisebbségek elnyomása fakasztott. A kiseb­­ségi kérdésnek az amerikai két nagy foederativ területén való tárgyalása annál nagyobb érde­­kességű, mert hiszen voltaképen ezen két nagy terület egyike sem ismeri gyakorlatból ezt a kérdést. Az Északamerikai Egyesült Államokban nincs kisebbségi kérdés, mert az Unió nagy­ olvasztó kemencéje a világ minden tájáról oda bevándorolt különböző nemzetiségű egyéneket­­egy egységes nagy nemzetté, az amerikai nem­zetté forrasztotta egybe. Ott tehát nincs kisebb­ségi probléma, mert ott egységes nemzet él, melynek nincsenek különvált öntudattal bíró részei. De még azért sincs ott kisebbségi kér­dés, mert a nemzet egysége és osztatlansága mellett a legteljesebb egyéni és testületi sza­badság uralkodik, és így a bevándorlónak is a legteljesebb szabadsággal bírnak a tekintetben, hogy régi hazájuk emlékét, nyelvét, kultúráját, a magok körében tovább ápolhassák. Elnyo­másról, türelmetlenségről szó sincs. Canadában nem ismerik gyakorlatból a kisebbségi kérdést. Ugyanis Canada népessége két nemzetiségből áll: az angolból és a fran­ciából. Az angol a többségi nemzet, a francia a kisebbségi, azonban oly formán, hogy vannak területek, ahol a franciák vannak túlnyomó többségben, ilyen például a Szent Lőrincz fo­lyam mentén fekvő gyönyörű Quebec város, amelyet az interparlamentáris konferencia tagjai szintén meglátogattak, s amelynek lakossága hatheted részben francia és csak egyheted rész­ben angol. Többség és kisebbség azonban Canadában teljesen békességben élnek egymás mellett, akárcsak Svájc­ban, és az angol több­ségnek eszébe sem jut a francia kisebbség el­nyomása és a francia kisebbség korlátlan sza­badságot élvez a maga nyelve, kultúrája, faji öntudata ápolásában. Ezekben a nagy államokban tehát előbb még meg kellett magyarázni az európai kisebb­ségi kérdés lényegét és az okokat, melyek azt létrehozták. Rá kellett mutatnunk a különbségre, mely Európa és Amerika között e tekintetben fenforog. Arra az alapvető különbségre, hogy Amerikába önként mentek és mennek az oda kivándorlók, akik önként hagyják el régi hazá­jukat és választanak maguknak új hazát, amelybe tehát föltétel nélkül be kell olvadniok. Ez ma­gyarázza meg a teljes elamerikanizálódást és az amerikai nemzet teljesen egységes voltát, amely mellett külön jogállású más nemzet nem létezik. Viszont a szabadság elvének korlátlan érvénye­sülése magyarázza meg azt, hogy az egységes amerikai nemzet teljes szabadságot biztosít az egyénnek és ennek a teljes szabadságnak ke­retében semmi gátja annak, hogy az egyén vagy az egyének csoportja a régi haza emlékét, nyelvét és kultúráját tovább ápolja és gondozza. Európában egészen más a helyzet. Európában a mai kisebbségek, nevezetesen pedig azok a kisebbségek, amelyek a világháborút befejező békeszerződések által létesített új határok foly­tán állottak elő, olyan ős­lakói az általuk el­foglalt területeknek, akik akaratuk ellenére utal­tattak idegen fon­­talom alá, amely idegen fő­hatalom minden áron arra törekszik, hogy el­nyomja ennek az autochton lakosságnak nyelvét, kultúráját, nemzeti öntudatát. Ilyen megmagya­ — Suga meg, mi reggeliztél? — Talán kávét, csokoládét? — Dehogy. Anyukám minden reggel egy csésze, tejet ad és 2 kávéskanál OVOMALTINE-t tölt bele. — Ettől van oly szép piros-pozsgás, kerek arcom, ettől növök, fejlődöm és erősödöm. Az OVOMALTINE azokat a legfontosabb táp­anyagokat foglalja magában, amelyekre a szervezet­nek a szövetek felépítésére, energia kifejtésére, hőter­melésre van szüksége és ezenkívül nagy mennyiségben tartalmazza az élet fenntartásához nékülözhetetlen vita­minokat. Az OVOMALTINE a fejlődésben levő gyermekek növekedését, gyarapodását segíti elő, a felnőttnek ere­jét, egészségét, munkabírását, életkedvét fokozza, az öregek számára kiapadhatatlan erőforrás. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban. Dr. WANDER gyógyszer- és tápszergyár rt., der­a.

Next