Brassói Lapok, 1927. február (33. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-02 / 25. szám

1927. február 2. BRASSÓI LAPOK 3. eUral. 2.5 számi. a nagyváradi i­­artestü­let küzd­etése A mai évben 286 iparos szüntette be üzemét NAGYVA­­AD. (A T­rassói Lapok tudd silójától.) Vasárnap délelőtt tartota meg ez idei első közgyűlését a nagyváradi ipartes­­tület Mónus Sándor elnöklete alatt A köz­gyűlésen, amely az ipartestület székházénak nagytermében folyt le, ezúttal minden zavaró incidens sem történt, bár több száz iparos gyűlt össze s az u. n. ellenzék is erősen kép­viselve volt. Az elnökig megnyíló után Dévald L­ászló terjesztette elő az elől járó ág jelenté­st, a­mely három év te­vékenysé­géről számol be. Hogy mekkorát felt­őrlött az ipartestület há­rom év leforgása alatt, eklatánsan b­izonyítja az is, hogy három évvel ezelőtt 37.030 lej volt a befolyt tagdíjak összege, míg a múlt évben 317.000 lej volt a tagdjakból származó jövedelem. Hetenként 6­ 8 szakmai ülést is tartanak az iparosok s erős harc indult az építkezések megkezdésére és az iparosk­on­­társág megszüntetésére. Igen sok ismeretter­jesztő előadást is tartottak az ipartestület tagjai számára s akció indult temetkezési intézet, betegsegélyző és iparosszanatórium felállítása érdekében. Sajnos, az elmúlt rossz gazdasági év éreztette halását, amennyiben 280 iparos szüntette be üzemét s a tagok száma 2400-ről 2006-ra csökkent. Többek hozzászólása után a beszámoló jelentést elfogadják. Dévaid László előter­jeszti '■'■znfán a költségvetést illetve a zár­számadást B’véel volt 1926 b n 2,'98 791 lej és 7 ) bani. kiadás ugyanannyi volt. Ezután Popa Mihály községi elöljáró mondott tartalmas beszédet, amelyben rámu­tato­tt, milyen fontos munkát töltött be az ipartestület s üdvözli az új ciklust. Popa be­széde után megejtik a választásokat Elnö­köknek Mónus Sándort és Órás Lászlót, ügyésznek pedig dr. Feld Albertet választ­ják meg egyhangúlag. Szavazás után Dévald László a folyó évi költségvetést terjeszti be. Áldozat a múlt évről 30.378 lej, míg a folyó évre bevételi előirányzat 1.389.939 lej. Végül Feuerstein Béla festőiparos kifejti, hogy az iparosok szaklapja ne politizáljon, s a­z iparosok érdekeiért vívott harcba ne vigyenek bele politikát. Elkészült az aj francia választá­si forvárváaslat PARIS. Sárául­­belügyminiszter vá­lasztási reformtervezete elkészült. A ter­vezet a körzetek szerinti rendszert való­sítja m­eg. Két választási menetet ír elő, s a képviselők számlát ötszázötvenre szál­lítja le, végül a mandátumok tartamát hat évre hosszabbítja meg. A mandátu­mok megújítása, épp úgy, mint a szená­tusban, egyszerre a mandátumok felére, vagy harmadára vonatkozólag történnek. tétében.­­ A párisi Sorbonneon, a híres régi egyetemen is már sok év óta folytatnak rendszeres kísérleteket, amelyek a rejtel­mek tudományának keretébe tartoznak és e kísérletek céljaira jól ellenőrizhető. M­in­­dentől elzárt acélkamarát rendeztek be, a­mely tisztán erre a célra szolgál. Azokat az üléseket, amelyek a Sorbonneum folynak, Franciaország leg­őse­­bb tudósai láogatják. Olaszországban a rejtelmes erők tudománya épen ilyen nagy haladást mutathat fel és azok között az amerikai, angol, német, olasz és francia nevek között, akik az új tudomány úttörőinek sorában találhatók, olyan h­res­­ségeket látunk, akik egész tudományos éle­tünknek büszkeségei. Elég, ha itt Lombroso, Schiaparelli, Geley, Rieber. Flam­mari­on. Prin­ce, Crookes. Wallace. Lodges Stead. Hyslop, Crawford. Hsr­ Gully. Challis Chambers, nevét emlí­jük. De száz meg száz i’yn nevet so­rolhatnánk még fel. — Németországban az úttörő Dumer, Ausokoff, Reichenbach, Zöll­ner, Meyer. Schr’nek-Notzing ne­véhez újabban a kiváló tudósok egész serege csatlakozott, s mindez azt bizonyítja, hogy a tudományosan irányított sniri­izmus va­lóban korunknak és a jövőnek tudománya. ■ Hangsúlyozom azonban, hogy csak a tudományosan vezetett rejtelmes tudomány és nem az a felületes hiszékenység, amely minden úgynevezett rejtelmes jelenségben az igazságot keresi. Amerikában ma becs­lések szerint körülbelül tíz millióra rúg a hivatalos spiritiszták száma és ez a tömeg szüntelenül növekvőben van. Newyorstesban nyolcvan olyan közös terem van, ahol a spi­­ritiszták üléseket tartanak és előadásokat a rejtelmes tudományról. Chikagóban szintén van hatvan, Angliában legalább négyszáz ilyen nyilvános terem. Csak Newyorkban magában legalább kétezer hivatásos médium van akik között természetesen (vaég sok olyan van, akinek képességeit és megbíz­hatóságát a lelki­ tudományok tár­asága nem vizsgálhatta meg és akikre ennélfogva nem tehet kivétel nélkül azt mondani, hogy va­lódiak. A rendőrség szüntelenül üldözi a szél­hámosokat, akik ellepik a kutatásnak ezt az ágát. A múlt évben tömeges razziákat rendezett a newyorki rendőrség ezek lelelle­zésére és miután magánlakásokba is­ be­hatoltak a hatósági közegek, sok ilyen le­­leplezés sikerült is. A lapok, — elsősorban a külföldi lapok, —• bőségesen foglalkoztak a razzia ügyével és a leleplezések­kel és ez az oka annak, hogy a 1ó’ nem ava'os közön­­ség azt hiszi,' mint ha a smritizmus máris csődöt mondott volna. Pedig nem a lelep­­lezések fényéből, hanem abból kell ki­indulnunk, hogyha azoknak a médiumok­nak, akik ezen­ a különös pályán működ­nek, csak egy ötöd­e részük meghbadtó és szavahihető médium,"­­ am­i hogy ez két­ségtelenül így is van, — akkor­ már­ nem le­het letagadni ennek a tudománynak nagy gyakorlati jelentőségét. S mindenkinek tud­nia kell, hogy a médiumnak nehéz vizsgá­latokat kell kiállania, mielőtt kiadnák számá­ra a médiumi képességeit bizonyító ok­iratot. Másfél évvel ezelőtt még magára is megtestesedett tagadó voltam a spiritizmus­­sal szemben. Ezt nem tudom eléggé hang­súlyozni, mert ebből a tényből tűnik ki mostani állásfoglalásomnak jelentősége. •­ Természetesen, sohasem tagadtam azt, mint­ha a léleknek a halál utáni való további éle­te önmagában véve lehetetlenség volna, mert előttem mindig tökéletesen érthetet­lennek és értelmetl­ennek tűnt fel az a fel­fogás, mintha az ember egyszerűen csak egy ■szerkezet volna, amely addig jár, ameddig el nem fogy az erő, amelyet benne elhelyez­­tek. — de mindenesetre én is azt mondtam, amit a legtöbb laikus, hogy ha a szellem­ek érintkezni akarnának velem, ehhez semmi ■szükségük sem volna egy médiumnak a közvetítésére. — Ezt csak azért említem meg, mert ez mutatja, hogy akkor még hal­vány sejtelmem sem volt ennek a dolog­nak logikájáról, sem technikájáról, am­iről azóta olyan me­győ­i módon kellett tudo­mást vennem. Természetes, hogy akkor én is a beavatatlan közönség álláspontján vol­tam, amely hajlandó minden tűnődés nélkül kijelenteni, hogy a médium közönséges csaló. (Folytatjuk.} Front­harcosok és munkások közelharca három halottal Negyven embert tartóztattak le eddig a hatóságok BÉCS. (A Brassói Lapok tudósítój­­ától.) Leipersbach mellett, a burgen­landi magyar határ közvetlen közelében tegnap délután bo­zalmas események tör­tén­tek. A délután folyamán a frontharco­sok a község­­m­ellett a téren gyakorlatoz­tak, am­ikor a frontharcosokat a köztársa­­ságvédelmi szövetség tagjai állítólag ok nélkül m­egtámadták. A támadásnak vere­kedés és lövöldözés volt a kö­ve­t­k­ezm­énye amelynek két halottja van : egy frontharcos és egy munkás. A súlyos sebesültek száma tizennégy, köz­tük egy gyermek. A környéken óriási az izgalo­mi, a harc részleteiből azonban a vasárnapi telefonszünet miatt nem­ érkez­tek jelentések. Később érkezett jelentések szerint a sebesültek közül még egy ember meghalt. A jelentés szerint a szanál demokra­ták gyűlést akartak tartani, amikor azon­ban a menet elvonult Panmiani ismert frontharcos vendéglője előtt, onnan több­ször rájuk lőttek. Az óriási izgalom­ elle­nére a szocialisták nem­ támadták meg a vendéglőt, mert senki sem sebesült meg. A gyűlés megtartása után, amikor haza­felé vo­nultek, ismét sortűzet kaptak, a­melynek aztán az ism­ert tragikus követ­­kezimlénye lett. A csendőrség üldözni kezdte a tetteseket, akik közül eddig negy­venet letartóztattak. Budapesti lapok a Romániával való diplomáciai viszony megszüntetését kérik A bukaresti lapok szenzációi BRASSÓ. (A Brassói Lapok tudósí­­tójától.) Ismeretes, h­ogy a bukaresti par­lament néhány nappal ezelőtt a párisi döntőbír­óságnak a magyar ontánsok ügyével kapcsolatban hozott­­ illetékes­ségét kimondó határozatával szemben egyhangúlag elfogadta C. Davila hatá­rozati javaslatát, azamelvben a román par­lament kimondja, hogy a döntőbíróság illetékességét nemi ismeri el. A bukaresti la­pok most ezzel kapcsoltában szenzá­ciós állítólagos budapesti híreket közöl­nek a budapesti sajtó magatartásáról, s azt írják, hogy a magyar lapok a legener­­gikusabban tiltakoznak a román parla­ment határozati javaslata ellen. A Dimi­neata például közli Az Újságnak a vezér­cikkét, am­i ekben a döntőbíróság hatá­rozatát megtámadhat­atlannak monda, mert ebben az esetben minden nemzet­közi szerződés értéktelenné válnék. Ugyancsak a Dimineata szerint egy másik budapesti lap a kérdés legegysze­rűbb megoldásának azt tekinti, ha Magyarország megszakítja Romá­niával a diplomáciai összeköt­tetést. A román lapok híreivel szemben bu­dapesti jelentések mit semni tudnak a bu­dapesti sajtó ilyetén állásfoglalásáról. Az asifpil miamk­áspárt fás¥a©patja a kínai nacionialisták törekvéseit LONDON. Macdonald mun­kásvezér, volt miniszterelnök tegnap beszédet mondott, amelyben kifejtette, hogy a m­unkáspárt a kínai nacionalisták követe­léseit fentartás nélkül támogatja, azon­ban figyelmeztetnie kell a külügyimm­inisz­tert, hogyha kormánya a kínai csőcselé­ket nem­ tartja féken, az angol munkás­párt samtminő fáradozása semi veheti ele­jét a forradalmaknak. Angliából szám­os katonai csapat in­dult el Kínába. Coolidge kjelentette, hogy szükség esetén fegyverrel is közbelép az amen­ta­i lakosság életének és vagyonának biz­tosítása érdekében.

Next