Brassói Lapok, 1932. január (38. évfolyam, 1-24. szám)
1932-01-01 / 1. szám
Ara tét Péntek 1932 . január ! Főszerteszti Szeke Béla dr. I. aszám XXXVIII évfolyam A pénzpiac Érdekes adatok a Nemszeti Bank késszóló jelentéséből Bukarest, december 10 A gazdasági élet leghűségesebb tükre a jegybank. Ha a Nemzeti Bank helyzete kedvező, úgy az, ha nem is jelent mindjárt rózsás helyzetet, de azt látszik igazolni, hogy helyes intézkedésekkel 11 líra lehet állítani az ország megrokkant hitelételét. A Nemzeti Bank három nap múlva zárja 1931 évi mérlegét, amelyet alig néhány hét múlva fognak csak nyilvánosságra hozni. Mérlegzárás előtt azonban sikerült néhány olyan adat birtokába jutnunk, amelyek rávilágítanak a jegybank politikájára és egyben keresztmetszetét adják az ország annyira szétzilált pénzügyi helyzetének. EGY ÉV ALATT 4,7 MILLIÁRDOS EMELKEDÉST MUTAT A BANKJEGYFORGALOM A Nemzeti Bank legutolsó kimutatásának egyik szembetűnő rubrikája a bankjegyfogalom. Azt látjuk ugyanis, hogy az ország bankjegyforgalma ez év december havának első napjaiban 23 milliárd 119 millió lejt mutat, míg az elmúlt decemberében a bankjegyforgalom mindössze csak 18 miliárd 800 millió lejjel szerepelt a jegybank.Pty itala Lilian. Az összehasonlítás folyamáa"kitűnik tehát, hogy egy év leforgása alatti bankjegyforgalom pontosan 4 milliárd 719 milióval, tehát közel 5 milliárd lejjel emel Lépést. A forgalom növekedése azoknak a közbelépéseknek tulajdonítható, amelyeket aNemzeti Bank eszközölt az egyre megújuló bankválság letörésére. A betétesek attakja alatt, számos bank és hitelintézet elvérzett, néhányat azonban sikerült úgynevezett gyorssegélyekkel megmenteni. A bankok részéről tehát a visszleszámitolási hiteligénylés egyre fokozódott. Nyilvánvaló, hogy a visszleszámitolási váltólárra arányában a bankjegyforgalom is állandóan emelkedett. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a Nemzeti Bank a nyár folyamán egyhangsúlyozzuk, hogy még nem állnak rendelkezésünkre pontos adatok, tekintve, hogy a Nemzeti Bank mérlege nincs még lezárva. Ennek ellenére azonban már most megállapíthatjuk azt, hogy a jegybank hitelezőiből mennyi esett Erdély és Bánság gazdasági életének fellendítésére. Áttanulmányozva a Nemzeti Bank elmúlt évi mérlegét, rájövünk arra, hogy a jegybank 1910 év folyamán összesen 19 milliárd 894 millió 114 ezer lej értékű miszleszámitolási hitelt folyásimagában az öt bukaresti nagybankból alakult szindikátusnak folyósított egy milliárd lej pisszleszámitolási hitelt, úgy nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a bankjegyforgalom ily nagymértékben emelkedett. Mert ehez még hozzá kell venni azt, hogy a többi bankbukások elhárítására is nehéz százmilliókat folyósított a Nemzeti Bank, ami egyre dagasztotta a váltótárcát és ezzel együtt a bankjegyforgalmat is. Ennek az ötmilliárdos szaporulatnak azonban van egy olyan drni oldala is, amey különösen Erdély és Bánság pénzpiacát érdekli közelebbről. Jett. Ebből 37.66 százalékot, mintegy 11 milliárd lejt kapott a mezőgazdasági termelés, 24.14 százaék, 9 és fél milliárd lej jutott a kereskedelemre. 21.91 százalékot, mintegy 8 milliárd 700 milliót kapott az ipar. 1.16 százalék jutott a kisiparra, végül pedig 14,49 százalék esett különböző belföldi visszleszámitolási hitelekre. Ha ugyanezt a statisztikát elosztjuk országrészenként, akkor az alábbi kimutatást kapjuk: Mennyit kapott Erdély és Bánság a Nemzeti Bank visszleszámitolási hiteleiből 10 oldalas szám ára: 5 lei *AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA m UJ SZÁM - RÉGI ESZTENDŐ A boldogról már le is mondanánk, ha csak legalább uj lenne ez az uj esztendő. Az ember az évszázadok során rekesztvélhetett arra, hogy az uj esztendő sem lesz soha boldogabb, mint amilyen az elmúlt volt és itt az ideje, hogy ráeszméljen arra is: uj sem lesz szegény. Ez az esztendő ugyanúgy az évek egymásutánjának láncszeme, mint a múlt esztendők voltak és az a háromszázhatvanöt nap, amely most következik, az idő végtelenjében ostoba és értelmetlen, százmilliószor leélt és felélt háromszázhatvanöt nap lesz ez alkalommal is. Ma reggel is felkelt a nap és estére lenyugszik és ma reggel is hittel és reménységgel indultunk neki, hogy este a vackunkra a be nem végzett munka és a be nem teljesült cél savanyu szájizével feküdhessünk le újra. Számban uj esztendőt, azt kapunk, de formában uj életlehetőségeket nyújtó esztendőt soha. A most reánk kopogtató évben ugyanúgy és ugyanannyit cselekszünk majd, mint ahogyan és mint amennyit az elmúlt esztedőben cselekedtünk. Mivel pedig az elmúlt,esztendőkben, sajnos, semmit sem cselekedtünk, szegény új esztendőnk ij nem is lehet.’ Ígérhet-e egy esztendő új életformákat, amely újból ott kezdi: kenyeret az emberek szájába! évezredek óta január else jén ez a nyitány és évezredek óta Sylveszter éjszakáján úgy szól a finálé: minden ember szájába ebben az esztendőben sem adhatunk kenyeret! Mit adtunk hát akkor, ha még kenyeret sem? Mit végeztünk, ha a kenyérig sem jutottunk el? E destruktív és defallista pesszimizmussal szemben ott a nagy program it: el kell engedni a háborús adósságokat, el kell törölni a jóvátételi sarcokat, le kell fegyverezni, organizálni kell a tervszerűtlen termelést, fogyasztóképessé kell tenni az embert, hogy szájába kenyeret adhassunk. Itt már tartunk. Ennél a programmnál már rostokolunk és ebből az egész nagy plánomból nem lett semmi. Ma az év napján is ott tartunk, ahol tavaly új év napján tartottunk. A tanácstalan kapkodásnál ficánkolunk e percben és háromszázhtvanöt nap alatt a tévelygés újabb bizonytalanságig valahogyan csak eljutunk, al ahova nyúl, onnan retten vissza renditő új gesztusra senki sem merészkedik. Most év hajnal van és mi reggel rákizdtünk már: a gazdasági rend így tovább fenn nem állhat, organszalafhin és tervtelen a termelés, lekókadt és elakadt a fogyasztás. Mentsük meg őt! Mentsük itt őt! Év közben — akár a régi operák naivul hülye szövegei mondják — a gróf a vizit fül. Nyugodtan a vizbe fut, mert — nem mentjük meg őt! Nem mentjük meg őt! Ét sehol nem történik. Más, az eddigi ellentéte, sehol talajt nem kap. Transfermoratórium: nem új. Agrár-adósság konverzió: eddig is volt. Az éhség nyomora: százezer esztendeje fertőzi a világot. A lengyelekkel bővített kisámánt: ilyet is látott már a világ! Ezek nem attrakciók, ezek nem fenoménok, ezek nem deus ex machinák. — Ezek csak az ember machinációi, azé az emberé, aki 1931-ben Ugyanúgy, mint 1930-ban és aki 1932-ben Ugyanúgy, mint 1931ben kénytelen lesz bevallani, hogy tehetetlen A sztratoszférába fel tudunk repülni. Ez megy. Idáig, eddig a csekélységig eljutottunk, de a kenyérig, a mindenki nyugodt és gondtalan kenyeréig? Idáig nem jutottunk el és mindaddig el sem jutunk, amié egy uj esztendő ténylegesen és valójában uj esztendővé nem lesz. Ma délelőtt a bukaresti bulevardok írta: Halássz Sándor falatozóiban Ugyanúgy eszik a maszlinát és isszák a cujkát, mint ahogyan ma délután a bécsi kávéházakban a habos kávé mellett trécsel a polgári Bécs vegetatív életet élő asszonya. Berlin éjszakájában ma Ugyanúgy bicskájával hadonászik majd Hitler barnainges katonája, mint ahogyan a párisi életben ténfergő ficsur hajnaltájban részegen dühöngözik a Mező felé. És Mandzsúriában változatlanul silbakol a japán harcos és az amerikai farmokon fásultan búzát rostát a termelésében fulladozó agrár. És szerte a világon az új évet ugyanúgy, ugyanolyan ostobán és tervtelenül düllöngött végig az ember, mint amilyen bárgyún és eredménytelenül az elmúlt éveket végig kecmeregte. Befagyott a hitel, befagyott az arany, befagyott a termelés eredménye és a fogyasztás lehetősége és ugyanakkor, amikor már az is eszünkbe jutott, hogy az areputált kezű embernek mozgó és értelmes hús-vér szerű protéziseket teremtsünk, még mindig nem jutott az eszünkbe, hogy *e protézisekhez kenyér is kell, amelyet a szerencsétlen a szájához vigyen. Ez az elakadás, amellyel a múlt évet befejeztük, és amellyel az újat megkezdjük, már nem kátyú többé, amelye») csal. Rz cs-5 csísz ügyesség jiek-s.cmr? t zdlicí keresztül, ez már magi, az im Minit, amely után a pokol következik, mert a mennyországot magunktól ostobán eldobjuk. — Az utat mutasd! — szól a megkínzott ember. — Beszélsz és ócsárolsz, lebecsülsz és szidalmazol, de az utat, merre mennem kell, nem mutatod. Az utat? Az utat százezer esztendeje mutatják felénk. Százezer esztendeje mutatják, hogy az ember az élen. És mutatják, hogy minden, mi mögötte, előtte és közötte, az emberért való másodlagos tünet. És bár százezer esztendeje ide mutat az útjelző AAA£AAAAAA AA AAAAAAAAAAAAAAAAAAi világító torony, még mindig csak az fontos, ami másodlagos és haszontalan sallang, de nem fontos maga az Ember. Hagyjunk mindent abba, amit csinálunk és amiért törjük magankat él előbb kenyeret az embernek. És minten. És ha az embert elláttuk kenyérré és vegetatív életének minden szükségetével, csakakkor jöjjön és jöhet a sztroszféra és a mozgó újakkal büszkélkedő protézis. ■ Ez az út! Csak ez az útl ! Tegnap olvasom: a magyar állam súlyos pénzeket fizet azért a lelenc gyerekért, akit a kukoricás szélén, rongyokba burkoltan talált. Gyermekmenhelye,in felneveli, kioktatja és életének útjára ’zon csatja." Ez az embermentő humanitás a köznek lelenc-gyermekeként súlyos pénzeibe kerül. De ezért állam az állom, ezért felettünk való és gondoskodó atya, ezért alakítottuk és tartjuk vérrel és erejtékkel, hogy megmentse és életbe tartsa az embert. És ugyanakkor, ugyancsak tegnap, a hegyeshalmi határőr lelőttem futásnak eredt csempészt, egy embert, aki — mint megállapították — olyan értéket csempészett át az osztrák határon, amely érték után huszonhét fillér vámot ,kellett volna fizetnie. mérhelyi rvertnek. triga állam emberre neveli, sulyos százasokba és ezresekbe kerül és amikor felnevelte és beleölte a sulyos százasokat és ezreseket, huszonhét fillérért lepuffantja. Itt az elhibázott út és ezért elhibázott az élet. Mi mindannyian, akik vagyunk, percről-percre és évről-évre ontanánk a gazdagságot s a jólétet, megelégedettséget teremtenénk és boldogságot ágyaznánk és amikor életünk felnyurgul és termést ígérően felmagzik, lepuffantanak bennünket a gazdasági anarchia kíméletlen fegyverével — huszonhét fillérért. Nem hagynak ma és most élni bennünket, Ma, amikor pedig minden ember — AAAAA1AAAiáiiAAiláiiiiAAAAAAAA >UtMtt4.ââA«*ââAAAAAAAAAAAlA4At AAAAAAi életszínvonalának tátongó mély — maga az élet-istenlés.Ida nem bennüket keyeret keresni, amikor annyian az utolsó morzsájánál úgy retnénk kenyeret keresni, ahogyan szinte még élni sem szeretnénk. És éppen itts* amikor ott tartunk, hogy a kötőjét, tümelyet a nyakunk köré hurkolnak*, már arrt sem méltatjuk, hogy vele el lehiunyí If* lába köré lasszót vessünk, éppen'ma pufffantanak le bennünket könyörtelenül és gyilkos módra azokkal a gazdasági rendi szabályokkal, amelyek már évek ótja már szinte egy évtizede halottak és fertőzők. ‘jS ' Egy uj gazdasági szabadság, egy^^mér a hajdaninál is szélesebbre tárult minka lehetőség az uj ut, az uj esztendő, amelyet — az idén sem kapunkmeg. /A régi emléket nyalogatja még ma is az a gazdasági hatalom, amely fenny akar monukni és amely érzi, hogy abban a pllantatban, amelyben humuszából kiszikadt menten, kiszenved. Nemcsak ruhápk, melyet testünkre vetünk, foltosés szakadozott, de szakadozott és foltos a régész organizmus, amely elérkezett,ahhoz az abszurd bornittsághoz, hogy a roskadozó bőség tele magtárából a nyomtatlónak harapást sem ad. Bőrek és dúsak terméstől terhesek és szépségtől roskadozók gazdasági életünknek forrásai és eh vetnek bennünket, elhajtanak, a kungufcínak tőle messze, mert a régi formai illent és erkölcs kódexének pavergrafusa hozzá közel bennünket nem engedet. v Minden év, amerre: az ember az ungék pék és uj termelési reszrezerek száv UVm él, gazdagabb és ! -Web'■ eredmeVvd -Virtu/ei. Av, ilyét v. . milyer efy*sági az uj Paradicsomban él, nyomoruságo* sabb és szenvedőbb, éhezőbb és rettenetesebb. I A kígyó csábit. A kigyó arra csábit, s hogy szakítsunk a „kielégülés“ fájánakgyümölcséből. Arra csábit, hogy szakítsunk ery darabot az uj esztendő új lehetőségéből. Az uj esztendő csak akkor köszönthet reánk, ha a mai gazdasági feudalizmus végre olyan új rendets rendszert teremt, amely rend és rendszer legalább egy harapást enged annak az éhesnek, akinek immár évek óta minden porcikája csak a pecsenyének étvágyát ingerlő szaga volt.