Brassói Lapok, 1932. szeptember (38. évfolyam, 198-223. szám)

1932-09-01 / 198. szám

­ A világ vezető intellektueljeinek impozáns frontja az imperialista halom ellen Amszterdam, augusztus 30. A nemzetközi antiimperialista kongresz­­szus munkálatai javában folynak. Henry Barbusse nyilatkozata szerint harminc­öt ország delegátusai jelentek meg, össze­sen mintegy kétezer résztvevővel. Har­mincezer pacifista egyesületet képvisel­nek a delegátusok, nagyobbrészt radikális irányzatunkat. Ennek dacára — jegyezte meg a világhírű író — a gyűlés, „nem“ a szovjet jegyében áll.“ A vezetőbizottság tagjai Romain Rolland, Henry Barbusse, Dreiser Theodor, Einstein, Gorkij Ma­xim, Heinrich Mann, Bernard Shaw és Sunyatsen asszony, a nagy kínai for­radalmár és szabadsághős özvegye. Vár­ják Clara Zetkint a német és Cochin Morcéll a francia kommunisták képvise­letében, akik nagy beszédet fognak tar­tani. A kongresszus mellett külön gyűlést tartanak a háborúellenes orvosok is a vi­lág minden részéből akik főleg gázháború ellen demonstrálnak. A kongresszus munkája nem fog mani­­fesztumokban kimerülni, hanem állandó bizottságokat alakítanak, amelyek min­den országban megszervezik az imperia­lista háborús készülődések elleni aktív harcot. ira XXXVIII. évfolyam Főszerkesztő: Csütörtök 198. szám Szele Béla dr. 1932. évi szeptember 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK.: Belföldre havonként 60 lej, postai szétküldéssel; Brassóban és mindazon helységekben, ahol a kihordás nem posta utján történik, a kihordónak a kézbesítési dij külön megfizetendő. Ez a kézbesítési dij havonként 8 lej. — Külföldre negyedévre 500 lej, félévre 600 lej, egész évre 1200 lej. Magyarországra negyedévre 12 pen­gő, félévre 24 pengő, egész évre 48 pengő. — Az előfizetési dij átutalható postautalványon vagy fizethető nyugta ellenében a lap utols­ó oldalán felsorolt pénzbeszedő-megbizottaink kezeihez. Magyarországon postatakarékpénztári számlánk száma 12,174. HIRDETÉSEK díja 6 lej, szövegoldalon elhelyezve 8 lej négyzetcentiméterenként Hirdetési díjak előre fizetendők Mi van az Indádéval A törvény gyárrá átváltoztatott parlament mától kezdve napi két ülést tart. A kamara ma délelőtti ülését az interpellá­ciók nyitják meg. Az első felszólaló Poppv Adonis lapupárti, aki azt kérdezi a kormánytól, hogy hajlandó-e a Bukarestben tartózkodó népszövetségi szak­értőket arról informálni, hogy Romániában igen erős áramlat követeli az inflációt és a külföldi adósságok fizetésének beszüntetését. Proseteanu arra kér felvilágosítást, hogy az autonóm testületek igazgató tanácsának tag­jai 1928. és 1932. között mennyi tant­emet kaptak? Poppo lupupárti most a vatikáni egyez­ménnyel kapcsolatban interpellál s a követ­kezőkre kér választ: Tudja-e a kormány, hogy a Státus ügyében kötött megállapodás kedve­zőtlen az államra? Mi az álláspontja a kor­mánynak arról a javaslatról, amelyet még az elmúlt parlamenti szesszió idején nyújtottak be annak érdekében, hogy a konkordátumot bontsák fel. Tudja-e a kormány, hogy maga a törvényhozó tanács is helyteleníti a vatikáni egyezményt és hajlandó-e ezeket az ellenvéle­ményeket megfontolás tárgyává tenni? Streza után Madgearu új konferenciára hívja meg a szomszédos államokat Bukarest, augusztus 30.­­ Szeptember 5-én kezdődik meg Strezá­­ban az európai államok új gazdasági kon­ferenciája, amelyben Romániát Madgearu kereskedelmi és iparügyi miniszter kép­viseli. Maqtsanting Sam­bian­­qcj-Bfn jtotioqnzs­tSnsnpznS­qot­rjjn sop -3Z9UIOZ9 v ASoq ‘izaÁjaj jzB njBaSpBjţ A negyvenórás munkahét Genf, augusztus hó 30. Már hírt adtunk az olasz javaslatról a bérkiegyenlítéses negyvenórás munkahét­re vonatkozólag. A genfi Nemzetközi Munkahivatal most szeptember huszon­egyedikére külön ülést hívott össze, a­mely részletesen foglalkozik a negyven­órás munkahétre vonatkozó javaslattal. 1932 szept. 1-ig kérhető az állampol­gárok névjegyzékébe való felvétel Bukarest, augusztus 30. Néhány nappal ezelőtt a kamara ülésén Marton Ernő dr. zsidópárti képviselő szóbeszédében kért felvilágosítást az állampolgársági anomáliák megszüntetésére vonatkozólag. Mintegy válaszul erre a valóban időszerű és rendkívül fontos kérdésre, az igazságügyminisztérium most új törvényjavaslatot készített amely — ha megsza­vazzák és végre is hajtják — csakugyan módot ad az állampolgárok százezrei­nek hogy függőben levő állampolgársági ügyüket végre kielégítő formában ren­dezzék. Popovics Mihály igazságügyminiszter törvényjavaslata nagyon rövid, s mind­össze csak annyit tartalmaz, hogy mindazok, akik az állampolgárok névjegyzéké­ből kimaradtak, 1933 szeptember elsejéig is kérhetik felvételüket az állampolgár­­sági listákba. Ezt a nagyfontosságú törvényjavaslatot, amely az 1924 évi törvény hibáit lesz hivatva pótolni, értesülésünk szerint az igazságügy-miniszter még a parlament mos­tani rendkívüli ülésszaka elé szándékozik terjeszteni. Páris, augusztus 30. A francia politikai élet homlokterében változatlanul a francia-orosz megnemtá­madási szerződés kérdése áll. A „Man­chester Guardian“ párisi levelezője hang­súlyozza, hogy a szerződés csakis azon hi­úsulhat meg, hogy a francia kormány nem akar szerződést kötni szövetségese, Romá­nia nélkül, azaz előbb bevárja a román­orosz egyezmény megkötését. Ezt azonban nem nagyon tartja valószínűnek az angol lap és azt hiszi, hogy Herriot hajlandó lesz Romániára való tekintet nélkül alá­írni és a parlament jóváhagyása alá bo­csátani az orosz szerződést. A francia baloldali sajtó legnagyobb­részt hallgat, vagy a szerződés mellett nyilatkozik. A jobboldali sajtó támadja az oroszbarátság tervét. Az „Echo de Pa­ris" emlékezetébe idézi a kormánynak, hogy Franciaországot fogadalma köti szö­vetségeseihez, hogy nélkülük nem ír alá ilyen szerződést. Ezzel — írja a lap — Romániát, amely amúgy is elégedetlenke­dik a lengyel-orosz paktum miatt, más orientálódás felé fogja kényszeríteni. — Ilyen hajlandóság már amúgy is megnyil­vánult Bukarestben! Ez a másfelé orientálódás a körülbelül egy év előtt történtekre céloz, amikor Románia gazdasági kérdésekben Német­országgal kacérkodott. A francia lap sze­rint Prománia azóta „gyanús“. A többi jobboldali lapok is a francia­orosz paktum ellen írnak, de rezignáltan jegyzik meg, hogy „a szerződés aláírása már majdnem biztos“. Ezt állítja a Jour­nal des Debats“ is. A francia-orosz szerződés olyan jelen­tős világpolitikai esemény, amelynek nagy kihatása lesz Románia helyzetére. Kétségtelen, hogy Románia ekkor teljesen elszigetelve fog állani a nemzetközi poli­tika terén és el lehetünk készülve arra a meglepetésre is, hogy kényszerülve lesz egészen új politikai összeköttetéseket te­remteni. Lengyelország közvetít a Szovjet és Románia között Bukarest, augusztus 30. Ismeretes, hogy Beck ezredes, lengyel kül­ügyi államtitkár, Bukarestbe érkezett Beck kedden délelőtt hosszas megbeszélést folyta­tott Vajda miniszterelnökkel, valamint Gafen­­cu külügyi államtitkárral. Egészen bizonyos, hogy ezek a szigorúan bizalmas megbeszélések az orosz—román megnemtámadási szerződéssel­ állnak összefüggésben. Úgy látszik, Lengyelország ismét közvetíte­ni akar a szovjet és Románia között . Lengyelország után Franciaország is cserbenhagyja Romániát? ­ Amíg Bernben szelleme uralkodik, Hitlerék nem fedezik a kormány működését Hétfőn este az összes német pártok ér­tekezletet tartottak A nemzetiszocialisták értekezletén Hit­ler is beszédet mondott s abban a követ­kezőket szögezte le: A nemzetiszocialista párt soha sem né­zett olyan bizalommal a jövő elé, mint ebben a pillanatban. Arról szó sem lehet, hogy a párt együttműködjék a Papen­­kormánnyal, mert amíg az a szellem uralkodik, amely a beutheni ítéleteket meghozatta, a né­met nemzetiszocialista párt nem fedez­heti a kormány működését. Papennek különben is minden kapcsola­ta hiányzik az eleven néptömegekkel. ÓRIÁSI IZGALOMMAL VÁRJA A NÉMET FŐVÁROS A BIRO­DALMI GYŰLÉS MEGNYI­TÁSÁT Ma délután 3 órakor nyílik meg a né­met birodalmi gyűlés s ezt a szinte tör­ténelmi nevezetességűnek ígérkező aktust a birodalom fővárosának pártállásra való tekintet nélkül felcsigázott érdeklődéssel és hallatlan izgalommal várja. Már a déli órákban megindult a kíván­csiak népvándorlása a Reichstag épülete felé. A birodalmi gyűlés palotáját azon­ban egészen nem közelítheti meg az ér­deklődő néptömeg, mert a katonaság és a rendőrség rendkívül erős készültséggel Egyes szám ára : 3 lej Magyarországon 20 fillér . szállotta meg az épület környékét. Ber­lin egyébként is az ostromállapot vagy mozgósítás képét mutatja. Erős őrjáratok cirkálnak az utcákon s helyőrségi csapa­tok és rendőrlaktanyák riadókészültség­ben várják, hogy az esetleges rendzava­rásokat idejében elfojthassák. ISMÉT MERÉNYLETEKBEN ÉLI KI MAGÁT AZ ELFOJ­TOTT PÁRTGYŰLÖLET A birodalmi gyűlés megnyitását meg­előző 24 óra ismét az erőszak és a vé­res merényletek jegyében zajlott le. Hétfőn este Charlottenburgban három nemzetiszocialista a párthelyiségbe akart bemenni, amikor a sötétből ismeretlenek rájuk tüzeltek. A golyók az egyik nemzetiszocialistát azonnal megölték, a másik kettőt pedig súlyo­san megsebesítették. A merénylők az esti sötétségben nyomta­lanul elmenekültek. Súlyos összeütközés játszódott le Ber­­chenben is a nemzetiszocialisták és biro­dalmi lobogószövetség emberei között. Az ellenfelek bárdokkal és botokkal támad­tak egymásra s az utcai közelharc olyan komoly kimenetelű volt, hogy Bogiert, a nemzetiszocialista rohamosztag helyi ve­zetőjét és Wirts birodalmi lobogószövet­ségi vezetőt vérbefagyva szállították el az ütközet színhelyéről. Ra­jtuk kívül a vere­kedésnek még több könnyebb sebesültje is volt. Hasonló zavargásról érkezett jelentés Kadebusch városkából is. Csődbe jutot a legnagyobb amerikai dohánygyár Newyork, augusztus 30. Az amerikai üzleti életet újabb óriási arányú bukás rázta meg. Az United Ci­­garres Company, az Egyesült Államok egyik legnagyobb dohánygyára, kilenc és félmillió dollár passzívával csődöt jelentett be. Haldoklik dr. Járossy Dezső temesvári főpap Temesvár, augusztus 301 Egerből ideérkezett hírek szerint az ot­­tani irgalmasrend kórházában fekvő dr Járossy Dezső pápai kamarás, a zenei té­­ren is nagy hírnévnek örvendő temesvári főpap állapota válságosra fordult. A főpap hír szerint haldoklik. Három öngyilkosság tör­tént tegnap Bukarestben Bukarest, augusztus 30. Tegnap éjszaka a Matasari utca 22 sz alatt Veronica Gavrielescu harmincöt éves asszony öngyilkosságot követett el Az asszonyt előző délután Dobre Stefan mechanikus, akivel vádházasságban él, rettenetesen elverte. A szerencsétlen nő, a­ki öt hónap óta áldott állapotban van, el­keseredésében redtinktúrát, szódát és szublimátumot kevert össze és megitta a hatalmas adag mérget- Életveszélyes ál­lapotban szállították a kórházba. — Mari­­nescu Elena asszony, szintén tegnap éj­szaka. 105 gram amoniákkal megmér­gezte magát. Kórházba szállították. — Az Armoniei utca 1 szám alatt pedig egy hu­szonkét éves szolgáló akart véget vetni életének. Nyolc skatulya gyufa fejét ol­dotta fel meleg vízben és egy hajtásra kiá­itta. Szintén kórházba szállították.

Next